Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-06 / 181. szám, kedd
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 6. Sport 25 Úszó-világbajnokság: Kiss László számára Barcelona továbbra is a csodák városa Hosszú újabb arannyal zárt Hosszú Katinka két aranyat és egy bronzot szerzett Barcelonában, ezzel az éremtáblázaton a 10. lett volna (MTI-felvétel) Barcelona. Hosszú Katinka a 400 m vegyes aranyérmét is megszerezte a vasárnap befejeződött barcelonai vizes világ- bajnokságon, s ezzel pályafutása harmadik aranyérmét gyűjtötte be, amivel a vb-k történetének legeredményesebb magyar úszónője lett. ÖSSZEÁLLÍTÁS Hosszú a 400 vegyes döntőjében álomszerűén kezdett, hamar maga mögött hagyott mindenkit, volt, hogy csaknem két testhosszal is vezetett. Sokáig bőven a világcsúcsrészidőn belül úszott, s bár a hajrára lelassult, győzelmét semmi és senki nem veszélyeztethette. „Előre elterveztem, hogyan fogok ünnepelni, de semmi erőm sem maradt. Úgy kiúsztam magam, hogy egy cseppnyi sem maradt bennem. És ezek most nemcsak szavak. De legalább mindent kiadtam magamból, ezért nem tudtam két tizedet lecsípni az időből - mondta a Vasas versenyzője. ÉREMTÁBIAZAT 1. USA 15 10 9 2. Kina 14 8 4 3. Oroszország 9 6 4 4. Franciaország 4 1 4 5. Magyarország 4 1 2 6. Ausztrálja 3 11 0 7. Németország 3 3 4 8. Brazília 3 2 5 9. Dél-Afrika 3 1 1 10. Spanyolország 1 6 5 11. Olaszország 1 3 1 Az utolsó öt méteren már alig vártam, hogy megérintsem a falat. Úgy éreztem, mintha áll- nék, és nem haladnék, mintha vasmacska lenne a lábamon, és már méterekkel korábban kivetettem volna. Mintha vért hánytam volna, borzasztó érzés volt.” Ezzel a mérleggel (arany 200 és 400 vegyesen, bronz 200 pillangón) Hosszú a vb előtt simán kiegyezett volna. „Hogy háromszor is dobogóra állhattam, boldoggá tesz, nagyon elégedetten utazom haza. Az cseppet sem zavar, hogy 400 vegyesen az időm kevéssel elmaradt az Európa-csúcsom- tól, az első hely sokkal fontosabb volt, mint akármilyen rekord” - tette hozzá a 24 éves úszó. A szám döntőjének másik magyar szereplője, Jakabos Zsuzsanna hatodikként zárt, a férfi 4x100-as vegyesváltó pedig a hetedik lett. Ezzel a magyar úszóválogatott öt éremmel (3 arany, 1-1 ezüst és bronz) fejezte be a barcelonai vizes világbajnokságot, hét országos csúcsot és egy Európa-rekordot is felállítottak Kiss László szövetségi kapitány védencei, aki számára a katalán főváros továbbra is a csodák városa. „Az 1992-es itteni olimpia a maga öt magyar első helyével, vagy az első, 2003-as barcelonai világbajnokság, amikor egy arannyal, négy ezüsttel és egy bronzzal gazdagodtunk, nagyszerű emlékeket ébresztenek bennem, annyira sikeresek voltak számunkra. És most itt az újabb kiemelkedő állomás - nyilatkozta Kiss. - Előzetesen a 2011-es sanghaji vb eredményeinek, az ottani négyérmes mérlegünknek a túlszárnyalását vártam az idei vb-től, és