Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)

2013-01-30 / 25. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 30. Gazdaság és fogyasztók 5 A lakosság anyagi helyzete idén sem javul, ezért nem számíthatunk az ingatlanpiac élénkülésére Tovább csökkennek a lakásárak Idén sem drágul tovább (Tomáš Benedikovič felvétele) Pozsony. Akik szeretnének megválni a lakásuktól, azoknak ezt érdemes mi­nél előbb megtenniük, az ingatlanpiaci elemzők ugyanis az idei évre a lakásárak újabb csökkené­sét jósolják. A legnagyobb áresésre a nagyobb mun­kanélküliséggel küszködő régiókban élőknek kell felkészülniük. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az előzetes becslések szerint a lakóingatlanok ármozgása idén a tavalyihoz hasonlóan alakul. Az ingatlanügynöksé­gek eredetileg arra számítottak, hogy a gazdasági válságnak már túl vagyunk a nehezén, az ingatlanárak így lassan felfelé araszolnak majd. Az elvárásaik azonban nem jöttek be. A Szlo­vák Ingatlanügynökségek Szö­vetségének (NARKS) ártérképe szerint az elmúlt évben egyes régiókban 5%-kal is csökkentek a lakásárak. „Ehhez hozzájárul­tak a hazai pénzintézetek is, hi­szen ezek egyre óvatosabban fo­lyósítják a jelzáloghiteleket. Emiatt elsősorban a nagyobb lakások iránt csappant meg az érdeklődés” - nyilatkozta Ľubo­mír Kardoš, a NARKS elnöke. Mivel a lakosság anyagi hely­zete továbbra sem javul, a mun­kanélküliség pedig újabbnál újabb csúcsokat döntöget, a la­kásárak növekedésére idén sem kell számítanunk - derül ki a NARKS a Hospodárske noviny napilap számára készült elem­zéséből. Az árak stagnálása vagy enyhe esése ráadásul nem Kétszobás lakások ára (euró/m2) Város 2011 2012 Változás Pozsony I 2138 2158 +0,9% Nagyszombat 1167 1138-2,5% Trencsén 977 922-5,7% Nyitra 1009 974-3,5% Zsolna 964 970 +0,6% Besztercebánya 994 947-4,8% Eperjes 877 894 +1,9% Kassa I 1166 1151-1,3% (Forrás: NARKS) csupán a korábban mestersége­sen felfújt árakon kínált új laká­sokra érvényes. Az öregebb la­kások ára Pozsony megyében például stagnált, néhány régió­ban pedig még csökkent is. A la­kást eladni kívánók számára a legrosszabb helyzetről termé­szetesen a nagyobb munkanél­küliséggel küszködő járások esetében számolhattak be. Az ingatlanpiaci szakértők előre­jelzéseit a jegybank is alátá­masztja. ,A jelenlegi gazdasági helyzet nem kedvez az ingatlanpiacnak” - állítja Miku­láš Cár, ajegybankelemzóje, aki szerint emiatt idén sem számít­hatunk fordulatra. „További stagnálás várható a lakáseladá­sok szempontjából, ami miatt az árak további enyhe csökkenése várható” - vallja Cár. A szlováki­ai piaci mozgások nem egyedül­állóak. Csehországban idén például az öregebb lakások ese­tében 1-3, az újabbak esetében pedig akár 10%-os áresés is el­képzelhető. Az egész éves ten­denciákat vizsgálva az árak te­kintetében Magyarországon ugyan egyre inkább a stagnálás jelei mutatkoznak, az elemzők szerint azonban a stagnálásra hosszabb időre kell berendez­kedni. Komolyabb áremelke­désre csak a finanszírozási felté- telekjavulásával, illetve ajavuló gazdasági folyamatok támogat­ta keresletbővülés esetén lehet számítani. Más a helyzet Ausztriában, ahol a gazdasági válság miatt az emberek ingatlanokba men­tik a megtakarításaikat. Az Osztrák Ingatlanpiaci Szövet­ség (ÖVI) szerint emiatt 2012-ben 8%-kal emelkedett a lakáscélú ingatlanok ára, idén pedig további 5%-os drágulás várható. „Az emberek bizton­ságban, ingatlanban akarják tudni a pénzüket” - mondta Andreas Wollein, az ÖVI elnö­ke. A tendencia arra vezethető vissza, hogy a bankbetétek ke­vesebbet kamatoznak, továbbá sokan a pénz elértéktelenedé­sétől, az állami nyugdíjrend­szer összeomlásától tartanak. Jelenleg egy új építésű lakás négyzetméteréért Bécsben át­lagosan 3800 eurót kémek. (TASR, Hn, MTI, mi) Megint kezd elszállni a költségvetési hiány, ezért nem kizárt, hogy jön az újabb Matolcsy-csomag IMF: irányváltás szükséges Magyarországon ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Lesújtó képet fest a magyar gazdaságról a Nem­zetközi Valutaalap (IMF) friss országértékelése. Komolyan aggódnak a gazdaság potenciá­lis növekedése miatt, ezt ma nul­la közelébe teszik, és középtá­von is mindössze