Új Szó, 2013. január (66. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-07 / 5. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2013. JANUÁR 7. Régió 3 Nem szokványosak, de nem is törvénybe ütközőek az egyház által szabott feltételek Több áruház vasárnap zárva tart - némelyikben nincs óvszer Ahol adnak az erkölcsre - a Tesco pozsonyivánkai üzlete (Képarchívum) Pozsony. Fura szerződési feltételeket és egyezségeket eredményezhet, ha egy-egy nemzetközi áruházlánc a katolikus egyház telkén építi fel üzletét. A pozsonyivánkai és a fővárosi Tescók egyike például nem tart óvszert, több áruház vasárnaponként ki sem nyit. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Az esetek egyikére egy vásárló hívta fel a figyelmet, aki a világhálón olvasható bejegyzés szerint hiába keresett óvszert a pozsonyivánkai Tescóban. .Átkutattam az egész illatszerrészleget, végül az üzlet vezetőjéhez fordultam, aki megerősítette, hogy tényleg nem tartanak ilyen árucikket. Ugyanakkor az üzlet vasárnaponként zárva van. Nem az óvszerről van szó, hanem a lehetetlen hozzáállásról” - írja az elége- deden vevő. „Minthogy az üzlet az egyháztól bérelt telken áll, a szerződő felek megegyeztek, hogy vasárnaponként zárva tart, illetve kínálatában óvszer nem szerepel” - közölte Zuzana Lošáková, a Tesco szóvivője. Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal igazgatója szerint a tízparancsolatból, illetve az ember természetes életritmusából adódik, hogy a hét utolsó napját a pihenésnek szentelje, ezért került be a bérleti szerződésbe a vasárnapi zárva tartásról szóló passzus. A kérdéses árucikk forgalmazásáról a kontraktus nem rendelkezik, Hajdú szerint ez „gentlemani egyezség” alapján marad ki a kínálatból. Azt, hogy az egyházzal kötött bérleti szerződések a szokványostól eltérő kitételeket tartalmazhatnak, Alojz Hlina parlamenti képviselő is megerősítette. A honatya a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés téren, az egyháztól bérelt helyiségekben üzemeltet éttermet; hogy a szerződés milyen „extrákat” tartalmaz, az üzleti titoktartásra hivatkozva nem pontosította. A pozsonyivánkai Tescóhoz hasonlóan a hét utolsó napján a pozsonyi Svorad utcai Tesco Expres, valamint a Mamatey és Betléri utcai Lidi sem tart nyitva. Utóbbiak azért, mert mindkettő közelében templom található. (Sme, la) EZ ITT A KÉRDÉS Mit szól ahhoz, hogy az elnök amnesztiát adott? Szórád György, az Ener- byt ügyvezetője, Párkány A közbiztonságra a jelenlegi amnesztiának nincs sem- müyen hatása, mivel a súlyos, erőszakos bűn- cselekmények elkövetői nem kerültek szabadlábra. Mostantól átmenetileg kevesebb rabot kell eltartania a társadalomnak. Pozitívum, hogy az emberek és a közvélemény most akaratlanul is foglalkozik az igazságszolgáltatás és a büntetés-végrehajtás helyzetével. Elgondolkodtató, mekkora nevelő hatása van a jelenlegi börtönrendszernek és miért nem működnek az alternatív büntetések, mint például a közmunka, ami lényegesen olcsóbb volna, és nagyobb hatással lenne a nem szándékos bűncselekmények elkövetőire, akikre a börtön- környezet nincs semmüyen pozitív nevelő hatással. Gabri Rudolf, a Nagyka- posi Magyar Közösségi Ház vezetője Nem tartom jó ötletnek az amnesztiát, és nem értem, milyen összefüggés van egy ország „életkora” és a között, hogy egy jogállamban a polgároknak vállalniuk kell vagy nem kell tetteik következményét. Fölmerül az emberben a kérdés, ha Szlovákia idén mondjuk 21 éves lenne, akkor ezek az elítéltek megérdemelnék a jogos büntetésüket, és le is kellene ülniük? Ha pedig jogszerűen és megalapozottan szabta ki rájuk az ítéletet a bíróság, akkor mi változott azzal, hogy most kerek évfordulóhoz ért az ország? Elnöki kegyelem csak kivételes esetekben lenne adható. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg a polgárok körében sem vált ki osztatlan lelkesedést az elnöki amnesztia azután, hogy a szabadlábra kerülő elítéltek miatt országszerte növekedni fog a bűnözés, és a jelenleginél is rosszabb lesz a közbiztonság. Kovács Dávid számítógépes szakember, Komárom Ha valakit a bíróság jogerősen elítél, nem tartom helyesnek, hogy egy személy, legyen bár a köztársaság elnöke, egy tollvonással felülírja ezt a döntést. Aki bűncselekményt követett el, az töltse is le büntetését. Máskülönben milyen visszatartó erejük lehet a bírói ítéleteknek? Köztársasági elnöknek inkább a főügyészt kellett volna végre kineveznie, nem pedig ilyen marketing- fogással élnie, mint az amnesztia. (guzsu, leczo, vkm) A JOGASZ VÁLASZOL Hol keressem a céget? Évekkel ezelőtt megrendeltem egy szolgáltatást határozatlan időre. A minap kaptam a szolgáltató legfrissebb számláját, il- letve kimutatását és aggaszt, hogy csak egy PO Box szerepel az iratokban, ráadásul a nevüket is megváltoztatták. Hogyan tudok megbizonyosodni arról, hogy létezik- e még a cég? A szlovákiai székhelyű és itt bejegyzett gazdasági társaságokat a cégnyilvántartásban (obchodný register) vezetik, mely az egyes járásbíróságokon működik. Minden, Szlovákiában bejegyzett társaságnak rendelkeznie kell azonosító számmal (identifikačné číslo) - rövidítése IČO, illetve adószámmal. Az identifikációs szám nem azonos a cégbejegyzés számával (spisová značka) - ez utóbbi leginkább a bíróságok számára fontos. A fentiek mellett a bejegyzett társaságok cégkivonata (výpis z obchodného registra) tartalmazza azok teljes cégnevét, székhelyét, tevékenységi körét, a képviseletet ellátó személyek adatait és a legfontosabb társasági jogi történéseket is. Minden bejegyzett adat változását 30 napon belül be kell jelenteni a cégbíróságon. Az igazságügyi minisztérium a bejegyzett jogi személyeket illető nyilvános cégjogi adatokat elektronikusan is tárolja, melyek ingyen letölthetőek az internetről (hozzáférés a www.orsr.sk honlapon). Az interneten közzétett adatok azonban csak tájékoztató jellegűek, így az onnan kinyomtatott cégkivonat hivatalos ügyek intézése során nem helyettesítheti a cégbíróság által kiadottat. Az elektronikus cégnyilvántartásban való keresésnek több módja is van, például a fent említett indentifi- kációs szám alapján, vagy ha ezt a kereső nem ismeri, a cégnév, a székhely (vagy azok töredéke) alapján, de akár a társaságban tulajdonosként vagy a cégvezetésben résztvevőként bejegyzett személy neve alapján is. Az elektronikus cégnyilvántartás tartalmazza az aktuális adatokat, valamint a cégbejegyzést követő adatváltozásokat is (aktuálny/úplný výpis). így nyomon követhető például, mikor és hogyan változtatott cégnevet vagy székhelyet a bejegyzett társaság, mely személyek vettek részt az irányításában, hogyan alakult a tulajdonosszerkezete (pl. egy korlátolt felelősségű társaság esetében). A felszámolás vagy végelszámolás alatt álló társaságok cégneve külön toldalékkal egészül ki, pl. „X s.r.o. v likvidácii” vagy „Y a.s. v konkurze”. A Kereskedelmi törvény- könyv 3a paragrafusa szerint minden vállalkozó köteles feltüntetni az üzleti iratain, az üzletfelekkel és ügyfeleikkel folytatott írott és elektronikus kommunikációjában a teljes cégnevét (a