Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-12 / 159. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 12. Szombati vendég 7 Molnár Piroska: „Ez most tényleg fantasztikus kör A nagy füzet sikere óta. Hogy aztán lesz-e még egy ilyen, nem tudom. Reménykedem..." Nem pihenhet, még a nyarat is végigdolgozza Taxidermia című filmje után Molnár Piroska má­sodszor dolgozott Pálfi Györggyel. Friss alkotá­sában, a Szabadesésben, amely az idei Karlovy Vary-i fesztiválon képvi­selte a magyar színeket, kedvére való szerepet játszhatott. SZABÓ G. LÁSZLÓ Molnár Piroska tavaly szemé­lyesen is jelen lehetett Karlovy Vary filmes fnaratonján. Szász János rendezésével, A nagy fü­zettel, amely Kristály Glóbuszt nyert a fesztiválon, azóta is szép köröket fut a világban. Chicagó­ban különdíjban részesült, Los Angelesben, a magyar filmek fesztiválján a legjobb alakítás díját kapta érte. Nekem úgy tűnik, A nagy füzet egy egészen új fejezetet nyitott az életében. Ha nem lenne annyi színházi elfoglalt­sága, még most is sokat utaz­hatna vele. Szász János filmje ugyanis kontinenseket jár be, s eljutott egészen az Oscar-díj kapujáig. Chicagóba sajnos nem me­hettem el, Los Angelesbe és Washingtonba viszont igen. Sok filmet forgattam már, de ekkora sikere nem lett egyik alakítá­somnak sem. Az Árvácskában volt egy jó epizódom, és nagyon szerettem Kamondy Zoltán Do­lináját. Ezzel a kettővel Karlovy Varyba is eljutottam, harmad­szorra pedig A nagy füzettel. Az amerikai meghívásnak termé­szetesen nagyon megörültem. Épp akkor jött, amikor egy hétre szabaddá tudtam tenni magam a színházban. Az utazástól vi­szont féltem egy kicsit. Nem a repülés, hanem az átszállás, a várakozás miatt. De kényelmes utam volt, nem panaszkodha­tok. Los Angelesbe egyedül re­pültem, onnan Washingtonba már együtt utaztunk Szász Já­nossal. És milyen volt az átszállás? Már láttam magam hajlékta­lannak, elveszve az amszterda­mi repülőtéren. Zsámbéki Gá­bortól kaptam egy jó tanácsot. Figyelmeztetett, hogy az átszál­lás macerás lesz, rendeljem meg előre, hogy vigyenek át a másik géphez. Még itthon felírtak a listára, s amikor megérkeztem Amszterdamba, annyit kérdez­tek csak, hogy: „Ön az?” És már fel is ültettek egy motoros ko­csira. Amerikából mennyit látott? Vetítés, fogadás, beszélgetés. Elég szoros volt a program. De még az időeltolódást sem vet­tem észre. Sem ott, sem itthon. Los Angeles egy ócska cowboy­film rózsaszínre festett díszletét juttatta eszembe, ehhez jöttek a magas szállodák plusz a ten­gerpart. Washington nagyon tetszett. Főleg az egyetemi ne­gyed. Kérdezték: megálljunk-e a Fehér Ház előtt. Dehogy álljunk meg! Láttam már filmen. Külön­ben pedig nem is olyan nagy, mint képzeltem. Itthonról már úgy érzem: Amerika elsuhant mellettem. Hazajöttem, és más­nap már játszottam. A business classt mindenesetre élveztem a repülőgépen. Nagyon kellemes volt az utazás. Megnyomtam egy gombot, és ágy lett a szék­ből. Prímán lehetett pihenni. Visszafele majdnem az egész utat végigaludtam. Odafelé meg olvastam, rejtvényt fejtettem, és tanultam a Kedves hazug szö­vegét, negyven oldalt. Jordán Tamással játsszuk a darabot a Rózsavölgyi Szalonban. És volt sok finomság is, korládan meny- nyiségben bor, úgyhogy teljes kényelemben, remek ellátásban volt részem. Pálfi filmje, a Szabadesés koreai megrendelésre készült. Egy ottani fesztivál anyagi tá­mogatásával. Teljesen váratlanul jött a felkérés, hogy játsszak a film­ben, mint ahogy a rendezőt is váratlanul érhette, hogy kap egy bizonyos összeget, és adott időre készítse el a filmet. Sajná­lom, hogy olyan gyorsan kellett leforgatnia, de így is nagyon izgalmas munka volt, a ren­dező szarkasztikus humorával átitatva. Hét nap, hét történet egy hétemeletes lakóházban. Én