hogy ez sikerült, az Hosszú Katinka, Gyúrta Dani és Cseh Laci érdeme. Katinka egészen kiemelkedőt nyújtott, csodaszámba megy, ahogyan a legnehezebb edzéseket is elvégezte. Dani valóságos edzői álom, aki önállóságával, magabiztosságával, hihetetlen sportolói intelligenciájával valódi példakép. Laci pedig fő száma, a gyengébbre sikerült 200 m vegyes után is meg tudott újulni, országos csúcsokkal nemcsak eljutott a 100 pillangó döntőjéig, hanem ott világbajnoki másodikként végzett, minden elismerésem az övé.” (MTI) A szlovák teniszező edzőjének ajánlotta a sikert Rybáriková negyedik tornagyőzelme Aranyérmes a szlovákiai K4-es Welland. Aranyérmes lett az U23-as kajak-kenu világbajnokságon a Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor, Demin Viktor összeállítású szlovákiai egység, amely korábban az Európa-bajnokságon sem talált legyőzőre. „Nem most mentünk a legjobban a szezonban, de nyertünk, és ez a legfontosabb” - nyilatkozta Jakubík Gábor. (SITA) Fiola és Varga is a magyar keretben Két újonc Egervárinál MT1-JELENTÉS TASR-JELENTÉS Washington. Megismételte tavalyi győzelmét a washingtoni tenisztornán Magdaléna Rybáriková. A szlovák teniszező a döntőben a bosnyák születésű, német színekben versenyző Andrea Petkovicot verte 6:4, 7:6-ra. Rybáriková- nak ez volt pályafutása negyedik tomagyőzelme. „Nagyon örülök, hogy ismét én lettem a bajnok az ÚSA fővárosában. A győzelmemet edzőmnek, Peter Hubernek szeretném ajánlani, akinek sokszor nincs könnyű dolga velem. Nélküle ez nem sikerült volna” - nyilatkozta a 24 éves pöstyéni játékos. A mérkőzésen kellettek is a tréner jó tanácsai, Petkovic ugyanis gyorsan elhúzott 4:0-ra. Ezután viszont Rybáriková percei következtek: zsinórban nyolc játékot nyert (az első szettet 6:4-gyel hozta). Petkovic azonban nem adta fel, és a második játszmában megfordította az állást. „6:5-ös vezetésénél magamhoz hívattam Pefót, aki azt ajánlotta, hogy lazuljak el és több labdát üssek az ellenfelem testére. Ez a taktika sikerre vezetett, így eljutottunk a rövidített játékba, amit meg is nyertem” - árulta el a szlovák teniszező. Birminghami (2009) és memphisi (2011) tomagyőzelme után így már második washingtoni trófeáját gyűjtötte be Rybáriková. Js sportban mindig nehezebb megvédeni, mint megszerezni a címeket, a torna előtt nem is gondoltam a végső sikerre. Tavaly egyeden szettet sem vesztettem, most viszont jóval erősebb volt a mezőny, már a nyolc közé jutással is elégedett lettem volna” - tette hozzá Rybáriková, akinek sok ideje nem maradt a 40 000 dolláros jutalom és a 280 világranglistapont megünneplésére (amelynek köszönhetően a 42. helyen fog állni a rangsorban): ma már Torontóban lép pályára az első fordulóban a román Alexandra Dulghem ellen. Budapest. A paksi Fiola Attila és a győri Varga Roland személyében két újonc is helyet kapott a jövő szerdai, csehek elleni barátságos mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretében. Egervári Sándor szövetségi kapitány kifejtette, Fiola Attila az U21-es válogatottban már szerzett nemzetközi rutint, és jobb oldali védőként kiemelkedő teljesítményt nyújt. A korábban alapember Rudolf Gergely ezúttal nem tagja az együttesnek, de a kapitány hosszú távon számít rá. A magyar labdarúgó-válogatott kerete - kapusok: Bogdán Ádám (Bolton), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olimpiakosz); védők: Vanczák Vilmos (FC Sión), Fiola Attila (Paks), Mészáros Norbert (DVSC), Guzmics Richárd (Haladás), Juhász Roland (Videoton), Korcsmár Zsolt (Fürth), Kádár Tamás (Diósgyőr), Laczkó Zsolt (Samp- doria); középpályások: Pintér Ádám (Zaragoza), Varga József (Middlesbrough), Elek Ákos (Diósgyőr), Hajnal Tamás (Ingolstadt), Komán Vladimir (Krasznodar); csatárok: Lov- rencsics Gergő (Lech Poznan), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Varga Roland (Győr), Kovács István (Videoton), Szabics Imre (Sturm Graz), Szalai Ádám (Schalke), Böde Dániel (FTC). EREDMÉNYEK ■ Labdarúgás CHAMPIONS CUP: AC Milait-Chelsea 0:2. g.: de Bruyne (29.), Schürle (90.): FC Valencia-tnierna- zionale 4:0, g.: Banega (7.), Viera (34., 90.), Jonas (56.). CORGOŇ LIGA, 4. forduló: Senica-Trenčín 3:1 (0:0), góllövők: Jirásek (54.), Piroska (61.), Divíš (64.), ill. Malec (84.). Sárga lap: Divis, ill. Rundics. Játékvezető: Mastíš, 2561 néző. SENICA: Šulla- Šenk, Križko (46. Pavlik), Brabec, Čermák-Kóňa, Piroska, Jirásek (87. Komara)-Diviš, Kalabiška, Zeman (69. Hiago). TRENČÍN: Volešák-Čôgley, Kiesőik, Rundics, Mazáň-Bariš (76. Bero)-Mondek (66. Haj- radinovic), Štefánik, William, Kolúbek (66. Frimmel)-Malec. Sk Slovan Bratislava-Spartak Myjava 5:0 (2:0), góllövők: Mészáros (29.), Soumah (45.), Fort (50.), Bagayoko (55.), Peltier (90.). Sárga lap: Gorosito, ill. Siádek, Častulín. Játékvezető: Valášek. 3711 néző. SLOVAN: Polaőek-Bagayoko, Gorosito, Niňaj, Joszi- mov-Kladrubský (77. Jakúbek)-Žotčák (59. Pettier), Halenár, Soumah, Mészáros-Foít (71. Grendel). MYJAVA: Solnióka-Siva, Černáček. Castulín, Lukšík-Maróek-Sládek, Pekár, Bruško (59. Pelegri- ni), Sulek (57. Kukof)-Kosík (70. Daniel). Dukla 6. Bystrica-MŠK Žilina 3:3 (0:2), góllövök: Brašeň (53.), Považanec (70.), Slančík (78.), ill, Akakpo (14.), Bello (41.), Mabouka (77.). Sárga lap: Nosko, Chrien, ill. Jelic, Piaček. Játékvezető: Kráľovič, 3080 néző. B. BYSTRICA: Rodinger-Pod- stavek, Nosko, Teixeira-Turňa, Brašeň (86. Chrien), Faško, Peňaška (46. Považanec), Ĺupták (46. SzavicsJ-Slaníík, Jurčo. ŽILINA: Le Giang-Žilák, Piaček, Akakpo, Nunes-Pečovský-Guba, Bello, Škvarka (67. Mabouka), Pich (67. Majtán)-Jelic (76. Paur). A bajnokság állása: 1. Senica 3 3 0 0 9:2 9 2. Ružomberok 4 2 2 0 10:7 8 3. Žilina 4 2 2 0 9:6 8 4. B. Bystrica 4 2 1 1 9:5 7 5. Košice 4 2 1 1 6:3 7 6.Trenčín 4 2 0 2 10:7 6 7. Myjava 