jogi formára utaló toldalékszóval együtt), székhelyét, identifikációs számát - és a cégjegyzékben (vagy más rendszerben) bejegyzett személyek a regiszter nevét és a bejegyzés számát is. Azon természetes személyek adatait, akik vállalkoznak, általában a vállalkozói nyilvántartásban (živnostenský register) vezetik. Kivételt képez néhány foglalkozás, illetve gazdasági tevékenység - az ezeket űző személyek adatait külön nyilvántar- tás(ok)ban vezetik (pl. az ügyvédeket az ügyvédi kamarában jegyzik) . Veszelei Viktória jogász (Acikk tájékoztató jellegű, nem minősüljogi tanácsadásnak.) Egyelőre tisztázatlan a Komáromot Gútával összekötő kerékpárút előfinanszírozásának kérdése, az önkormányzatoknak nincs pénzük erre a célra Sikeresen pályázik a Pons Danubii Ha megvalósul a pályázat, kerékpárút köti majd össze Komáromot és Gútát (A szerző felvétele) Komárom/Guta. A Pons Danubii európai területi együttműködési csoportosulás (EG- TC) három sikeres pályázatának társfinanszírozását kérte legutóbbi ülésükön a komáromi városi képviselőktől Bara Zoltán, az EGTC igazgatója. Az első a 2012-ben már sikerrel zajlott médiaprojekt második évfolyama, a másik a munkaerő-piaci hálózatok határon átnyúló fejlesztésére szolgáló Workmarket, a harmadik, legnagyobb pályázat pedig a Komáromot Gútával összekötő kerékpárút kiépítése. Bara Zoltán elmondta, a két évre szóló médiaprojekt első évében mintegy 250, a régió történéseiről, nevezetességeiről szóló kisfilm készült, amelyeket 9 városi televízió sugárzott, és felkerültek a csoportosulás honlapjára is. A munkaerő-piaci pályázat a komáromi munkaügyi hivatal, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, valamint a Selye János Egyetem közös projektje, és a hiányszakmák feltérképezését, szakmai továbbképzések indítását, valamint a határ mindkét oldalán egy-egy állásbörze megszervezését foglalja magában. A médiapályázatban Komárom városára eső rész 2013-ban 9200 euró, a Workmarketben pedig közel 6000 euró. A kerékpárútprojekt szlovák oldalon a Komárom és Gúta közti 17,5 kilométernyi, magyar oldalon pedig a Monostori erőd körüli 2,2 kilométer hosszúságú szakasz kiépítésével számol. A 2,1 millió összértékű pályázat önrésze az érintett városok számára 5 százalék, 85 százalékot az Európai Unió finanszíroz, 10 százalék pedig az állami költségvetésből származik. Komárom esetében az önrész 80 ezer euró; az összeg kiszámításakor figyelembe vették Komárom és Gúta lakosságának számarányát. Bara Zoltán arról is tájékoztatta a képviselőket, hogy bankokkal, befektetőkkel tárgyal az előfinanszírozás lehetséges formáiról. Az ugyanis a jelenlegi gazdasági helyzetben gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy az ön- kormányzatok találjanak pénzt erre a célra. Az igazgató ígérete szerint a tárgyalások eredményéről a következő ülésen számol be a testületnek. A képviselők mindhárom pályázatra kért összeget egyhangúlag jóváhagyták, ugyanakkor elhangzott, hogy mielőbb tisztázni kell a kerékpárút előfinanszírozásának kérdését. Gútán szintén foglalkozott a testület a szóban forgó három pályázattal, a képviselők azonban egyelőre csak a médiaprojektre kért 9200 eurót szavazták meg. Ezt a pályázatot az első évfolyam tapasztalatai alapján sikeresnek és hasznosnak ítélték meg a képviselők A másik két anyagot levették a programról, a testület pedig megbízta a polgármestert, hogy a következő ülésre a Pons Danubii igazgatójával közösen terjesszen be átfogó, a kerékpárút finanszírozásának minden részletére kiterjedő anyagot, (vkm)