Új Szó, 2014. július (67. évfolyam, 150-175. szám)
2014-07-26 / 171. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2014. JÚLIUS 26. www.ujszo.com Az isonzói-doberdói hadműveletek emlékezete: 1915-16-ban mintegy 200 ezer magyar honvéd esett el ezen a 60 négyzetkilométernyi területen „A halálban testvérekké váltak” Doberdo: olasz község Monfalcone fölött. A község körüli fennsíkon dúlt 1915-17-ben a tizenkét Isonzó-csata (Genius Kislexikon, 1930). CSERMÁK ZOLTÁN A második világháború borzalmai és az azt követő orosz megszállás Magyarországon is háttérbe szorította az első világégés emlékét. A kommunista történetírás az „imperialista érdekekért folyó háború” summás értékeléssel intézte el az egy évszázada történteket. Pedig az 1. világháború s az azt követő igazságtalan békeszerződések nagyban hozzájárultak az újabb kataklizmához. A most hatvan feletti korosztály felmenői még találkoztak háborús veteránokkal, akik olvasásra ajánlhatták a mai szemmel hihetetlennek tűnő regényeket: Somogyváry Gyula Ne sárgulj fűzfa!, Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című művét vagy Kuncz Aladár Fekete kolostorát. Már a számok is félelmetesek: az egykori Nagy-Magyar- ország területéről bevonultak közül 530 ezer ember nem tért soha többé vissza, másfél millióan sebesültek meg, s több mint 800 ezren estek fogságba. „Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre” A közmédia munkatársaival Doberdó felé utazva gyűjtöm össze gondolataimat. A telepü-. lés melletti csatatér úgy maradt meg a népemlékezetben, mint a Don-kanyar vagy Mohács tragédiája. „Ha felmegyek a doberdói nagy hegyre” szól a bús- borongós nóta, a falusi tiszta szobák dísze volt a fényesre szi- dolozott gránáthüvely a belevéAz olasz és a magyar katonák közös emlékműve a Szent Mihály-hegyen 6. isonzói csatában, 1916. augusztus 6-án foglalták el állásaikat, Kratochwill Károly ezredes, a Hadtörténeti Múzeum későbbi igazgatójának vezetésével néztek szembe a túlerőben lévő ellenséggel. Kratochwill 1915. június 6-án írt napi jelentésével a kobaridi múzeumban találkozhatunk, a többszörös túlerőt, a nehéz terepviszonyokat és avíz hiányát jegyzi fel. A rábízott 3000 katona négy napon keresztül harcolt hősiesen, a megmaradt 200 honvéd augusztus 10-én vonult vissza. Az életben maradottak halmokat emeltek emlékeztetőül, ezekből már csak egy áll. „Állj meg egy pillanatra, vedd le a kalapodat és mondj egy rövid imát azokért, akik mindhalálig híven harcoltak” - idézi a felirat az egykori parancsnokot. Az ezred tragédiája, hogy keserűen emlékezhettek vissza véráldozatukra, hiszen már egy harmadik, ellenséges országba térhettek csak haza. A kommunizmus is lezárta a határokat, így évtizedek múltán jelentek csak meg az első zarándokok. A romot a helyi Alpini Egyesület építette újjá. A kegyhelyet koszorúk, nemzetiszínű szalagok díszítik. A Szent Mihály-hegy csúcsa szintén emlékhely. Egykor vagy tíz méterrel magasabb volt, az ágyúk borotválták le a tetejét. (Képarchívum) Az olasz idegenvezető iskolai osztálynak magyaráz, a gyerekek közben telefonálnak, beszélgetnek, szendvicseiket majszolják, nekik ez már csak távoli múlt, unalmas történelem. A kőhalom közepén tábla áll: „E magaslaton olaszok és magyarok hősiesen küzdöttek egymással, s a halálban testvérekké váltak.” Alatta egykori bunkerek húzódnak, mindenütt csepeg, áll a víz; a karsztvidéken a védettebb helyek is embert próbálóak voltak. Rendszerváltás kellett ahhoz, hogy a „Nagy-hegy” is elnyerje méltó helyét a magyar köztudatban. Jeszenszky Géza, az Antall- kormány külügyminisztere 1991. november 2-án helyezte el az emlékezés tábláját. A felirat Keresztury Dezső Sírverséből idéz: .Áldozatunk (...) jóra parancs.” A hegy Szlovénia felé eső oldalán A hegy Szlovénia felé eső oldalán, Doberdo del Lago falu szomszédságában található Vis- intini. Egykor itt temették el a hegyen elesetteket, volt, akit koporsóba, volt kinek csak egy vászon szemfedő jutott. Az elhunytakat később kihantolták, s legtöbbjük a már említett osztrák-magyar katonai temetőben talált örök nyugalomra. Emléküket ma kápolna őrzi, a helyszínt egykor IV. Károly osztrák császár és magyar király választotta ki. Az uralkodó 1918-ban látogatott el Doberdóba, és személyesen kérte meg az egyik gazdát, hogy a magyarok a telek végében kápolnát építhessenek. A felépült imaházat a háború végén már nem szentelhették fel, a helybéliek csűrként használták. A Széchenyi Tudományos Társaságnak köszönhető, hogy 2009. május 19-én - Sólyom László köztársasági elnök jelenlétében - felszentelték. Egy másik zarándokhelynél, a jávorcai Szentlélek-kápolná- nál fejezzük be utunkat. Kisbuszunk mély szakadékok mellett halad, míg eléri az osztrák-magyar hadsereg egykori