Új Szó, 2013. május (66. évfolyam, 101-125. szám)
2013-05-20 / 115. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. MÁJUS 20. Vélemény És háttér 7 Abból, hogy a hatóság tudja, éppen hol tartózkodom, semmi előnyöm nem származik Ha akarom, kilencven Miközben az oktatási tárca százezreket tervez kidobni újabb irodaépületekre, mert tízemeletes irodaház Pozsonyban nem elég a sok pénzköltő hivatalnoknak, az ország azzal van elfoglalva, hogy a belügyminiszter nyilvántartaná a 90 napnál hosszabb ideig külföldön tartózkodókat. LOVÁSZ ATTILA A kenyér nem lesz olcsóbb! felkiáltással legyinthet a gyalogpolgár, de újra s újra kötelességünk figyelmeztetni, hogy a kenyér így drágább lesz. A manapság sokat szidott Európai Unió egyik alapelve a polgárok szabad mozgása. Nem a turistáké, a polgároké! Már az felháborító, hogy unión belül a „szabadon mozgó” polgár, aki munkaerő, meg diák, meg vállalkozó - nem kívánt rész törlendő - jobbára az idegenrendészeti hivataloknál kezdi. Mert ott kezdi - unió ide, unió oda. Bár könnyebb a nyilvántartás, mégis hivatalnokok hadával találkozunk, s az egészből egyébként semmi hasznunk. Olcsóbb nem lesz a kenyér, de ha az állam azzal foglalkozik, amihez semmi köze - márpedig a tartózkodási helyemhez nincs köze - akkor drágítja a kenyér árát, mert tintafosókat pénzel a mi adónkból olyan információk megszerzése érdekében, amelyeket érdekünkben nem, ellenünk pedig bármikor felhasználhat. Abból ugyanis, hogy a hatóság tudja, hogy éppen hol tartózkodom, előnyöm semmi. De hátrányom lehet, mert a „hatalomnak hatalma van, s él, ha visszaél vele.” (Utassy József). Hogy a kilencven napos rendelkezés nagy szívás, azt a belügyesek mindjárt a múlt héten megérezték, mert ennyire ritkán cikiznek polgárok kormánytagot. Védekezésül a tárca olyan érveket hozott fel, amelyekre egyetlen válaszunk lehet: az adóbevalláson az állandó lakhely megjelölése mellett van egy elérhetőségi, vagy időszerű postacím is, ha másutt vagyunk, odaírhatjuk. Az adóhivatal megtalál, ha akar, az adót befizetem, ha rosszul írtam le valamit, szólnak (valóban, igazolhatom, teljesen normálisak a hivatalnokok, szólnak, figyelmeztetnek, lehetővé teszik, hogy ne rossz adóbevallást adjak le), a többihez az államnak semmi köze, magánügy. Mello és a hozzá hasonlók meg amúgy is meneA polgárok jogainak bárminemű korlátozásához komoly indokok kellenek, s még úgy is vissza lehet vele élni. külnek, őket amúgy is a mi pénzünkön kell megtalálniuk a bűnüldözőknek, ott semmilyen nyilvántartás nem segít. (Ez az egész ciki ügy akkor robbant ki a parlamentben, amikor napvilágra került, hogy 344 977 eu- rót költ az oktatási tárca irodákra, tegyük hozzá, fölösleges irodákra, tessék elférni a kramárei rezidencián, olyan hivatalnok az oktatási tárcánál még úgy sem dolgozott, aki az oktatás színvonalához bármivel is hozzájárult volna.) S az utolsó ellenérv: a polgárok jogainak bárminemű korlátozásához komoly indokok kellenek. Tapasztalat mutatja, hogy a terrorelhárítással - ami, ugye, mégis csak komoly dolog - is vissza lehetett, lehet élni, még a szabadságjogokra oly háklis Egyesült Államokban is, ne gondolja senki, hogy a 90 napos nyilvántartással nem lehet. A miniszter máris közölte, nehéz lesz betartatni a törvényt, nem is fogják szankcionálni a renitenseket. Akkor meg? Majd elővesszük, ha van sapkája, vagy ha éppen nincs? Akarom, 90, nem akarom, nem 90 nap? Milyen törvény ez, milyen csuklóztatásra adhat alapot? Azokéra, akik azért mennek messzire, mert itthon nincs munka? Vagy, mert itthon drága és vacak az oktatás? Vagy csak a nyilvántartóba kell fölvenni kétszáz új embert? Ne feledjék, kedves olvasók, máris a kenyér áránál tartunk. Amivel pedig közvetett és hatékony megoldások híján a kormányzat nem méltóztatik foglalkozni.