Új Szó, 2013. augusztus (66. évfolyam, 177-202. szám)
2013-08-24 / 197. szám, szombat
Vélemény és háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. AUGUSZTUS 24. Válságban tömegek veszítik el a lehetőséget, hogy hosszú távú megfontolások alapján válasszanak A rövid táv racionalitása A Polis legújabb mérései szerint a szlovákiai lakosság fele (51,5%) a szociális-gazdasági kérdéseket tartja a pártprogramok egyik legfontosabb elemének. A fontossági sorrend második helyén is - hasonló téma áll: a munkanélküliség (39%). RAVASZ ÁBEL Csak ezután következnek az olyan alterületek, mint az egészségügy (26%), igazságügy (19%), fiatal családok gondjai (18%), nyugdíjasok (15%), iskolaügy (13%) és a korrupció (13%). Tehát a gazdasági kér- désekjelenleg (is) elsődleges helyet foglalnak el az emberek gondolkodásában. Az eredmény egyébként hasonlít a Focus szlovákiai magyarok között végzett közvélemény-kutatásához, ott 53%-nyian neveztek meg gazdasági-szociális kérdéseket fontos problémaként. Ez egyébként nemzetközi tendencia, az eddig inkább a posztmateriális (az anyagiakat meghaladó) kérdések - abortusz, fegyvertartás, halálbüntetés, vallás - alapján rendeződő amerikai politikai rendszer a gazdasági válság kitörése óta szintén ebbe az irányba tolódik, és nincs ez máshogy azEU-bansem. Ez a tendencia számos torzító hatással jár a politikai rendszer működésére. Ezek közül a legfontosabb talán a választói viselkedés racionalitásának megváltozása. Még pontosabban: maga a racionalitás nem korlátozódik, csaktömegekveszítikel a lehetőséget, hogy hosszú távú megfontolások alapján válasszanak. Válság idején sokak zsebében marad kevesebb pénz, mint korábban, egyes iparágak teljesen leépülnek, és sok, korábban biztos megélhetéssel rendelkező családnak immár egzisztenciális kérdéseket kell megoldania. Az a fajta hosszú távú perspektíva, amely alapján az egyes pártok gazdaságpolitikáját reálisan ki lehetne értékelni - egyebek mellett a fenntartható növekedéssel, inflációval, államadóssággal kapcsolatos szempontokról van szó -, a háttérbe szorul, és helyét a megélhetéssel kapcsolatos félelem által táplált, rövid távra való fókuszálás veszi át. Ez a perspektívaváltás jelentős korlátokat szab a politikai pártok mozgásának. A rövid távú fókusz a populista erőknek kedvez, amelyek könnyen tudnak saját retorikát kidolgozni az Nagyon nehéz leszámolni a politikai gazdasági populizmussal addig, amíg az emberek zsebében nincs tartalék. állampolgárok félelmeire, bizonytalanságára építve. A szociális populizmusra szavazókat polgártársaik gyakran vádolják vaksággal, naivitással, hiszékenységgel - részben igazságtalanul. Sokan azért szavaznak gazdasági és szociális populizmussal kampányoló pártra, hogy jobb esélyt adjanak saját maguknak a rövid távú túlélésre. Ez egyébként számos alkalommal be is következik: csak épp eközben az állam olyan erőforrásokat él fel - alacsonyabb adók, nagyobb segélyek, állami munkahelyteremtés formájában -, amelyek a következő évek gazdasági helyzetét befolyásolják negatív irányba, ezzel fenntartva a rövid távú fókusz szükségességét. A folyamat tehát öngerjesztő: de teljesen értelmetlen az a félreértésen alapuló kritika, hogy a választó egyszerűen hülye. A választó nem hülye, csak nem minden esetben van lehetősége hosszú távra tervezni, és ez alapján választani. Nagyon nehéz leszámolni a gazdasági populizmussal addig, amíg az emberek zsebében nincs tartalék. Nem véletlen, hogy olyan sok a rejtőzködő Smer-szavazó: tudják, hogy nem Ficóra kellene szavazni, de a végén a kényszer mégis hozzá löki őket.