Új Szó, 2012. december (65. évfolyam, 277-299. szám)
2012-12-21 / 294. szám, péntek
o N en Modern menü - ha az idő is számít 13. oldal 2012. december 21., péntek, 12. évfolyam, 47. szám K arácsonykor tulajdonképpen a téli napfordulót, a Nap megszületését, vagyis magát a fényt ünnepeljük, így az új életet, az új évet is. (Ehhez a képzethez kapcsolódott a kereszténységben Jézus születése.) A 16. századig Magyarországon is karácsonykor kezdődött az év. Később, amikor a hivatalos évkezdés januárra esett, az újévi szokások is átkerültek erre a napra, máshol azonban a karácsonyi ünnepen is megmaradtak. A karácsonyi asztalkészítés hagyományai és a bizonyos ételekhez fűződő régi hiedelmek máig meghatározzák az ünnepi asztalon sorakozó fogásokat. Őseink már az asztalt is meghatározott rendben díszítették föl. Főként katolikus területen volt szokás, hogy a karácsonyi asztalra szénát tettek, sarkaira pedig különféle használati tárgyakat: fésűt, kaszakövet vagy kést helyeztek, majd asztalkendővel leborították őket. Máshol egy szakajtóba tették a terményeket, a zabot, a búzát és a kukoricát. Erre került rá a lószerszám is, s ezzel együtt az egészet az asztal alá helyezték. Mindezt a karácsony áldó hatása miatt tették, hogy a következő év termékeny legyen, a család bőségben éljen, és hogy a karácsony éjjelén ellátogató angyalok és a kis Jézus szállást és ennivalót találjanak. Amikor az asztalt később (aprószentek, újév vagy vízkereszt napján) leszedték, a szalmát és a szénát a beteg állatok kapták, hogy meggyógyuljanak, a magokat a baromfi, hogy jó tojók legyenek. A karácsonyi vacsora során keletkezett morzsát is nagy becsben tartották faluhelyen. A teheneknek adták, hogy jól tejeljenek, és védjék őket a rontástól. Másutt a tyúkok vagy a lovak és a disznók kapták, hogy biztosítsák fejlődésüket, védjék őket az elhullástól. Máshol parázsra szórva a beteg állatot vagy a beteg gyereket füstölték vele. A karácsony köré a legkülönbözőbb eredetű szokások és képzetek társultak az évszázadok folyamán. Ezek részben az egyházi liturgiából, részben a szomszédos népektől származnak, egy részük pedig a pogány idők emlékét hordozza. A karácsonyi vacsorán a böjtös ételeknek és a gazdag, sokfogá- sos étrendnek sajátos kettőssége figyelhető meg. December 24. eredetileg böjti nap volt, este az ünnepi ételsor is ilyen ételekből állt. Például káposztát, babot, aszalt gyümölcsökből készült levest, mákos tésztát ettek. Az éjféli mise után már gazdagabb fogások kerültek az asztalra - ezeket előre elkészítették és a kemencében melegítették. Sok helyen ilyenkor disznótoros ételeket, kolbászt, kocsonyát, töltött káposztát ettek. A karácsonyi ételeknek sokrétű szim bolikus jelentése volt. A babot és lencsét azért kellett enni, hogy bőséghez és gazdagsághoz juttassa elfogyasztóját. A mák nemcsak azért volt kötelező, mert bőséget és termékenységet hoz a házhoz, vagy mert mákos tésztát enni jó házasságot jelentett, hanem azért is, mert szemeit a rontó szándékú ellenségnek egyenként kell fölszedegetnie ahhoz, hogy bármivel is árthasson. Az alma és a dió egykor a karácsonyesti jóslás elmaradhatadan kelléke volt. Akinek az asztal körül férges alma vagy dió jutott, arról azt tartották, hogy a következő évben megbetegszik, sőt meg is halhat. Ezért igyekeztek szép, egészséges almát és diót fogyasztani, mivel mindkettő egészségmegőrző varázsszer volt. Néhol szokás volt, hogy a karácsonyi asztalnál a gazda annyi részre szelt egy egészséges piros almát, ahány tagja volt a családnak. A hiedelem szerint így a család együtt maradt, még odaát a mennyországban is. A karácsonyi étkek között egyenesen varázsszernek számított a közismerten gonoszűző fokhagyma. Nem csupán elfogyasztották (mézzel keverve vagy mézbe már- togatva), hanem az ajtóra, ablakra keresztet is dörzsöltek vele a gonosz hatalmak távol tartása végett. Hasonló óvó-védő, egészség- megőrző szerepet tulajdonítottak a méznek is. A bojtos ételek között ma is a hal a legnépszerűbb. Karácsonyi fogyasztása inkább városi hagyomány, a rántott változat pedig bécsi eredetű. Nálunk a néphit szerint a minél több kis halpénz, vagyis a halpikkely sok pénzt jelent. A hal gyors mozgása miatt is került az év végi ünnepi étrendbe: ahogy előrehaladt a vízben, úgy haladjon a család is előre az új esztendőben. A hal a keresztényeknél magának a Fiúistennek a jelképe. Napjainkban angol, amerikai hatásra átvettük a karácsonyi pulykafogyasztás szokását. A magyar hiedelemmel azonban éles ellentétben áll, mivel ilyenkor szárnyas egyáltalán nem kerülhetett az asztalra. A baromfi ugyanis hátrakapar, és ez rossz előjel volt évkezdetkor. Régen a jellegzetes karácsonyi húsétel mindig disznóból készült, hiszen a disznó előretúr, s az az új évben előrehaladást, fejlődést hoz. Karácsonykor, azaz „bővedeste” a disznó töltött káposzta, rántott hús vagy paprikás hús formájában is gyakran került az asztalra. A káposzta a középkortól a legnépszerűbb zöldségünk volt, minden társadalmi réteg fogyasztotta. A néphit szerint bőségvarázsló szerepe is van, sok levele miatt. A reformkorban egyre inkább a német / módi kezdett elterjedni a karácsonyi ünnepkörben: akkor került a szalonokba a karácsonyfa is, a fára pedig a szaloncukor. Ekkorra tehető a mára elengedheteden bejgli felemelkedése is, mely gyorsan kiszorította az addig hagyományos karácsonyi kalácsot. Hogy miért éppen mákkal és dióval van töltve, arra a karácsonyi ételek már említett, mágikus jellege ad magyarázatot: a sokszemű mák elsősorban bőséget ígért, a dió a rontástól óvott. (Feldolgozta: as)
