Új Szó, 2014. szeptember (67. évfolyam, 201-224. szám)
2014-09-24 / 219. szám, szerda
6 Külföld UJSZO 2014. SZEPTEMBER 24. www.ujszo.com Az Iszlám Állam algériai ága elrabolt egy francia férfit, Párizs nem tárgyal állampolgárának elrablóival, és folytatja a terrorszervezet elleni csapásokat Csapást mértek a dzsihádisták szíriai állásaira Damaszkusz/Párizs. Az Egyesült Államok és néhány arab szövetsége tegnap először mért csapást Szíriában az Iszlám Állam szélsőséges szervezetre, melyek algériai ága elrabolt egy franciát. MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Az USA és a vele szövetséges országok megkezdték az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet állásai elleni légi csapásokat Szíria területén. „Megerősítem, hogy az amerikai hadsereg és a partnerországok erői katonai hadműveletet hajtanak végre az IÁ terroristái ellen Szíriában, vadászgépekkel, bombázókkal és Tomahawk manőverező robotrepülőgépekkel” - közölte John Kirby ellentengernagy, a Pentagon szóvivője. Az amerikai hadsereg először vetette be legmodernebb, ötödik generációs F-22 Raptor vadászgépeit, mivel Szíria meglehetősen jól kiépített légvédelemmel rendelkezik. Legkevesebb 120 dzsihádistával végeztek, 300-at pedig megsebesítettek a tegnap megkezdett támadások Szíria északi és keleti területein - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet. Állítólag Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Bahrein vesz részt a hadműveletben, és Katar támogatást nyújt hozzá. A támadások közép-európai idő szerint tegnap hajnali 2.30-kor kezdődtek, és a légi hadjárat első hulláma mintegy másfél órás volt. A szíriai külügyminisztérium megerősítette, előzetes tájékoztatást kapott az amerikai támadásról. Az állami tévé adásában idézték a dokumentumot, amely szerint „az amerikaiak értesítették Szíria ENSZ- képviselőjét, hogy légi csapásokat indítanak az IÁ terrorszervezet ellen (a Szíria északi részén fekvő) Rákká városánál”. Washingtoni hírek szerint mintegy húsz célpontot vettek célba, és legalább egy, a térségben állomásozó hadihajóról indítottak Tomahawko- kat. John Kirby szerint a légi csapások megkezdéséről hétfőn hozott döntést az amerikai légierő parancsnoksága. Barack Obama elnök szeptember 10-én jelentette be, hogy egy nemzetközi koalíció élére állva Szíriára is kiterjeszti az Iszlám Állam elleni légi csapásokat, újabb katonákat vezényel Irakba, és harcképes erőt kíván kovácsolni a szíriai mérsékelt felkelőkből, amihez felhatalmazást és pénzt kért a kongresszustól. Az Egyesült Államok légiereje eddig csak Irak területén támadta az Iszlám Állam állásait, több mint 190 légi csapást hajtott végre az augusztus 8-án kezdődött hadjáratban. Amerikai katonai vezetők korábban azt mondták, hogy a 31 ezer fősre becsült dzsihádista fegyveres szervezet kétharmada Szíria területén van. Több tucat iraki katonát megölt, illetve elrabolt az Iszlám Állam szélsőséges szervezet az ország nyugati részén, a főváros közelében, ahol a hét végén indított ellenoffenzívá- jával visszavonulásra késztette a hadsereget. Eközben nyugati országok a szélsőségesek elleni fellépés részeként megkezdték a kurd önvédelmi erők kiképTerrorizmust támogat az Arab Bank New York. Egy brooklyni esküdtszék felelősnek nyilvánította a legnagyobb jordániai pénzintézetet, az Arab Bankot a Ha- mász támogatásáért, ezért a banknak kártalanítania kell a palesztin szélsőséges szervezet számlájára írt két tucat merénylet áldozatainak hozzátartozóit. A Gázai övezetben, Ciszjor- dániában és Izraelben 2001 és 2004 között elkövetett 24 merénylet kb. 300 áldozatának hozzátartozói kérhetik a nekik járó kártérítés nagyságának megállapítását. Az áldozatok hozzátartozóit képviselő ügyvédek bizonyítékokat szolgáltattak arról, hogy a bank tudatosan utalt át kárpótlási pénzeket szaúdi adományozóktól az öngyilkos merénylők családtagjainak, és banki szolgáltatásokat nyújtott a Hamász vezetőinek. Ez az első intézmény, amelyet a terrorizmus szándékos támogatása