- Elég volt az egyszerű populizmusbóll Ezután népámító demagógiára is szükség lesz. (Peter Gossónyi rajza) JEGYZET Jaj, de unom a politikát JUHASZ KATALIN Ahogy az várható volt, az új István, a király ala- posan megosztotta a kritiku- sokatésanéző- ket. Annál is inkább, mivel e két kategóriát az internet korában nyugodtan egybe lehet mosni, szinte bárki lehet színikritikus, aki megfelelő felületet talál erreatevé- kenységre. Sőt, abloggerek, kommentelők további tízezrei szintén beleszólhatnaka dolgokba, hála istennek, elvégre ez lenne a demokrácia, a szólásszabadság, vagy mi... Az Alföldi Róbert-féle rendezésből azonban sajnos sikerült közös erővel néhány nap alatt tömény politikumot kreálni. Számos ítész nem egy konkrét előadásról írt, hanem eleve j óbbról vagy balról rugaszkodott neki a témának. Tudjuk, hogyajobboldal évek óta gyűlöli Alföldit, számukra magát a gonoszt testesíti meg. A baloldal pedig feltétel nélkül imádja őt, bármit is rendezzen. Azt is sejtjük, hogy Alföldi ezzel tisztában van. Mivel tehetséges színházi ember, ha akart volna, nyugodtan színpadra álmodhatott volna olyan István, a királyt, amelyben a szereplők fátyolos tekintettel, méltóságteljesen néznek a jövőbe, időnként felemelik és széttárják karjukat, és borongva felnéznek az nagy, magas égre. Alföldi azonban a valóságot szerette volna ábrázolni, mindenfajta felesleges pátosz nélkül. Egy klasszikus műnek új értelmet adva azt akarta megmutatni, milyenek a magyarok ma. Hát, sajnos, pont olyanok, amilyeneknek ábrázolta őket, és amilyennek most mutatják magukat. Ahogyan a legendás, 1983-as királydombi előadást belengte az ellenzékiség atmoszférája, úgy lengi be ezt a mostanit a butaságé. „Semmi sem kelti bennünk annyira a végtelenség érzetét, mint a butaság” - mondta Ödön von Horváth, és mennyire igaza volt! A magyarországi bulvár most azon csámcsog, hogy egyes kommentelők meg akarják verni Alföldit, sőt tüntetés szerveződika „fészbúkon” az István, a király budapesti be- mutatójánakhelyszínére. Nyilván ez sem lepi meg az alkotókat, lásd Bródy János józan, intelligens és elgondolkodtató nyilatkozatát az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A színikritika és a politizálás sajátos, ha úgy tetszik, buta keveréke azért is dühítő, mertszerintemAlföldiazt akarta közölni a magyarokkal, hogy akkor is együtt kell élniük, egy országban, barnásként gondolkodnak. Össze vannak zárva egy közösségbe, kop- pányistákés istvánisták, és meg kell tanulniuk együttműködni, és egyformán tisztelni, szeretni az olyan fontos nemzeti szimbólumokat, mint például a Himnusz. Tudom, ez nagyon nehéz. Azt is tudom, hogy az István, a király a magyarság történetének legnagyobb sorsfordulójáról szól. Sőt, azzal is tisztában Vagyok, hogy ebben a rockoperában két eltérő szemlélet, kétféle ideológia feszül egymásnak. Mégis nagyon szeretném, ha nem szítana újabb gyűlölködéshullámot ez a bemutató. Nincs szükségü(n)k erre... KOMMENTAR Legszebb nyári élményem (iskolai dolgozat) SERES LÁSZLÓ A legszebb nyári élményem megint az volt, amikor neteztem, és a következőt találtam, ide is másolom, mint Schmitt Pali bácsi a szakdógáját: ,„Amikor Gyurcsány eljött a Loki-Bruges-meccs- re, a helyi tévé megkérdezte, támogatja-e a stadionépítést. Azt mondta, hogy nem. Erre utána két évig ment a B-középben a buziemeszpé, mondtuk is nekik, ne csinálják, a szocialista szurkolókra is szüksége van egy csapatnak. Pedig egy fideszes fülnek amúgy ez a rigmus kedves.” Ezt Lajos bácsitól kopiztam ide, ő a városunk, Debrecen polgármestere. Na, mostan nekem az apukám mindig azt tanította, hogy ne beszéljek csúnyán, ne buzizzak, ne cigányozzak, mármint ne mások előtt, mert a szájamra ver. Oda is vert. Viszont az hogy van, hogy