Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-12 / 159. szám, szombat
2014. július 12., szombat SZALON 8. évfolyam, 27. szám Alföldi Róbert rendezése a Magyar Állami Operaházban a felhergelt közösségi ösztöneláradás iszonyatára helyezi a hangsúlyt íphigeneia Budapesten „Sötét szégyennel vallom titkom: kényszerítve és kedvem ellen szolgállak csupán istennő, életmentőm!” - szavalja Goethe Iphigenia Tauriszban című drámájában az idegen földön papnőként szolgáló főhősnő. Gluck operájának is a legele- mentárisabb kérdése ez az ambivalencia: az ide- genség folytonos, sorsszerű érzete és a sorstól való szabadulás paradox lehetetlensége. CSEHY ZOLTÁN A rendszerint színpad mögötti viharzajeffektusok nyílt színi paródiájával induló budapesti előadás fokozatosan válik lélektani drámává, melyet a későbbi humoros gesztusok sem képesek megkérdőjelezni vagy kikezdeni. A tauriszi partra sodródott görög hajó vezéreit elfogják a szkíták: a tömeg játszik velük, megalázza és vérrel keni be őket. A lelki terror és a másság üldözése azonban nem válhat mártíriummá, épp a felhergelt közösségi ösztöneláradás iszonyatán van a hangsúly. A perverz élvezeten, mely valamiféle isteni igazság jegyében bélyegzi perverznek az áldozatnak szánt idegent. Az áldozatot csak Diana papnője, íphigeneia (Wierdl Eszter énekli) végezheti el a zsarnok (Szegedi Csaba) parancsára. „A vér elmos minden vétket” - hangzik az operában. Az emberi vérszomj köny- nyűszerrel kiváltható mechanizmus: egyebek mellett ennek a tébolyító folyamatnak az analízise miatt is feledhetetlen Alföldi Róbert legújabb operarendezése. A belső viharok és a rémálmok látomásai, illetve fúriái a tauriszi valóság geometriai párhuzamai lesznek. Az elképzelt halálban egyesülő barátság eszménye Püladész (Me- gyesi Zoltán) és Oresztész (Haja Zsolt) számára abszurd módon maga lesz a legnagyobb boldogság. A boldogság tragikus szépsége a nyers megpróbáltatások „viharain” átvergődve mutatja meg valódi értékeit. Gluck e viszony zenei ábrázolásában felülmúlhatatlan. A papnők és a fúriák összemosódó karaktere, Oresztész és Püladész összekeverése a megafónmi megjelenő istennő által világosan jelzik a szerepek és az érzelmek képlékenységét. Alföldi nem tudja elszakítani a zenei pátoszt a transzcendenciától: a kísérlet kudarcát maga is örömmel ismeri el, amikor a fantasztikus erejű finálé tisztító ereje uralkodik el a vérrel mocskolt, zsarnoktól szabadult Az emlék világossá teszi a zsarnoki logika hitel- telenségét. Az istenek nem akarnak vért. Vért az emberek akarnak. tájon. íphigeneia auliszi feláldozása után Diana a lány testét egy szarvassal helyettesíti a máglyán: ez az emlék világossá teszi a zsarnoki logika hitelte- lenségét és leleplezi agressziójának önkényességét, mely szerint „az istenek vért akarnak”. Az istenek nem akarnak vért. Vért az emberek akarnak. A hol színházi ügyelőkre, hol kellékesekre emlékeztető három hölgy (a párkák, sőt fúriák bizarr reinkarnációi?) időnként úgy kezeli a színpadot, mintha engedetlenebb vagy értetle- nebb közönséggel lenne dolga. A mítosztól és az érzelmi intenzitástól, melyet a darab kezdettől magas izzásfokon tart, nem lehet ilyen könnyen megszabadulni. A sorsanalógiák vagy a sor- sanalógia-képzetek dinamikája hasonlóan jól kiaknázható lehetőségeket kínál: a látomásos rémálomból felriadó Oresztész, amikor szembesül fel nem ismert testvérével, íphigeneiával, anyjukra, a férjgyilkos Klütha- imnésztrára „ismer” benne, akit viszont ő maga ölt meg. íphigeneia Oresztészt látja az idegenben: és nem téved. A szereplők egymás tükreiként működnek: kiemelt feladat hárul az árnyakra, az árnyjátékra, a fekete-fehér effektusokra, az öltözékekre, a test felfedésére és elrejtésére, a vérrel mocskolásra és a vér eltávolítására. Az