- Drágám, bejelentettem a Kalinaknak, hogy kilencven napnal hosszabb időre külföldre távozol. ■mm KOMMENTAR Hidegvérrel VERES ISTVÁN Eladási rekordokra számíthat a .týždeň szlovák konzervatív hetilap ma megjelenő száma. Biztosan sokan elteszik majd a szlovák és a magyar változatot is - előbbit Apponyi Albert, utóbbit Edvard Benéš arcképével a címlapon. A lapszám ugyanis a kölcsönös, szlovák-magyar bocsánatkérés jegyében jelenik meg. Persze, nagyon fontos és követendő kezdeményezésről van szó - ebben alighanem egyetért a szlovákok és a magyarok nagy része. Aztán mindenki hozzáteszi vagy hozzágondolja a saját, „Na, de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy...” kezdetű mondatát. Ez még biztosan így lesz egy darabig, csinálhat bárki bármit. Annyit mindenesetre várhatunk a hetilap gesztusától (amely nyilván Magyarországon sem marad visszhang nélkül), hogy megadja az idei Trianon-megemlékezések alaphangját. Mert fontos az emlékezés, meg a nem felejtés, persze, de néha a nagy kötelező búslakodás közben eszünkbe juthatna az is, hogy nem mi vagyunk az egyetlen nemzet a vüágon, amelyet az elmúlt évszázadok során sérelmek értek. Szóval ideje, hogy ki-ki eldöntse magában, hogy a múltban akar élni vagy a jelenben. Élni pedig csakis ajelenben lehet, az időgépet ugyanis egyelőre nem találták fel. Ha meg fel is találják és néhányan úgy döntenek, hogy telerakják a koffert és inkább visszaköltöznek a múltba, talán meglepődnek, hogy az a múlt nem is volt olyan jó hely, mint ahogy innen tűnik. Szóval megvesszük a .týždeňt, bele-beleolvasunk, és elrakjuk a fiókba, nyugtázva, hogyjé, de jó, hát már ilyen is van. Mert írhat bárki bármit, kérhet bocsánatot egymástól akár a két miniszterelnök is, rajtunk az sem fog segíteni. Mert segíteni mindenki csak magán tud. Például azzal, hogy feltesz magának egy kérdést: miért váijuk el a szlovákoktól, hogy szeressék az itteni magyarokat, miközben utóbbiak sokszor a hátuk közepére se kívánják őket? Mintha mindkét fél a másiktól várná az első gesztust. Az ilyesmihez persze kell egyjó adag bátorság, meg valami egészséges önmegtagadás-féle. Csak így lehet érzelmek nélkül, hidegvérrel, és legfőképp hideg fejjel beszélgetni ezekről a témákról (sokszor még így sem). Jó lenne, ha ezt megfogadnák a megemlékezések szónokai is, és nem tűzdelnék tele patetikus aktuálpolitikai üzenetekkel a beszédeiket, mert ez ugyan a népbutításnak az egyik legegyszerűbb és legkedveltebb formája, viszont inkább a 20. századba való. FIGYELŐ Elnök asszony a drogbáró gépén Egyre nagyobb hullámokat ver Costa Ricában Laura Chinchilla elnök asszony körül az a botrány, amely amiatt pattant ki, hogy a drogmaffiával hírbe hozott kolumbiai üzletember magángépén utazott Venezuelába és Peruba. Az eset miatt már lemondott az ország titkosszolgálatának főnöke és a tájékoztatásért felelős miniszter. Az El Tiempo kolumbiai napilap szerint az a kolumbiai üzletember, aki Cessna repülőgépét a Costa Rica-i elnök rendelkezésére bocsátotta, egy Brazüiában letartóztatott maffiafőnök, Luis