Új Szó, 2013. február (66. évfolyam, 27-50. szám)
2013-02-06 / 31. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. FEBRUÁR 6. Horgász 15 A becsületes horgászt sújtó törvények helyett a rabsicok és a törvényt kijátszók ellenőrzése lenne helyénvalóbb A tilalmak logikája Mivel a menyhalat télen védik, gyakorlatilag foghatatlan tában vagyunk. Hiába a mégoly kiváló törvény, ha nincs, áld ellenőrizze-betartassa! Közel két évtizedes horgászmúltam alatt - a halastavakon kívül, ún. élő vízen - a két kezemen meg tudnám számolni, hányszor köszönt rám ellenőr. A bodaki ágvizeken egyetlen alkalommal fordult elő, hogy előbb szembe- reflektoroztak minket, majd oda is jöttek a rend őrei, pedig évekig jártunk oda éjszakai horgászatra. A Morva folyón talán három éve, egyszer álltak meg a hátunk mögött egy júniusi éjszaka a városi rendőrök, és vüágítottak oda a botjainkra, nincs-e bedobva a szerelék (júniusban éjféltől hajnali négyig tilos horgászni). Talán tíz esztendeje annak, hogy a hajnali órákban is megmegjelentek, de vakkor inkább azért buzeráltak bennünket, hogy közel parkolunk a vízhez. Évek óta járok a Kis-Dunára, de egyetlen nappali ellenőrzést (tavaly ősszel) kivéve sosem éltem meg igazoltatást. Úgyhogy Gál úrral egyetérthetünk abban, hogy nem kellene mindenáron tiltani az éjszakai horgászatot (főleg május-júniusban), mert amikor a horgász távozik a víztől, a terep felszabadultával jöhetnek a rabsicok. Ha azonban ennyire nem működik a vízparti ellenőrzés, csak álmodhatunk arról, hogy minden horgász betartja például a méretkorlátozást, és annyi halat visz el, amennyi megengedett. Sajnos, a - remélhetően többségben levő - becsületes horgászokat bünteti a törvény, akik nem a halhúsért járnak a vízhez, hanem azért, mert szenvedélyesen szeretnek horgászni és a természetben lenni. Madár- és horgászlobbi A nagy csapat széthúzó horgász és a kis csapat összefogó madárvédő kérdése még ennél is érdekesebb felvetés. Ennek sajnos nagyrészt anyagi vetülete van. Köztudott, hogy a madárvédők lobbija (érdekes téma lenne kinyomozni, hogyan alakult ki) talán a legerősebb, hiszen az ország szinte kétharmadát sikerült madártanilag levédeniük, miközben a hivatásos természetvédelemnek arra sincs pénze, hogy terepjárásokat végezzen. Szó szerint: nincs pénzük benzinre. A madárlobbinak ezzel párhuzamosan óriási uniós pénzeket sikerült megszereznie, sőt (A szerző felvétele és képarchívum) kormányszinten is erős a szavuk. Talán a zsolnai horgászvezetés elgondolkodhatna azon, hogy a több százezres horgásztábor szava miért egyenlő a nullával a néhány madárvédővel szemben? És hogyan lehet a horgászszervezetek tiltakozása ellenére egyre Hogy sok horgászt bosz- szantanak a szigorú, mindenféle tilalmakat megfogalmazó hazai törvények, bizonyítják az olvasóinktól, horgásztársainktól érkező üzenetek, levelek és a baráti beszélgetések során elhangzó vélemények. A tárgykörben legutóbbi mellékletünkben közöltük Gál Attila horgásztársunk véleményét. KÖVESDI KÁROLY Gál úr aggódó nézeteivel valószínűleg a legtöbben egyetértünk, már akik valamelyest is szívügyünknek tekintjük a természet, a halak és élőhelyeik védelmét. Sporttársunknak valóban igaza van abban, hogy egyelőre - sajnos - nincs jobb megoldás, mint tiltani. Például a pergetést, csaknem fél évig. Nem lehet pusztítani és elhordani az ívásra készülő, majd az ívás után legyengült halakat, mert azzal a jövőt élnénk fel. Gál úr ugyanakkor érdekes és megfontolásra érdemes ötletet vetett föl: lehet, hogy logikusabb lenne a hal elhordását tiltani, mint magát a horgászatot. Vagyis (mert főleg őket érinti érzékenyen a közel féléves tilalom) a pergetőhorgászoknak szabad lenne pecázniuk, de szigorúan vissza kellene engedniük a januártól nyár elejéig megfogott csukát, süllőt, harcsát, balint, hogy azok eleget tehessenek fajfenntartó feladatuknak: az utánpótlás biztosításának. Itt jön a bökkenő, embernek az az érzése, hogy a törvényhozó mindenkit potenciális vagy látens bűnözőnek vél, azért tilt mindent, ahol csak lehet. Nem a tisztességes horgászokat tekinti a tilalmak szempontjából mérvadónak, hanem a rablókat. Mint Gál úr is írja: „ha balin- és süllőívás- kor megengednék a pergetést, a kedves »pergető« kollégák nagyon gyorsan ráállnának, és rendet vágnának köztük, mivel pergetni szabad, és hát pont a balin/süllő eszik, ellenőrzés pedig nincs.” A hangsúlyt a mondat végére helyezném, az ellenőrzés hiányára. Ha tiltják, akkor sincs, ha megengednék, akkor se lenne. Ez sajnos egyfajta társadalmi vetülete a dolognak, a nagy bűnözők miatt kell olyan törvényeket hozni, amelyek a kicsiket és a tisztességeseket sújtják. Jó lenne hinni vagy remélni, hogy a