Új Szó, 2013. november (66. évfolyam, 255-279. szám)
2013-11-19 / 269. szám, kedd
1 16 Szín folk ÚJ SZÓ 2013. NOVEMBER 19. www.ujszo.com A női táncok Zoboralján elsősorban a gazdag szokásvilághoz kapcsolódnak, úgymint kicézés vagy zöldágolás, villőzés, pünkösdi királynéválasztás r jgffpfl Zoboralja táncélete II. A szlovákiai magyarság népi hagyományokban egyik leggazdagabb területe Nyitra város környékének magyar nyelvszigetet képező falvai. A szlovákiai magyar viseletek, nyelvjárások, népi kultúra szempontjából is ez a vidék a legarchaikusabb. DOBSA FODOR MÓNIKA Az első részben felvázoltuk a Zoboralja elhelyezkedését, felosztását, és néhány táncalkalmat ismertettünk. Ráadás tánc Barslédecen a farsang előtti vasárnapon is tartottak közönséges táncmulatságot, amit „ráadás táncnak” hívtak. Ennek bevételével fedezték a legények a nem várt kiadásokat. Nyári táncalkalmak Manuch Erzsébet elbeszélése szerint nyáron vasárnaponként, ebéd után, amikor már a templomi ünneplőből „táncbajáróba” öltöztek át, a fiatalok a megbeszélt helyen, többnyire a kocsmánál találkoztak. Zenészt fogadtak, általában harmonikást, nagyobb alkalmakkor rezesbandát, és a szabadban táncmulatságot tartottak. Jókai Mária hozzáteszi, kora délután, litánia után kezdődtek a táncok és éjfélre befejezték, mert másnap mindenkit várt a munka. A lányok litániáról jövet megálltak egy körre, utána hazamentek átöltözni, a „táncbajárót” vették fel, vacsoráig abban táncoltak. Utána még átöltöztek olyan ruhába, amelyet még kevésbé sajnáltak. Gyerekek tánca A farsangi időszakban találtak módot arra, hogy a gyerekeket fokozatosan bevezessék a táncolás tudományába. A gyerekek nem vehettek részt a felnőttek táncán. Amíg 15-16 éves korig nem avatták legénnyé a fiúkat, a sihederek nem mehettek táncmulatságba, a lányok sem, amíg nem számítottak nagylánynak. Farsangban azonban valamelyik szülő kibérelt nekik egy házat vagy kamrát, ott táncolhattak a szülők, nagyszülők felügyelete és okítgatása mellett. Dudaszóra táncoltak, a 40-es évektől pedig harmonikaszó mellett. A helyiséget és a zenészeket a belépőkből fizették meg. Afarsanghétfői-keddi táncon a tanító is felügyelt. Tudták azt, milyen fontos szerepe van a táncnak a párválasztásban, érezték milyen természetes örömforrás a tánc, ezért alkalmat teremtettek rá, hogy legalább valamennyire mindenki megtanuljon táncolni. Akiket a tánc jobban foglalkoztatott természetesen máskor, egymás közt is alkalmat találtak a gyakorlásra. Érdekes adalék Putz Évától, hogy a gyermekek a lakodalomban is elkülönítve ültek, általában a hátsó szobában a gyérekasztalnál. A gyerekeknek nótajoguk volt, vagyis bátran énekelhettek. A felszolgáló menyecske segítette őket az énekben, a rosszul énekelt dalt pedig kijavította, akár többször is megismételtette velük. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy hasonlóképp jártak el a táncolás során is. Női táncok A női táncok Zoboralján elsősorban a gazdag szokásvilághoz kapcsolódnak, úgymint kicézés vagy zöldágolás, villőzés, pünkösdi királynéválasztás. Megtaláljuk a női karikázókat is. Manuch Erzsébet elbeszélése alapján, amint a táncmulatságban abbamaradt a zene, a lányok máris összeálltak táncolni, s amíg tartott a szünet, karikáztak, „körbetáncot” jártak. Ennek mozgáskincse nagyon egyszerű, hiszen a legfontosabb funkciója a közös éneklés volt. A karikázóhoz nem kötődtek sajátos dallamok. Zoboralja népzenéje A népzene módszeres gyűjtése már a 19. század végén megkezdődött, elsőként Vikár Béla járt itt. Kodály Zoltán 1906-ban tette első gyűjtőútját, majd Bartók Béla is gyűjtött Zoboralján. Az itt talált archaikus folklór, a gazdag népzenei hagyomány nagy hatással volt rájuk. Olyan ritka dallamokat sikerült gyűjteniük, mint a Szent