Carlos Ramirez bizalmasa. Laura Chinchüla márciusban a kisgéppel utazott Venezuelába Hugo Chávez gyászszertartására, a múlt hétvégén pedig egy esküvőre Peruba. Costa Ricának nincs elnöki kü- löngépe. (MTI) Az új orosz hatalmi elit most már szinte kizárólag volt KGB-s elemekből áll, Vlagyimir Putyin elnök csak bennük bízik Teátrális kémjátszma Moszkvában JARÁB1K BALÁZS Kémet fogtak Moszkvában. Amerikait, szőke parókában, egy köteg euróval a zsebében, az amerikai nagykövetség akk- reditációjával a nyakában, és egy beszervező levéllel a kezében. Ez idáig rendben is van, nem az első, nem is az utolsó eset. Az oroszok azonban nem a kiutasításából csináltak ügyet, hanem a teátrális elfogásból. Kell a propaganda akkor, amikor az amerikaiak az oroszok kegyeit keresik, hogy megoldást találjanak a szíriai helyzetre. Ráadásul a szerencsétlen amerikai diplomatát - mert szerintem korántsem volt ő egy James Bond - pont az után kapták el, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter legalább egy szíriai béke- konferenciát kikönyörgött Moszkvában. A látványos kémsztori valószínűleg Putyin elnök döntése volt, és pontosan mutatja, hogyan változnak a dolgok Moszkvában. Először is Vla- diszlav Szurkov miniszterelnök-helyettes menesztése azt mutatja, Putyin már csak egykori KGB-s erős embereiben (volt kollégáiban, ugye) bízik. Szurkov volt ugyanis a Kremlben a „menedzselt demokrácia” kiagyalója és szürke eminenciása egy évtizeden keresztül. Ezután színdarabok írásával fogja múlatni az időt - saját bevallása szerint. Másodszor, a Kreml jócskán felerősítette kampányát a politikai ellenzék és a Nyugat által támogatott nem kormányzati szervezetek (NGO) ellen. Az új törvény szerint bármilyen külföldi támogatást - jöhet az akár külföldön élő orosztól is - elfogadó civil szervezet köteles „külföldi ügynökként” nyilvántartásba vetetni magát. Harmadszor, a Kreml jól látja, hogy Obama elnök nem viheti bele az Egyesült Államokat újabb közel-keleti háborúba. Az amerikaiak többségének tele van a hócipője a muszlim háborúkkal. Putyin annyira nyeregben érzi magát, hogy John Kerryt három órán át várakoztatta Moszkvában. A békekonferencia bejelentése után pedig Vlagyimir Vlagyimirovics jóváhagyta az S-300 rakéta-elhárí- tó rendszer eladását Szíriának. Ez a rendszer komoly gondokat okozna egy NATO által ellenőrzött repüléstilalmi zóna fenntartásának Szíria felett. Hasznosan működött anno Líbiában is. A szír esetben ráadásul az orosz „tanácsadók” által irányított légvédelmi szír rakéták védekeznének a NATO-re- pülők ellen. De kinek van ebből valójában haszna? Az új orosz hatalmi elitnek - ami most már szinte kizárólag volt KGB-s elemekből áll. Úgy kell nekik egy (hideg) háború, mint a falat kenyér, hogy Oroszországban megőrizzék hatalmukat. Ha már igazi ellenség nincs, legalább ellenségkép legyen, de az jó nagy. Kémek, rakéták, háborús helyzet - reszkess orosz polgár és tűrj. Ja, és pitizzen csak Amerika. Az érme másik oldala az orosz hatalmi elit félelme. A Nemzetközi Energia Ügynökség friss jelentése ugyanis „forradalmat” jósol az olajiparban az amerikai technológiai újdonságok miatt. A palagáz után nemcsak földgázban, hanem olajban is az USA lehet a legnagyobb kitermelő 2020-ra. Oroszország ennek a folyamatnak - az emiatt csökkenő olajáraknak - a legnagyobb vesztese lehet. Tekinthetjük ezt az egész játékot akár a Putyin-elit utolsó (?) rúgkapálózásának.
