Új Szó, 2013. december (66. évfolyam, 280-302. szám)
2013-12-14 / 291. szám, szombat
6 Külföld ÚJSZÓ 2013. DECEMBER 14. www.ujszo.com Török gesztus az örményeknek Ankara. Embertelennek nevezte az örmények 1915-1917 közötti deportálását a jereváni látogatáson tartózkodó Ahmet Davutoglu török külügyminiszter. Törökország a mai napig nem ismeri el, hogy népirtás lett volna az örmények deportálása és tömeges legyilkolása az Oszmán Birodalom idején. Davutoglu a két ország megbékélését sürgette a tények elfogulatlan megítélésére alapozva. A külügyminiszter először járt Örményországban azóta, hogy 2009-ben kudarcba fulladtak a két ország viszonyának rendezéséről szóló tárgyalások. 1915. április 24-én az Oszmán Birodalomban az örmény közösség több száz vezetőjét őrizetbe vették, sokakat kivégeztek. 1923-ig több mint egymillió örményt gyilkoltak meg. (MTI) Bizonyított vegyi támadások New York/Damaszkusz Megerősítette a Szíriái vegyi fegyverek bevetéséről szóló végleges ENSZ-jelen- tés azt, hogy az arab országban zajló belháború során valószínűleg több alkalommal használtak ilyen eszközöket. A hét vizsgált támadás közül ötnek a helyszínén észlelhetők voltak a vegyi fegyverek valószínű alkalmazásának következményei, ebből négy esetben a szarin ideggázé. A Szabad Szíriái Hadsereg (SZSZH) cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint vezetőjük, Szelim Idrisz tábornok külföldre menekült volna a harcok elől. „A vezérkar cáfolja azokat a hazugságokat, amelyek szerint Szelim Idrisz az egyik öböl menti államba menekült volna” - olvasható a szervezet sajtóközleményében. (MTI) Jemen: súlyos veszteségek Szanáa. Súlyos, több mint 30 halálos áldozattal járó összecsapások voltak Jemen északi részében az iszlám két ágának a hívei között. Szunnita harcosok elfoglaltak egy, addig a síita lázadók kezén lévő fontos hegyi útvonalat a sza- úd-arábiai határtól mintegy 40 km-re és megöltek 27 lázadó síitát. Csütörtökön egy pilóta nélküli amerikai repülőgépről kilőtt rakéta megölte egy lakodalmi menet 13 tagját. Az incidens a Bajda tartomány fővárosában, Rad- dában történt, amely az al- Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnyának az erőssége. (MTI) Kivégezték az észak-koreai vezér kegyvesztetté vált nagybátyját, Dzsang SzongTek „ideológiailag elhajlott és kaszinóba járt" Kim, a remeterezsim diktátora a saját rokonait sem kíméli MTl-ÖSSZEFOGLALÓ Phenjan. Kivégezték Észak- Koreában az országot vezető Kim Dzsong Un kegyvesztetté vált nagybátyját, Dzsang Szong Teket. A hivatalos hírügynökség, a KCNA tegnapi jelentése szerint a nemrégiben még az ország második emberének számító Dzsangot rögtönítélő katonai különbíróság ítélte halálra, és az ítéletet nyomban végre is hajtották. A Kimet hatalomra segítő nagybácsira az állam megdöntésére tett kísérlet miatt szabták ki a legsúlyosabb büntetést. A KCNA jelentése szerint Dzsang „nemkívánatos erőkből álló csoportot vezetett”, és célja az államhatalom megdöntése volt. A hírügynökség hazaárulónak minősítette az elítéltet, és azt írta, hogy a per során elismerte: a hadseregben szolgáló cinkosainak segítségével államcsínyt tervezett. Dzsang állítólag arra hiCsaládi idill a temetőben. A nyáron Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor még békésen sétált a hatalom csúcsához tartozó nagybácsijával, akit a napokban leváltott és kivégeztetett. (TASR/AP) vatkozott, hogy a jelenlegi rezsim nem tudja kezelni a gazdasági helyzetet, és nincsenek eszközei arra, hogy biztosítsa a lakosság megélhetését. Néhány nappal ezelőtt Dzsangot már megfosztották minden tisztségétől, és kizárták a kormányzó Koreai Munkapártból, miután „minden képzeletet felülmúló bűncselekmények sorozatát” követte el, és „hatalmas