Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)

2014-07-26 / 171. szám, szombat

2014. július 26., szombat SZALON 8. évfolyam, 29. szám „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!" -11. Vilmos német császár optimizmusát az összes hadviselő ország vezetése osztotta Száz éve kezdődött az első világháború mimo összesen ennyi katonát mobilizáltak AZ 1. VILÁGHÁBORÚ SZAMOKBAN 117 ezer katonai áldozata volt az USA-nak 21,2 millió a hadisebesültek száma 10 millió a civil áldozatok száma 1567 napig tartott a nagy háború 9,7 millió katonai áldozata volt a háborúnak 2 millió MmM német katona maradt a csatatéren halottja volt az Osztrák-Magyar Monarchiának, közülük félmillió civil áldozat Lokális konfliktusként indult, majd amikor már mindenki benne volt, a többség még mindig azt hitte, pár hónap alatt vé­get ér. Hétfőn lesz száz éve, hogy kitört a kortár­sak által nagy háborúnak nevezett konfliktus, az első világháború. MÓZES SZABOLCS Utólag érthetetlen, miért volt rá szükség. Nemcsak az áldoza­tok magas száma, hanem a fő hadviselő államok által elérhe­tő zsákmány is jogossá teszi a kérdésfelvetést. Az eseménye­ket viszont a kortársak irányít­ják, nem az évtizedes távlatból visszatekintők, így 1914. július 28-án kitört a világtörténelem addigi legnagyobb konfliktusa. A nagy háború - melyet csak az 1939-ben kirobbant, még szörnyűbb világégés hatására kezdtek 1. világháborúnak ne­vezni - lokális konfliktusként kezdődött a Balkánon, ám na­pok alatt európai méretű hábo­rúvá változott. Mivel akkoriban Európa jelentette a világot (az Egyesült Államokat és Japánt kivéve nem volt komolyabban vehető hatalom Európán kívüli, az öreg kontinensen túli világ nagy része gyarmat volt), világ­háborúvá változott - a harcte­reken a gyarmatokról érkezett katonák milliói is küzdöttek. Pár nap alatt beindult A közvetlen kiváló ok a Fe­renc Ferdinánd osztrák-ma­gyar trónörökös ellen június 28-án Szarajevóban elkövetett merénylet volt. A kettős monar­chiát egy ideje már bosszantotta a szomszédos Szerbia, a bécsi vezetés háborúpárti tagjai pe­dig elérkezettnek látták az időt egy büntetőhadjárat megszer­vezésére. A Monarchia gyakor­latilag teljesíthetetlen ultimá­tumot adott át Belgrádnak, ám a szerb vezetés még erre is haj­landó lett volna rábólintani. Már megfogalmazták a bele­egyező választ, amikor pár órá­val az ultimátum lejárta előtt megérkezett az orosz biztatás: háború esetén a nagy szláv test­vér megsegíti Szerbiát. Itt kell leszögezni: a később - elsősor­ban a (kis)antant propagandája alapján - háborús főbűnösnek kikiáltott Tisza István magyar miniszterelnök a végsőkig elle­nezte a háborút. A július 28-i osztrák-magyar hadüzenet után gyorsan bein­dult a nagyhatalmak közötti há­ború. Az oroszok mobilizáltak, a németek válaszként ultimátu­mot intéztek hozzájuk, s mivel az nem teljesült, augusztus 1-jén hadat üzentek a cári államnak. Két nappal később Franciaor­szágnak üzentek hadat, egy nappal később pedig a Belgium­nak intézett német ultimátum miatt beállt a hadiállapot a Brit Birodalom és a Német Császár­ság között is. Egy napra rá (au­gusztus 5-én) a Monarchia ha­dat üzent Oroszországnak, au­gusztus 12-én pedig a franciák és a britek küldték meg a had­üzenetet Bécsbe. Ezzel bezárult a kör, melyből csak 1918 őszén szabadultak a hadviselő álla­mok, miközben folyamatosan új szereplők léptek a pástra (az Oszmán