Új Szó, 2014. március (67. évfolyam, 50-75. szám)
2014-03-15 / 62. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2014. AAÁRCIUS 15. Közélet 3 Ezúttal csak egy szavazólapot kapunk, s azon kizárólag egy nevet lehet megjelölni úgy, hogy a vezetéknév előtti ablakba x-et írunk Reggel héttől este tízig voksolhatunk Szombaton Szlovákia polgárai megválaszthatják az ország ötödik államfőjét - ez lesz a negyedik közvetlen elnök- választás. Reggel héttől este tízig járulhatunk az urnákhoz. Az államfőjelölteknek a győzelemhez meg kell szerezniük a szavazati joggal rendelkező valamennyi polgár szavazatának több mint felét, ami kétmilliónál is több támogatót jelent. ÖSSZEFOGLALÓ Az önálló szlovák állam első köztársasági elnökét a polgárok által delegált parlamenti képviselők választották meg, 1999-től azonban bevezették a kétfordulós közvetlen voksolást. Azóta az emberek személyesen járulnak az urnákhoz és döntik el, kit szeretnének az elnöki palotában látni. 1999-ben Rudolf Schuster kapta a legtöbb szavazatot, 5 évvel később Ivan Gašparovič vette át a helyét, aki 2009-ben megismételte győzelmét. Most 14 jelölt verseng a polgárok bizalmáért, és kizárólag a választókon múlik, a következő öt évben ki töltheti be ezt a posztot. Az elnökválasztás egynapos. Hivatalosan a szavazóhelyiségek reggel héttől este tízig vannak nyitva, ám szükség esetén a polgármester elrendelheti, hogy korábban kezdődjön a voksolás, az esti tíz órai időponton azonban nem lehet változtatni. A szavazóhelyiségek bezárása után azonnal elkezdődik a szavazatszámlálás. Másnap hirdetnek eredményt, addig pedig a Statisztikai Hivatal honlapján folyamatosan nyomon követhetők a rész- eredmények. Szinte biztos, hogy az államfőt nem sikerül első nekifutásra megválasztani, ahhoz ugyanis nem elég a voksoláson résztvevők több mint felének szavazata, hanem a Szlovákiában választásra jogosult valamennyi polgár - mintegy 4,34 millió ember - érvényes szavazatának több mint a felét kell megkapni. Elemzők szerint valószínűleg ez egyik jelöltnek sem sikerül, s Ma újra köztársasági elnököt választhatunk minden bizonnyal 2013. március 29-én lesz még egy forduló, melybe az a két jelölt jut tovább, aki az elsőben a legtöbb szavazatot kapta. A második fordulóban már a voksoláson résztvevők leadott szavazataiból indulnak ki, s az győz, akire többen voksolnak. Vagyis, ha alacsony a részvételi arány, előfordulhat, hogy a megválasztott személy csak a lakosok töredékének a bizalmát fogja élvezni. Hogyan voksolunk Hogy zökkenőmentes legyen a voksolás, nem árt feleleveníteni a legfontosabb választási tudnivalókat. Még mielőtt elindulunk a szavazóhelyiségbe - ellenőrizzük, megvan-e minden, amire szükségünk lehet. A legfontosabb a személyi igazolvány vagy az útlevél, mivel a választónak a választási bizottság előtt igazolnia kell személyazonosságát. Alapszabály, hogy csak az szavazhat, aki a szavazás pillanatában már betöltötte 18. életévét. Voksolni az egész ország területén bárhol lehet - a lakhely szerint üle- tékes szavazóhelyiségben vagy másik községben, az utóbbi esetben azonban kell a korábban kiváltott választási igazolvány. Ha kiderül, hogy valaki a lakhelye szerinti jó szavazóhelyiségbe ment, csak nem szerepel a polgárok jegyzékében, a testületnek kötelessége beírni őt a jegyzékbe. Külföldről nem lehet postázni a voksot. Azok a szlovákiai állampolgárok, akiknek Szlovákiában nincs állandó lakhelyük, szombaton ideutaznak, bemennek bármelyik szavazóhelyiségbe (pl. az egyik határ menti községben), s útlevelük felmutatása után a választási bizottság beírja őket a választópolgárok jegyzékébe, majd lehetővé teszi számukra a voksolást. A köztársaságiel- nök-választáson voksolhatnak a kisebb súlyú bűncselekményekért elítélt bűnözők is, viszont a gyilkosságért vagy más súlyos bűncselekmény el(Somogyi Tibor felvétele) követése miatt büntetésüket töltők nem. A vizsgálati fogságban levő személyek is részt vehetnek a választáson. A börtönökben külön választóhelyiséget alakíthatnak ki, ha ott legalább 100 választásra jogosult polgár van. Ugyancsak alapszabály, hogy a szavazásnak titkosnak kell lennie, ellenkező esetben a Milyen a szavazólap? • A lapon az összes