károkat okozott a pártnak és a forradalomnak”. Bűnei között említették, hogy „ideológiailag elhajlott, a kapitalista életmód befolyása alá került, elegáns éttermekbe járt, kaszinókban költötte az ország birtokában lévő külföldi valutát, a tengerentúlon kezeltette magát egészség- ügyi problémáival, rossz gazdasági döntéseket hozott, elkótyavetyélte az ország értékeit, kenőpénzt fogadott el, szeretőket tartott, kábítószert fogyasztott, és ellenforradalmi csoportot vezetett”. Dzsang a kétezres évek közepén egyszer már tisztogatás áldozata lett, munkatáborba küldték, akkor hosszú ideig nem lehetett hallani róla. Pályája visszatértét követően, Kim Dzsong II 2008-ban bekövetkezett agyvérzése után kezdett el igazán felívelni, majd a néhai elnök 2011-es halála után ért a csúcsára. Dzsang kulcsfontosságú szerepet játszott az ország gazdaságpolitikájának irányításában, támogatta a kí- nai-észak-koreai vegyes vállalatok létrehozását. A politikus nemrégiben az ország sportéletének vezetője is lett. A történtek Dzsang rokonainak életére is kihatással lehetnek. A hírek szerint hazarendelték a férfi sógorát, Észak- Korea kubai nagykövetét, akárcsak unokaöccsét, az ország malajziai nagykövetét. Dzsang egy másik rokona, az észak-koreai turisztikai miniszterhelyettes is retteghet. Viktor Janukovics ukrán államfő kijelentette, javasolta az őrizetbe vett tüntetők elengedését, egyben önkritikát is gyakorolt Egymással tárgyal az elnök és az ellenzék Kijev. Tárgyalóasztalhoz ültek Viktor Janukovics ukrán elnök és az ellenzék vezetői tegnap annak a kerekasztal-megbeszélés- nek a keretében, amelyet az államfő kezdeményezett a hetek óta tartó, százezres tüntetéseket kiváltó belpolitikai válság megoldására. MTl-ÖSSZEFOGLALÓ A megbeszéléseken részt vett az ország három korábbi államfője - Leonyid Kucsma, Leonyid Kravcsuk és Viktor Juscsenko -, valamint az ellenzék részéről Arszenyij Jacenyuk, a Julija Timosenko bebörtönzött ex- kormányfő mögött álló Haza párt frakcióvezetője, Vitalij Klicsko az Ütés (UDAR) párt KOKES JÁNOS Prága. Számos szociális intézkedést ígér az új cseh koalíciós szerződés, amelyet tegnap mutatott be az új kormányoldal három pártja. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD), az ANO mozgalom és a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-ČSL) egyebek között azt ígéri a lakosságnak, hogy a következő években emelik a nyugdíjakat és a minimálbért, megszüntetik az orvosi vizitdíjakat, és csökkentik a gyógyszerek, a könyvek, a pelenkák, valamint a bébiételek áfáját. A tervezett változások általában 2015-ben lépnének életbe, amikor a költségvetést már az új koalíció állítja össze. Bohuslav Sobotka, az októberi választáson győztes szociáldevezetője, Oleh Tyahnibok a nacionalista Szabadság (Szvobo- da) párt elnöke, továbbá más politikai pártok szakértői. Az ellenzékiek a fogva tartott tüntetők szabadon bocsátását, a demonstrálok ellen erőszakot alkalmazók megbüntetését, Mi- kóla Azarov kormányának menesztését, valamint előrehozott parlamenti- és elnökválasztások kiírását követelik. Bűnös hivatalnokok? Janukovics a tárgyalások előtt kijelentette, hogy javasolja az őrizetbe vett tüntetők szabadon bocsátását. „Moratóriumot vezetünk be az erőszak alkalmazására, de nem szabad tovább hintáztatni a csónakot” - fogalmazott az államfő. Az elnök nem zárta ki, hogy elbocsátják azokat a tisztségviselőket, akik felelősek az uniós társulási mokraták elnöke leszögezte, hogy a szerződés elsősorban az együttműködés elveit, tendenciáit rögzíti, ezért számos esetben általános a megfogalmazás. Várhatóan hétfőn tárgyal a minisztériumok pártok közötti elosztásáról és a tárcavezetők személyéről a kormánykoalíció három pártja - közölte Sobotka, miután