Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-12 / 160. szám, péntek
6 Külföld ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 12. www.ujszo.com ■HM Bejegyezték Bajnai pártját Budapest. Együtt - A Korszakváltók Pártja néven bejegyezte tegnap Bajnai Gordon pártját a Fővárosi Törvényszék. A volt kormányfő nevével fémjelzett párt márciusi megalakulása után azonnal megkezdődött a bejegyzési eljárás, amelynek során a törvényszék hiánypótlásra és névmódosításra szólította fel a szervezetet. Azt is közölték, hogy a párt a továbbiakban is használni fogja az Együtt 2014 elnevezést. A párt eredetileg az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt elnevezést használta volna hivatalosan, a bíróság azonban így nem vette nyilvántartásba, mert hasonló néven korábban több szervezet is nyújtott be kérelmet. (MTI) Visszakoznak szocdemek Prága. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) nem zárja ki, hogy ha nem sikerülne feloszlatni a képviselőházat, ami az előrehozott parlamenti választások feltétele, akkor támogatni fogja a Jin Rusnok vezette, szerdán megalakult hivatalnokkormányt, vagy pedig saját maga próbálkozik meg az új kormány megalakításával. Pár napja ezt a két lehetőséget a CSSD még elutasította. A parlament a jövő szerdán tárgyal önmaga feloszlatásáról és a választások előrehozásáról. Miloš Zeman államfő tegnap is sürgette, hogy a ČSSD szavazzon bizalmat a Rusnok-kormány- nak, mondván: csak így lenne elkerülhető az a veszély, hogy esetleg újra a volt jobbközép kormány- koalíció alakítson kormányt. (-kés) Feljelentették Fischert Prága. Még meg sem száradt kinevezésén a tinta, korrupció alapos gyanúja miatt máris feljelentették Jan Fischer cseh miniszterelnök-helyettest és pénzügyminisztert. Fischer a januári elnökválasztási kampányban halmozott fel adósságot. Egészen a hét elejéig nem tudta törleszteni a hatalmas tartozást, de miután bejelentették, milyen posztot kap, elkezdett öm- leni a pénz a számlájára: két nap alatt kb. ötmillió korona. A feljelentő, a Sa- lamoun civil szerveződés szerint Fischer nem nyilvános feltételek alapján jutott szponzori pénzekhez, ezért nem kizárt, hogy lefizették őt. (ú) Nem is rehabilitálható a néhai Magnyitszkij Elítélték a halottat MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. Nagy értékű adócsalásban bűnösnek mondta ki tegnap egy moszkvai bíróság a 2009-ben meghalt Szergej Mag- nyitszkijt és a néhai orosz jogász volt főnökét, a külföldön tartózkodó Wüliam Browdert. Magnyitszkij ellen az ítélet kihirdetésével megszüntették az eljárást, de minthogy bűnösnek találták, nem rehabilitálható. A Hermitage Capital befektetési alap moszkvai képviseletének egykori munkatársa 2009-ben gyanús körülmények között halt meg a vizsgálati fogságban. A nemzetközi botrány miatt kiéleződött a feszültség a Kreml és a Fehér Ház között. Magnyitszkijt azzal vádolták, hogy segítséget nyújtott Brow- demek az 500 millió rubeles nagyságot is meghaladó adócsalásban. Browdert távollétében 9 év re ítélték; a bíróság szerint 1999-2004 között törvényellenesen vásárolt Gazprom-rész- vényeket. Magnyitszkijt 2008- ban vették őrizetbe, miután magas rangú belügyi tisztviselőket korrupcióval és pénzügyi visz- szaélésekkel gyanúsított meg. Bántalmazták a börtönben, és nem kapott orvosi segítséget, ezért halt meg 2009. novemberében. Emiatt az amerikai törvényhozás tavaly decemberben olyan záradékot fogadott el, amely megtiltotta az orosz jogász ügyében érintett személyek beutazását az USA-ba, és elrendelte kintlévőségeik zárolását. Válaszul az orosz parlament megtiltotta, hogy amerikai állampolgárok orosz gyerekeket fogadhassanak örökbe. Első ízben szállt le repülőgép-hordozó fedélzetén az amerikai légierő olyan pilóta nélküli gépe, amely vadászgép nagyságú. Az X-47B típusú gép a légierő drónprogramjának egyik vezetője, Matt Winter