4 2 0 2 7:11 6 8. Slovan 3 1 1 1 8:5 4 9. Trnava 4 1 1 2 5:9 4 10. ZI. Moravce 4 1 0 3 3:8 3 11.DAC 4 0 1 3 1:7 1 12. Nitra 4 0 1 3 5:12 1 NB 1,2. forduló: Budapest Honvéd-Lombard Pápa 0:1 (0:0), g.: Griffiths (88.). Sárga lap: Diana, Lovric, ill. Griffiths, Tóth B., Struhár. Piros lap: Lovric (37., Honvéd). Játékvezető: Fábián, 1000 néző. HONVÉD: Kemenes-King, Lovric, Alcibiade, Baráth-Zsivano- vics, Diarra, Hidi (78. Prosser), Vécsei-Vernes (60. Nagy G.), Holender (56. Testardi). PÁPA: Szűcs-Nagy S. (76. Eszlátyi), Struhár, Supics, Ro- denbücher, Présinger-Quintero, Szabó 0. (55. Ivan- csics), Tóth B. (76. Kenesei), Orosz-Griffiths. Debrecen-Mezőkövesd 1:0 (0:0), g.: Szakály (80.). Sárga lap: Morozov, Szakály, Dombi, ill. Éles, Meno- ugong, Melczer. Játékvezető: Vad II, 4000 néző. DEBRECEN: Verpecz-lizár, Mészáros, Morozov, Kortiut-Bódi, Zsidai, Bouadla (71. Dombi), Kulcsár- Sidibe (14. Szakály), Volas (61. Horváth Z.). MEZŐKÖVESD: Szántai-Hegedűs Cs. (71. Burány), Szalai, Hegedűs D„ Éles-Dobos, Farkas B„ Melczer, Bognár (57. Petneházi)-Menougong (75. Hamar), Olasz. A bajnokság állása: 1. Debrecen 2 2 0 0 8:1 6 2. Videoton 2 2 0 0 4:0 6 3. Kecskemét 2 2 0 0 5 2 6 4. Paks 2 2 0 0 4:2 6 5.MTK 2 1 1 0 5:2 4 6. Pápa 2 1 1 0 2:1 4 7. Újpest 2 1 0 1 3:3 3 8. Ferencváros2 1 0 1 2:3 3 9. Győr 2 0 2 0 3:3 2 10. Diósgyőr 2 0 2 0 3:3 2 11, Puskás Akadémia 2 0 1 1 2:3 1 12. Haladás 2 0 1 1 2:4 1 13. Pécs 2 0 0 2 2:4 0 14.Honvéd 2 0 0 2 1:4 0 15. Mezőkövesd 2 0 0 2 0:4 0 16.Kaposvár 2 0 0 2 2:9 0 ■ Vizes vb ÚSZÁS, férfiak, 1500 m gyors: f Szun Jang (kínai) 14:41,15,2. Ryan Cochrane (kanadai) 14:42,48, 3. Gregorio Paltrinieri (olasz) 14:45,37. 4x100 m vegyesváltó: 1. Franciaország 3:31,51,2. Ausztrália 3:31,64,3. Japán 3:32,26,... 7. Magyar- ország 3:34,07, az USA-t szabálytalan váltás miatt kizárták. Nők, 400 m vegyes: 1. Hosszú Katinka (magyar) 4:30,41, 2.' Mireia Belmonte Garcia (spanyol) 4:31,21,3. Elizabeth Beisei (amerikai) 4:31,69,... 6. Jakabos Zsuzsanna (magyar) 4:34,50. 4x100 m vegyes: 1. USA 3:53,23, 2. Ausztrália 3:55,22,3. Oroszország 3:56,47. ■ Tenisz WASHINGTONI NŰI TORNA, döntő: Magdaléna Rybáriková (szlovák, 7.)-Andrea Petkovic (német) 6:4, 7:6. CARLSBADI NŰI TORNA, páros, döntő: Raquel Kops-Jones, Abigail Spears (amerikai, 3.)-Csan Csao-csing, Janette Husárová (tajvani, szlovák) 6:4, 6:1. FÉRFI-VILÁGRANGLISTA (zárójelben a korábbi helyezés): 1. (1.) Novak Djokovics (szerb) 12 040 pont. 2. (2.) Andy Murray (brit) 8610,3. (3.) David Ferrer (spanyol) 7120,4. (4.) Rafael Nadal (spanyol) 6860, 5. (5.) Roger Federer (svájci) 5515, 6. (6.) Tomáš Berdych (cseh) 4865,7. (7.) Juan Martin Del Potro (argentin) 4660,8. (8.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3480,9. (9.) Richard Gasquet (francia) 3045,10. (10.) Stanislas Wawrinka (svájci) 2915,... 