az 1-1,5%-os szint elérését vátják. Az IMF sze­rint mostantól 2015-ig nem lesz 3% alatt a költségvetési hiány, pedig ez uniós elvárás, és az ál­lamadósság is beragad a mosta­ni, a hazai össztermékhez (GDP) mért 78 százalékra, ép­pen ezért gazdaságpolitikai irányváltást sürgetnek. A pénz­ügyi szervezet jelentése szerint nagyon sok gazdasági kihívással néz szembe az ország. Példa­ként említik, hogy négy éven be­lül a második recesszióját szen­vedi el a magyar gazdaság, a fo­gyasztási és a beruházási adatok romló tendenciáról árulkodnak, míg a munkanélküliség magas szinten ragadt be. A tegnap is­mertetett adatok szerint a mun­kanélküliek létszáma 468 ezer fő volt 2012 negyedik negyed­évében, 9 ezer fővel több, mint 2011 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta értéke elérteal0,7%-ot. Az Erste Befektetési Zrt. elemzői szerint az IMF bizonyít­ványa azt sugallja, Magyaror­szág mégsem fog kikerülni a túl- zottdefkit-eljárás alól, így újabb kiigazítás jöhet az idei költségvetésben. A jelentéste­vők hangsúlyozzák, kiadásolda­li intézkedésekre van szükség, vagyis nem adóemelésekkel kell foltozgatni a költségvetés lyuka­it. Felidézve a pár hónappal ez­előtti eseményeket, erre egyféle kormányzati reakció születhet: újabb csomag, mégpedig az első negyedévben, hogy nyár elejéig legyen elég idő meggyőzni Brüsszelt. Milyen intézkedések jöhetnek szóba? Politikai okok­ból nehéz lenne vállalni a kiadá­sok visszavágását a szociális te­rületen, az a munkanélküliek el­látásánál már amúgy is megtör­tént, legfeljebb a családi pótlé­kot köthetnékjövedelemhez. Az államigazgatási kiadásokban nagy tartalék már nincs. Mindig lehet 5-10%-ot zárolni, de ezzel csak a problémát görgeti maga előtt a kormány. Lehet tartalék a közlekedési ártámogatás csök­kentésében, de itt is nagy politi­kai veszteséggel kell számolni. A közösségi közlekedés átalakí­tásába pedig ennek a kormány­nak is beletört a bicskája. Ma­radnak a tabuk, mint például a nyugdíjak kurtítása. A vizitdíj is ilyen kérdés, bár a tandíjnál nem zavarta a kormányt, hogy saját korábbi ígéreteivel ment szembe. Tegnap a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a ka­matcsökkentésre szavazott, így az alapkamat 5,5%-ra mérsék­lődött. A kamatdöntés nem gyengítette a forintot, az árfo­lyam 296,50 forint/euró szintre erősödött, miközben hétfőn a kurzus átlépte a 300-as szintet. (VG, Index, MTI, só) Idén további bevételek esnek ki, Peter Kažimír pénzügyminiszter a kiadások lefaragását fontolgatja Lassan az adósságfékre léphet a kormány ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Szlovákia állam- adóssága tavaly átlépte a bruttó hazai össztermékhez (GDP) vi­szonyított 50%-os határt, ami a 2012-ben a parlamentben egy­hangúlag megszavazott adós­ságfék első, már intézkedéseket maga után vonó határa. Az el- lenzékmost azt várja, hogy Peter Kažimír pénzügyminiszter is­merteti, milyen intézkedésekkel fékezi meg az államadósság to­vábbi növekedését. „Ha az elő­zetes várakozások beigazolód­nak, akkor az elkövetkező évek­ben az adósság aránya felfut a GDP 55%-ára, ebben az esetben pedig be kell fagyasztani a kor­mányzati politikusok fizetését” - figyelmeztetett Odor Lajos, a Költségvetési Tanács elnöke. A pénzügyminiszter máris jelezte, ha az adóbevételek elmaradnak a várakozásoktól, továbbá ha a második nyugdíjpillérből kilé­pők a vártnál kisebb összeget visznek át a Szociális Biztosító­ba, akkor a költségvetés kiadási oldalát vissza kell vágni, továb­bá az államapparátus mű­ködését sietve át kell alakítani, aminek révén a GDP 1%-ának megfelelő összeg is megtakarít­ható, végezetül az önkormány­zatok kerete szintén szűkebbre szabható. A helyzet tehát súlyos, s bár a 2013-as állami költségve­tés elfogadásakor az utolsó pil­lanatban 260 millió euróval vág­ták vissza az adóbevételekből idén befolyó összeget, mégis úgy tűnik, további néhány 10 millió euró kiesik, mivel a büdzsében prognosztizált idei 2,1%-os gazdasági növekedés nem tart­ható (most 1% körüli növekedés tűnik reálisnak). Továbbá a la­kosság fogyasztása, ami az áfa­bevételeket növeli, sem lesz ma­gasabb a tavalyinál. (SRo, shz) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Befektetési