ellentengernagy történelminek mondta a tesztrepülést. Az óriásdrón jelentősége azért nagy, mert felderítő vagy támadó célú alkalmazásához nincs szükség befogadó országra, és a világ bármelyik tengerére elvihető. Az X-47B 12 000 méteres magasságban képes repülni közel hangsebességgel, hatótávolsága pedig 3400 kilométer. (TASR/AP-felvétel) Megbukott az európai integráció egyik legismertebb, Károly-díjas alakja Dicstelen távozás Brüsszel. Mégis lemond az unió legrégebben hivatalban lévő -18 éve - kormányfője, az európai integrációs folyamat kiemelkedően fontos személyisége. Az 58 éves Jean- Claude Juncker luxemburgi miniszterelnöknek oroszlánrésze volt a ma- astrichti szerződés kidolgozásában, az euró létrehozásában. Hét éven át volt az Eurogroup elnöke. ÖSSZEFOGLALÓ Juncker szerdán késő este jelentette be, hogy lemond tisztségéről, miután ismeretessé vált, hogy az általa felügyelt titkosszolgálatnál (SREL) törvénytelenségeket követtek el. Előzőleg a keresztényszociális pártállású politikus több mint kétórás beszédet tartott a parlamentben, és azt hangoztatta, hogy nem követett el olyasmit, ami indokolná távozását a Jean-Claude Juncker (TASR/AP) kormányfői székből. A beszéd után azonban a koalíciós partner szocialisták (LSAP) világossá tették, hogy nem győzte meg őket, így megvonják tőle bizalmukat. Juncker ezután maga javasolta az előrehozott parlamenti választások megtartását. A parlament vizsgálóbizottsága múlt heti jelentésében megállapította: a titkosszolgálatnál számos visszaélés történt, egyebek közt törvénytelen módon hajtottak végre lehallgatásokat, gyanús ügyleteket bonyolítottak le luxusautókkal, egy államügyészt kozmetikázott, illetve koholt információk alapján gyanúsítottak meg pe- dofüiával. A bizottság szerint ezért Junckernek, mint a szolgálatot felügyelő kormányfőnek viselnie kell a politikai felelősséget. Juncker elmondta, 2000 óta öt illegális beszélgetésrögzítés történt. Ezek egyikének ő maga volt a szenvedő alanya: 2007- ben Marco Mille akkori kémfőnök a Junckerrel folytatott beszélgetését vette fel titokban, egy karórának álcázott készülékkel. Erről csak jóval később szerzett tudomást. Kijelentette: szubjektív, személyes felelősséget nem érez a titkosszolgálatnál történtekért, hiszen nem tudott részletekbe menően minden akcióról, ő elsősorban nem a szolgálatok felügyeletével foglalkozott. (MTI, ú) Hibázott az első fokon eljáró törvényszék Karadzsicsnak mégis két népirtásért kell felelnie ÖSSZEFOGLALÓ Hága. Jelképes, hogy a sreb- rebnicai mészárlás 18. évfordulóján, tegnap jelentették be Hágában: hibázott az első fokon eljáró törvényszék, amikor ejtette az egyik népirtás vádját Radovan Karadzsics egykori boszniai szerb elnök ellen. A fellebbviteli bíróság úgy döntött: Karadzsicsnak felelnie kell a tavaly nyáron ejtett vádpontra is. A törvényszék így újra köteles kivizsgálni a népirtás vádját, miszerint Karadzsics 1992 márciusa és decembere között bűnszervezetben vett részt, amelynek célja a muszlimok és horvátok „végleges eltávolítása” volt Bosznia-Hercegovinából. A 2009-ben véglegesített vádirat szerint Karadzsics ellen 11 vádpontot fogalmaztak meg az ügyészek, ezek közül az első kettő az, amelyik népirtással vádolja a boszniai szerbek egykori vezetőjét. A kettőből az első alól tavaly nyáron felmentette őt a törvényszék, mert úgy ítélte meg, hogy a vád nem lenne megfelelően bizonyítható. A fellebbviteli kamara viszont úgy látja, a bizonyítékok igenis alkalmasak lehetnek arra, hogy bizonyítsanak „bizonyos népirtó tetteket”. Ilyen például az, amüyen körülmények között a szerbek hor- vát és bósnyák foglyaikat tartották: összezsúfolva, egészség- ügyi ellátás, élelem, víz, tisztálkodási lehetőség nélkül. A valós szándéka a népirtás volt, az, hogy az embertelen körülmények az áldozatok fizikai megsemmisülését okozzák. Más: Karadzsics jelenlétében „született döntés arról, hogy a muszlimok harmadát megölik, harmadát ortodox hitre térítik, harmaduk pedig magától elmegy’. Vagyis Karadzsicsnak szándékában állt népirtást végrehajtani. Az 1992 márciusa és decembere között elkövetett népirtáson kívül Karadzsicsnak a 1995-ös srebrenicai népirtásért is felelnie kell, ahol az irányítása alatt álló szerb erők valószínűleg jóval több mint 8000 bosnyák férfit és fiút gyilkoltak meg. (MTI, ú) Nem tetszik a kopt keresztényeknek az új ideiglenes alkotmány Egyiptom megkapja az F-16-osokat Ferenc pápa folytatja a kánonjog reformját Szigorúbban büntetnék a pedofil papokat ÖSSZEFOGLALÓ Kairó/Washington. A hatalomból a múlt héten eltávolított Mohamed Murszi biztos helyen van, jól bánnak vele, és „pillanatnyilag nem folyik ellene semmiféle (bírósági) eljárás” - közölte az egyiptomi külügyi szóvivő. Az USA változatlanul úgy tervezi, hogy a következő hetekben leszállítja az Egyiptomnak szánt F-16-os vadászbombázók újabb négy darabját. A Pentagon közléséből ítélve a fegyverszállítási terveken nem változtatott az a tény, hogy az egyiptomi hadsereg a múlt héten megbuktatta Murszi elnököt. Az USA óvatos politikát folytat: nem üdvözölte a Muzulmán Testvériség által támogatott Murszi eltávolítását, de nem is minősítette puccsnak. Utóbbi esetben ugyanis a törvények értelmében le kellene állítania az Egyiptomnak folyósított, évi 1,5 milliárd dolláros katonai támogatást. Jay Camey fehér házi szóvivő úgy nyilatkozott, ajelen- legi amerikai álláspont szerint nincs szükség a segélyprogram sietős módosítására. A Pentagon a sajtó érdeklődésére nyilatkozatot adott ki, megismételve Barack Obama július 3-i közleményét, amely szerint az elnök utasítást adott az Egyiptomnak nyújtott amerikai segély felülvizsgálatára. Egyiptom az amerikai segély- programok egyik legnagyobb haszonélvezője, mióta 1979- ben békeszerződést írt alá Izraellel. Az első arab országként vásárolt F-16-osokat egy katonai támogatási program keretében. Ezt széles körben a kétoldalú politikai és biztonsági kapcsolatok jelképének tekintik. Az amerikai támogatás egy másik kulcsfontosságú eleme az M1A1 Abrams páncélosokközös gyártása. Eközben az egyiptomi kopt keresztények közölték: számukra elfogadhatatlanok az új ideiglenes alkotmány rendelkezései. Az ideiglenes alkotmány, amelyet Adli Manszúr ideiglenes államfő hétfőn kiadott rendeletével hirdetett ki, a keresztény jogászok és polgárjogi aktivisták negatív reakcióit váltotta ki. „Azok a rendelkezések, amelyek a régi alkotmányban rossznak tűntek a keresztények szemében, az új szövegben is kiemelt helyet kaptak. Ha most nem szólunk ellene, később nem mondhatunk semmit” - nyilatkozta egykoptpüspök. (MTI, ú) MT1-ÖSSZEFOGLALÓ Vatikánváros. A gyermekek elleni szexuális bűncselekmények szigorúbb büntetését helyezi kilátásba a Vatikán területén a Ferenc pápa által tegnap aláírt rendelet. A motu proprio (azaz nem hivatalos előterjesztés eredményeként, hanem a pápa saját elhatározásából hozott rendelet) értelmében a szentszéki büntető törvény- könyvben konkrétan beiktatják a bűncselekmények sorába az olyan fogalmakat, mint a gyermekkereskedelem, a kiskorúak prostitúcióra kényszerítése, a kiskorúak elleni nemi erőszak vagy a gyermekpomográfia. A büntetőjogi normák azokra a bűncselekményekre vonatkoznak, amelyeket a Vatikánváros területén, illetve a Kúria bármely hivatalában követnek el, kiterjed a nunciusokra (a Szentszék külföldi nagyköveteire) és a Vatikánban dolgozó diplomáciai személyzetre. Ferenc pápa az egyházi kánonjog elődje által megkezdett szigorítását folytatja, amelynek keretében XVI. Benedek 2010. július 15-én bűn- cselekménynek nyilvánította a szexuális visszaéléseket és megkétszerezte az elévülési időt is. Az olasz sajtó akkor fordulatról írt, a pedofil papok amerikai áldozatai viszont elégtelennek minősítették az egyház lépését.