40. (39.) Martin Kližan 1010,80. (88.) Lukáš Lacko (szlovákok) 625. NŰI VILÁGRANGLISTA: 1. (1.) Serena Williams (amerikai) 11 245 pont, 2. (3.) Viktorija Azarenka (fehérorosz) 8805, 3. (2.) Marija Sarapova (orosz) 8765,4. (4.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 6165,5. (5.) Li Na (kínai) 5555,6. (6.) Sara Erraní (olasz) 5100,7. (7.) Petra Kvitová (cseh) 4385,8. (8.) Marion Bartoli (francia) 4365,9. (9.) Angelique Kerber (német) 3920,10. (10.) Caroline Wozniacki (dán) 3660,... 20. (21.) Dominika Cibulková 2245,42. (43.) Magdaléna Rybáriková 1285,48. (45.) Daniela Han- tuchová 1195,82. (77.) Jana Cepelová (mind szlovák) 794,96. (103.) Babos Tímea (magyar) 67. ■ Kajak-kenu U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG. Welland, K4 1000 m: 1. Szlovákia (Marek Krajčovič, Matej Michálek, Jakubík Gábor, Demin Viktor) 2:50,731 min, 2. Oroszország 2:51,078,3. Magyarország 2:51,792. ■ Sportfogadás A magyar TOTÓ 31. játékhete 2. fordulójának nyertes tipposzlopa a következő: 1,1,2,1,2,2,1, X, 1,2, X, 2, 2 - 2. NYEREMÉNYEK: A telitalálatosra 2 956180, a 13 találatosokra 102 825, a 12 találatosokra 2570, a 11 találatosokra 285, a 10 találatosokra 135 forintot fizetnek. GÚLT0TŰ: telitalálatos szelvény nem volt. Az ötösök 14 745, a négyesek 3345 forintot érnek. KENŐ: 2,6,14,15,16,20,24,29,33,34,37,48,53, 55,59,61,66,71,75,80. Kenő plusz-szám: 61. Ján Kozák nevezett a románok elleni meccsre Saláta és Novota tartalék TASR-JELENTÉS Pozsony. Ján Kozák, a szlovák labdarúgó-válogatott egy hónapja kinevezett szövetségi kapitánya kihirdette nevezését a jövő szerdai, Románia elleni barátságos találkozóra. A 22 játékos között két újoncot találunk, a zsolnai Piaceket és a trencséni Štefánikot. Kimaradt viszont a keretből az utóbbi időben inkább bulizásairól elhí- resült Miroslav Stoch. Kozák bizalmat szavazott a válogatottságot korábban gyenge formája miatt lemondó Ján Mucha kapusnak, és a korábbi edzőpáros által nem kedvelt Stanislav Šestáknak is. Nem szerepel viszont a nevezettek között Saláta Kornél, őt csak a tartalékok közé sorolta Kozák, aki a bécsi Rapid kapusát, Novota Jánost is tartaléknak jelölte. Novota korábban nem volt válogatott. A szlovák válogatott kerete - kapusok: Ján Mucha (Szamara), Dušan Kuciak (Legia Warszawa), Matúš Kozáčik (Viktoria Plzeň); védők: Peter Pekarík (Hertha), Martin Škrtel (Liverpool), Ján Ďurica (Lokomotiv Moszkva), Michal Breznaník (Amkar Perm), Dušan Švento (Salzburg), Jozef Piaček (MŠK Žilina), Marián Čišovský (Viktória Plzeň), Tomáš Hubočan (Zenit Szentpétervár); középpályások: Viktor Pečovský (MSK Žilina), Tomáš Koňa (Senica), Samuel Štefánik (AS Trenčín), Juraj Kucka (FC Genoa), Marek Hamšík (Napoli), Stanislav Šesták (Bursaspor), Róbert Mak (Nürnberg), Vladimír Weiss (Olimpiakosz); támadók: František Kubík (Arsenal Kijev), Martin Jakubko (Amkar Perm), David Depetris (Caykur Rizespor), Adam Nemec (Union Berlin).