Lajos bácsinak szabad olyat, hogy az ő fülüknek kedves, amikor mást buziznak, kérdem én, hiszen ez kvázi nyílt bátorítás. De ez még mind semmi. Lajos bácsi ugyanis ugyanebben a nyilatkozatában azt is elárulta, mi a kultúra, ami nagyonjó, mert én nem tudtam, csak azt, hogy olvasni kell. De nem: „a futball a kultúra része, ergo ugyanígy nem szabad piaci alapon számolgatni, hogy mi mennyibe kerül, mint az - egyébként sorra megszűnő - art- moziknál vagy az operánál.” Nekem a Lujzi néni matekórán mindig azt tanította, hogy nagyon is kell számolgatni, azt mondjuk nem mondta, hogy piaci alapon, de milyen más alapon, mi mindent a piacon veszünk, anyukám is mindig számol, hogy mi mennyibe kerül. Nem vagyok az osztály zsenije, de azt még én is tudom, hogy ha nem számolunk, akkor sosem lesz stadion. Vagy artmozi. Vagy opera. Apukám szerint nem stadiont kéne építeni, mert sokba kerül, és üresek a lelátók, és szar a foci, Lajos bácsi szerint azonban „az ilyen építő munkához nem akadékoskodás, hanem hit, munka és összefogás kell.” Na, az nekünk otthon nincs, apukám leginkább akadékoskodik, anyukámmal, akinek se hite, se munkája, azt számolják, mennyi közpénz van a stadionban, és pl. miért kapott kilencszáz millió forintot egy Toldi című szórakoztató film, meg miért kapott a síkhülye Rákay Philip bácsi a Magyar Televízióban egymilliárd forintot egy „Itthon vagy- Magyarország szeretlek” c. műsor megvalósítására. Pedig én itthon vagyok és szeretem Magyarországot, csak azért nagyon sok pénz az a kilencszáz millió, meg pláne az az egymilliárd, abból elle- góznék egész életemben. Vagy oda lehetne adni a... ezt most nem írom le, mert anyukám szerint demagóg vagyok. Kértem, magyarázza el, mi az, de csak azt mondta, tökmindegy, az a lényeg, hogy soha ne menjek el szavazni. Hajói sejtem, az új •tévéműsorban az új stadionokat is nagyon fogják dicsérni, biztos az is a kultúra része. Akárcsak Viktor bácsi, Lajos bácsi főnöke, akitől viszont ezt találtam a neten: azért kell sokat költeni focira meg stadionokra, mert „ha gyerekeinkről van szó, akkor semmi sem drága, válság ide, válság oda”, illetve, „Magyarország jövője a gyermekeiben van”, azaz bennem. Lujzi néni nekünk matekórán azt tanította, hogy nincs olyan, hogy semmi sem drága, ha valahonnan elveszek pénzt, akkor máshová nem jut, és fordítva. Akkor ezek szerint kivéve, ha stadiont meg pályát építünk, mert akkor az nem kiadás, vagy ha igen, nem drága. Végül is, ahogy az igazgató bácsi majd az évnyitón megint elmondja, mi vagyunk a jövő záloga. Jaj, hát majd elfelejtettem, mit találtam még nyáron a neten: még egy Viktor bácsi idézetet: „A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész.” Ezt legalább értem, bár Lujzi néni ezen is kiakadna. Apukám szerint pedig ez már majdnem olyan, mint régen János bácsitól, hogy a krumplileves az legyen krumplileves. Aminek szintén örültem nagyon, mert értettem. Legalábbis azt hiszem. Nagyon szeretnék már a jövő záloga lenni. A szerző a hvg.hu és a Kapitalizmus blog szerkesztője FIGYELŐ Tizenkét dühös kommunista Tizenketten fellebbeztek a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon az egykori, magas beosztású kommunisták nyugdíjpótlékának megvonása miatt - írta a Népszava. Rétvári Bence közigazgatási államtitkár felidézte: a 142 érintett a május 31-en postázott miniszteri határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül fellebbezhetett a nyugdíjpótlékot elvonó döntés ellen. Egyelőre egyetlen felülvizsgálati kérelem esetében sem született döntés. Az államtitkár úgy fogalmazott: a bíróság minden ügyben érdemben határoz, az érintettek pótléka a határozat tartalmától függ. (MTI)