Birodalom, Olaszor­szág, Bulgária, Románia, USA stb., hivatalosan még Brazília, Japán és Portugália is hadviselő fél volt). Gyors háborúban bíztak „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek!” - hangzott el a legen­dás mondat II. Vilmos német császár szájából 1914 nyarán. Optimizmusát az összes hadvi­selő ország vezetése osztotta. Nem alaptalanul: a korábbi száz év európai háborúi mind vi­szonylag gyorsak voltak. Az első balkáni háború szűk egy évig tartott, a német egyesítéshez ve­zető porosz-osztrák-olasz (1866), valamint a porosz­francia háború (1870-1871) még addig sem. A német hadi­terv azzal számolt, hogy az 1870-es gyors előretöréshez ha­sonlóan néhány hónap alatt a császári seregek Párizsban lesz­nek, majd a győzelem után kele­ten győzik le az addig az osztrák-magyar haderő által fel­tartott oroszokat. Csakhogy időközben megvál­toztak a háború viselését alapve­tően befolyásoló műszaki felté­telek. Míg korábban a gyors elő­retörést segítő újítások voltak túlsúlyban, a 20. század elején a védekező hadviselést lehetővé tevő technikai és taktikai újítá­sok kerültek fölénybe. Hadtör­ténészek ezt a folyamatot egy szinuszgörbeként szokták leír­ni: a támadó eszközök előretö­rése utáni évtizedekben a véde­kező eszközök fejlesztésének konjunktúrája jön el, majd for­dítva. Ha például egy-másfél év­tizeddel később kezdődik a nagy háború - amikor már hadrendbe állították a védekező állások ef­fektiv áttörésére kifejlesztett tankokat és a gyors előretörést lehetővé tevő harci repülőgépe­ket -, sokkal gyorsabb kime­netelű lett volna a konfliktus. így viszont a háború a központi ha­talmak 1918-as kimerüléséig folyt: a kapituláció pillanatában paradox módon még alig állt an­tant haderő német vagy osztrák-magyarterületen. Szükségszerűség? A történészek többsége sze­rint a világháború Ferenc Ferdi­nánd lelövése nélkül is kitört volna - elfogadott igazságnak számít, hogy a trónörökös halála csak az ürügyet szolgáltatta. A háborút szinte mindenki akarta: Bécs és Budapest a „mitugrász” szerb szomszédot kívánta lecsi- títani, Oroszország a Balkánon akarta megvetni a lábát, a fran­ciák revánsot akartak venni a németeken az 1871-es megaláz­tatásért (a poroszok Versailles- ban kiáltották ki a Német Csá­szárságot, Elzász-Lotaringiát pedig a birodalomhoz csatol­ták), a britek és a franciák le akarták hűteni a terjeszkedni vágyó germánokat, s legfőkép­pen: a 19. századi gyarmatosí­tást lekéső németek helyet köve­teltek maguknak a Nap alatt. Mivel az oroszok komoly hadi fejlesztéseket eszközöltek, s gőzerővel épült nyugati irányba a vasúthálózatuk, a német tá­bornokok többsége úgy látta, jobb minél hamarabb „leren­dezni” a háborút. Vannak, akik szerint nem ennyire egyszerű a képlet, s a vi­lágháború szükségszerűségé­nek hangoztatása történelmi de­terminizmus, aminek hibájába nem ritkán esik a múlt esemé­nyeiben törvényszerűséget ke­reső szemlélő. Egy Angliában tevékenykedő ausztrál törté­nész, Christopher Clark két éve megjelenő, a nagy háborúról szóló terjedelmes művé például komoly vitát gerjesztett - a szer­ző ugyanis egyrészt azt állítja, hogy mindenki gyakorlatilag egyformán felelős a világégésért (nem csak a németek), másrészt úgy véli, hogy a háború kirobba­násának nemcsak ürügye, de legfontosabb momentuma volt a szarajevói merénylet. Ha ez nincs, pár éven belül megvál­tozhattak volna a nagyhatalmi erőviszonyok (például Oroszor­szág szövetséges helyett az an­golok első számú gyarmati kon­kurensévé vált volna), s nem biz­tos, hogy kitört volna a világtör­ténelem addigi legpusztítóbb háborúja. A konfliktus társadalmi változások sorát hozta: átértékelődött a nők szerepe, átrajzolódott az egyes társadalmi csoportok erőviszonya A nagy háború messze ható következményei Lövészárok az első világháborúban (Képarchívum) ÖSSZEFOGLALÓ Az első világháború az újkori történelem egyik legjelentő­sebb vízválasztója. 