sporthorgászok zöme tisztességes, és szabadidős kikapcsolódásnak tekinti a horgászatot, nem hússzerző expedíciónak. Ha viszont az utóbbiak szerint ítélünk, akkor egész évre betilthatnánk a pecázást, ráadásul a hal akkor A sügért senki sem védi, pedig egyre fogy több gátat építem, helyrehozhatatlan károkat okozni egy-egy folyón (ha már a környezetvédelmi minisztérium energiájából csak a bólogatásra telik). Ezzel szemben megemelem a kalapom azok előtt az önkormányzatok előtt, amelyek eredményesen gátolják a gátalást a Kis-Dunán. A horgászok - bár számbelileg a legnagyobb tömegszervezetet alkotják - véleménye (ki sem kérik) mit sem ér a madár-, a beton-, az energia- és más lobbival szemben. Mindenki bűnöző? Visszatérve a tilalmakra: az is elfogyna a vizeinkből, mert a kormoránok, a rablók, az ívóhelyet felszámoló „mederrendezők”, a vízmérgezők és a többiek serege úgyis csak szipo- lyozza a természetet, és az önös érdekeit tartja szem előtt. Ha a természet „leigázása” továbbra is ilyen tempóban folytatódik, a horgászok lassan úgy fognak járni a folyópartra, mint a civilizált emberek az állatkertbe, hogy lássanak egy-két egzotikus vadállatot. Az egész természet- és környezetvédelemben lenne szükség szemléletváltásra, és nem sajnálni a pénzt a felügyeletre. Megtérülne, és mindenki jobban járna. amellyel valamennyien tiszA bucó fokozottan védett Görbüljön a bot! Idegenforgalom. Úgy cseng ez a kifejezés sokak számára, mintha csak valamilyen varázsszó volna. Rovom keresztül-kasul az országot, s nincs is szeglete, ahol bele ne botlanék. Az elszegényedett keleti végeken éppúgy a turizmus fejlesztésében látják a jövőt, mint a fejlettebb nyugati régióban, ahol az elmúlt években számos biztató kezdeményezés látott napvilágot. Kevésbé szívderítő a helyzetünk, ha az idegenforgalomnak egy szűkebb szeletét, a horgászturizmust vesszük górcső alá. E szegmenst gyakorlatilag néhány horgásztó, illetve a kapcsolódó szolgáltatások képviselik. Ennyi. Valamivel szívderítőbb a helyzet a szomszédos országokban. Hogy mást ne említsek, a magyar- országi Szigetközben reményteljesen gyarapodik a horgásztanyák száma, Csehországban meg, amely Szlovákiához hasonlóan sem tengerpartban, sem folyami deltákban nem bővelkedik, bizonyos Jakub Vágner nevű, nemzetközileg (el)ismert megszállott az európai halfajok génállományának megőrzésére, a horgászsport népszerűsítésére, oktatóközpontok létrehozására tesz kísérletet. Lépjünk tovább: Oroszországban, a Volga deltájában az állam áldoz rubelmilliókat szállodák, infrastruktúra építésére, csak hogy a világ nyugati szegletéből odacsábítsa a sporthorgászokat. Hasonlóanjárnak el a számunkra már az Óperencián túl található Kazahsztánban, ahol is a csodás tájakon kanyargó Ili folyó mellékén valósul meg komolyabb állami beruházás hasonló célzattal. Hogy Szlovákia e téren pillanatnyilag hol tart, az legyen egy hosszabb eszmefuttatás témája; tényként fogadjuk el, hogy volna hová és miért fejlődnünk. LŐRINCZ ADRIÁN HETI TIPP Milyen a jó AJÁNLÓ Nincs annál bosszantóbb, mint amikor egymás után ütjük a „luftod’ kapás közben, sőt egy- re-másra maradnak le fárásztás közben a megakasztott halak. Ezeknek több oka lehet (rövid vagy hosszú élőké, túl lágy botspicc, úszózásnál rossz az ereszték stb.), de az eredménytelenségnek talán a leggyakohorog? ribb oka, hogy nem megfelelő horoggal horgászunk. A kisha- lazásnál használt mikrohorgok esetében nincs túl nagy jelentősége a dolognak, hiszen a bodorka, küsz, apró keszegfélék puha szájában könnyen megakad a piciny kampó. A megfelelő horog különösen a kis- és keskeny szájú halfajoknál (pa- duc, keszegfélék) és a kemény ajkú nagy halaknál lehet meghatározó. Míg a ponty húsos szájába könnyedén belecsimpaszkodik a horog (más kérdés, hogy a nagy erő nagyobb horgot igényel), az amur vagy a harcsa kemény, porcos szájában nem akármi képes megakadni. Ide valóban erős, lehetőleg vastag húsú kampót kell használnunk. Egyértelmű, hogy ha nagy halra horgászunk, nem használunk vékony húsú horgot, és keszegezéshez, mámázáshoz nem kötünk fel vastag, nehéz kampót. A gyakori rossz akadás vagy nem akadás oka lehet az is, hogy a horog hegye nem tér el a horogszár tengelyétől, vagyis nincs „kicsempítve”. Ezen akár egy fogóval is segíthetünk. (Ha i A käfelső horog jobban akad. (A szerző felvétele) az operáció közben a horog eltörik, nem kár érte, rossz minőségű.) Ha viszont előrelátóak vagyunk, eleve- olyan horgot vegyünk és kössünk fel, amely megfelelő öböllel is rendelkezik, de a hegye is ferde. Próbáltam már olyan agyonreklámozott vüágmárkát, amelyet az első néhány kapás után félretettem, és megfogadtam, ilyet többé nem vásárolok. (- kk -)
