Új Szó, 2013. szeptember (66. évfolyam, 203-227. szám)
2013-09-14 / 214. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. SZEPTEMBER 14. Sport 25 Érsek: „Anyagilag nem versenyezhetünk a csalókkal, akik a fizetés többszörösét kínálták" Másokra gyanakodtak a DAC vezetői Gyanús személy a dunaszerdahelyi lelátón: balra fent Marián Dimbach, egykori háromszoros válogatott, pályafutása során játszott a pozsonyi Interben, Privigyén, Nyitrán, Rózsahegyen, a Skonto Rigában és az üzbég Nasaf Qarshiban is. A szlovák lapok szerint ő a nyomozati anyagban szereplő Marián D., az ázsiai központú bundamaffia egyik szlovákiai összekötője. A felvétel az augusztus 31-i DAC-Nitra (1:0) bajnoki mérkőzésen készült. (Somogyi Tibor felvételei) Rák Róbert neve is elhangzott A SME, a Nový Čas és a Plus jeden deň is Rák Róbertként azonosította a nyomozók által csak R. Róbertként megnevezett személyt, akinek fontos szerepe lehetett a futballmérkőzések manipulálásában: a gyanú szerint ő volt az összekötő az ázsiai maffia szlovákiai helytartója és a beszervezett játékosok között. A 35 éves Rák Rimaszombatban kezdte pályafutását, majd Besztercebányán, Diósgyőrben, Rózsahegyen, Nyitrán és a Dinamo Minszkben is játszott. Az elmúlt szezonban alacsonyabb osztályú osztrák csapatokban futballozott. Kétszer lett a szlovák bajnokság gólkirálya, (bt) Nem játszhatnak a mai kassai bajnokin a DAC bundázással gyanúsított labdarúgói. A futballszö- vetség felfüggesztette a játékjogukat, a klubvezetés pedig az ügy lezárultáig kizárta őket a keretből. A DAC klubvezetői tegnap elmondták: ők másokra gyanakodtak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Hét szlovákiai személyt gyanúsítanak a szerdán kirobbant cseh és szlovák labdarúgó- bundabotrányban. Az országos rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint három egykori élvonalbeli labdarúgó (Ivan Ž., R. Róbert, Marián D.), és négy jelenlegi DAC-játékos (Ivan H., Tomáš H., Marek B., Michal D.) az ázsiai bundamaffia megbízásából legalább 19 mérkőzést manipulált. Az iniciálék a DAC idei játékoskeretéből Ivan Hodúrra, Tomáš Huberre, Marek Božoňra és Michal Dianra illenek. A Szlovák Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága tegnap felfüggesztette az ügyben érintett dunaszerdahelyi labdarúgók játékjogát. A klubvezetés közleményt adott ki, mely szerint az ügy lezárultáig kizárta a keretből a gyanúsított játékosokat. A fogadási csalások főszervezője az előzetes letartóztatásból egyenesen börtönbe kerülhet - tájékoztatta a sajtót Andrea Dobiášová, a Szlovák Rendőr-főkapitányság szóvivője. Beismerte a csalást Értesüléseink szerint a rendőrség tegnap Dunaszer- dahelyen hallgatta ki Tomáš H.-t és Marek B.-t. Mindketten tagadták a terhűkre rótt bűncselekmények elkövetését. Ivan H. vallomást tett, de egyelőre csak a Senica-DAC (4:0) bajnoki mérkőzés manipulálását ismerte el. Az egykori 12-szeres szlovák válogatott középpályást szerdán szeredi lakásából vitték el a rendőrök, s csak másnap délután engedték el. A nyomozó hatóságok régóta figyelhették H.