Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-15 / 62. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2014. MÁRCIUS 15. www.ujszo.com A kormányhivatal május 31 -i határidőt javasol Idén is késik a kisebbségi jelentés ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Idén sem készül el időben a nemzeti kisebbségek szlovákiai helyzetéről és jogállásáról szóló jelentés - március helyett május végéig kerülhet a miniszterek elé. Igor Federič, a kormányhivatal vezérigazgatója a kisebbségi kormánybiztos statútumának módosítását javasolja. A kormánybiztos hivatala általában csak az első negyedév végén kapja meg az előző évre vonatkozó információkat az illetékes szervektől, emlékeztet az indoklás. „Ezek az adatok képezik a jelentésben szereplő elemzések és kimutatások alapját, amelyek kidolgozására március végéig már alig maradna idő” - áll az indoklásban. Federič május 31-ig tolná ki a jelentés beterjesztésének határidejét. A módosító javaslatot a kormány vélhetően a következő hetekben hagyja jóvá. A kisebbségi kormánybiztos tavalyi (a 2012-es évre vonatkozó) jelentése március vége helyett októberben került a kormány elé. A késés fő oka az volt, hogy A. Nagy László időközben lemondott kisebbségi kormánybiztos eredeti jelentését a kormányhivatal és a külügyminisztérium átdolgozta, eltüntetve belőle például az ajánlásokat, amelyek arra vonatkoztak, hogyan javíthatná a kormány a kisebbségek helyzetét Szlovákiában, (vps, SITA) Iveta Radičová korábbi miniszterelnök is részt vett tegnap az Oroszország pozsonyi nagykövetsége előtt tartott tüntetésen. A körülbelül 50 résztvevő a Krím-félsziget erőszakos elcsatolása ellen tiltakozott. „Mi, akik megéltük az 1968-as évet, azt kívánjuk, hogy az orosz invázió ne tartson évekig" - mondta Radičová. (TASR-fotó) RÖVIDEN Újra zuhant a forint Budapest. Az orosz-ukrán válság mélyülése igencsak idegesíti a befektetőket, ami komoly hangulatromlást okozott tegnap a feltörekvő devizáknál. Emiatt a forint délután hirtelen esni kezdett, és új kétéves mélypontra süllyedt az euróval szemben. Átmenetileg 315,5 forint/euró körül is járt a jegyzés. Az árfolyam egyre közelebb kerül a 2012-es történelmi rekordjához, amikor 321,93 forint volt egy euró. (MTI) A március 15-i megemlékezésekre is eljuttatják az „aktualizált" 12 pontot Mit kíván a Kerekasztal A pozsonyi Petőfi-szobomál holnap délután két órakor lesz a megemlékezés Pozsony. Önrendelkezést, államilag támogatott déli beruházásokat, nyelvi jogokat, szlovákjóakaratot. A szlovákiai magyarok körében hasonló a hangulat, mint a 48-as forradalom idején, véli a civil ernyőszervezet. ÚJ SZÓ-HÍR Már a szlovákiai magyaroknak is megvan a maguk 12 pontja. A Szlovákiai Magyarok Kerékasztala párhuzamot lát az 1848-as forradalom kirobbanását megelőző, és a jelenlegi hazai társadalmi állapotok között. ,A társadalomban tapintható és érezhető a széleskörű, nemzetiségeken és ideológiákon átnyúló feszültség” - állapítják meg közleményükben a Kerekasztal munkatársai. A helyzetet szerintük tovább fokozza, hogy legsúlyosabb problémáinkra gyakran évtizedek óta eredménytelenül keressük a megoldásokat. „Meg kell találnunk az utat a közös problémák hangsúlyosabb képviseletéhez, olyan követeléseket kell megfogalmazni, melyek mögé ideológiáktól és pártállástól függetlenül, közösségként felsorakozhatunk” - hangsúlyozzák. A szlovákiai