Új Szó, 2014. május (67. évfolyam, 100-124. szám)
2014-05-22 / 116. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁJUS 22. Kultúra-hirdetés 9 A társadalmat rá kell nevelni, mit tekintsen veszteségnek, mire emlékezzen - mondja a történész A szembenézés elmaradt (Somogyi Tibor felvétele) Hetven évvel ezelőtt kezdődött meg a felvidéki magyar zsidók tömegeinek deportálása a haláltáborokba. A Fórum Kisebbségkutató Intézet nemzetközi konferenciát szervez Kassán az 1944-es délszlovákiai eseményekről. A holoausztkutatás mai helyzetéről, a társadalom holokausztképéről Simon Attila történésszel beszélgettünk. LAKATOS KRISZTINA Mind Szlovákiában, mind Magyarországon a holoka- usztkutatás tulajdonképpen a rendszerváltás után indult el. Ezzel együtt gyakran felmerül, hogy Dél-Szlovákia területe a magyar és a szlovák történészek látókörén is kívül esik. E téren születtek eredmények az utóbbi években? Valóban, a szocializmus négy évtizede alatt nem volt érdeke az akkori kultúrpolitikának vagy tudománypolitikának, hogy a holokauszttal mélyebben foglalkozzon. Ez nem csak tudományos téren jelentett lemaradást, a társadalom sem nézett szembe vele. A rendszer- váltás után Magyarországon és Szlovákiában is jelentős előrelépések történtek, viszont tény, hogy a szlovák történetírás nem foglalkozott a bécsi döntés után elcsatolt területekkel, és a magyar történettudomány is inkább a mai államhatárok között gondolkodik. Az utóbbi évek fejleményeiből említést, érdemel, hogy az izraeli Yad Vashem Intézetben évek óta folyik egy projekt, amely a magyarországi holokauszt dokumentumainak a feltárásával foglalkozik. Ide értve tulajdonképpen minden levéltári anyagot, amelyben szerepel a zsidó kifejezés, és 1920 és 1948 között keletkezett, ugyanis kutatják azokat az iratokat is, amelyek például arról szólnak, hogy a túlélők visszakapták-e a vagyonukat vagy sem. A projektet most kezdték kiterjeszteni az 1944-es határokon belüli ország területére, így nálunk is elkezdődött ezeknek a dokumentumoknak a felkutatása. Ezen kívül nagyobb előrelépés a témában nem történt. Persze Kassa. Holokauszt a mai Dél- Szlovákia területén címmel tart nemzetközi konferenciát a Fórum Kisebbségkutató Intézet Kassán. Az előadások ma 10-től kezdődnek, helyszín az Állami Tudományos Könyvtár (Pribinau. 1.). A konferencia témáiból: ♦ Szita Szabolcs: A vidéki zsidóság deportálása, különös tekintettel a visszacsatolt területekre. ♦ Eduard Nižňanský: A zsidók deportálása Szlovákiából 1938 novemberében és zsidó táborok a „senkiföldjén” a Simon Attila azért említsük meg, hogy Lang Tamásnak köszönhetően az érsekújvári, Baki Attilának hála a barsi zsidóság tragédiájáról már sokat tudhatunk. Tehát ha a holokauszt délszlovákiai eseményei iránt érdeklődünk, maradnak az ide vágó helytörténeti kiadványok. Bár a magas tudomány sokszor lekezelően viszonyul a helytörténeti kutatásokhoz, ezek pótolhatatlanok. Ha helyi szinten nem tárják fel a fontosabb mozzanatokat, ha nem veszik számba, milyen zsidó családok éltek az adott településen, ha nem készül el a helyi áldozatok névsora, ezt a munkát senki más nem tudja elvégezni. Sem a gettósításról, sem a deportálásokról nincsenek központi listáink, a belügyminiszter által készíttetett úgynevezett Jaross-listák, amelyek valójában az egyes településen élő izraeliták névjegyzékei, csak töredékes formában állnak rendelkezésre. Ahol megvannak az adatok, ott leginkább az egykori zsidó hitközségek ma meglevő részei igyekeztek dokumentálni, rekonstruálni az áldozatok névsorát helyi, hitközségi iratok alapján. cseh-szlovák-magyar államhatáron. ♦ Simon Attila: Kettős