egy idős nénit játszom, aki a féijével lakik a legfelső eme­leten. Benedek Miklós szenzá­ciós a filmben, sokan rá sem ismernek, annyira más. A for­gatás úgy kezdődött, hogy Pálfi György összehívott és arra kért bennünket, hogy ötleteljünk, és majd az alapján írják meg a jele­neteinket. így alakult ki végül a történet, hogy a néni egy nap el­indul bevásárolni, de felmegy a tetőre, és leugrik. Éjjel forgattuk ezt a részt. Fent álltam egylapos tetőn, egy üyen szűk peremen a Bartók Béla út fölött, hátam mö­gött a Szabadság-szoborral. A néni aztán leugrik, de nem hal meg. Összeszedi magát, hely­repofozza a bevásárlókocsit, amivel leugrott, és elindul visz- sza a lakásba. És ahogy gyalogol felfelé a lépcsőn, mert javítják a liftet, belelát a lakók életébe. Aztán újra felmegy a tetőre, és megint leugrik. A forgatókönyv­ből azt hittem, igazán meghal. A vetítésen tudtam meg, hogy nem. És rájöttem, hogy van ez. Mindennap meghalunk egy ki­csit, aztán kezdjük elölről. De miért akar meghalni a néni? Úgy érzi, kiüresedett az éle­te. Idegesítik a férje szokásai. „Soha nem szerettél!” Vannak a néninek ilyen elejtett megjegy­zései. Mindenből elege van. Ön­magából is kicsit. És rádöbben, hogy a férje sem ragaszkodott hozzá annyira. Nagyon jó az alapszituáció, és nem lett volna semmi értelme, ha a néni meg­hal a végén. Feltápászkodunk, összerakjuk magunkat, és me­gyünk tovább. A Taxidermia-beli jelenete is emlékezetes. Ahogy ott ül a teknőben mezítelenül:.. Színész vagyok. A figura ül ott, nem én. Kérhetett volna dublőrt, ha nem lenne üyen bevállalós. Till Attila járt nálam nemrég a stábjával, amikor a Propaganda című televíziós műsorába forga­tott velem. Épp akkor jött, ami­kor ott volt nálam a masszőr, aki hetente jár hozzám. Jaj, lehetne akkor olyan is, hogy a masszőr­rel? - kérdezte Attila. Miért ne! ? És nagyon jó lett. Ki sem voltam sminkelve. A nagy füzetben halott nagy­anyjuk testét mossák le a fiúk. Ott sem szemérmeskedett. Azt is én találtam ki. Vala­mit akart a rendező, ami ne­kem nem igazán tetszett. A forgatókönyvben az állt, hogy még él az öregasszony, ami­kor az unokái megfürdetik. A halottmosdatást sokkal izgal­masabbnak találtam. A gye­rekek már tudják, hogyan kell ezt csinálni, olvastak róla. És akkor lefújtak olyan halott szí­nűre, felfektettek az asztalra és lemosdattak. Azokat a napokat, amikor kiderült, hogy A nagy füze­tet beválogatták a legjobb küenc Oscar-esélyes külföldi produkció közé, hogyan élte meg? Nem azt mondom, hogy hi­degen hagyott, amikor meg­tudtam, hogy Magyarország a mi filmünket nevezte be a ver­senybe, de nem akartam feles­legesen izgulni. Akkor kezdtem el drukkolni, amikor bekerült a kilencbe, hogy akkor most már jusson be a legjobb öt közé is. Nagyon sajnálom, hogy nem ez történt, főleg annak tükrében, hogy volt ott gyengébb film is. Karlovy Varyban A nagy fü­zet írójának, Ágota Kristófnak a fiával, Juliennel is találko­zott. Mennyire látta benne az édesanyját? Semennyire. Igaz, pár mon­datot váltottam csak vele, de in­kább műszaki beállítottságúnak láttam őt. Egy évvel a film csodás startja után müyen érzésekkel gondol A nagy füzetre? Soha nem hívok meg em­bereket, hogy nézzenek meg ebben vagy abban a filmben, mint ahogy fotókat sem szok­tam ajándékozni magamról. De most, hogy megjelent DVD-n a film, vettem belőle jó néhány darabot, hogy adhassak azok­nak az embereknek, akik fon­tosak számomra. Tudtam, hogy nem látták, és már nem tudják megnézni a moziban, ezért ajándékoztam nekik. Kaptam is nagyon szép visszajelzéseket. Két készülő filmben kapott most szerepet, miközben a te­levíziós Munkaügyek új évad­ját forgatják. Fonyó Gergely hívott egy gye­rekfilmbe, Goda Krisztinánál pedig a Veszettekben játszom egy közértes nénit. A Munka­ügyek