alapok kiértékelése Pozsony. Tavaly újra élén­külni kezdett a hazai befekte­tési piac. 2011-ben a befekte­tési alapok 580 millió euró veszteséget könyveltek el, ta­valy viszont az általuk kezelt összeg 361 millió euróval nőtt - közölte tegnap Vladi­mír Baláž, a Szlovák Tudo­mányos Akadémia közgazdá­sza a Fincentrum társaság ál­tal szervezett konferencián. A pénzpiaci alapok visszaestek, a kötvényalapok viszont nőt­tek. A Fincentrum kiértékelte a 2012-ben a hazai piacon legjobban teljesítő alapokat. A pénzpiaci alapok közül a legjobb a SPORO Euro Plus Fond volt, a progresszív köt­vénypiaci alapok közül a Ge­nerali PPF Fond teljesített a legjobban, az utóbbi egyben az abszolút kategória győzte­se is lett. (shz) Cáfol a szakszervezet Pozsony. Nem a munka­törvénykönyv tavaly októbe­ri, a munkavállalóknak több előnyt biztosító módosításai miatt nő a munkanélküliség Szlovákiában - állítják a Szakszervezetek Konföderá­ciójának (KOZ) a képviselői. A januártól érvényes törvény nehezíti az elbocsátásokat, a felmondási idő és a végkielé­gítés párhuzamos bevezeté­sével növeli a munkaadók költségeit. Az elemzők sze­rint emiatt a cégek egy része tavaly decemberben na­gyobb elbocsátásokba kez­dett. Jozef Kollár, a KOZ el­nöke ugyanakkor arra fi­gyelmeztet, hogy míg 2011 decemberében 26,7 ezer új állástalant vettek fel a mun­kaügyi hivatalok nyilvántar­tásába, tavaly decemberben csak 17,7 ezret. „Míg a 2011-es elbocsátásokat az elemzők a gazdasági válság számlájára írták, a tavaly de­cemberi növekedést már a munkatörvénykönyvvel kap­csolatos módosításokra pró­bálták meg ráfogni” - mond­ta el Kollár, aki szerint ez egyszerű demagógia. Az el­múlt hónapban az állástala­nok száma egyébként elérte a 390 ezret, ami 14,44 száza­lékos munkanélküliségnek felel meg. (SITA, TASR) 1200 milliárdos adósságtörlesztés Budapest. Tavaly rekord­összeget, 1202,4 milliárd fo­rintot költött a magyar állam a korábban felvett hiteleinek finanszírozására, ez az összeg az idén tovább emel­kedik - úja a Napi Gazdaság. Ez éppen 100 milliárd forint­tal magasabb az előző évinél, de meghaladja a tervezett 1064,9 milliárd forintot is annak ellenére, hogy a 2012-es finanszírozási kör­nyezet viszonylag kedvező volt. Az államadósság keze­lésének költségei idén to­vább emelkednek: a nemzet- gazdasági minisztérium által júniusban beterjesztett költ­ségvetés 1325,5 milliárd fo­rintos kamatkiadással szá­molt, ami a decemberi elfo­gadásra 1252 milliárd forint­ra csökkent az időközben be­következett hozamlemorzso- lódás következtében. (NG) 2 százalékkal nőtt a lengyel GDP Varsó. Tavaly 2 százalékra lassult Lengyelországban a hazai össztermék (GDP) nö­vekedési üteme a 2011. évi 4,3%-ról - mutatják a lengyel statisztikai hivatal tegnap közzétett előzetes számai. Az adat kissé elmarad a 2,1%-os elemzői várakozásoktól. A beruházások 0,6%-kal emel­kedtek az előző évi 9% után, a személyi fogyasztás pedig 0,5%-kal nőtt a 2011. évi 2,5%-kal szemben. Több len­gyel banki elemző a decem­beri makrogazdasági adatok alapján rosszabb eredményre számított. Mindamellett úgy vélik, hogy a számok borús képet vetítenek előre az idei évet illetően, noha a beruhá­zások enyhe növekedése biz­tató. Donald Tusk miniszter- elnök többször világossá tet­te, hogy merészebb lépéseket vár a jegybanktól a gazdaság támogatása érdekében. Sú­lyos probléma a munkanélkü­liség, amely decemberben hi­vatalos adatok szerint 13,4%-osvolt. (FN.hu) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK VALUTA ÁRFOLYAM VALUTA ÁRFOLYAM Angol font 0,8536 Lengyel zloty 4,2090 Cseh korona 25,659 Magyar forint 297,40 Horvát kuna 7,5870 Román lej 4,3835 Japán jen 121,52 Svájci frank 1,2416 Kanadai dollár 1,3510 USA-dollár 1,3433 VÉTEL - ELADÁS Bank dollár cseh korona forint Volksbank­­­OTP Bank 1,40-1,30 26,66-24,73 309,79-287,39 Postabank 1,39-1,30 26,61-24,81­Szí. Takarékpénztár 1,39-1,30 26,40-24,93 312,14-285,26 Tatra banka 1,39-1,31 26,48-24,94 310,45-286,85 Príma banka 1,41-1,28 26,98-24,41 313,32-283,48 Általános Hitelbank 1,38-1,30 26,46-24,92 313,91-287,00 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: SUA)

Next

/
Oldalképek
Tartalom