magyar tizenkét ponttal az a céljuk, hogy ezeket az égető kérdéseket a nyilvánosság számára is közérthető módon összefoglalják. A12pont ♦ Önrendelkezést saját ügyeinkben! ♦ Alkotmányban rögzített kisebbségi jogállást, az alkotmánysértő jogszabályok eltörlését! ♦ Önálló, magunk által választott kisebbségi intézményrendszert! ♦ Gyakorlatban is érvényesíthető és számon kérhető nyelvi jogokat, a magyar nyelv hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítását! ♦ Igázságos és átlátható támogatási rendszert, melyben nem mások döntenek helyettünk! ♦ A befizetett adóink marad- janakarégiókban! ♦ Államilag támogatott, munkahelyteremtő beruházásokat a magyarlakta régiókban is! ♦ Minőségi oktatást, iskoláinkat ne hozzák hátrányos helyzetbe! ♦ Az oktatási rendszer nevel(Pavol Funtál felvétele) jen egymás elfogadására, ne hallgasson és ne tájékoztasson félre a kisebbségekről! ♦ Szlovák oldalról is vállalják fel az őszinte, jóakaratú szlovák-magyar párbeszédet! ♦ A kormány tartsa tiszteletben a jogszerűen kinyilvánított helyi népakaratot! ♦ Jól működő igazságszolgáltatást, hogy senkit ne zaklassanak a nemzetisége miatt! A 12 pontot a Kerekasztal tagszervezetei útján eljuttatja a márciusi megemlékezésekre is. (vps) Bezák továbbra sem érti, miért kellene bocsánatot kérnie, a tiltakozásokat nem ő szervezte Vlk bíboros: Bezák kérjen bocsánatot VRABEC MÁRIA Pozsony. Bezáknak még vezekelnie kell, csak utána fogadja a pápa. Miloslav Vlk cseh bíboros a christnet.cz cseh katolikus honlapnak adott interjújában beszélt arról, hogy a Bezák-ügyben az egyház komoly hibákat követett el, amelyek kiélezték a helyzetet. „Egy püspök leváltását személyes beszélgetésnek kell megelőznie, nem elég elküldeni a nunciatúrára a dekrétumot. Egy kicsit tájékozódtam Rómában és megtudtam, hogy a helyzet nem olyan egyértelmű, Bezák nem teljesen bűntelen abban, ahogyan az ügy folytatódott” - véli a bíboros. Szerinte az osztrák Wir sind Kirche szervezet aktivitásai és az itthoni Bezák melletti tüntetések hangneme nem egyeztethető össze az egyházzal. „Főleg azt követően változott meg a véleményem az ügyről, hogy a szlovák és cseh püspökök brünni találkozóján a katedrálisban magam is átéltem ezeknek a csoportoknak a tüntetését. Ezeket, sajnos, Bezák érsek nem állította le” - mondta Vlk bíboros. Azt állítja, hogy Rómában olyan információkat kapott, hogy amikor Bezák decemberben a püspöki kongregáció prefektusának, Marc Ouellet-nek beismerte, hogy hibázott. „Ha ez a bűnbánó magatartás kitart nála, akkor fogadhatja őt a pápa. És ezen a találkozón el kellene hangoznia tőle az alázatos bocsánatkérésnek” - véli Vlk. Róbert Bezák lapunknak cáfolta, hogy bármit megbánt volna. „Csupán annyit mondtam Ouellet prefektusnak a tüntetésekkel kapcsolatban, hogy magam is sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok, de nem én kezdeményeztem ezeket, ezért nem is állíthatom le” - mondta. A pápához egyelőre nem kapott meghívást, de azt továbbra sem érti, miért kellene bocsánatot kérnie. Marián Kotleba mosógépet ajándékozott Antifasiszta zászló a Primáši palotán Nem tudni, milyen árut kínálnak fel először a vámosok Elégetés helyett ajándékozás ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Úgy tűnik, idén elmarad a nácibarát szlovák bábállam kikiáltásának évfordulóján a kopaszra borotvált szélsőségesek felvonulása, amelyet