Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-26 / 171. szám, szombat
2014. július 26., szombat SZALON 8. évfolyam, 29. szám „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!" -11. Vilmos német császár optimizmusát az összes hadviselő ország vezetése osztotta Száz éve kezdődött az első világháború mimo összesen ennyi katonát mobilizáltak AZ 1. VILÁGHÁBORÚ SZAMOKBAN 117 ezer katonai áldozata volt az USA-nak 21,2 millió a hadisebesültek száma 10 millió a civil áldozatok száma 1567 napig tartott a nagy háború 9,7 millió katonai áldozata volt a háborúnak 2 millió MmM német katona maradt a csatatéren halottja volt az Osztrák-Magyar Monarchiának, közülük félmillió civil áldozat Lokális konfliktusként indult, majd amikor már mindenki benne volt, a többség még mindig azt hitte, pár hónap alatt véget ér. Hétfőn lesz száz éve, hogy kitört a kortársak által nagy háborúnak nevezett konfliktus, az első világháború. MÓZES SZABOLCS Utólag érthetetlen, miért volt rá szükség. Nemcsak az áldozatok magas száma, hanem a fő hadviselő államok által elérhető zsákmány is jogossá teszi a kérdésfelvetést. Az eseményeket viszont a kortársak irányítják, nem az évtizedes távlatból visszatekintők, így 1914. július 28-án kitört a világtörténelem addigi legnagyobb konfliktusa. A nagy háború - melyet csak az 1939-ben kirobbant, még szörnyűbb világégés hatására kezdtek 1. világháborúnak nevezni - lokális konfliktusként kezdődött a Balkánon, ám napok alatt európai méretű háborúvá változott. Mivel akkoriban Európa jelentette a világot (az Egyesült Államokat és Japánt kivéve nem volt komolyabban vehető hatalom Európán kívüli, az öreg kontinensen túli világ nagy része gyarmat volt), világháborúvá változott - a harctereken a gyarmatokról érkezett katonák milliói is küzdöttek. Pár nap alatt beindult A közvetlen kiváló ok a Ferenc Ferdinánd osztrák-magyar trónörökös ellen június 28-án Szarajevóban elkövetett merénylet volt. A kettős monarchiát egy ideje már bosszantotta a szomszédos Szerbia, a bécsi vezetés háborúpárti tagjai pedig elérkezettnek látták az időt egy büntetőhadjárat megszervezésére. A Monarchia gyakorlatilag teljesíthetetlen ultimátumot adott át Belgrádnak, ám a szerb vezetés még erre is hajlandó lett volna rábólintani. Már megfogalmazták a beleegyező választ, amikor pár órával az ultimátum lejárta előtt megérkezett az orosz biztatás: háború esetén a nagy szláv testvér megsegíti Szerbiát. Itt kell leszögezni: a később - elsősorban a (kis)antant propagandája alapján - háborús főbűnösnek kikiáltott Tisza István magyar miniszterelnök a végsőkig ellenezte a háborút. A július 28-i osztrák-magyar hadüzenet után gyorsan beindult a nagyhatalmak közötti háború. Az oroszok mobilizáltak, a németek válaszként ultimátumot intéztek hozzájuk, s mivel az nem teljesült, augusztus 1-jén hadat üzentek a cári államnak. Két nappal később Franciaországnak üzentek hadat, egy nappal később pedig a Belgiumnak intézett német ultimátum miatt beállt a hadiállapot a Brit Birodalom és a Német Császárság között is. Egy napra rá (augusztus 5-én) a Monarchia hadat üzent Oroszországnak, augusztus 12-én pedig a franciák és a britek küldték meg a hadüzenetet Bécsbe. Ezzel bezárult a kör, melyből csak 1918 őszén szabadultak a hadviselő államok, miközben folyamatosan új szereplők léptek a pástra (az Oszmán Birodalom, Olaszország, Bulgária, Románia, USA stb., hivatalosan még Brazília, Japán és Portugália is hadviselő fél volt). Gyors háborúban bíztak „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” - hangzott el a legendás mondat II. Vilmos német császár szájából 1914 nyarán. Optimizmusát az összes hadviselő ország vezetése osztotta. Nem alaptalanul: a korábbi száz év európai háborúi mind viszonylag gyorsak voltak. Az első balkáni háború szűk egy évig tartott, a német egyesítéshez vezető porosz-osztrák-olasz (1866), valamint a poroszfrancia háború (1870-1871) még addig sem. A német haditerv azzal számolt, hogy az 1870-es gyors előretöréshez hasonlóan néhány hónap alatt a császári seregek Párizsban lesznek, majd a győzelem után keleten győzik le az addig az osztrák-magyar haderő által feltartott oroszokat. Csakhogy időközben megváltoztak a háború viselését alapvetően befolyásoló műszaki feltételek. Míg korábban a gyors előretörést segítő újítások voltak túlsúlyban, a 20. század elején a védekező hadviselést lehetővé tevő technikai és taktikai újítások kerültek fölénybe. Hadtörténészek ezt a folyamatot egy szinuszgörbeként szokták leírni: a támadó eszközök előretörése utáni évtizedekben a védekező eszközök fejlesztésének konjunktúrája jön el, majd fordítva. Ha például egy-másfél évtizeddel később kezdődik a nagy háború - amikor már hadrendbe állították a védekező állások effektiv áttörésére kifejlesztett tankokat és a gyors előretörést lehetővé tevő harci repülőgépeket -, sokkal gyorsabb kimenetelű lett volna a konfliktus. így viszont a háború a központi hatalmak 1918-as kimerüléséig folyt: a kapituláció pillanatában paradox módon