jelölt neve ábécé sorrendben szerepel. • A szavazólapot ellátták a Központi Választási Bizottság és a község pecsétjével. • A jelölt vezetékneve előtt egy üres négyzet van. VÁLASZTÁSI ÚTMUTATÓ Mikor járulhatunk az urnákhoz? március 15-én, szombaton voksolhatunk 7.00-tól 22.00-ig ^Cius is Tudjon meg mindent a választási eredményekről! szavazat érvénytelennek minősül. Úgyhogy a szavazófülkébe mindenkinek egyedül kell elvonulnia, ez alól csak az egészségkárosultak képeznek kivételt. Őket kísérőjük bekísérheti a szavazófülkébe, és segíthet a szavazólap kitöltésében. Ikszelés vagy karikázás? Ahány választás, annyiféleképpen kell szavazni, hol kari- kázunk, hol ikszelünk, hol egész cédulát kell kiválasztani. Ezúttal csak egy szavazólapot kapunk, s azon kizárólag egy nevet lehet megjelölni úgy, hogy a vezetéknév előtti ablakba x-et írnak. Az egyik leggyakoribb hiba, hogy rosszul jelöljük meg a kiválasztott jelöltet. A tévedést nem szabad az eredeti lapon kijavítani, szólni kell a választási bizottság tagjainak, adjanak új szavazólapot! A hibát nem lehet azzal kijavítani, hogy a hibás bejelölést áthúzzuk, a szavazólapot se firkáljuk be, mert a voks érvénytelen lesz! Aki nem biztos a dolgában, nézze meg a szavazóhelyiségben kifüggesztett mintát, amely megmutatja, hogyan kell kitölteni a szavazólapot, és csak ezt követően igazolja magát a választási bizottság előtt. Olvassa el a szavazási útmutatót is, és ha valami nem világos, kérdezze meg a választási bizottságot! (sza) Hogyan szavazunk? 1. A választási helyiségben személyi igazolvánnyal vagy útlevéllel igazoljuk a személyazonosságunkat. 2. A választási bizottságtól kapunk egy szavazólapot és egy borítékot, mellyel elvonulunk a szavazófülkébe. 3. Kiválasztunk egy jelöltet, és beírunk egy x-et a vezetékneve előtti ablakba. 4. A szavazólapot betesz- szük a borítékba, és leragasztjuk. 5. Kijövünk a szavazófülkéből, és a borítékot a választási bizottság jelenlétében bedobjuk az urnába. Szombaton és vasárnap az ujszo.com-on: 0 szombat este és éjszaka percről percre közvetítés 0 élő bejelentkezések a jelöltek központjából 0 percenként aktualizált infogra fikák 0 megmutatjuk, hogyan szavaztak a magyarok 0 gyorselemzések 0 tudósítások Értesüljön első kézből! Válassza az Új Szót es az ujszo.com-ot. Hétfőn 6 oldal az elnökválasztásról: 0 kik a győztesek és miért? 0 hogyan szavaztak a magyarok 0 teljes eredménylista 0 grafikonok, statisztikák 0 elemzések 0 interjúk 0 érdekességek Tesztelje le magát! 0 mit tanultak a jelöltek, mikor születtek, mit tud a korábbi választásokról? 0 kvízoldalunkon (kviz.ujszo.com) k elnökválasztási kvízeket talál Mentőöv a feledékenyeknek Aki nem találja a személyi igazolványát vagy az útlevelét, illetve a szavazóhelyiségben veszi észre, hogy mégis otthon felejtette iratait, és a választási biztosságból senki nem ismeri, másik két személlyel tanúsíthatja személyazonosságát. Választási igazolvány Aki nem a lakhelye szerinti választási helyiségben járul az urnához, a személyi igazolványán vagy az útlevelén kívül felmutatja a korábban kiváltott választási igazolványát is, és a választási bizottság tagjai beírják a választópolgárok jegyzékébe. Utána lehetővé teszik számára a voksolást. Egészségi prblémákkal küszködő teendői Aki egészségi problémákkal küszködik (balesetet szenvedett, nem tud járni, nem tudja használni az ujjait, vak stb.), és nem képes egyedül kitölteni a lapot, megkérhet valakit, hogy kísérje el a szavazófülkébe, és az utasításai alapján töltse ki a szavazólapot. Ha kell, az urnába is bedobhatja helyette a borítékot. A segítő személy nem lehet a választási bizottság tagja. Az ágyhoz kötött fekvő betegek megkérhetik a lakhelyük szerinti körzeti választási bizottságot, hogy küldjön a lakásukra egy mozgóurnát. Két bizottsági tag házhoz szállítja a szavazólapot, a borítékot és az urnát, és a polgár otthon szavazhat, miközben a bizottsági tagok ügyelnek a voksolás titkosságára. Szavazólap ! A leggyakoribb hibák - amikor a szavazat érvénytelen Hogyan kell kitölteni 1 I a jelölt neve [ 1 a jelölt neve | | a jelölt neve [Xl a jelölt neve H a jelölt neve 1 __! a jelölt neve i a jelölt neve ] a jelölt neve © Forrás: SME/K2; MS