Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-27 / 173. szám, szombat
I 6 Külföld ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 27. www.ujszo.com ■BBHI Orbán nem sérült meg Budapest. Baleset érte a bálványosi szabadegyetemre menet az Orbán Viktort kísérő konvoj egyik autóját tegnap délután a romániai Kelementelke és Erdőszentgyörgy között. Az autóban a Csíkszeredái főkonzul és helyettese, valamint a miniszterelnökség három munkatársa utazott, őket kórházba vitték. Állítólag egy ember meghalt. A kormányfőt szállító kocsi nem volt érintett a balesetben. (MTI) Az ENSZ vitte be a kolerát Port-au-Prince. Nemzetközi tudósok egy csoportja azt állítja, újabb bizonyítékok támasztják alá, hogy az ENSZ békefenntartói tekinthetők a Haitin elteijedt kolerajárvány legvalószínűbb forrásának. A járvány 2010 végén tört ki, és eddig legalább nyolcezer életet követelt. Az ENSZ februárban hivatalosan elutasította a kártérítési igényeket. Az újabb kutatási eredmény komolyan befolyásolhatja a több milliárd dolláros kártérítési pereket. (Index) Eltüntetett bizonyítékok Washington. Megsemmisítette az ellene szóló bizonyítékokat a Halliburton energiaszolgáltató vállalat, amelyet az amerikai hatóságok a 2010-es olajkatasztrófa ügyében helyeztek vád alá. A Mexikóiöbölben történt súlyos baleset az USA történetének legnagyobb olajszennyezését okozta, 11 munkás halt meg, az elsüllyedt Deepwater Horizon platform helyén pedig 790 millió liter olaj ömlött a tengerbe. Az amerikai Halliburton a bíróság előtt ismerte el, hogy az olajkút betonozásáról készült számítógépes szimulációs eredményeket semmisítette meg a katasztrófa után. A betonozás hiányosságai szénhidrogének beszivárgását okozhatták a kútba, ez is kiválthatta a robbanást. (MTI) DSK mégsem ússza meg Párizs. Mégis bíróság elé kell állnia Franciaországban Dominique Strauss- Kahnnak, a Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezér- igazgatójának egy prosti- túciós hálózat ügyében indított eljárásban. Hiába kérte az ügyészség, a vizsgálóbírók nem ejtették a csoportosan elkövetett, üzletszerű kéjelgés vádját ellene. (MTI) Elrendelték a megbuktatott Murszi elnök 15 napos őrizetbe vételét - milliók az utcákon Egyiptom a pokol tornácán Nagy erőkkel - köztük harci helikopterekkel - próbálta ellenőrzés alatt tartani a helyzetet a hadsereg (TASR/AP-felvétel) Kairó. AMohammed Murszi szabadon engedését sürgető nemzetközi felhívások ellenére egy vizsgálóbíró tegnap elrendelte a megbuktatott elnök 15 napos őrizetbe vételét. Az iszlamista Muzulmán Testvériség felhívására ismét százezrek vonultak az utcára, s a hadsereg fő- parancsnoka is tegnapra hívta tüntetni a Murszi-el- lenes tömegeket. ÖSSZEFOGLALÓ Kairóban tegnap pattanásig feszült á helyzet, a Muzulmán Testvériség a főparancsnok eljárását polgárháborúra való fel- szólításnaknevezte. A15 napos őrizetbe vétel oka: Murszit kémkedéssel és azzal is vádolják, hogy kapcsolatban állt a Hamász palesztin radikális szervezettel, amely 2011-ben segített neki megszökni a börtönből. A fogság időtartamát meg lehet hosszabbítani. Murszit már kihallgatták, pontos tartózkodási helyéről azonban nem közöltek információt. Mindez olaj volt a tűzre akkor, amikor a biztonsági erők arra számítottak, hogy a hagyományos pénteki ima után több millió egyiptomi kapcsolódik be az utcai megmozdulásokba valamely oldalon. Murszit a hadsereg július 3-án a tömegtüntetések hatására mozdította el a hatalomból, és azóta ismeretlen helyen őrizetben tartja. A Murszit támogató Muzulmán Testvériség nevetségesnek minősítette a vádakat, amelyek „régi rendszerhez való visszatérést” jelzik. Murszi korábban azt állította, hogy 2011-ben ő és a testvériség 33 másik bebörtönzött tagja nem megszökött Vádi-en-Nátrún város fegyházából, hanem a helyi lakosok voltak azok, akik kinyitották nekik a börtön kapuit. A Gázai övezetet irányító Hamász elítélte a döntést, mondván, azon a feltételezésen alapul, hogy a palesztin szervezet ellenséges. „Ez veszélyes fejlemény, amely azt igazolja, hogy a jelenlegi hatalom lemond a nemzeti ügyekről (...), köztük a palesztinok ügyéről” - hangsúlyozta a Hamász szóvivője. Murszin kívül a Testvériség több magas rangú tagja ellen is adtak ki elfogató parancsot. Az érintettek között van Mohamed Badié, a mozgalom szellemi vezetője, aki csütörtökön még a Kába-kő elpusztításánál is nagyobb bűnnek nevezte Murszi üy módon történő megbuktatását. (MTI, TASR, ú) Tegnap tették közzé az egy hete készült fotót Putyin orosz elnökről, aki a szibériai Tavában kifogta élete legnagyobb csukáját • (TASR/AP) Hadüzenet a lakáscélú devizahiteleknek Orbán: lesz luxusáfa AATl-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Ismét felvetette a luxuscikkeket terhelő magasabb, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét Orbán Viktor. A kormányfő tegnap a Kossuth Rádióban emlékeztetett: korábban az Európai Bizottság „visszaverte” a magyar kormány üyen irányú törekvését, de „újabb nekirugaszkodásra lesz szükség”, mert így válhat teljessé a magyar adórendszer igazságossága. A 30-35 százalékos áfát többek között nagy értékű autókra, ékszerekre, és még sok egyébre vetnék ki. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt a feladatot kapta, hogy a családi adókedvezmény kiterjesztését és a luxustermékek magasabb áfáját is építse be a jövő évi adótörvényekbe. Hozzátette: Vargának arról is tárgyalásokat kell kezdenie, hogy lehet kivezetni a lakáscélú devizahitel intézményét a magyar pénzügyi rendszerből. „Most van, a jövőben pedig nem lesz lakáscélú devizahitel.” Orbán hangsúlyozta: olyan megoldásra van szükség, amely nem dönti össze a magyar pénzügyi rendszert, de visszautasítja azt a cinikus magatartást, hogy „üyen a boksz, így működik a pénzvilág”. Egymás ellen dolgozik a legfelsőbb és az olmützi államügyész Nagyová ügye még nem zárult le KOKES JÁNOS Prága. Megszüntette a három volt kormánypárti képviselő elleni büntetőeljárást a cseh legfelsőbb államügyész, aki úgy ítélte meg, nem történt bűncselekmény - jelentette tegnap a ČT24 közszolgálati hírtelevízió. Marek Šnajdr, Petr Tluchor és Ivan Fuksa ellen - mindhárman a Polgári Demokratikus Párt (ODS) képviselői voltak - politikai korrupció vádjával folyt eljárás. Tavaly ősszel jól fizetett állami állás ellenében lemondtak képviselői mandátumukról, hogy lehetővé tegyék a kormány reformprogramjának elfogadását. A rendőrség ezt korrupciónak minősítette, ők tagadták bűnösségüket. Pavel Zeman legfelsőbb államügyész helyt adott a vádlottak panaszának, s az ügyet visszaadta Ivó István olmützi államügyésznek. István újságíróknak azt mondta, nem érte váratlanul a döntés, s már dolgozik azon, hogy újrafogalmazza a vádat, ami lehetővé tenné a büntetőeljárás folytatását. Istvánt a héten fogadta Miloš Zeman köztársasági elnök, s teljes támogatásáról biztosította őt. A jobboldal szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy politikai hatalmijátékról van szó. JanaNagyová, Petr Nečas volt kormányfő kabinetfőnöke panaszát viszont Pavel Zeman elutasította, így ez az ügy folytatódik. Nagyová, valamint a katonai hírszerzés volt és mai főnöke ellen hatalommal való visszaélés címén folyik eljárás. Nagyová, akinek évek óta szerelmi viszonya van Nečasszal, tavaly arra utasította a katonai hírszerzést, hogy figyeljék meg Radka Nečasovát, a miniszter- elnök feleségét. Nagyovának ilyen utasítás kiadásához nem volt joga, s a katonai hírszerzés főnökeinek pedig ezt el kellett volna utasítaniuk. Az állítólagos korrupciós ügy, valamint a hivatali pozícióval való visszaélés júniusban Nečas és kormányá- nakbukásáhozvezetett. Szakértők vizsgálják, hogy a masiniszta vagy a fékrendszer hibája okozta-e a tragédiát Imádta a száguldást a spanyol mozdonyvezető ÖSSZEFOGLALÓ (SITA/AP-felvétel Madrid. Nyolcvanról 78-ra módosította a szerda esti spanyol vonatkatasztrófa áldozatainak számát tegnap a spanyol rendőrség. De ez a szám sem végleges, még tart az emberi maradványok azonosítása. A 78-ból eddig 72 áldozat kilétét tudták megállapítani. A mozdonyvezetőt szintén kórházban ápolják, őrizet alatt tartják, de mégnem tudták kihallgatni. Az El País tegnap azt írta, túl későn fékezett a Santiago de Compostela közelében kisiklott vonat. A nyomozók a fékrendszer esetleges elégtelenségét is vizsgálják. A Madridból érkező szerelvény tragédiája egy éles kanyarban történt, mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól. A szerelvény egy nagysebességű közlekedésre alkalmas vonalon haladt óránkénti 190 kilométerTüzoltó a vonatablakban rel, holott az adott szakaszon 80 km-es korlátozás volt érvényben. A lap szerint a fedélzeti monitoron kigyulladt a figyelmeztető vészjelzés, de a mozdonyvezető, Francisco Jósé Garzon Ámo a fékezés ellenére már nem tudta elkerülni a balesetet. Az 52 éves férfi 30 éve dolgozik az államvasutaknál (Renfe), 2000 óta mozdonyvezetőként. A vonalat, amelyen a vonat haladt, automatikus sebességellenőrző rendszerrel látták el, de ezen a szakaszon egy másik rendszert telepítettek, amely nem teljesen automatizált, vagyis jobban függ az emberi tényezőtől. Viszont az El Mundo spanyol lapra hivatkozó Daily Maü szerint a vonat fekete doboza alapján a mozdonyvezető közvetlenül a baleset után a forgalomirányításnak ezt mondta: „Kisiklottam. Mit csináljak, mit kéne csinálnom? Elkúrtam, meg akarok halni.” Korábban így dicsekedett: olyan gyorsan megyek, hogy „kikapcsolnak a radarok”. Az ÁBC.es nyilvánosságra hozta a masiniszta mostanra már törölt Facebook-oldalát, amelyen az Amo által feltöltött fényképen látható, hogy a vonat sebességmérője több mint 200-at mutat. Ez tavaly márciusban történt. A Facebook-oldalon egy párbeszéd is olvasható volt, amely a masiniszta és ismerőse között zajlott a száguldás pillanatában: „Ennél gyorsabban már nem tu- dokmenni, ez tényleg200!” Tegnap reggelre a balesetben érintett egyik vonalon helyreállt a vasúti közlekedés, az egyik nagysebességű vonal azonban továbbra is zárva marad. Még 83 sérült volt kórházban, közülük 32-nek súlyos az állapota. (MTI, Index, ú) Snowden-ügy Egyeztet az FBI és az FSZB Moszkva. Az amerikai FBI és az orosz FSZB vezetői egyeztetést kezdtek Edward Snowden- ről. Ezt Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő jelentette be, megerősítve: Moszkva nem adja ki az informatikust az USA-nak. A hírszerzők magas szintű egyeztetéseiről nem mondott részleteket, de azt közölte: Vlagyimir Putyin elnök nem foglalkozik Snowden ügyével, mert az nem teijesztett elő olyan kéréseket, amelyek eldöntése államfői hatáskörbe tartozna. Egy bevándorlási illetékes pedig kijelentette: Snowden akár hat hónapig is a repülőtér tranzitrészében maradhat, mindaddig, amíg nem tisztázzák jogi helyzetét. Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter tegnap azt írta orosz kollégájának, hogy nem fognak halálbüntetést kérni Snowdenre. (MTI)