-t, a futballista szerint ugyanis a rendőrök meglepően sokat tudtak viselt dolgairól. „Fel vagyunk háborodva” „Sokkoltak bennünket a történések. Anyagilag nem versenyezhetünk a csalókkal, akik a fizetés többszörösét kínálták játékosainknak - nyüatkozta lapunknak Érsek József, a DAC alelnöke. - Fel vagyunk háborodva, hogy azok a játékosok, akiknek mentőövet nyújtottunk, ilyen gyalázatos cselekményekre vetemedtek. Božoň például úgy került hozzánk, hogy előtte Dubnicán kilenc hónapig nem kapott fizetést. Hubemek is segíteni akartunk, mert hallottuk, hogy tartozásai miatt állandóan végrehajtók járnak a nyakára. Azt is tudtuk, hogy Hodúrt azért küldték el Nagyszombatból, mert gyakori vendége volt a játéktermeknek, de arra nem számítottunk, hogy ilyet tesz.” Ki a bűnös? Érsek a tegnapi edzés után megtartott sajtótájékoztatón elmondta: „Hodúr nem tagadott, bevallotta, hogy egy mérkőzés kapcsán megkeresték, konkrétan a Senica elleni bajnokink előtt. Sajnos elfogadta az ajánlatot. A többi meccsről azt mondta, hogy azokon nem is játszott, de valakiket alighanem megkerestek a csapatból. Már mi is gyanakodtunk, de nem erre a négy játékosra, akik mintegy áldozatai az ügynek, hanem éppen azokra, akik már nincsenek a keretünkben. Mert azok a futballisták voltak a hangadók az öltözőben, s fontos szerepük volt a pályán is.” A dunaszerdahelyiek a közelmúltban Branislav Fodrek- től, Stanislav Velickýtôl, Branislav Obžerától, Michal Di- antól és Andrej Fišantól búcsúztak el, bár az első hírek szerint a játékosok önként távoztak, mivel nem kaptak fizetést. Fodrek semmit sem sejtett Branislav Fodrek lapunk érdeklődésére azt válaszolta: semmit nem sejtett a bundáról. „Meglepett, szinte sokkolt a rendőrségi bejelentés. Fel sem tudom fogni, hogy játékostársaim közül néhányan ilyenre vetemedtek - mondta a korábbi csapatkapitány. - Egyáltalán nem gyanakodtam, nem ezért jöttem el a klubtól, hanem mert nem volt szerződésem, és májustól nem kaptam fizetést. Bízom abban, hogy kivizsgálják az ügyet, a bűnösöket pedig elítélik, mert csak így tisztulhat meg a szlovák futball.” Negatív reklám a városnak Az ügy kapcsán Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgár- mestere is megszólalt: „Ez semmiképpen sem tesz jót a város hírnevének. A város kisebbségi részvényese a futballklub- nak, de nagyon kevés hatásunk van a klub gazdálkodására. Régóta tudtuk, hogy a DAC háza táján nincs minden rendben.” (bt, sz. z.) A DAC vezetőedzőjének is gyanús volt, hogy milyen sok gólt kaptak rögzített játékszituációkból Radványi utólag másként lát dolgokat ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Radványi Miklós, a DAC vezetőedzője döbbenten kommentálta a történteket. „Nap mint nap együtt vagyok a játékosokkal, nem tartottam elképzelhetőnek, hogy