hadtáp- táborát. A védett völgyben egykor raktárak, istállók álltak, ma már csak egy impozáns templom emlékeztet a múltra. A hegyre épített istenházát a katonák saját zsoldjukból fizették, formai megálmodója a bécsi Burgtheater későbbi díszlettervezője, Remigius Geyling volt. A szecessziós stílusú épületben a környező frontvonalakon elesett hősök nevét fatáblákra vésték, az áldoztató rácsot magyar nemzetiszínű szalagok és koszorúk díszítik. Az „új művészet” angyala vitrinekre tekint le, amelyekben a környéken talált hadi felszerelést állították ki. Apropó, relikviák! A háborús emlékek gyűjtése sokaknak szenvedélyévé, másoknak bevételi forrássá vált. A környéket jól ismerő Kurencic Mirko az előbbiekhez tartozik. Régóta járja a hegyeket, és éles szemének köszönhetően már egy kis házi múzeumot is berendezett. Két évtizede egy fontos felfedezés fűződik a nevéhez. Egy hegyi mélyedésben épített kőhalomra lett figyelmes. Szabaddá tette a barlangot, s különleges, magyar feliratú oltár tárult a szeme elé. Magyar katonák készíthették - vélhetően egy ügyes kezű kőfaragó irányításával -, akik a gyűlölet poklában is az égre tekintettek. Azóta sokan zarándokolnak el a templomhoz s a grottához, hogy imát mondjanak az egykori hősökért. Mi sem tettük másként. sett emlékező szavakkal, s a pesti viccekben is felbukkan a „szintén Doberdó?” maliciózus kérdés. „Doberdó magyar szempontból a hősiesség szinonimája - foglalja össze a front jelentőségét Balia Tibor hadtörténész. - Az első hat isonzói csatában javarészt magyar csapatok harcoltak és védekeztek. Noha végül fel kellett adniuk állásaikat, a hely a magyar katona kitartásának szimbólumává magasztosult.” A Doberdói-fennsík hadi jelentőségét a tőle északra fekvő hídfőállás, Gorizia, a trieszt-go- riziai főút, valamint a tenger közelsége adta. A hegyről - mint magunk is tapasztaltuk - remek kilátás nyílik a vidékre, így a terület a messzehordó ágyúk megjelenésével stratégiailag is megkerülhetetlenné vált. Amint a hadtörténész is kiemelte, a mintegy 60 négyzetkilométernyi területet javarészt magyar ezredek védték. Az 1915-16-os isonzói-doberdói hadműveletek során mintegy 200 ezer magyar honvéd esett el. A hely félelmetes hírét a karsztvidék sziklás felszíne is fokozta, védőállást kiépíteni, árkokat ásni embertelen munka volt. A növényzet az első hónapokban kipusztult, a napsütéstől vakító, felforrósodott kövek csak fokozták a védők szenvedését. A halottak eltemetése lehetetlen volt, "így külön gondot jelentett az áldozatok elvitele a nagy melegben. Az ősz hónapok esőzései újabb megpróbáltatásokat hoztak. A lovairól híres szlovén városkából, Lipicából indulunk az emlékútra. Az első megdöbbentő látvánnyal a Gorizia mellett fekvő Redipugliában találkozunk. Olaszország legnagyobb emlékhelyét 1938-ban építették, az impozáns sírkert 100 Tüzérek Doberdónál ezer olasz katona örök nyughelye. 40 ezernek a nevét is bevésték a teraszosan állított kövekbe, 60 ezer elesettnek nem ismerjük a kilétét. Abejáratnál oltár áll, gyakoriak a megemlékezések, ottlétünkkor is olasz tisztek készültek katonai parádéra. A sírkert melletti bozótosban bunkerek, futóalagutak romjai idézik a háborút. „Vedd le a kalapodat és mondj egy rövid imát ” A nem messze berendezett múzeumban olasz, osztrák, szlovén csoportok váltják egymást, javarészt az idősebbek kíváncsiak elődeikre. A kiállító- hely nagyon gazdag, a falakat képanyag borítja, a vitrinekben mindkét hadviselő fél fegyverei, csákói, egyenruhái láthatók. A rozsdaette konzerves dobozon még a gyártó neve is olvasható, a zsebórák, ollók, fésűk mellett egy zsebtükrön Ferenc József és Vilmos császár arcképe díszeleg. A stilizált egykori lőállás homokzsákjai között elhelyezett boros demizson sem hiányzik. A szabadtéri múzeumban az 1905- ben gyártott, 149/35-ös, a nehéz terepviszonyokhoz széles talppal öntött ágyúk állnak, amelyekkel több mint 16 kilométerről lehetett támadni állásainkat. E nehéz- fegyverek egészen a második világháborúig szolgáltak az olasz hadseregben. Számos emléktárgy magyar vonatkozású, viszont ritka a magyar kiírás. Nem messze a központi emlékműtől található az osztrák-magyar temető. 14 ezer honvéd nyugszik itt. „Egyek életben és halálban” - hirdeti a kapu német felirata. A sírfeliratokat minden bizonnyal a bécsi levéltár anyagaira alapozták, a magyar neveket rendre hibásan vésték kőbe. Az eligazító táblák között lengyel szöveget olvashatunk, magyart itt sem. Ezt követően már a fennsíkon szállunk ki az autóbuszból. San Martino del Carso településen áll az egyik legmegrázóbb magyar emlék: a nagyváradi 4. honvéd gyalogezred gúlaoszlopa. Az alakulat 1915 nyarán érkezett Doberdóra. Legutoljára a Rekonstruált ágyúállás Doberáón (A szerző felvételei)