még alig állt antant haderő német vagy osztrák-magyarterületen. Szükségszerűség? A történészek többsége szerint a világháború Ferenc Ferdinánd lelövése nélkül is kitört volna - elfogadott igazságnak számít, hogy a trónörökös halála csak az ürügyet szolgáltatta. A háborút szinte mindenki akarta: Bécs és Budapest a „mitugrász” szerb szomszédot kívánta lecsi- títani, Oroszország a Balkánon akarta megvetni a lábát, a franciák revánsot akartak venni a németeken az 1871-es megaláztatásért (a poroszok Versailles- ban kiáltották ki a Német Császárságot, Elzász-Lotaringiát pedig a birodalomhoz csatolták), a britek és a franciák le akarták hűteni a terjeszkedni vágyó germánokat, s legfőképpen: a 19. századi gyarmatosítást lekéső németek helyet követeltek maguknak a Nap alatt. Mivel az oroszok komoly hadi fejlesztéseket eszközöltek, s gőzerővel épült nyugati irányba a vasúthálózatuk, a német tábornokok többsége úgy látta, jobb minél hamarabb „lerendezni” a háborút. Vannak, akik szerint nem ennyire egyszerű a képlet, s a világháború szükségszerűségének hangoztatása történelmi determinizmus, aminek hibájába nem ritkán esik a múlt eseményeiben törvényszerűséget kereső szemlélő. Egy Angliában tevékenykedő ausztrál történész, Christopher Clark két éve megjelenő, a nagy háborúról szóló terjedelmes művé például komoly vitát gerjesztett - a szerző ugyanis egyrészt azt állítja, hogy mindenki gyakorlatilag egyformán felelős a világégésért (nem csak a németek), másrészt úgy véli, hogy a háború kirobbanásának nemcsak ürügye, de legfontosabb momentuma volt a szarajevói merénylet. Ha ez nincs, pár éven belül megváltozhattak volna a nagyhatalmi erőviszonyok (például Oroszország szövetséges helyett az angolok első számú gyarmati konkurensévé vált volna), s nem biztos, hogy kitört volna a világtörténelem addigi legpusztítóbb háborúja. A konfliktus társadalmi változások sorát hozta: átértékelődött a nők szerepe, átrajzolódott az egyes társadalmi csoportok erőviszonya A nagy háború messze ható következményei Lövészárok az első világháborúban (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ Az első világháború az újkori történelem egyik legjelentősebb vízválasztója. 1914-ben véget ért a hosszú évszázadnak nevezett korszak, melyet 1789- től datálnak (a hosszú 19. század - ennek folytatása a rövid, 1918-1989 közötti 20. század). A nagy háború teljesen átrajzolta az erőviszonyokat, néhány globális hatását csak évtizedekkel a lezárta után lehetett érezni és értékelni. Amit már 1918-20-ban látni lehetett, az a háborúnak a közép-európai térségre gyakorolt hatása. Ä Versailles környéki békék eredményeként új határok és sohasem látott államok jöttek létre. A rendezés legnagyobb vesztese Magyarország és a magyarság lett, miután a trianoni békeszerződés következtében az ország területének kétharmada, a nemzet egy- harmada az új országhatárok túloldalára került. Paradox módon Magyarország úgy bukott sokat, hogy gyakorlatilag semmit sem nyerhetett volna (területbővítéssel semmiképpen, hiszen így is 46 százalékos volt a kisebbségek aránya), miniszterelnöke pedig sokáig nem akart kötélnek állni és belépni a csatasorba. A háború eredményeként megszűnt három birodalom: az osztrák-magyar, az oszmán és az orosz, Németország pedig átalakult (császárságból köztársaság lett). A négyéves kimerítő küzdelem legyengítette a kiterjedt gyarmati területekkel rendelkező francia és brit birodalmat is, aminek következtében pár évtizeden belül elvesztették tengerentúli területeiket. Az első világháború eredményeként vált elsőszámú nagyhatalommá az Egyesült Államok. Az USA 1917-ig csak távoli szemlélője volt az öldöklésnek, 1917-es belépése után alig szenvedett emberveszteségeket - hadba lépése pedig gyakorlatilag eldöntötte a konfliktus kimenetelét. A háborúnak köszönhetően az USA vált Európa legnagyobb hitelezőjévé - míg az európai nemzetek egymást pusztították, Amerika építkezett. A nagy háború szülte az Egyesült Államok 1945 utáni legfőbb ellenfelét, a Szovjetuniót is. A világháború felgyorsította a cári rendszer válságát, a történelmietlennek tartott „mi lett volna, ha?” kérdésre nagy valószínűséggel válaszolhatjuk, hogy a kommunisták a nagy háború okozta társadalmi feszültség és zűrzavar nélkül nem kerültek volna hatalomra. A világháború egész Európában táptalaja volt a szélsőbaloldali - és a baloldali - eszmék terjedésének. Az 1918-1938 közötti rövid békés időszakot sokan fegyver- szünetnek tartják csupán, a második világháborút a rosszul lezárt első logikus következményének vélik. Tény, hogy a ver- sailles-i rendezés eredményeként született Olaszországban a fasizmus, s részben ennek következményeként került hatalomra 1933-ban Németországban a nácizmus. A hadászati, gazdasági és hatalmi változások mellett a nagy háborúnak egy sor szociális és társadalmi következménye is volt, például ez után értékelődött át a nők szerepe (nem utolsósorban a munkaerőpiacon), s rajzolódott át az egyes társadalmi csoportok, osztályok erőegyensúlya. (MSz)