Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-06 / 155. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JÚLIUS 6. Sport 25 A hazai extraligában való szereplés sem biztos A lévaiak nem indulnak a cseh bajnokságban Wimbledon: a női egyes fináléjában Lisicki és Bartoli csap össze Djokovics a döntőben ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Léva. A lévai férfi-kosárlabdacsapat elvesztette a klub éves költségvetésének mintegy 80%-át biztosító főszponzorát, így az elmúlt két évtől eltérően nem indul a cseh Mattoni NBL- ben. „A klub leköszönő elnöke, Miroslav Gažo által képviselt támogatónk gazdasági, nem sportszakmai okokból távozik - mondta lapunknak Ladislav Garaj, a lévaiak egyik menedzsere, aki Ľuboš Pohánka menedzserrel együtt jelenleg azon dolgozik, hogy a szlovák extraligás szerepléshez szükséges anyagiakat (a tavalyi költség- vetés nagyjából 35%-át) megszerezzék. - Nem szeretnénk egy bizonyos szint alá menni, azaz nem akarunk mindenáron elindulni a bajnokságban. De MÉSZÁROS MIHÁLY A svájci Genfben érdekes le- bonyolítású rapidtornát rendeztek. Két négytagú csoportban küzdöttek először a nagymesterek, majd a csoportok két-két legjobbja az elődöntőben csatázott. A finálé végül Mamedgya- rov és Kramnyik párharcát hozta. Érdekes játszmák után végül az azeri sakkozó 1,5:0,5 arányban diadalmaskodott. Nézzük a mindent eldöntő partit: Négyes huszárjáték Világos: Mamedgyarov - Sötét: Kramnyik l.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Hc3 Hf6 4.g3 (Ritkán látható szupernagymester szinten ez az ún. Glek-változat. Mamedgyarov viszont kedveli a különféle kevésbé kielemzett lehetőségeket.) 4...d5 5.exd5 Hxd5 6.Fg2 Hxc3 7.bxc3 Fc5 8.0-0 0-0 9.Bel Fb610.d3 Be8 H.a4Fg4 12.h3 Fh5 13.g4 Fg6 14.Hd2 Vh4 15.Ve2 f5 16.HÍ3 Vf6 17.gxf5 Fxf5 18.Hg5 e4?! (Kramnyik úgy érezte, hogy az aktivitásért megéri gyalogot áldoznia. A természetes 18...Bad8 jobb lett volna.) 19.d4 Kh8 20.Hxe4Vg6 21.VÍ3 Bf8 22.Vg3 Vxg3? 23.Hxg3 Fa5? 24.Fxc6! (Kramnyik sorozatos hibáit követően Mamedgyarov él a lehetőségével, és technikailag nyert végjátékra egyszerűsít.) 24...Fxc3 25.Fxb7 Bab8 26.Fa3 Bf6 27.Hxf5 Fxal 28.Bxal Bxb7 29.He3 hő 30.d5 Bf4 31.Fc5 aő 32.Kg2 Kh7 33.Ba3 Bbl 34.d6 cxdő 35.Fxd6 Bd4 36.Fc5 Bd7 optimista vagyok, bízom benne, hogy a hónap végéig megszabott határidőnkig sikerrel járunk.” Ebben a helyzetben egyelőre nem lehet tudni, hogy az időközben az orosz válogatott asszisztensi posztját elfogadó Oleg Melescsenko marad-e az együttes vezetőedzője. „Valószínűleg más prioritásai lesznek, mint a hazai extraligában való szereplés, ezért is szólítottuk meg eddigi segédjét, Ladislav Lutovskýt. De még semmi sem biztos - jegyezte meg Garaj, hozzátéve, hogy a csapat várhatóan csupa szlovák játékosból fog állni. - 1-2 idegenlégiós jöhet számításba, de ők is addig szerepelnének nálunk minimális fizetésért, amíg nem találnak maguknak új klubot.” (ot) 37.a5 Bb5 38.Fb6 Bg5+ 39.Kfl Bh5 40.Bd3! (A bástyacsere után a két könnyű tiszt végleg érvényesíteni fogja világos döntő fölényét.) 