ilyesmi megtörténhet - fogalmazott Radványi, aki a tegnapi edzés után állt az újságírók elé. - Az öltözőben néhány szóval megemlítettük a bundaügyet, de én egész héten a kassaiak elleni szombati bajnokinkra készítettem fel a csapatot. Kassára hosszú az út, akkor lesz időm és terem arra, hogy beszeljünk erről a témáról.” A nyomozó hatóságok közlése szerint a csalók célja az volt, hogy a manipulált meccseken négy vagy több gól essen. A Radványi Miklós DAC négy ilyen tétmérkőzést játszott ebben a szezonban, hármat a bajnokságban (Senica-DAC 4:0, TrenčínDAC 6:0, Myjava-DAC 4:1), egyet pedig a Szlovák Kupában (DAC-FK Pohronie 6:1). Radványi mindegyik meccs után sokallotta a kapott gólok számát, elmondása szerint most már ismeri az okokat. „Feltűnően sok gólt kaptunk rögzített játékszituációból, pedig olyankor mindenkinek tudnia kell, hol a helye, hol kell állnia, és kit kell fognia. Seni- cán két vagy három gólt is így kaptunk. Ha az ember utólag visszagondol rá, másképpen látja a dolgokat. De részletesen csak később fogom elemezni ezeket a meccseket.” A rendőrség négy dunaszerdahelyi labdarúgót gyanúsít. Radványi meglepődött a neveken, a négy gyanúsított közül ugyanis csak ketten számítottak alapembemek a DAC-ban. „Nem tudom, miért van szó négy játékosról, hiszen Mišo Dian összesen 15 percet játszott ebben a szezonban. Ami a többieket illeti: én minden meccset részletesen elemzek, az egyik érintett játékost például megkérdeztem, hogyha ki volt jelölve a saját területe a pályán, akkor miért máshol volt. Ázt felelte, elfutott az ellenfelével. Edzőként ekkor közbeléptem, s más futballista gondjaira bíztam az adott területet. Az emlegetett játékosokból azonban csak ketten voltak ott mindig a pályán.” Radványi már nem kívánja edzeni a fogadási csalással gyanúsított focistákat. „Én már a myjavai meccs után is azt mondtam, radikális lépésre van szükség klubon belül. Néhány játékos ennek elébe ment, és távozott a DAC-ból, mi pedig nélkülük 6:l-re nyertünk a kupában a Pohronie ellen. Erről senki sem beszél. Élvonalbeli együttesek kiestek harmadosztályú csapatokkal szemben, mi viszont fölényesen legyőztünk egy másodosztályút, aztán a bajnokságban l:0-ra legyőztük a nyitraiakat, tehát nyilvánvaló az előrelépés. Hiszek abban, hogy megtisztult az öltöző. Mert én érzem magam kínosan, amikor a nézők azt mondják, hogy már megint eladtuk a meccset. Ha ezek a játékosok benne voltak, büntessék meg őket, hogy több ilyen dolog már ne történjen. Örülök annak, hogy végre megmozdult valami.” (ú) ■ Labdarúgás NB 1,7. forduló: a Paks-Kaposvár mérkőzés lapzárta után ért véget. CORGOŇ LIGA. 9. forduló: Nitra-Trnava 0:1 (0:0), g.:Hodek(49.) 