egyszerű, purista, geometrikus struktúrák szépséges aránytana külön bekezdést érdemelne. Ráadásul a zene, melyet Richard Strauss 1890-ben kissé wagneresen dolgozott át, mindezt ragyogóan szabályos mintázatokká fejleszti. Alföldi mintha az Operaház klasszikus Wagner-értel- mezéseire is rájátszana: az el- vonulási tabló képe vagy az isteni megjelenés vakító fényei (szemben Siegfried halálának sötétségével) akár ezt is jelezheti. A zene folyásának tiszta áradását geometrikus egyszerűségű képi világgal és gesztusrendszerrel, az érzékelés és észlelés finommechanizmusainak apró elemeivel kiemelő rendezés valóban friss vért pumpált egy emyedni látszó testbe. A kórus teljesítményét külön ki kell emelni: itt nemcsak a zenei igényesség magas fokára gondolok, hanem arra a mozgásra is, mely az érzéketlenség és a hatalom áttörhetet- len fala előtt hol az élet esélyeit, hol annak kilátástalanságát jelképezte. Christoph Wilibald Gluck-Ri- chard Strauss: íphigeneia Tauriszban. Rendezte: Alföldi Róbert. Magyar Állami Operaház, Budapest. Bemutató: 2014. június 22. „Átkozott vagyok, legyen ennyi elég." íphigeneia (Wierdl Eszter) és Oresztész (Haja Zsolt). „A vér elmos minden vétket." Thoász, a zsarnok (Szegedi Csaba) és íphigeneia (Wierdl Eszter). Alföldi rendezése a zene tiszta áradását geometrikus egyszerűségű képi világgal ötvözi (Fotók: Magyar Állami Operaház) Áprilisban derült ki, hogy egy 80 millió forint értékű Csontváry-festmény és egy értékes Nemes Lampérth-alkotás tűnt el a múzeum raktárából Százmilliós kártérítési felelősség fenyeget - megszűnik a MODEM ÖSSZEFOGLALÓ Debrecen. A nemzetközi szinten is jelentős debreceni kortárs művészeti központ, a MODEM megszüntetését kez- . deményezte Kosa Lajos, a város fideszes polgármestere. Szerinte azért van szükség a MODEM Kft. felszámolására, mert a város két, egymással szomszédos múzeumot tart fenn, mióta tavalyjanuárban a Déri Múzeum önkormányzati hatáskörbe került. „Ez az állapot felveti a kulturális szolgáltatások ésszerűsítésének átgondolását, a színvonal és az elért eredmények megőrzése mellett”- áll a polgármester javaslatában, amelyet a napokban elfogadott a közgyűlés. A Népszabadság Varga Zoltánt, a Demokratikus Koalíció helyi képviselőjét idézte, aki úgy fogalmazott: „félő, hogy a MODEM pánikszerű és azonnali megszüntetésének oka nem az alkalmatlanság beismerése, hanem a sumákolás. A menekülés annak felelőssége alól, hogy az intézményből összesen több mint 100 milliós értékű képek tűntek el.” A DK politikusa az áprilisi botrányra utalt, amikor kiderült, egy 80 millió forint értékű Csontváry-festmény és Nemes Lampérth József 20 millió forintot érő alkotása tűnt el a MODEM raktárából. Varga szerint a városvezetés azért szünteti meg a MODEM Kft.-t, hogy segítsen-kibújni az anyagi felelősségvállalás alól. A több mint 100 millió forintos kárt a biztosító valószínűleg nem fizeti ki, mivel a rendőrség szerint a MODEM-bennem megfelelően, különösebb őrzés nélkül tárolták a képeket. Ezért vagy a múzeumnak vagy a városnak kellene kárpótolnia Antal Péter helyi műgyűjtőt, aki a tulajdonában lévő képeket letétbe helyezte a MODEM-ben. A nemzetközi hírű MODEM- et a Déri Múzeummal olvasztja össze az önkormányzat. Ez azért is furcsa, mert a város már elfogadta a MODEM idei üzleti tervét. Mivel az eltűnt képekre a város, nem pedig a múzeum kötött biztosítást, a kártérítés a várost terhelné, de erről Kosa szerint egyelőre nem tudni részleteket, mert a nyomozás még nem zárult le. A szakembereknek egyelőre fogalmuk sincs, hogy a két képet mikor lophatták el, csak az biztos, hogy a legutóbbi leltározáskor már nem voltak meg. (nol, fidelio, hvg, juk) A nemzetközi hírű MODEM-et a Déri Múzeummal olvasztja össze Debrecen önkormányzata (Somogyi Tibor felvétele)