az egész nyaramat viszi. Negyvenkét forgatási napom van. Hosszabb pihenésre nem is gondolhatok. Talán majd jö­vőre. Négy éve nem nyaraltam. Nyugdijaztatnom kellene Elvi­rát, de én is nagyon szeretem a sorozatot. Bors nénitől sem tud meg­válni, pedig túl van már pár száz előadáson. Pár százon? Hétszázon! Húsz éve lesz karácsonykor, hogy Bors néni vagyok. Dajka Margit legendás sze­repe volt ez. Pedig talán harmincszor sem játszotta. Műiden műfajban kü­lönleges színésznő volt, zseniá­lis bohóc. Hogyan „örökölte meg” a szerepet? Jóban lettem néhány kollé­gával a Kolibri Színházban, és van is ott egy bábszínész ba­rátom. Néha bementem hoz­zá, Novák János, a Bors néni rendezője meglátott, és eszébe jutott, hogy fel kellene újítani a darabot. Velem. Nyüván van benne valami speciális élvezet, hogy ennyi éve játssza. A gyerekek. Feljönnek hoz­zám a színpadra, és látom a sze­müket, ahogy szeretetteljesen néznek rám, és a végén megkér­dezik, hogy: „Te tényleg nyolc­vanéves vagy?” A múltkor az egyik azt is megkérdezte tőlem, hogy: „Mikor repülsz?” Éjszaka, álmodban, mondtam neki. Volt egy kis propaganda­film is, amelyben részt vett. Eszenyi Enikőtől Törőcsik Ma­riig hatvan színész részvételé­vel készült, hogy szeressék és nézzék az emberek a magyar filmet. Antal Nimród, a Kontroll ren­dezője készítette a filmet, aki már jó ideje Amerikában él, és azért jött most haza, hogy eleget tegyen ennek a felkérésnek. Már túl voltunk a forgatáson, amikor felhívott telefonon, hogy a vá­góasztal mellett ülve valósággal szerelmes lett belém, annyira tetszem neki a filmben. Aztán megemlítette, hogy van egy filmterve, és majd beszélünk róla. Komoly embernek láttam őt, megmelengette a szívemet, hogy számol velem. Rengeteg elfoglaltsága mel­lett mennyi ideje jut magára? Van lehetősége megpihenni egy kicsit két évad között? Megtanultam az évek során, hogy a munka nem harmoni­kusan, szépen beosztva jön, hanem csőstül vagy sehogy. Nekem a „vagy néni jön sem­mi” évek óta ismeretlen helyzet. Tehát csőstül jön, ezért nagyon meg kell becsülnöm azt a pár napot, amikor megállhatok. S akkor már megyek is Hévízre az ízületi bántalmaim miatt, vagy leülök, és itthon szusszanok egyet. Vannak olyan hónapok is az életemben, amikor reggel ki­lenc után elindulok itthonról, és csak éjfélkor érek haza. Olyan­kor várom a legjobban a pizsa­más napokat, amikor ki sem mozdulok a lakásból. Pizsamára veszem fel a fürdőköpenyt, és csak úgy elvagyok magamnak másnapig. Biztosan van ennél nagyobb csoda is az életben, de az enyémben ez a legnagyob­bak mellé sorakozik fel. És még a cicám is örül, hiszen ilyenkor többet vagyok a közelében. Ti­zenhét és fél éves múlt, és egyre gyászosabb az állapota. Öreg­szik nagyon szegény. A fügefája sem fiatal az ud­varban. Beszélhetünk már az idei termésről? Hajó nyár van, kétszer terem. Július elején és augusztus vé­gén. Hatalmasra nőtt a fa, felér a harmadik erkélyig, és most 1s szép nagy gyümölcsöket ter­mett. Negyvennégy éves, már a balatoni nyaralómnál is van két fügefám, amelyek az ő cseme­téi. Imádom a fügét. Kimegyek a teraszra és frissen eszem, a fáról. Alföldi Robi mindig kap tőlem, mert ő is nagyon szereti. Az elmúlt évekbeli munká­it tekintve azt is megállapít­hatjuk: a pályája is jól terem, hiszen ennyit, mint mosta­nában, soha nem filmezett, s amellett, hogy több színház­ban játszik, még tanít is a szín- művészetin. Állítólag hétévenként meg­újul az emberi szervezet. En erre azt mondom: futom a kö­reimet. Aztán még egyet, és még egyet, és még egyet. Hogy ezek a körök hét- vagy nyolc­évenként jönnek, nem tudom. De még bírom erővel. És ez most tényleg fantasztikus kör A nagy füzet óta. Hogy aztán lesz-e még egy ilyen, nem tu­dom. Reménykedem.

Next

/
Oldalképek
Tartalom