Új Szó, 2013. július (66. évfolyam, 151-176. szám)
2013-07-06 / 155. szám, szombat
2013. július 6., szombat SZALON 7. évfolyam, 27. szám Két évvel ezelőtt véget ért a rendszerváltás óta tartó Kolár-korszaka kassai Thália Színház történetében. Hosszas vajúdás után (elsőre nem sikerült igazgatót választani) Czajlik József foglalta el az igazgatói széket, aki innen indult, majd a pozsonyi színművészeti rendezői szakának elvégzése után évekig a budapesti Bárka Színház főrendezője volt. Eltelt két év(ad), s az eredmények nem túl biztatók. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Született ugyan egy-két fontos előadás, a közönségnevelés viszont megint csak elmaradt. Nem lehet a könnyed hangvételű előadásokhoz szok(tat)ott közönséget egyik napról a másikra II. János Pál pápa vagy Peter Weiss fajsúlyos szövegeivel megnyerni. Mielőtt végiglapoznánk az eltelt két esztendő (azon belül elsősorban az utolsó évad) előadásait, még két megjegyzés. Egyrészt: örömteli, hogy a színház épülete megújult, s a feliratozások révén a szlovák nyelvű közönség is közelebb kerülhetett a Thália előadásaihoz. Másrészt: a színház idei műsorterve nem nagyon alkalmazkodott ahhoz, hogy a nagyszínpad az évad döntő részében használhatatlan volt. Kinek játszik a Thália? A Tháliának (ahogy a Jókainak is) tájoló, „küldetéses” színháznak is kellene lennie, s mivel a kassai színpadot nem tudta használni, érdemes lett volna olyan darabokat bemutatni, amelyekkel több lehetősége lett volna a tájolásra. Voltak olyan hónapok az elmúlt esztendőben, amikor a színház mindössze 5-6 előadást tartott, s a bérletesei is megfogytak. Az elmúlt évben többen is megkerestek, adjak tanácsot, a Thália melyik előadását érdemes meghívni egy-egy kisebb településre. Nehéz helyzetbe kerültem, jó szívvel a Gergő és az álomfogó kivételével nem tudtam előadást javasolni, ráadásul több olyan színházi formáció is létrejött az elmúlt években (Teátrum, Csavar Színház, de említhetnék egykét amatőr csapatot is), amelyek elsősorban a könnyedebb szórakoztatást tűzték ki célul, s képesek is bizonyos, a vidéki közönség igényeit kielégítő színvonalat felmutatni. A kérdés most már csak az, kinek is játszik egy színház: önmagáMinőségi változásokat, művészi kibontakozást ígért, nézőket vesztett a kassai Thália Színház az elmúlt két esztendőben Lehet-e „felhőt fakasztani a földből”? nak-e vagy szeretné a csupán az előadások által igen nehezen megváltoztatható közönséget kiszolgálni. Az általános tapasztalat az, hogy a hét mér- földes lépések a művészszínházi elképzelések felé a közönség gyors elmaradását vonják maguk után. Ez történt annak idején Beregszászon, s most ennek a tanúi vagyunk Kassán is. S akkor most lássuk, mi is történt az elmúlt két esztendőben a kassai Tháliában. A Ko- lár-korszakot a Csókos asszony zárta Moravetz Levente rendezésében, s az előadás szakmailag is hitet tett amellett, hogy a könnyedebbnek vélt műfajt is lehet igen magas fokon művelni. Sokatmondó, hogy a korszak búcsúztatóját Zerkovitz adta (hiába óvott ettől Illyés Gyula), s az előadás a mai napig műsoron van; a színház utolsó olyan előadása, amely minden nagyobb lélekszámú szlovákiai magyar településére eljutott. Új korszak nyitánya Az új korszak első bemutatója Brian Friel Philadelphia, nincs más út! című darabja volt, amelyet Léner András rendezővel még Kolár Péter választott. Hogy érdemes volt- e előhúzni a Léner által már Kaposvárott megrendezett darabot, az nem derült ki a kassai előadásból. Sokkal szerencsésebb választásnak tűnt a drámaíróként is jegyzett II. János Pál pápa (Karol Wojtyla) oratóriumjátéka, Az aranyműves boltja előtt a lengyel Joanna Zdrada Biel rendkívül szug- gesztív színrevitelében. Bár tény, hogy közönséget ez az előadás sem igen hozott a Thá- liába. Család és szeretet - ezek a mozgatórugói Wojtyla játékának, de nem ezek korunk meghatározó fogalmai. Mégis, sokunk számára fontos és felejthetetlen előadás született, amit a színház vadonatúj, „saját készítésű” mesejátéka, A Gergő és az álomfogó követett. A Böszörményi Gyula mesejátéka alapján Lakatos Róbert zenéjével, Gál Tamás rendezésében bemutatott produkcióról elmondható: ha lesz valami ebből a korszakból, amiért érdemes volt belevágni, akkor ez az előadás. Mind a gyerekek, mind a felnőttek kaptak egy különleges hangulatú előadást, a maga eklektikusságában is feledhetetlen zenével (s hogy milyen jó döntés volt Lakatos Róbertét a színházhoz szerződtetni, jelzi a napokban bemutatott Keszekusza című mesejáték zenei aláfestése is, ahol Lakatos egy brácsával képes meghatározni az előadás hangulatát). Ugyanakkor rámutatott az előadás a két év egyik legA 8 nővel zárta az évadot a Thália (Zuzana Klimeková felvétele) A Művészettel a szlovák színházi világ felé nyitottak (Bocsárszky Zsolt felvételei) A Marat/Sade című darabot Czajlik József rendezte nagyobb gondjára, a dramaturgiai