40...Bxd3 41.cxd3 Bxh3 42.d4 Kgő 43.Hc4 Bc3 44.Hd6 h5 45.He4 Bc4 46.Hd6 Bcő?! 47.Hb7 Kf5 48.Kg2 h4 49.Hc5 g5 50.Hxa6?! Bc2 51.Hb4 Bb2 52.Hd5 g4 53.He3+ Kg5 54.d5 g3 55.Hc4 Be2 56.d6 Kg4 57.He3+ Kf4 58.d7 h3 + 59.Kxh3Bxf2 60.Hg2+ és sötét feladta. 2856. fejtörő Világos indul, és két lépésben mattot ad. Ellenőrző jelzés - világos: Kbő, Vf5, gy.: c7, d7 (4 báb). Sötét: Ke7, Hb7, Fa8 (3 báb). A megfejtéseket az Új Szó szerkesztőségének címére (La- zaretská 12, 814 64 Bratislava) küldjék, SAKK megjelöléssel. Feladványonként mattligás megfejtőink között egy 14 eu- rós, ligás megfejtőink között egy 7 eurós pénzdíjat sorsolunk ki. Beküldési határidő - a 2854., a 2855. és 2857. számú fejtörőkkel együtt-2013. július 22. Az argentin Juan Martin del Potro egészen kiváló játékot mutatott be Novak Djokovics ellen a wimbledoni teniszbajnokság elődöntőjében, de ez is kevés volt, a világelső öt játszmában, 7:5,4:6, 7:6,6:7,6:3-ra nyert, így ő jutott be elsőként a férfi egyes döntőjébe. ÖSSZEÁLLÍTÁS Djokovics 2011-ben már megnyerte a londoni Grand Slam-tomát, s holnap hetedik GS-trófeájáért szállhat harcba. „Az egyik legjobb és legfeleme- lőbb mérkőzés volt ez, amit valaha is játszottam. Nagyon szoros volt, néhány labda döntött csak a javamra. Le a kalappal Juan Martin előtt, a fontos pü- lanatokban hihetetlen ütéseket húzott elő. Világszínvonalú teniszt mutattunk be” - adott gyorsértékelést még a pályán Djokovics. A másik elődöntő, a lengyel Jerzy Janowicz és a brit Andy Murray mérkőzése lapzárta után ért véget. Női egyesben Lisicki-Bartoli finálét rendeznek Wimbledonban. A 23. kiemelt német Sabine Lisicki 6:4, 2:6, 9:7-es győzelmet aratott a tavalyi döntős Agnieszka Radwanska ellen, így pályafutása során először jutott Grand Slam-toma döntőjébe. „Hihetetlen érzés. Minden egyes labdáért nagy küzdelmet vívtunk. Agnieszka kiválóan játszott, de végül felülkerekedtem. A harmadik szettÖSSZEÁLLÍTÁS A Honvéd, a Videoton és a zsolnai együttes is győzött a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának 1. mérkőzésén. A zsolnaiak és a kispestiek osztálykülönbséggel nyertek, a Vidi viszont csak egygólos sikert könyvelhetett el. Élvezték a focit A grúz Torpedo Kutaiszi együttese hazai pályán is csak egy félidőn át tudta tartani magát a zsolnaiakkal szemben, végül a vendégek 3:0-ra nyertek, kétszer Majtán, egyszer pedig Pich talált a hálóba. „Eleinte a hangulat és a Torpedo játékosainak lelkesedése okozott némi gondot, de aztán átvettük az irányítást. A fiúk kitűnően játszottak, és jó volt a helyzet- kihasználásunk is” - nyilatkozta Adrián Guľa, a zsolnaiak edzője, aki nyáron vette át a csapat irányítását. A szurkolók internetes