Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-04 / 52. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 4. Régió-hirdetés 5 Egy nyertes pályázatnak köszönhetően négy terepmunkást és két asszisztenst vehetnek fel Szociális munkásokat alkalmaznak Komáromban A terepmunkások kiemelt figyelmet fordítanak majd a hátrányos helyzetű családban élő gyerekekre (A szerző felvétele) Komárom. Négy szociális terepmunkást és két asszisztenst alkalmazhat két éven keresztül a város a Szociális Fejlesztési Alap pályázatán nyert 134 ezer eurós támogatásnak köszönhetően. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az érdeklődők március 7-ig nyújthatják be kérvényüket a városi hivatalhoz, meghallgatásuk pedig március 11-én lesz. A sikeres pályázók előreláthatólag március 17-én kezdhetik meg a munkát. „Többször próbáltunk már erre a célra pályázati pénzt szerezni, de általában arra hivatkozva utasították el beadványunkat, hogy Komáromban kevés a roma. Hivatalosan ugyanis csupán mintegy háromszázan vallják magukat roma származásúnak a városban - mondta Novák Tamás alpolgármester. - Éppen ezért nagyon örülünk, hogy végre sikeresek voltunk, mert munka természetesen nálunk is akad bőven.” A városi hivatal eddig egy szociális terepmunkást alkalmazott, ami egy közel 35 ezres lélekszámú településen nagyon kevés. Az alpolgármester tájékoztatása szerint a terepmunkások és az asszisztensek nem kizárólag a romákkal, hanem általában a szociálisan hátrányos helyzetű polgárokkal, a hajléktalanokkal is foglalkoznak majd. Kiemelt figyelmet fordítanak a gyerekekre, a rendszeres iskolalátogatásra, a kamaszoknál a drogmegelőzésre. ,A Harcsáson lévő szociális bérlakásokban van vezetékes víz, angolvécé, az óvónők, pedagógusok mégis sokszor panaszkodnak, hogy az onnan érkező gyerekek a legalapvetőbb higiéniai követelményekkel sincsenek tisztában - mutatott rá Novák Tamás. - Ezért sok esetben az alapoknál kell kezdeni a felvilágosító és nevelőmunkát.” A terepmunkásoknak és asszisztenseknek köszönhetően a városi hivatal is átfogóbb képet kap a társadalom peremén élők problémáiról, és várhatóan hatékonyabbá válik a szociális ellátásra szánt összegek felhasználása is. A fent említett munkakörök betöltéséhez szükséges szakmai és egyéb feltételeket a városi hivatal honlapján, a www.komamo.sk címen találják az érdeklődők, (vkm) RENDŐRSÉGI NAPLÓ Öngyilkosságot akadályoztak meg Komárom. Lopott gépkocsik keresésére irányuló akció közben figyeltek fel a komáromi rendőrök a Kava és Agyagos közötti földúton egy parkoló autóra. A 20 éves sofőr idegesen viselkedett, az ellenőrzés során pedig egy búcsúlevelet találtak nála a rendőrök, amelyben elköszönt családjától. Az anyósülésen kötél és egy kés hevert. A fiatalember állítólag szerelmi bánatában akart öngyilkos lenni, elárulta, hogy megivott két deci gépolajat. A rendőrök azonnal mentőt hívtak - tájékozna lapunkat Renáta Čuháková, a Nyitrai Kerül- tei Rendőrkapitányság szóvivője. A Komáromi Járási Rendőrkapitányság dicséretben részesítette az életmentő rendőröket. (vkm) Megfojtották a csecsemőt Klin. Fulladás okozta a Kiin mellett vasárnap talált csecsemő halálát - közölte a boncolási eredményekre hivatkozva Radko Morvačík, a Zsolnai Kerületi Rendőrfőkapitányság szóvivője. A tetem egy pokrócba, és egy műanyag szatyorba volt csomagolva. A boncolás szerint a csecsemő február 26-án vagy 27-én születhetett. A rendőrség azt feltételezi, hogy a gyilkosságot az anya követhette el. A tettes 4-től 8 évig terjedő szabadság- vesztésre számíthat. (SITA) Holtrészegen vezetett Nagyszombat. Közlekedési balesetet okozott egy 57 éves ittas férfi szombaton. Nekihajtott a szalagkorlátnak és a járdaszegélynek. Az ütközés következtében az autó felborult. A férfi nem sérült meg. 3,21 