miatt marasztaltak el az USA-ban. (MTI) Hervé Courdel francia turista Katonai őrjárat az Eiffel-torony tövében. Az iszlámisták fenyege- Algériában esett az Iszlám Ál- tése elérte Franciaországot. Tegnap letartóztattak három feltételelam fogságába (SITA/AP) zett dzsihádistát a párizsi Orly repülőtéren. (TASR/AP-feIvéteI) zését. Egy iraki tábornok közlése szerint a szunnita szélsőségesek vasárnap indítottak kiterjedt támadást a hadsereg ellen Anbár tartományban, a Bagdadtól mindössze 70 km-re nyugatra fekvő Szidzsír városánál, ahol számos öngyilkos merényletben és összecsapások során 40 katonával végeztek, a biztonsági erők további 68 tagját pedig foglyul ejtették. Az LA mostani ellentámadása újabb súlyos csapást jelent az iraki erőkre nézve. Ezzel párhuzamosan az ország északi részén, az iraki kurd autonóm tartomány területén hétfőn megkezdődött a kurd önvédelmi alakulatok nyugati kiképzése. Helyi tisztviselők szerint az Egyesült Államok, Franciaország, Olaszország és Németország nyújt segítséget e téren a pesmergák néven emlegetett kurd harcosoknak. A kiképzésre elsősorban azért van szükség, mert a kurd erők a közelmúltban jelentős fegyverszállítmányokat kaptak nyugati országoktól az IÁ elleni harchoz, de a fegyverek használatára még nincsenek felkészítve. Franciaország nem tárgyal az Algériában szélsőségesek által túszul ejtett francia turista fogva tartóival, és folytatja az Iszlám Állam elleni légi csapásokat Irakban - jelentette ki tegnap Manuel Valis francia miniszterelnök. „Párizs soha nem fog engedni a zsarolásnak. Mindezt annak kapcsán mondta, hogy hétfőn este az IÁ algériai ága közzétett egy videofelvételt, amelyen a francia férfi, az 55 éves Hervé Gourdel azt állítja, hogy elrablásáért az Algériai Kalifátus Katonái nevű csoport felelős. A képsorok tanúsága szerint a turista arra kérte Francois Hollandé köz- társasági elnököt, hogy állítsa le a francia légi csapásokat Irakban. „Mindent megteszünk a túszok kiszabadításáért, de egy terroristacsoport nem változtathatja meg Franciaország álláspontját” - fogalmazott Laurent Fabius külügyminiszter. —T.r?mTL» Ebola: 20 ezer beteg is lehet Genf. Húszezernél is többen lehetnek az Ebola- vírussal fertőzöttek novemberre Libériában, Sierra Leonéban és Guineában, ha nem történnek lépések a nyugat-afrikai járvány megfékezésére - figyelmeztetett tegnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Az intézkedések drasztikus javítása híján hetente ezrek fognak megbetegedni és meghalni e vírustól - tette hozzá a szervezet, kiemelve, a fertőzöttek halálozási aránya 70,8%. (MTI) Phenjan új rakétát tesztel Phenjan. Észak-Korea harcászati atomfegyverek célba juttatására képes rakétákat fejleszt - jelentette tegnap egy szöuli lap. A Csunan Ilbo közölte, augusztus 14-e óta Észak Korea 3 kísérletet hajtott végre új, KN-10 típusú, kis hatótávolságú rakétákkal, amelyek képesek atomtöltetek továbbítására. (MTI) Megölték a három tizenéves zsidó fiú gyilkosait Lelőttek egy szír repülőt Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba Állandó tűz alatt Donyeck reptere MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Jeruzsálem. Tűzharcban megölték a három izraeli tizenéves júniusi elrablásával és meggyilkolásával gyanúsított két palesztint az izraeli biztonsági erők tegnap hajnalban Hebronban - közölte a katonai rádió. Június 12-én a kocsijukba csaltak egy ciszjordániai buszmegállóban várakozó három izraeli tizenévest, akik családjaikhoz akartak utazni a hétvégére benntlakásos vallási iskolájukból. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat bejelentette, hogy a több hónapja körözés alatt lévő Amar Abu Eisa és Marván Kavaszme az őrizetbe vétel közben kirobbant tűz- párbajban meghalt. A nyári gázai hadművelethez vezető merénylet elkövetőinek hollétéről korábban elfogott hamászosok- tól szereztek információt, az akciót közösen hajtotta végre a Sin Bét, az izraeli hadsereg egyik egysége és a rendőrség terrorellenes csoportja. Peter Lerner, az izraeli hadsereg szóvivőjének közleménye szerint a hadsereg a júniusi merénylet felderítése óta kereste a bujkáló terroristákat. Az izraeli biztonságiak hajnali háromkor komoly tűzerővel támadtak a feltételezett merénylők búvóhelyeként szolgáló házra. Kavaszme és Abu Eisa nem adta meg magát, mire egy buldózerrel lerombolták az épületet, amelyben tartózkodtak mindkét palesztin gyilkos korábban már ült izraeli börtönben vagy őrizetben. Az izraeli légierő lelőtt egy Szíriából Izrael felé tartó repülőgépet a Golán-fennsíkon. A magaslatokon, még a szíriai terület felett az izraeli hadsereg egy azonosítatlan repülőgépet észlelt, melyet az elválasztó vonal fölött való átrepülése előtt lelőttek tegnap egy Patriot föld-levegő rakétával. Valószínűleg egy Damaszkusz- ból, a kormányzati erőktől a felkelők bombázására küldött MÍG 21-es típusú szíriai harci repülőgép tévedt a körzetbe. Az izraeli katonai szakértők kizárták, hogy pilóta nélküli repülőt lőttek volna le. Nem először érintik'Izrael területét a szomszédos Szíriában folyó polgárháborús összecsapások, a határon lévő Kuneitra tartományban dúló heves harcok. A terület többször is gazdát cserélt az utóbbi hónapokban, jelenleg a Bassár el-Ászad ellen harcoló csapatok - köztük az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő iszlamista an-Nuszra Front - kezén van a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló része. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Kijev/Moszkva. Újabb támadást indítottak a kelet-ukrajnai Donyeckben a város repülőterét ostromló szakadá- rok, a városvezetés tegnapi közlése szerint az előző esti harcok következtében több gázvezeték megsérült a reptér közelében. A TSZN televízió arról számolt be, hogy a szaka- dárok a szeptember elején kötött tűzszünet ellenére több napja szakadatlanul lövik harckocsikkal és gránátvetőkkel a donyecki nemzetközi repülőteret. A légikikötőt védő ukrán katonák hétfőn tüzérségi fegyverekkel verték vissza a szeparatisták újabb rohamát. A híradás szerint a szakadárok nagy tűzerejű, 2SZ4 Tyulpan (Tulipán) típusú önjáró aknavetővel lőtték a védők állásait. A fegyver 240 milliméteres aknagránátjai mintegy 32 kilogramm trotil robbanóerejével rendelkeznek, és becsapódásuk helyén tíz méter átmérőjű bombatölcséreket ütnek. Dmit- ro Timcsuk, a kijevi katonapolitikai kutatóintézet vezetője arról számolt be, hogy Mariupol közelében az ukrán tüzérség megállított egy észak felől közeledő, orosz katonákból álló osztagot, még mielőtt az elérte Ez nem skót zászló, hanem No- vorosszija, a fiktív kelet-ukrajnai régió lobogója (TASR/AP) volna az Azovi-tenger partján fekvő kulcsfontosságú kikötővárost. Miután az ukrán fegyveres erők megállították az előrenyomuló támadókat, az orosz katonák szakadároknak öltözve kis, 10-20 fős csoportokban hajtottak végre rajtaütéseket az ukrán erők állásai ellen. Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) vizsgálati főosztályának vezetője azt mondta, hogy jelenleg mintegy 700 ukrán katona van még a szakadárok fogságában. Hozzátette, hogy ezen kívül az SZBU-hoz már 1700 bejelentés érkezett civilektől, akik a harcok övezetében eltűnt hozzátartozóikat keresik. Kijevi források szerint várhatóan ma kerülhet sor újabb fogolycserére a szemben álló felek között. Akár 4,6 millió orosz anyanyelvű ukrán is bevándorolhat Oroszországba - mondta az orosz Szövetségi Migrációs Szolgálat (FMSZ) elnöke. Konsztantyin Romodanovszkij hangsúlyozta, ez egy feltételezett drámai forgatókönyvben szereplő adat, amelyet a délkelet-ukrajnai Donyeck és Lu- hanszk megyékben élő orosz ajkúak számából következtettek ki. Az FMSZ elnöke elmondta, eddig több mint 180 ezer ukrán állampolgár kért menekültstátust és ideiglenes menedékjogot Oroszországban, és azt közülük 110 ezren megkapták. A migrációs szolgálat vezetője szerint az Ukrajnából érkező menekültek „kedvező hatással vannak” az orosz népesség számának alakulására. Több mint 250 ezer ember kész integrálódni az orosz társadalomba.