eddig minden évben megrendeztek. Tegnap nem volt ilyen megmozdulás, a főváros tájékoztatása szerint pedig mára csak egy antifasiszta felvonulást jelentettek be. A rendőrség azonban nem tartja kizártnak, hogy Jozef Tiso pozsonyi sírjánál megemlékezést tartanak a fasiszta szlovák állam szimpatizánsai, nagyobb tömegre viszont nem számítanak. Az antifasiszta tüntetés délután két órakor kezdődik a fővárosi Sznf. téren, az útvonalát biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. A megmozduláshoz a fővárosi városháza is csatlakozik, a Primáši palotára a hétvégére egy zászlót is kitűztek, amelyen áthúzott horogkereszt látható. Szokatlan módon emlékezett a szlovák bábállam kikiáltásának 75. évfordulójára Marián Kotleba besztercebányai megyeelnök: vonulás és koszorúzás helyett egy mosógépet és egy ruhaszárítót ajándékozott egy háromgyerekes házaspárnak. (dem, SITA) DEMECS PÉTER Pozsony. Nem lesz egyszerű hozzájutni a vámhatóság által lefoglalt hamisított termékekhez. Januártól van törvényes lehetőség arra, hogy a hamisított ruhát vagy mosóport a vámhivatal nonprofit szervezeteknek vágy gyermekotthonoknak felajánlja fel. A héten pontosították az ajándékozás feltételeit. Első körben bírósági döntésre lesz szükség, amely kimondja, hogy a lefoglalt áru valóban hamisítvány, így jogos a lefoglalása. Ezt követően a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőség (SOI) fogja megvizsgálni, hogy az adott termékek nem ártalmasak-e az egészségre. A Kínából származó hamisított ruhadaraboknál gyakran előfordul, hogy rákkeltő festéket vagy olyan más vegyi anyagot tartalmaznak, amelyek károsak lehetnek az egészségre. A lefoglalt árut ezért csak azután lehet elajándékozni, miután a SOI szakemberei ezt engedélyezik. Ezt követően a termékeket először az Állami Tartalék- alapnak fogják felkínálni, amely árvizek vagy más természeti katasztrófák sújtotta területen lakók közt oszthatná szét az árut. Ha az alapnak nem kell, akkor polgári társulások és gyermekotthonok is megkaphatják. Azt, hogy milyen termékből mennyit kínálnak, a www.financnasprava.sk honlapon fogja közzétenni a vámhivatal, egyelőre nem tudni, mikor. „Áz információ 30 napig vagy addig lesz a honlapon, míg el nem fogynak a jótékonysági célra felkínálható termékek” - közölte lapunkkal Patrícia Macíko- vá, a vámhatóság szóvivője. A szervezetnek ajándékozási szerződést kell aláírnia á vámhatóssággal, amelyben például vállalja, hogy a termékekről saját költségükön eltávolítják a márkajelzést. A vámhatóság ugyanakkor az ajándékozás napjától számított három éven belül bármikor ellenőrizheti, mire használta fel a szervezet vagy a gyermekotthon a termékeket. EP-választás Ismert nevek az SNS listáján Pozsony. Andrej Danko lesz a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) listavezetője a májusi európai parlamenti választáson. A listavezető pártelnök mögött Rafael Rafaj alelnök a második, a párt jelenlegi egyetlen EP-képviselő- je, Jaroslav Paška pedig a harmadik. Vállalta az SNS-jelöltsé- get Dušan Tittel volt válogatott labdarúgó, valamint ifj. Karol Konárik. Az egyik legnagyobb meglepetés Karol Farkašovský. Ő évekig volt a BBC szlovákiai tudósítója, majd Rudolf Zajac egészségügyi miniszter szóvivője és a Markíza televízió bemondója. Miután a tévé elbocsátotta, rövid ideig a pozsonyi repülőtér szóvivőjeként tevékenykedett. (TASR)