1914-ben véget ért a hosszú évszázadnak nevezett korszak, melyet 1789- től datálnak (a hosszú 19. szá­zad - ennek folytatása a rövid, 1918-1989 közötti 20. század). A nagy háború teljesen átrajzol­ta az erőviszonyokat, néhány globális hatását csak évtizedek­kel a lezárta után lehetett érezni és értékelni. Amit már 1918-20-ban látni lehetett, az a háborúnak a kö­zép-európai térségre gyakorolt hatása. Ä Versailles környéki békék eredményeként új hatá­rok és sohasem látott államok jöttek létre. A rendezés legna­gyobb vesztese Magyarország és a magyarság lett, miután a trianoni békeszerződés követ­keztében az ország területének kétharmada, a nemzet egy- harmada az új országhatárok túloldalára került. Paradox módon Magyarország úgy bu­kott sokat, hogy gyakorlatilag semmit sem nyerhetett volna (területbővítéssel semmikép­pen, hiszen így is 46 százalékos volt a kisebbségek aránya), miniszterelnöke pedig sokáig nem akart kötélnek állni és be­lépni a csatasorba. A háború eredményeként megszűnt három birodalom: az osztrák-magyar, az oszmán és az orosz, Németország pedig átalakult (császárságból köz­társaság lett). A négyéves kime­rítő küzdelem legyengítette a kiterjedt gyarmati területekkel rendelkező francia és brit biro­dalmat is, aminek következté­ben pár évtizeden belül elvesz­tették tengerentúli területeiket. Az első világháború eredmé­nyeként vált elsőszámú nagy­hatalommá az Egyesült Álla­mok. Az USA 1917-ig csak távo­li szemlélője volt az öldöklés­nek, 1917-es belépése után alig szenvedett emberveszteségeket - hadba lépése pedig gyakorla­tilag eldöntötte a konfliktus ki­menetelét. A háborúnak kö­szönhetően az USA vált Európa legnagyobb hitelezőjévé - míg az európai nemzetek egymást pusztították, Amerika építke­zett. A nagy háború szülte az Egyesült Államok 1945 utáni legfőbb ellenfelét, a Szovjet­uniót is. A világháború felgyor­sította a cári rendszer válságát, a történelmietlennek tartott „mi lett volna, ha?” kérdésre nagy valószínűséggel válaszol­hatjuk, hogy a kommunisták a nagy háború okozta társadalmi feszültség és zűrzavar nélkül nem kerültek volna hatalomra. A világháború egész Európában táptalaja volt a szélsőbaloldali - és a baloldali - eszmék terjedé­sének. Az 1918-1938 közötti rövid békés időszakot sokan fegyver- szünetnek tartják csupán, a má­sodik világháborút a rosszul le­zárt első logikus következmé­nyének vélik. Tény, hogy a ver- sailles-i rendezés eredménye­ként született Olaszországban a fasizmus, s részben ennek kö­vetkezményeként került hata­lomra 1933-ban Németország­ban a nácizmus. A hadászati, gazdasági és hatalmi változások mellett a nagy háborúnak egy sor szociális és társadalmi kö­vetkezménye is volt, például ez után értékelődött át a nők szere­pe (nem utolsósorban a munka­erőpiacon), s rajzolódott át az egyes társadalmi csoportok, osz­tályok erőegyensúlya. (MSz)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom