Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)

2013-07-22 / 168. szám, hétfő

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 22. Vélemény És háttér 7 A mi igazi bajunk az, hogy szlovákiai magyar létünket továbbra is negatívan éljük meg Szlovmagy identitás A szlovmagy identitás hangsúlyozása, erősítése a beolvadás felé vezet, ezért nem tartja helyénva­lónak Berényi József az MKP elnöke. Szerinte egyszerűen csak magya­rok vagyunk, ezt az identi­tásunkat kell megerősíte­ni, ha meg akarunk ma­radni. Röviden így lehetne összefoglalni a pártelnök Martoson elhangzott gon­dolatait, s még meg is tap­solhatnánk. LOVÁSZ ATTILA A szlovákiai magyar, mint szóösszetétel valahogy mindig a „kicsi, de a miénk” lélekölő hozzáállását sugallja. A szlová­kiai magyar irodalom - kiváló alkotások ellenére - mindig va­lahogy beszűkítette nemcsak a keretet, amelyben gondolkodni volt ajánlatos, hanem a minő­ségi kritériumokat is. Ifjú ko­romban a népművészeti feszti­válon csehszlovákiai magyar táncokat kellett elsősorban elő­adni (soha nem felejtem, min­den folklorista ismerte Bélyt, mert az összes szatmári táncot bélyi táncnak neveztük el, meg­kerülve a szocialista népművelők által előírt ver­senykiírást). A szlovákiai ma­gyar sajtó szóösszetételről pe­dig egy életnyi tapasztalatot gyűjtöttem, érdekes, a frázis mindig valahogy a minőség hi­ányára igyekezett finoman, olykor sikeresen magyarázatot adni. Szlovákiai magyar kultú­ratámogatásra osztogatunk pénzeket, szlovákiai magyar is­kolaügyről értekezünk szak­mai, politikai téren egyaránt, van szlovákiai magyar zenész-, tudós-, sőt még vállalkozói szervezetünk is. Határon túliak, majd külhoniak lettünk mi, az egykor szlovenszkói magyarok, néha még felvidékiek is, itt-ott pedig „slovenskí Maďári”. A szlovákiai magyar jelző el­len egy életen át ágálva, most mégis úgy érzem, kötelességem Berényi elnök urat figyelmez­tetni, hogy szlovmagy lét, szlovmagy identitás igenis van. Egyénenként változó, mennyi­re fontos valakinek a magyar identitása mellett a szlovákiai, esetenként a szlovák, mert már ilyen is van, népek interakciói során egyszerűen elkerülhetet­len a dolog. A szlovákiai ma­gyar lét nem egyetlen, még csak nem is domináns része a kettős nyelvi identitás, de már ilyen is van, és amíg vegyes házasságok lesznek, márpedig lesznek, ad­dig jó, ha van. A legboldogabb ember lennék, ha a szlovákiai magyar csak territoriális megje­lölés lenne, de nem az. Igenis, létezik olyan álommodell, amelyben a nyelvhatárokon élők nem kisebbségekben vagy többségekben élnek, éppen ez az a modell, amely felülírja a nemzetállamot, a nemzetállami eszmét, csakhogy ez a modell egyelőre álom csupán, az Unió nem a régiók, nem a nemzetek, hanem a nemzetállamok Unió­ja. A Szlovákiában élő magya­rok pedig a nemzetállamok Uniójában egy nemzetállam nyelvi kisebbségében élő ma­gyarok. Ez van. Nem az a mi bajunk, hogy tudatosítjuk, szlovákiai ma­gyarok vagyunk. Nagyrészt nem mi döntöttünk erről. A mi igazi bajunk az, hogy szlovákiai magyar létünket negatívan él­jük meg. Negatívan akkor is, amikor ez a helyzet többé, job­bá, felkészültebbé, komparatív előnyökkel rendelkezővé tesz minket. Amikor kisebbségként nem „kevesebbek” hanem igen­is „többek” vagyunk. S akkor is morcosak vagyunk, amikor jó­kat röhöghetnénk azon, hogy 15 millió magyarból a világon csak félmillióan tudjuk, mi az a maringotka. Nem mintha olyan fontos lenne, de mit ér az iden­titás, ha néha saját magunkon nem tudunk jóízűen kacagni? S hogy az ne hétkrajcári nevetés legyen? Hát valahol ezért van szlovákiai magyar politikai képviselet - s az elnök úr szava­it még viccből sem tekintem a politikai képviselet megszünte­tésére irányuló első lépésnek.- A legdrágább kincsed vagyok, a vagyonnyilatkozatodban azonban talán mégsem kellene feltüntetned (Peter Gossányi rajza) KOMMENTAR Megbékélés-tematika MOLNÁR NORBERT Lesz-e szlovák-magyar kiegyezés? Nem múlik el nyári tábor e téma megvitatása nélkül. Hálás téma. Mindig olyanok ülnek le beszélgetni, akik vagy szeretnék a tényleges megbékélést, vagy szeretnének olyannak látszani, akik szeretnék a megbékélést. Csakhogy a kiegyezés nem pódi­umbeszélgetéseken dől el. Politikusi és társa­dalmi igény kellhozzá. Főlegtársadalmi, az pedig nincs meg. Egyik országban sem. FrantišekMikloško és Suij án László szinte már turnézik a meg­békélés témával. Mindigsajátközönségelőtt, tehát sosem olyanoknakmondjákatutit, akiknem így gondolják. De azokat az embereket, akik szerint a megbékélés elengedhetetlen, nem kell meggyőzni. Azokat kellene a maguk oldalára állítani, akik erről hallani sem akarnak. Na, ez nem fog menni. Demirőlisszóleza szlovák-magyar nemszeretem téma? A két ország en bloc tényleg nem szereti egymást? Utálják a magyar- országiak Bajmócot meg a turzovkai bacsát? A szlovákokká nem állhatják a Balatont és az ózdi kohászt? Dehogy. Tételez­zük fel, hogy nem létezik szlovákiai magyar kisebbség, vagy maximum annyian lennénk, mint a szlovákok Magyarorszá­gon, úgy 35 ezren, vagyis a társadalom fél százalékát tennénk ki, így majdnem jelentéktelenek lennénk társadalmi és politi­kai szempontból Szlovákiában. Mi keserítené a két ország kap­csolatát? Talán a történelem félremagyarázása, ami annyira lenne számottevő a viszonyban, mint egy madárpotty a Szent Márk téren. Vagyis a két ország miattunk veszekszik, miattunk, szlovákiaimagyarokmiatt.Mertúgy tűnik, mi megoldhatatlan probléma vagyunk. Az egyik integrálna, a másik dezintegrálna. Amíg a két ország politikusai nem lesznek őszinték, s ezt nem ismerik el, hanem csakködösítenek, minden igyekezet hiába­való. A két ország között egyetlen problémát kell megoldani: a mienket. Ennekfontosságátkellene belőni. De ez túl nagy fel­adat, ha az őszinteség teljesen hiányzik a társadalomban. Ezt pedig a politika nagyon pontosan érzékeli, és rá is játszik. Mikloško szerint sokat segített a szlovák-magyar kapcsolatok­nak, hogy a Matica slovenská már nemjátszikkomoly szerepet a szlovák társadalomban. Ilyen alapon nem segít, hogy az olyan politikusok, mint Mikloško vagy Surján, akik kiegyezni kíván­nak, nagyjából ugyanolyan jelentéktelenekké lettek, mint a Matica.Ázőszinteségetnemlehettőlük elvitatni, naivitásuk vi- szontegyenesenmegkapó. Mikloško a gombaszögi pódiumbeszélgetés végén azt mondta, ha nem sikerül elérni a megbékélést, megkéri a cigányt, hogy húzza el a Szomorú vasárnapot, és kiugrik az ablakon. Rossz hí­rem van számára. Keresnie kell egy cigányzenészt. TALLÓZÓ DIE ZEIT Magyarország az államcső­döt kockáztatja, mert a kor­mánynak reformokat kellene végrehajtania, ám kitart a po­pulizmus és a konszernek megadóztatása mellett - írja a Die Zeit német liberális heti­lap. Magas István közgazdász­professzor szerint a különadók mögött a hatalom újabb vá­lasztási győzelmének vágya húzódik meg, nem ésszerű gazdaságpolitika. Szerinte biz­tonságosabb lenne a Valuta­alaptól hitelt felvenni, ám en­nek a feltételei nem illeszked­nek az Orbán-kabinet Robin Hood-stratégiájához. (MTI) A legújabb politikai per teljesen egyértelműen jelzi, hogy az orosz igazságszolgáltatás a politikának van alárendelve, a politika pedig maga Putyin