Iván-napi tűzugrás rítusai, az ehhez kapcsolódó dallam- és szöveganyag vagy a kihaltnak vélt siratok. A népszokásokhoz kötött (kicézés, villőzés, lakodalom) különösen régies és egyedi dallamok mellett a magyar népdalkincs minden stílusára és számtalan típusára találunk itt példát. A 19. századból ránk maradt feljegyzések segítik a hangszeres zene divatjainak feltérképezését. A legősibb hagyomány a dudához kötődik, de már a 19. században említik, hogy „kövércsütörtökön” a gyerekek dudással jártak adományokat gyűjteni, mert a dudát már akkor sem tartották „muzsikának”, így nem szegték meg a hangszeres zene böjtre vonatkozó tilalmát. A duda játékmódját sokáig kedvelték, mert a közelmúltban is gyűjtöttek hegedűn játszott dudautánzást Zsérén. Az 1800-as évek második felében Kolonból A19. századból ránk maradt feljegyzések segítik a hangszeres zene divatjainak feltérképezését. van adat arra, hogy „a fiatal ha- jadonok szép zengetű harmonika és a dongó doromb hangját kedvelték”, a „suhancok” pedig „furuglyáikon” szoktak „méla- búzni”. Ezzel egy időben már megjelentek a vonós cigánybandák. Ezeket csak bizonyos alkalmakra fogadták, a helyi hagyományokat nem ismerték, csak a mindenhol játszott dallamokat muzsikálták. A szegényeknek erre nem volt pénzük, megmaradtak a harmonikánál és a helyi műkedvelő zenészeknél. A 20. század első évtizedeiben tűntek fel a fúvószenekarok. Zsérén ma is ezt a felállást nevezik „parasztbandának”, „rezesbandának” a cigányzenétől való megkülönböztetésképpen. Ilyen rezesbandák ma is léteznek, például Alsóbodokon. A zoboralji ember mozgása és táncos viselkedése Putz Éva szerint (1942): A zoboralji, pontosabban koloni asszonyokat „...jellemzi a széles építésű, arányos és mozgékony kis közepes termet, aránylag rövid és erős végtagok, kis kéz és láb... A testalkatnak ily módon meghatározott jellege szabja meg a testtartásnak és mozgásnak alapvető jellegét, továbbá a sajátosan gazdag s fegyelmezett magatartást követelő, barokkos mozzanatokkal gazdagított -ruha. A testtartás alapvetően mozgékony, de a visszatartás, a tempós komolyság jellemzi” - írja Putz Éva. Le- íija, hogy a csípőt hangsúlyozó, sokszoknyás viseletben a nők lépteinek aránylag hosszúnak és fegyelmezettnek kellett lennie, hogy a szoknyák alsó része szépen mozogjon. Mivel a derekat és a mellet erősen leszorítják ezért kifejezési lehetősége csak az alsó testnek van. A fejük ün- nepies tartása merev, rögzített A szájtartásnak külön ünnepi formája volt, vízszintesre merevített ajkak jellemzik. arcvonásokkal. A szájtartásnak külön ünnepi formája volt, vízszintesre merevített ajkak jellemzik. Ezt régi fényképeken kiválóan megfigyelhetjük. A kéz mozgása is merevített, ünnepie- sen megszabott. Ez a szertartásos mozgásforma csak a dunnák és a menyasszony kikérésének dalos-felelgetős veszekedésében oldódott fel. A táncról így ír Putz Éva: „Tempós komolyság jellemzi a táncot is. így van még a csárdásban is. Erre a komoly egyszerűségre tompítják a modem táncokat is, pl. a keringő lázas rohanását, s ilyen komoly és csendes a tánc szünetében táncolt körtánc is. Ez a büszke merevség csak a lagzi legemel- kedettebb duhajos jókedvének vad csárdásaiban enged fel, többnyire a leányok csoportos csárdás táncában.” Lányok viselkedése A táncra mindig elkísérte a leányt az anyja vagy egy közeli rokon, nem illett egyedül menni. Később már lánypajtásokkal mentek, de a felnőtt felügyelet ott volt, figyelték, ki hogyan szórakozik. A leánynak nem volt szabad egyedül lennie a legénynyel, csak ha már jegyesek voltak vagy komolyan udvaroltak. A fiatalok mindig közszemlén voltak, aki megszegte az erkölcsi normákat, azt intő példaként emlegették. . Fotók: Lipcsey Gyula, Arany A. László. Forrós: sociography.eu