baklövésekre is. Ä Thália elmúlt két esztendejének előadásai ugyanis sokszorosan túlírtak, nemegyszer az érthetetlenség felé mozdultak el. Ennek első markáns példája a Gergő és az álomfogók, amely első látásra nem érthető teljes egészében. Ugyanez vonatkozik Bengt Ahlfors Színházkomédia című darabjára is, amely remekül megírt szerepbulvár. Czajlik és a dramaturg, Forgács Miklós a szlovákiai magyar színházi viszonyokról szeretne szólni az előadásban, ezért megkettőzi nemcsak a szereplőket, hanem az egész előadást. Sokszoros színház a színházban játékot látunk, s néző legyen a talpán, aki képes a szövevényes játékot követni. Miközben a lényeg sikkad el. (Volt még egy Silvester Lavrík és Anna Vlčková-Strachan által Márait megidéző kétnyelvű előadás, de sajnos ezt alig játszották, nem tudtam megnézni.) Nyitás, kérdőjelekkel S elérkeztünk az idei évadhoz, amely a Művészet című, „elvilághíresült” Yasmina Re- za-bulvárral indított Ľubomír Vajdička rendezésében. Ugyan örülhettünk annak, hogy a színház ismét nyitott a szlovák színházi világ felé, de az előadás ugyanazokat a gondokat vetette fel, mint a Színházkomédia. Sőt még problémásabb volt, ugyanis Reza játéka eleve színészdarab. Kassán nem igazán vannak meg a feltételei, a színészi játék sem egyenletes, így nincs tétje az előadásnak. Nádasdi Péter, Dudás Péter és Petrik Szilárd triója nem ad válaszokat a művészet értelmére és mibenlétére, s az sem derül ki, érdemes-e egy festmény miatt évtizedes barátságokat sutba dobni, vagy fordított alapállásban, igazi barátság volt-e az, amelyet egy festmény miatt csak úgy el lehet hajítani. Azután jött Mészöly Miklós még 1957-ben íródott, de azóta tökéletesen elfeledett abszurd játéka, Az ablakmosó. Ahogy Czajlik mondja, a színház az Itt VAN helyed! program keretében adott bemutatkozási lehetőséget a pályakezdő fiataloknak, de az igazgató vagy zsákbamacskát vett, vagy azt gondolta, Száz Pál teljesen félreértelmezett rendezése kibírja azt a pár bérletes előadást. Az általam látott előadás mind a velem együtt 12 néző, mind a színészek számára meglehetősen lehangolóra sikeredett, s legfeljebb csattanósan megerősítette, hogy a hatvanas-hetvenes években sikkes abszurd mára tényleg halott. Az elmúlt két évtizedben talán Tompa Gábor volt az egyetlen, aki képes volt életre kelteni Ionescot vagy Beckettet. A kassai előadás egyetlen értékelhető pozitívuma, hogy együtt láthattuk a társulat tehetséges fiatal színészeit, akik közül viszont egyedül Nádasdi Péter kapott valós lehetőséget a figura kibontakoztatására. A felújított nagyszínpad első bemutatójaként Peter Weiss Marat/Sade című darabját láthattuk Czajlik József rendezésében. Idén Kassa mellett Marseille Európa másik kulturális fővárosa, ezért esett a választás a drámairodalom egyik legbonyolultabb darabjára, amelynek cselekménye ugyan a francia forradalom idején játszódik, de játszódhatna bármikor, bárhol. A rendező a dramaturg Forgács Miklóssal együtt a Színházkomédiához hasonlóan ismét felülírja a darab történetét, s azt a szlovákiai magyar viszonyokra erőlteti. Már az előadás felütéséből megtudjuk, hogy Európa legészakibb magyar elmegyógyintézetében vagyunk, innen egyenes út vezet Beré- nyihez és Bugárhoz, s az alkotók üzennek is a dalszövegeket jegyző Horváth Kristóffal. Izgalmas rétegei jönnek létre ezáltal Czajlik rendezésének, de néző legyen a talpán, aki akár másodszori megnézésre is képes az előadást értelmezni. Kárpótol valamelyest Petrik Szilárd, Nádasdi Péter és Rák Viktória szuggesztív színészi jelenléte, de a sokkal kevesebb ismét sokkal többet hozhatott volna. Könnyed zárás Könnyed, „zenementes” bűnügyi vígjátékkal, a 8 nővel zárta a „felnőtt évadot” a Thália, amely az utolsó pillanatban kénytelen volt az előadáshoz írt zenei betéteket kiiktatni, így a Weiss-előadásban színészként megismert Jámbor József - ezúttal rendezőként - biztonsági futamot bonyolított le. Egyedül Rák Viktória képes a tőle megszokottól eltérő, izgalmas figurát hozni, a többi szereplő rendezői elképzelés híján nagyobbrészt azt adja, amit évek- évtizedek óta ismerünk. Az évad utolsó bemutatója a már említett Keszekusza című Thuróczy Katalin-mese volt, amely Forgács Miklós rendezésében szép pillanatokkal is megajándékozza a nézőt. Nagy kár viszont, hogy az előadás létrehozói nem döntötték el, melyik korosztálynak szánják. Az új évad Czajlik József szerint sokkal közönségbarátabban alakul: előbb a Csaó bambínót láthatjuk Léner András rendezésében, ezt követi Kárpáti Péter moralitásjátéka, az Akárki (az igazgató viszi színre), tavasszal Jámbor József a Fehérlófia című zenés mondát, majd a jubiláló Beke Sándor, a színház alapítója Márai Kassai polgárok című darabját rendezi. „Felhőt fakasztani a földből” - nos, ez még Keszekusza varázslónak se sikerült. Hasonló cipőben jár a harmadik évadjába lépő Czajlik József is a kassai Thália Színház élén.