ezrelékes véralkoholszintet mutatott a szonda, a jogosítványát a helyszínen bevonták. Eljárás indult ellene. (TASR) Fiatalkorú rablók Nagyszombat. Rablással gyanúsít a rendőrség három fiatalkorút. A14,15 és 16 éves fiú megtámadott egy 24 éves férfit, elvették a pénztárcáját és az iratait. Az áldozat kórházi ellátására szorult. A 16 éves tettes önként jelentkezett a rendőrségen. (SITA) Szlovákiában egyelőre öt regionális termékvédjegy van forgalomban Huszonnégy termék kapott regionális védjegyet BARTALOS ÉVA Vezekény. Pénteken adták át a Malodunajsko-Galantsko (Galánta környéke és Kis-Duna mente) regionális termékvédjegyeket az Öreg-Feketevíz és a Dudvág Helyi Akciócsoport (HACS) területén működő vállalkozóknak. Az első körben tizenkilenc vállalkozó kapta meg a tanúsítványt. A regionális termékvédjegy célja a tradicionális, helyi termékek és szolgáltatások eladásnak támogatása, a vállalkozások, a hagyományok népszerűsítése és a környék gazdasági fejlődésének ösztönzése. Dobosy Pál, az Öreg- Feketevíz HACS elnöke, Felsőszeli polgármestere kijelentette, a kisvállalkozások és a helyi termékek felkarolása igazából az állami szervek feladata volna. „Nem állítom, hogy a márkajegy a vállalkozások minden problémáját azonnal megoldja, ez egy hosszabb folyamat kezdete” - mondta a jelenlévőknek Dobosy Pál. A találkozón 24 termék kapta meg a regionális termékvédjegyet, később bővíthetik az áruk sorát. A termékeket egy kilenctagú szakmai bizottság ellenőrizte. Perleczky Gábor, a bizottság elnöke lapunknak elmondta, két kérvényt kellett elutasítaniuk. Néhány pék- és hústermék nem kapta meg a regionális védjegyet, mivel nem jellemző a régióra, illetve nem hagyományos módon készül. ,A kérvényben minden vállalkozó pontozta a saját termékét, majd a bizottság ellenőrizte a pontokat. A terméknek legalább 13 pontot kellett elérnie ahhoz, hogy megkapja a védjegyet” - nyilatkozott Perleczky Gábor. A készítmények tükrözik a régió hagyományait, hazai alapanyagok felhasználásával készülnek. Egyebek közt hústermékek, pékáru, méz, gyümölcsök, zöldségek, munkaruhák, kulturális rendezvények, például az Alsószeli Jurtanapok, vagy a felsőszeli lóvásár és szolgáltatások - szálláshelyek, éttermek - kapták meg a márkajelet. A királyrévi Agrostaar vállalat a gyümölcsök mellett az ott nevelt kacsára és csirkére is kapott márkajegyet. „Próbáljuk a háztáji tartásmódot előnyben részesíteni. A védjegy célja, hogy próbáljuk az itt megtermelt árut, a szolgáltatásokat maximálisan kihasználni, hiszen a hazai a legjobb” - mondta lapunknak Szikura Ferenc igazgató. Kovács Lajos, elmondta, ezután a termékvédjeggyel ellátott áruk propagálására helyezik a hangsúlyt. „Szeretnénk összefogni a vállalkozókat és minél szélesebb körben népszerűsíteni a termékeiket” - mondta Kovács Lajos. A már elfogadott új projekt keretében például tévéreklámokkal, fesztiválokon és vásárokon való részvétellel szeretnénk felhívni a vásárlók figyelmét a helyi termékekre. Hústermékek, pékáru, méz, gyümölcsök, zöldségek, kulturális rendezvények kapták meg a termékvédjegyet (A szerző felvétele) Stredná odborná škola stavebná s VJM Dunajská Streda Építészeti Szakközépiskola Dunaszerdahely _________________ Az iskolánk által kínált tanulási lehetőségek a 2014/2015-ös tanévben a következők: 4 éves, érettségi vizsgával végződő tanulmányi szakok: /3918 M / Műszaki líceum - építészeti irányzat /4211 M 17/ Kertész - virágkötő és dekoratőr 2 éves, érettségi vizsgával végződő felépítményi tagozat 73659 L7 Építészet 3 éves, záróvizsgával végződő szakmák: • /3661 H / Kőműves • /3355 H / Asztalos • /3663 H / Ács • 3675 H / Festő • /3680 H / Padlóburkoló • /2435 H 02/ Épületbádogos • /3678 H / Központifűtés-, víz- és gázszerelő • 74569 H 7 Virágkötő - berendező