Navalnij lehet a Nyugat, az orosz ellenzék, de akár Putyin embere is JARÁBIK BALÁZS Moszkva ismét talpon van. Alekszej Navalnijt, a korrupció ellen harcoló bloggerként elhí- resült orosz jogászt és ellenzéki aktivistát egy kirovi bíróság öt év börtönbüntetésre ítélte egy fa­ipari vállalatnál még 2008-ban történt sikkasztásáért. A per gro­teszkjelenetei és a bizonyítékok teljes hiánya minden kétséget kizáróan politikai kirakatperre utalnak. Éppen ezért érthetetlen számomra miért lepődött meg szinte mindenki, hogy Navalnijt ténylegesen elítélték. Egy politi­kai perben a végsőkig kell el­menni, és Putyint sok mindennel lehet vádolni, hülyeséggel alig­ha. Bár egy kirakatpert nem le­het védeni, azok akik Sztálint emlegetnek, azért jó lenne ha tudatosítanák: az öt év mégsem halálos ítélet, bármennyire is ci­nikusnak hangozhat ez. A meglepetés nem is az ítélet volt, hanem az utána következő dráma: Navalnijt ugyan bilincs­ben vitték el a tárgyalóteremből a döntés kihirdetése után, ké­sőbb azonban szabadon bocsá­tották egy adminisztrációs hibá­ra hivatkozva. A fellebbezés ide­je alatt az ítélet ugyanis nem jog­erős. Ráadásul Navalnijt hivata­losan is regisztrálták mint jelöl­tet az őszi moszkvai főpolgár­mester-választásokon. Ha való­ban indulhat, akkor a politikai pernél nagyobb ajándékot nem is kaphatott volna a Putyin rend­szertől. Szobjanyin jelenlegi - kinevezett - főpolgármesterrel szemben eddig ugyanis esélye sem volt, a legutóbbi felmérések 4%-ott adtak Navalnijnak. Az ítélet és az utána következői dráma azonban az egekbe repíti ismertségét. Amennyiben Putyint a (poli­tikai) félelem motiválja, mint ír­ja szinte valamennyi nyugati média, akkor miért ad legveszé­lyesebb ellenfelének ekkora esélyt? A logikus válasz az, hogy a Putyin-rendszer nem működik úgy, ahogy azt létrehozója végső soron szeretné. Mi van, ha végső soron a rendszer „teszteli” Na- valnijt, aki tulajdonképpen nem is áll annyira messzire attól, amit Putyin végső soron akar. Ebben az esetben Putyin nem egy dikta­túra kiépítésére törekszik, ha­nem a régi konzervatív Oroszor­szágot álmodja vissza. Ráadásul ebbe ugyanúgy beletartozik az ellenzék is, csak Putyin elvárja hogy az orosz ellenzék orosz ér­dekeket képviseljen. Kérem, ne értsenek félre, nem Putyin bizo­nyítványát próbálom magya­rázni, csak az orosz politikai fej­lődés belső logikájára próbálok rávilágítani. Részben megerősítheti az ef­féle spekulációkat Navalnij munkájának értékelése. A blog­ger úgy lett korrupcióellenes harcos, hogy a Medvegyev-kor- mány kötelezővé tette az összes állami megrendelés nyilvános­ságra hozatalát. Putyin elnök csak fokozta a korrupció elleni harcot, és Navalnij munkássága akár kapóra is jöhetett neki. Természetesen kizárólag abból a szempontból, hogy ennek a harcnak megvannak a maga győztesei és vesztesei, amit egyértelműen a politika és nem az igazságszolgáltatás határoz meg. A Navalnij-per teljesen egyértelműen jelzi, hogy az orosz igazságszolgáltatás a poli­tikának van alárendelve. A poli­tika pedig maga Putyin. Bár Navalnij a liberális nyuga­ti média kedvence, politikai filo­zófiája sokkal messzebb áll a li­beralizmustól, mint Kirov Moszkvától. Rasszista beütésű nacionalizmusa is közismert. Nem áll ez sem messze a hivata­losan nem kimondott Putyin- kurzustól. Vagyis a Navalnij- eset - pontosan úgy, ahogy az orosz politikai fejlődés - nem fe­kete-fehér, ahogy azt mi sokszor látni szeretnénk. Navalnij lehet a Nyugat, az orosz ellenzék, de akár Putyin embere is. Ez azért nem akármilyen teljesítmény.

Next

/
Oldalképek
Tartalom