kommentjei szerint a zsolnaiak játéka már most a trencséniek stílusát idézi - Guľa korábban négy évig vezette az AS-t, amelynek sok passzra épülő lendületes támadójátékát ma ben 0:3-nál azt mondtam magamban, ha Serena Williams ellen sikerült innen fordítanom, miért ne ismételhetném ezt meg most is” - nyilatkozta a 23 éves teniszező. A másik elődöntő ennél jóval simább volt, a francia Marion Bartoli 6:1, 6:2-vel intézte el a térdsérüléssel küszködő belga Kirsten Flipkenst. „Egyelőre fel sem tudom fogni, mit értem el - mondta Bartoli. - Jól ment a sokan dicsérik. A szakvezetőt a grúziai meccs után Issiaka Bello, a zsolnaiak középpályása is dicsérte. „Az első félidőben nem tudtuk feltörni a hazaiak védelmét, de a szünetben az edző elmondta, min kellene javítanunk, és ezután feljavult ajáték. Hosszú idő után végre újra élveztem a focit” - mondta Bello. Holender volt a sztár A montenegrói Celik Niksic hiába vezetett l:0-ra a Honvéd ellen, végül 4:l-re kikapott, így a kispestiek már a 2. fordulóban érezhetik magukat. A meccs hőse a 18 éves Holender Filip volt - a kragujeváci születésű játékos, aki a Honvédban nőtt fel, két góllal és két gólpasszal tette emlékezetessé élete első EL- meccsét.,Amióta csak felkerültem a felnőttekhez, nagyon vártam arra, hogy itt is megszerezzem az első gólomat. Nagyon boldog vagyok, hogy ez éppen egy Európa Liga-meccsen sikerült. Az első találat után az volt az első gondolatom, hogy kiszaladjak a közönséghez, és megköszönjem nekik, amiért ilyen hosszú utat tettek meg miattunk. Szerintem ennél a teljejáték, jól éreztem magam a pályán. Szeretnék gratulálni Kirs- tennek! Nehéz lehetett neki, főleg, hogy megsérült itt az elődöntőben, minden tiszteletet megérdemel.” Bartoli 2007-ben már dön- tőzött Wimbledonban, akkor azonban Venus Williams jobbnak bizonyult. Lisickivel eddig négyszer mérkőzött, háromszor a német teniszező nyert. (TASR, nso) sítményemnél tudok én még többet is nyújtani, a második félidőre már kicsit elfáradtam” - nyilatkozta a budapesti klub honlapjának a fiatal csatár. Kritikus Gomes A Videoton is hozta a kötelező győzelmet a nála jóval szerényebb lehetőségekkel bíró Mladost Podgorica ellen, ám a 2:l-es sikerrel nem igazán lehet elégedett. A Sóstói stadionban már a 2. percben vezettek a vendégek egy tizenegyesgóllal, s bár a Vidi még a szünet előtt fordított, a második félidőben elmaradt a várt gólzá- bor. Jósé Gomes, a Videoton vezetőedzője kritikusan értékelte a találkozót: „A játék messze volt attól, amit látni szeretnék. Nehéz olyan csapat ellen játszani, amely ennyire betömörül a saját kapuja előterébe. Persze az ilyen védelem ellen is megvan a megfelelő játékstílus, melynek alapja a kreativitás és a gyorsaság. Ez azonban hiányzott a játékunkból” - idézte a portugál szakembert a vidi.hu. A visszavágókat jövő csütörtökön rendezik. (TASR, MTI) Fojtogatta