szorításban. A dél-szlovákiai zsidóság útja Trianontól Ausch- witzig. ♦ Molnár Judit: „Munkáskitelepülés” vagy deportálás? A csendőrség szerepe a magyar holokausztban 1944-ben. ♦ Martina Fiamová: A „zsidókérdés megoldása” 1938 novemberében. A zsidók deportálása egyes szlovákiai járásokban. ♦ L. Juhász Ilona: A holokauszt áldozatainak emlékjelei Sarkított a kérdés: saját veszteségének tekinti a szlovákiai magyarság a holokauszt áldozatait? Jogos felvetés. Én veszteségnek tekintem, és nyilván nagyon sokan mások is. De tény, hogy a holokauszt nem nagyon épült be az oktatásunkba, a nemzeti önképünkbe. Ezért azt is gondolom, hogy a társadalom jelentős része, sajnos, nem tekinti veszteségnek. Megjegyzem: a társadalmat általában rá kell nevelni, mit tekintsen veszteségnek, mire emlékezzen. 30 évvel ezelőtt senki sem foglalkozott a kitelepítésekkel, senki sem tartotta veszteségnek Esterházy János halálát, az azóta eltelt évek viszont ránevelték a szlovákiai magyarságot, hogyan kell azt a korszakot értelmezni. Azt gondolom, a történettudománynak, az oktatásnak, a sajtónak és általában a közbeszédnek lenne a közös feladata, hogy meggyőzze a társadalmat: azok a komáromi, dunaszerdahelyi, kassai, párkányi zsidók, akik ma hiányoznak közülünk, igenis szerves részei voltak a közösségünknek. Más templomba mentek be, de magyarul beszéltek, a gyerekeik általában magyar iskolába jártak, a magyar kultúra fontos fogyasztói-és előállítói-voltak, Szlovákiában - különös tekintettel a magyarlakta régiókra. ♦ Pavol Salamon: Kassa és a zsidók 1944-es deportálása. ♦ Lang Tamás: Az érsekújvári zsidóság sorsa. ♦ Puntigán József: A nógrádi zsidóság sorsa a holokauszt idején (Losonc és Fülek). ♦ Miroslav Michela: A komáromi zsidóság sorsa 1938 és 1945 között. ♦ Baki Attüa: Zsidók a Bars- Hont című hetilap aspektusából. A rendezvény médiapartnere az Új Szó. (ú) még akkor is, ha a népszámlálásokon esetleg nem magyarnak vallották magukat. Hozzáteszem: természetesen akkor is veszteséget jelentenének, ha nem magyaroklettekvolna. Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a magyar közbeszédet a mai napig mennyire áthatja az antiszemitizmus, a „szalonzsidózás”. Mi lehet az oka, hogy Szlovákiában ez nemjellemző? Mondok egy okot, ami a mi kisebbségi létünkhöz hasonlítható. Miért néznek a csehek másként a szudétanémetekre, mint a szlovákok a magyarokra? Mert a szudétanémetek eltűntek, így a csehek tudnak velük nagyvonalúbbak lenni. Ez a történettudományban is érzékelhető. Mi - több százezres kisebbségként - itt vagyunk Szlovákiában, bennünk potenciális veszélyforrást látnak a szlovákok, ez pedig meghatározza a viszonyokat és a közbeszédet is. A budapesti zsidóság megmenekült. A csaknem évezredes tapasztalat megtanította ezt a közösséget mások között élni, pozíciókat kiharcolni, megtartani, és ez igaz volt 1945 után is. Ez lehet a magyar antiszemitizmus egyik oka. Az antiszemitizmus mindig hárítás. A megoldatlan problémáink másokra, valamiféle belső vagy külső ellenségre hárítása. A Budapesten megmaradt mintegy 200 ezer fős zsidóság gyakorlatilag Európa legnagyobb zsidó közössége, így azok, akik nem tudják megoldani saját gondjaikat, ismét őket találják meg bűnbakként. Szlovákiában a kérdésnek ilyen módon nincs aktualitása: itt nem maradt számottevő zsidó közösség. Persze az antiszemitizmus a két világháború között Szlovákiában is jelen volt, az egyik speciális dimenzióját az jelentette, hogy a szlovák társadalom a dualizmus kori tapasztalatok alapján a zsidókban a magyarosítás eszközeit látta. Szlovákiában még 1946-47- ben is komoly zsidóellenes megmozdulások