Miloš Zeman köztársasági elnökkel ismertette a jövőbeni koalíciós szerződés kormányprogrammal foglalkozó véglegesített részét. Először a tárcákat osztják el egymás között a pártok, s csak azután tárgyalnak az egyes miniszterek személyéről. Sobotka egy hét múlva találkozik ismét a köztársasági elnökkel, s reményei szerint akkor már a kormány személyi összetételéről is beszélhetnek. megállapodás „rossz előkészítéséért”. Ugyanakkor hangoztatta azt is, hogy az Oroszországgal való kapcsolatok normalizálása nélkül lehetetlen rendbe tenni az ukrán gazdaságot. „Ha még többet veszítünk a kereskedelmi forgalmunkból, súlyos helyzetbe kerülünk” - hangsúlyozta. Mikola Azarov miniszterelnök szerint az ágazatok közül a legnagyobb kárt a mezőgazdaság szenvedte volna el. Ezért a társulás megkötése az ukrán gazdaság összeomlásához, az állam fizetésképtelenné válásához vezetett volna. Klicsko a kerekasztal-megbe- szélésen óva intette Janukovics elnököt az erőszak alkalmazásától. Az ellenzék információi szerint ugyanis forgatókönyv készül a hatalomváltást és az európai integráció felgyorsítását követelő tüntetők erőszakos szétoszlatására. Éber marad az Unió Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei azt tervezik, hogy rotációs alapon, egymást felváltva Kijevbe látogatnak, hogy figyelemmel kísérjék az ukrajnai helyzetet, és állandó, magas szintű politikai jelenlétet biztosítsanak a politikai válság rendezését célzó párbeszédhez. Az Európai Unió konzultációkra hívta Vitalij Klicskót, az Ütés (UDAR) párt vezetőjét Brüsszelbe. A meghívás december 19-20-ra szól, vagyis az év végi uniós csúcstalálkozó idején kerülne rá sor. Moszkva neheztel Moszkva a közelmúltban több ízben is nemtetszését fejezte ki, amiért szerinte az Európai Unió beavatkozik Ukrajna belügyeibe. Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tegnap „súlyos beavatkozásként” értékelte, hogy uniós politikusok látogatást tettek Kijevben a tüntetőknél. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője a jövő hétfőn szintén megvitatja az ukrajnai helyzetet Brüsszelben. A tegnapra virradó éjszaka nyugodtan telt, incidensek nem történtek a Majdanon, azaz Kijev központi terén. Tegnap a tüntetők színpadán térdre borulva ítélte el az erőszakot egy apa, akinek a belügyi egységeknél szolgáló fia részt vett a kijevi demonstráció feloszlatásában. A Majdan közvetlen szomszédságában előkészületek folynak a hét végére meghirdetett ellentüntetésre. A kormányzó Régiók Pártja mozgósítja híveit, és kétszázezres szimpátiatüntetést szervez. Erőszakos tüntetéseket és zavargásokat váltott ki tegnap Bangla- desben az, hogy kivégeztek egy iszlamista ellenzéki vezetőt 1971-ben elkövetett háborús bűneiért. Miután felakasztották Ab- dul-Káder Mollát, az ellenzéki Dzsamaat-i-lszlámi párt főtitkárhelyettesét, a párt aktivistái felgyújtották a hinduk lakóházait, üzleteit és gyújtóbombákat hajítottak el több állomáson. (TASR/AP) Szociális lépések a cseh koalíciós szerződésben Hétfőn osztják a tárcákat Szicíliai letartóztatás Retteghet a Cosa Nostra Róma. Harminc letartóztatással zárult az olasz hatóságok tegnapi akciója Matteo Messina Denaro, a Cosa Nostra szicíliai bűnszervezet vezére által irányított hálózat felszámolására. Az olasz hatóságok maffiaellenes egységei szabályosan megrohamozták a szicíliai Trapani- hoz közeli Castelvetrano erődre hasonlító lakóépületeit. Itt a keresztapa Matteo Messina Denaro öt családtagját tartóztatták le. Mind Messina Denarónak dolgoztak: védelmi hálót biztosítottak az 1993 óta körözött maffiavezérnek és üzleti-bűnözői tevékenységét segítették. Letartóztattak a szicíliai köz- igazgatásban dolgozó két mérnököt, aki a keresztapa cégeit juttatta pályázatokhoz. (MTI)