a sportigazgatót, kirúgták Kortrijk. Feljelentette és kirúgta kameruni játékosát, Emest Webnje N'Fort a Kortrijk, miután a csatár megtámadta a belga futballklub sportigazgatóját és edzőjét. N'For az azeri Neftcsi Bakuba szeretett volna igazolni, de a Kortrijk szerinte túl sok pénzt kért érte, ezt pedig nem tudta elfogadni, ezért Patrick Turcq sportigazgatóra és Hein Vanhaezebrouck vezetőedzőre támadt. „Megragadott a torkomnál fogva, és a családomat is életveszélyesenmegfenyegette. Teljesen elborult az agya. Ilyet még sosem éltem át” - nyilatkozta Turcq. (nso) SAKK Európa Liga: a zsolnai és a kispesti gárda osztálykülönbséggel győzött Csak egy góllal nyert a Vidi ■ Labdarúgás EL-SELEJTEZŰ, 1. forduló, első mérkőzések: Videoton-Mladost Podgorica (montenegrói) 2:1, g.: Vinícius (35), Gyurcsó (41.) ill. Markovié (3., 11-esből); Niksic (mon1enegrói)-Honvéd 1:4, g : Radovic (15), ill. Délczeg (38), Holender (41., 62), Diaby (52); Torpedo Kutaiszi (grúz)-2ilina 0:3, g.: T. Majtán (58., 84), Pich (77). La Fiorita (San Marinó-if-Valletta 0:3, Breidablik (izlandi)-UE Santa Coloma (andorrai) 4:0, KR (izlandi)-Glentoran (északír) 0:0, ÍBV (izlandi)- Tórshavn (feröeri) 1:1, Teteksz (macedón)-Pjunik (örmény) 1:1, Hibernians (máltai)-Vojvodina 1:4, Inter Baki (azeri)-Mariehamn (finn) 1:1, Jeunesse Esch (luxemburgi)-Turku 2:0, Kruoja (litván)-0i- namo Minszk 0:3, Flora Tallinn-Kukesi (albán) 1:1, Suduva (litván)-Turnovo (macedón) 2:2, Laci (albán)-Differdange (luxemburgi) 0:1, Trömso- Cetje 1:2, Tiraspol (macedón)-Skonto 0:1, Prestatyn Town (walesij-Uepajas (lett) 1:2, Levszki Szófia-lrtyis Pavlodar (kazah) 0:0, Teuta (albánj- Dacia Chisinau (moldovai) 3:1, Vikingur (feröeri)-lnter Turku 1:1, Zalgiris-Saint Patrick's (ír) 2:2, Broughton (walesi)-Ventspils 1:1, Sarajevo (bosnyákj-Libertas (San Marinó-i) 1:0. Rudar Pl- jevlja (montenegrói)-Míka (örmény) 1:0, Drogheda United (írHdalmö 0:0, Domzale (szlovén)-Astra Ploiesti 0:1, Crusaders (északírf-Rosenborg 1:2, Asztana-Botev Plovdiv 0:1, Csihura Szacshere (grúz)-Vaduz 0:0, Milsami Orhei (moldovai)-Dude- lange 1:0, Gandzaszar (örmény)—Aktobe (kazah) 1:2, FC Santa Coloma (andorrai)-HSK Zrinjski (bos- nyák) 1:3, IF (leröeri)-Linfield (északír) 0:2. FIFA-VILÁGRANGLISTA (zárójelben az áprilisi helyezés): 1. (1.) Spanyolország 1532 pont; 2. (2.) Németország 1273; 3. (7.) Kolumbia 1206; 4. (3.) Argentína 1204; 5. (5.) Hollandia 1180; 6. (8) Olaszország 1142; 7. (6.) Portugália 1099; 8. (4) Horvátország 1098; 9. (22) Brazília 1095; 10. (12) Belgium 1079;... 32. (33) Magyarország 749,63. (56.) Szlovákia 542. FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK; Trnava-Liberec 2:1, nagyszombati góllövő: Hodek 2; Zlín-Nitra 1:2, nyitrai góllövők: Turčák, V. Gajdoš; B. Bystrica-Kar- viná 2:1, g.: Faško, Slančík, ill. Mišinský; Slovan Bratislava-Senec 2:0, g.: Hlohovský, Grendel. ■ Vízilabda FELKÉSZÜLÉSI TORNA, férfiak: Szlovákia-Magyar juniorválogatott 16:11. I Kerékpár TOUR DE FRANCE, 6. szakasz (Aix-en-Provence- Montpellier, 176,5 km): 1. Andre Greipel (német, Lotto) 3:59:02; 2. Peter Sagan (szlovák, Cannon- dale), 3. Marcel Kittel (német, Argos) - azonos idővel; ... 67. Peter Velits (szlovák, Omega Pharma- Quick-Step) *5. 7. szakasz (Montpellier-AIbi, 205,5 km): 1. P. Sagan 4:54:12; 2. John Degenkolb (német, Argos-Shi- mano); 3. Daniele Bennati (olasz, Saxo-Tinkoff);... 32. P. Velds a. i. összetett: 1. Daryl Impey (dél-atrikai, Orica-Gree- nEdge) 27:12:29; 2. Edvald Boasson Hagen (norvég, Sky) +3; 3. Simon Gerrans (ausztrál, Orica-GreenEd- ge) +5;... 30. P. Sagan +34,85. P. Velits 17:40. ■ Tenisz WIMBLEDON - női egyes, elődöntő: Lisicki (német, 23)-A. Radwanska (lengyel, 4.) 6:4,2:6,9:7; Bartoli (francia, 15)-Flipkens (belga, 20.) 6:1,6:2. Férfi egyes, negyeddöntő: Murray (brit, 2)-Ver- dasco (spanyol) 4:6,3:6,6:1,6:4, 7:5. Elődöntő: Djokovics (szerb, 1)-Del Potro (argentin) 7:5,4:6, 7:6,6:7,6:3. ■ Atlétika GYÉMÁNT LIGA, Lausanne, férfiak -100 m: 1. Gay (amerikai) 9,79.200 m: 1. Martina (holland) 20,01. 800 m: 1. Aman (etióp) 1:43,33 5000 m: 1. Aiamirew (etióp) 13:06,69.400 m gát: 1. Culson (Puerto Ricó- i) 48,14. Hármasugrás: 1. Pablo Pichardo (kubai) 17,58 m. Magasugrás: 1. Bondarenko (ukrán) 241 cm - az év idei legjobbja. Rúdugrás: 1. Filippidisz (görög) 572 cm. Súlylökés: 1. Whiting (amerikai) 21,88 m. Gerelyhajítás: 1. Amb (svéd) 82,65 m. Nők - 200 m: 1. Riemien (ukrán) 22,61.400 m: 1. McCorory (amerikai) 50,36. 1500 m: 1. Aregawi (svéd) 4:02,11 100 m gát: 1. Harper-Nelson (amerikai) 12,53. 3000 m akadály: 1. Ayalew (etióp) 9:17,66. Távolugrás: 1. Okagbare (nigériai) 698 cm. Diszkoszvetés: 1. Perkovic (horávt) 68,96 m - az év idei legjobbja. 4x100 m: 1. Svájc 43,48. ■ Sportfogadás A magyar T0TÖ 27. heti 1. fordulójának nyertes tipposzlopa: 2,2, X, X, X, 1,2,2,2,2.1,2,2 - X. NYEREMÉNYEK: telitalálatos és 13 találatos szelvény nem volt, a 12 találatosra 596 475, a 11 találatosokra 59 645, a 10 találatosokra 8795 forintot fizetnek. GÓLTOTÚ: telitalálatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatosok 40 600 forintot érnek. KENŐ-csütörtök: 3,4,9,12,19,21,22,26,29,33, 35,40, 44,45, 62,67,71,73, 75, 80. Kenő Pluszszám: 19. Péntek: 1,17,18,22,23,27,34,38,39, 43,46,48,57,58,60,67,69,72,74,79. Kenő Pluszszám: 48. EUROMILLIÚK, a 27. játékhét nyerőszámai: 4, 9, 10,19,22,27,30, pótszám: 3. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dij: nincs nyertes; 3. díj: 1097,80 euró (5 nyertes); 4. díj: 1097,80 euró (5); 5. dij: 70,10 euró (87); 6. díj: 23,10euró (263); 7. díj: 7,00 euró (1203); 8. díj: 4,50 euró (3451); 9. díj: 3,30 euró (5794); 10. dij: 3,10 euró (8960). Djokovics 2011 után újra győzhet Wimbledonban (SITA/AP-felv.)