voltak, ezért is volt olyan jelentős az alija, a kivándorlás Izraelbe. A mai kassai konferencia alapvetően emlékkonferencia, vagy új kutatási eredményeket mutat be? Az a legfontosabb célunk, hogy felhívjuk a szlovákiai magyar közvélemény figyelmét a holokauszt jelentette veszteségekre, valamint arra, hogy szembe kell nézni a múltunknak ezzel a részével. Kapcsolódik a konferenciához egy kutatás is. Első fázisban azt a célt tűztük ki, hogy a dél-szlovákiai holokauszt fontosabb helyszínein - Dunaszerdahelyen, Érsekújvárban, Komáromban, Losoncon, Léván, Kassán - egy- egy kutató megpróbálja összegyűjteni a témába vágó levéltári dokumentumokat, sajtóforrásokat. Ezek alapján a későbbiekben elindulhat a komolyabb kutatómunka. A konferencián pedig részben ezekre az első kutatási eredményekre épülve hangzanak el előadások. Holokauszt a mai Dél-Szlovákia területén PENGE Képzavar, halmaz, elmélet Feliinger Károly Jancsi és Juliska című műve állítólag eposz. Eposzi kellékeket a legnagyobb jóakarattal sem találtam benne. Lírai vallomássorozat, egy elhagyott férfi vergődése? Mondjuk. Esetleg a szerző (önállóan vagy szerkesztői segítséggel?) megkísérelte átformálni a már nyomtatásban eddig megjelent verseket, hogy más szerkesztésű, alkalom- szerű ötlettől vezérelt átirat legyen? Nem tudom. Úgy vélem, alapos átnézések, újraolvasások, értelmező elemzések híján ez a kötet enyhén szólva is felemásra sikeredett. Koncepciója hibás, a versek női vagy férfi princípiumhoz csatolása ötletszerű, logikátlan. Gondosan figyelve a motívumokat, azt tapasztaltam, hogy azok át- és szétcsúsznak, önmagukat cáfolva, még akkor is, ha a versben soha nem keresek logikus személyiségvagy érzelmi fejlődést. Az utószóban azt olvasom, volt szerkesztési logika. Ha volt, azt várná el, hogy bevegyem, amit kínál, elfogadjam a tévesen besorolt Jancsi-motí- vumú verset női szerepre húzva. Míg néhány oldallal előbb vagy hátrább ugyanez a szerepkör és érzésvilág a férfié. Vagy besorolatlan, jelöletlen. Sem a Jancsi-, sem a Juliska-versekhez nem kapcsolható. Jelezve, ezek a jelöletlen poémák a szerző igazi énversei. Ráadásul ezek közt vannak jó versek. Jancsi vélhetően a szerző alteregója. Monologizál. A költő ezt próbálta meg két hangra szétími, szétbontani. Nem sikerül. Amit Feliinger expresszív megoldásnak gondol, az értelmezhetetlen képzavarok sora. Néhány a sok közül: „lúdtalpas távolság”, „szekértelenek fanyar táborát gyarapítja”, „mozdulatlanul helyezkedő gerenda” és bonusznak: „avágy zárt kiskapuit ostromló zebracsapat”. Kép - zavar - halmaz - elmélet. Halmaz vagy elmélet? Hát ez a kötet az. Valamint a privát szférából fél tucat emlékezetes, tragikus vers. Például a a Szászt Zoltán kritikai rovata Felismerés című költemény, Juliska szájába adva. Pedig ez férfivers. Feliinger apaversei szigorúan fájdalmasak és szépek. Ez némileg kárpótolt. Miért nem írja ezt a vonalat tovább az egyébként jó tollú költő? Folytathatnám, de már unnám. Ami a legjobban bosz- szant: ugyanennyi munkával egy nagyon jó kötet is születhetett volna. Jancsi és Juliska pedig nem menne a süllyesztőbe. Nézem a könyvet. A nagy totál marad nagy homály, bárhonnan közelítek. De legalább fantáziadús, kiváló grafikák vannak benne, Gyenes Gábor alkotásai. Feliinger Károly: Jancsi és Juliska. AB ART Kiadó, Pozsony, 2014. Értékelés:'•W^ÔcÍdoÔÔ * 111 (jmTATí NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI mz virág #s zenei fesztivál 2014.V.30-VI.8. NASZVAD PERTU PARTI V. 3 1 . BONEY M. feat. Liz Mitchell VI . 6 . NEOTON FAMÍLIA VI . 7 . RYTMUS NIKI BELUCCyj. HISTÓRIA CARAMEL ticketportql www.tuzvirag.sk MP140261