1.Senica 8 5 2 1 15:7 17 2. Slovan 8 5 1 2 15:9 16 3. Myjava 8 5 1 2 17:16 16 4. Ružomberok 8 4 3 1 17:13 15 5. Trnava 9 4 1 4 11:15 13 6.Trenčín 8 4 0 4 19:11 12 7.8. Bystrica 8 3 3 2 15:8 12 8. Žilina 8 3 3 2 16:13 12 9. Z. Moravce 8 3 1 4 8:12 10 10. Košice 8 2 1 5 6:7 7 11.DAC 8 1 2 5 4:18 5 12. FC Nitra 9 0 2 7 11:25 2 ■ Jégkorong TIPSPORT EXTRAUGA, 2. forduló (előrehozott mérkőzés): U20-Piešfany 1:2 (0:2, 1:0, 0:0), g.: Tibenský (22.), III. V. Nemec (1.), J. Románek (20.). ■ Kosárlabda EB, férfiak, Ljubljana - középdöntő, F csoport: Görögország-Spanyolország 79:75, Szlovénia- Olaszország 84:77. 1. Olaszország 3 2 1 220:200 5 2. Szlovénia 3 2 1 236:222 5 3. Horvátország 3 2 1 204:205 5 4. Spanyolország 3 1 2 212:197 4 5. Görögország 3 1 2 228:242 4 6. Finnország 3 1 2 193:227 4 Ecsoport: Litvánia-Belgium 86:67. ■ Kerékpár VUELTA A ESPANA, 19. szakasz (San Vicente de la Barquera-AIto Naranco, 177,5 km): 1. Joaquim Rodriguez (spanyol, Katyusa) 4:16:13; 2. Diego Ulis- si (olasz, Lampre) +11; 3. Daniel Moreno (spanyol, Katyusa)-azonos idővel. Az összetett állása: 1. Chris Horner (amerikai, Radi- oShack) 77:56:05; 2. Vincenzo Nibali (olasz, Aszta- na) +3; 3. Alejandro Valverde (spanyol, Movistar) +1:06. ■ Tenisz DAVIS-KUPA, Euro-afrikai zóna, 1. csoport, playoff, 1. forduló: Szlovákia-Svédország 2:0 (Martin-Arv- idsson 6:2,6:3,6:4; Lacko-Eriksson 6:2,6:3,6:4). Osztályozó a Világcsoportba jutásért: Belgium-lz- rael 1:2 (Darcis-Sela 6:1, 6:2, 6:2; Bemelmans- Weintraub 3:6,6:2,7:6,6:7,4:6; Darcis, Rochus-Er- lich, Ram 3:6,7:5,6:1,5:7,3:6); Japán-Kolumbia 1:1 (Nisikori-Falla 6:3,6:4,6:4; Soeda-Giraldo 4:6,6:3, 5:7, 6:3, 1:6); Horvátország-Nagy-Britannia 1:1 (Coric-Murray 3:6,0:6,3:6); Dodig-Evans 6:3,6:2, 6:3); Svájc-Ecuador 1:0 (Wawrinka-Gómez 6:4,6:3, 6:3); Hollandia-Ausztria 2:0 (Haase-Marach 6:4,6:3, 6:1; De Bakker-Melzer 5:7,7:5,5:7,6:4,6:1); Len- gyelországAusztrália 0:1 (Kubot-Hewitt 1:6, 3:6, 2:6); Németország-Brazília 2:0 (Kohlschreiber- Dut- ra Silva 6:3,7:5,6:4; Mayer-Bellucci 6:4,6:1,6:2). Világcsoport, elődöntő: Csehország-Argentína 1:0 (Stépánek-Monaco 7:6, 6:3, 6:2); Szerbia-Kanada 1:0 (Djokovics-Pospisil 6:2,6:0,6:4). TASKENTI NŐI TORNA, páros, páros, elődöntő: Babos, Svedova (magyar, kazah, 1.)-Szavinyih, Torro- Flor (orosz, spanyol) 6:2,6:2. BANJA LUKA-I FÉRFITORNA, negyeddöntő: Bedene (szlovén, 2.)-Gombos (szlovákiai) 6:4,6:4. ■ Sportfogadás KEN0:1,5,11,15,17,18,24,25,28,31,32,35,41, 44,52,54,65,73,78,80. Kenő Plusz-szám: 17. EUR0MILLIÓK, a 37. játékhét nyerőszámai: 2,3,9, 10,20,26,28, pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1., 2. és 3. díj: nincs nyertes; 4. díj: 1857,50 euró (4); 5. dip 109,20 euró (68); 6. dl): 34,70 euró (214); 7. dj: 8,40 euró (1224); 8. díj: 5,60 euró (3411); 9. díj: 3,00 euró (7970); 10. díj: 3,00 euró (11180). EGY MONDATBAN ♦ Ideiglenesen Josef Pešicét nevezték ki a cseh labdarúgó-válogatott élére, aki eddig asszisztensként dolgozott Michal Bí- lek szövetségi kapitány mellett. Szombat, szeptember 14. Labdarúgó Corgoň Liga: 8018. Košice-DAC 1,43-4,04- 6,44-1,06-2,48-1,17; 8021. B. Bystrica-Slovan 3,06-3,13-2,2-1,55-1,29- 1,28.