Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-28 / 274. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 28. www.ujszo.com Kaníkot Žitňanská váltja a frakció élén Frakcióharc az SDKÚ-ban ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az SDKÚ-n belül tovább dúl a belharc. A párt frakciója tegnap váratlanul le­váltotta vezetőjét, Ľudovít Ka­níkot, helyette Lucia Žitňanskát választották a kép­viselők frakcióvezetőnek. Az új gárdával szemben nyert a régi - kommentálta a döntést Ka­rúk. Žitňanská szerint érdemes lenne megvizsgálni, ki a régi és ki az új, utalva arra, hogy ő ké­sőbb jött a politikába, mint le­váltott frakcióvezető. Kaníkot csak Pavol Frešo pártelnök támogatta - számára a tegnapi döntés kínos veresé­get jelent. Az SDKÚ-ban a tava­szi elnökcsere óta tart a bel­harc. Frešóékkal szemben egy erős csoport áll szemben, a frakció nagy része a pártelnök konkurensét, Žitňanskát támo­gatta a tavaszi elnökválasztá­son. Az ellentétek a párt novem­ber 17-i programalkotó közgyűlésén mutatkoztak ki teljes valójukban. Akkor a párt régi vezetése, Mikuláš Dzurin- dával az élen kemény kritikával illette Frešóékat, akiket Žitňanská sem védett meg. Kérdéses, Frešo veresége után hogyan fog működni az SDKÚ. Korábban arról érkeztek hírek, hogy egyesek elhagynák a pár­tot. (MSz) Kiska nagyon elégedett a második hellyel Focus: Fico nyerné az elnökválasztást ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Robert Fico nyerné a két év múlva esedékes állam­főválasztást a Focus közvéle­mény-kutató ügynökség ked­den ismertetett reprezentatív felmérése szerint, amely az egyik elnökjelölt, Andrej Kiska megbízásából készült. A november 7-e és 13-a közt, 1013 személy megkérdezésé­vel készült közvélemény-kuta­tás adataiból kitűnik, hogy Fi- córa 19 százaléknyian voksol­nának. Öt követné Kiska 10 Kiska szerint fantasztikus a tíz százalék (Képarchívum) százalékkal. A további sorrend: Pavol Hrušovský (KDH) 7,5 százalék, Ján Čarnogurský (polgári jelölt) 5,7 százalék, Martin Bútora 5 százalék. Iveta Radičová neve nem szerepelt a lehetséges válaszok között, mert az előző kormány­fő korábban többször is kate­gorikusan kijelentette, hogy nem indul a köztársaságielnök­választáson. Száz megkérde­zettből hét nem akart válaszol­ni a feltett kérdésre. 22,4 szá­zaléknyian biztosan nem élné­nek a választójogukkal, továb­bi 23,4 százalék pedig nem tudta megmondani, kire sza­vazna. Kiska lapunk kérdésére azt mondta: fantasztikusnak tartja az eredményt. „Júniusban 4,1 százalékot mértek nekem, a mostani 10 százalék, és ezzel együtt a második hely nagyon jó eredmény” - véli a jelölt. Októ­berben ennél is többet mértek neki, ám akkor a neve mellett feltüntették, hogy ő a Jó Angyal alapítója - ez is hozzájárult jó szerepléséhez. A felmérés során nem kérdeztek rá, hogy a 2. for­dulóban kire voksolnának az emberek. (MSz, SITA) RÖVIDEN Az adókról tárgyal a parlament Pozsony. A 2013-as költségvetés elfogadása a parlament 11., kedden kezdődő ülése előtt álló legnagyobb falat, de tár­gyalnak Tomáš Borec igazságügyi miniszter leváltásáról is. A jövő évi költségvetés a deficitet 2,94 százalék alatt szeremé tartani, 3,059 milliárdos hiánnyal számolva. A képviselők az adótörvényről is tárgyalnak, mely a jogi személyek adóterhét a jelenlegi 19-ről 23 százalékosra növelné, valamint évi 5040 euróbán maximálná a vállalkozók számára érvényesíthető 40%-os átalánykiadásokat. A természetes személyek eseté­ben a létminimum 176,8-szorosát meghaladó jövedelem ese­tében 25 százalékosra emelné az adót. (TASR) Van, akinek nem kell az erotika Pozsony. A médiaügyi bizottság aztjavasolja, hogy ne fogad­ják el Branislav Škripek tervezetét, amelyben a napilapokban megjelenő erotikus képek ellen veszi fel a küzdelmet. Skripek tervezetét egyedül a KDH támogatja, igaz ők is fenntartások­kal. „A tervezet szövegével és megfogalmazásával nem va­gyunk elégedettek, de tudjuk, hogy lépnünk kell ez ügyben. A második olvasatban készek vagyunk módosításokat benyújtani”-mondtaPavolAbrhanaKDHképvíselője. (SITA) Leghamarabb 2014-ben lehetnek kétnyelvűek a vasúti állomásnevek, ha megegyeznek Nincs előrelépés a vasút kétnyelvűsítése ügyében Pozsony. Féléves egyezte­tés után a közlekedési tárca tegnap bemutatta, hogyan kétnyelvűsítené a vasúti állomásokat. Az eredménnyel rajtuk kí­vül senki sem elégedett. A tárgyalások folytatód­nak. MÓZES SZABOLCS Lenne is meg nem is - nagy­jából így írható le a minisztéri­umjavaslata. A tárca két javas­lattal állt elő, ám egyik sem old­ja meg az alapprobémát: az ál­lomások és megállók nevét nem imák ki magyarul. Ám la­punk kérdésére meglebegtet­tek egy lehetőséget: jövőre módosíthatják a vasúti tör­vényt is. Az egyik változat szerint a kétnyelvű táblát egy állomás­hoz közeli parcellán állítanák fel - ha kémé az önkormány­zat. A másik változat szerint az állomás épületében tüntetnék fel a kisebbségi elnevezést - in­formatív táblaként -, a szlovák névvel együtt. Ám ezek mind a települések nevei lennének, tehát nem állomásnevek - gya­korlatilag olyasvalami, amiket most is kitehetnének a telepü­lések. Mindkét megoldás sajá­tossága, hogy nem kell hozzá törvényt módosítani, a kiadá­sok pedig az önkormányzato­kat terhelnék. A javaslatokról - közel fél éve - egy szakértői csoport egyeztet, melynek a tárca munkatársam kívül a ki­sebbségi biztos és a vasutak képviselői a tagjai. A magyar pártok és szerve­zetek elfogadhatatlannak tart­ják a javaslatot. „Ez nem megoldás” - mondta lapunk­nak Bugár Béla, a Híd elnöke, aki szerint tovább folynak a tárgyalások. „Megtehetjük, hogy politikai akarat híján be­terjesztjük a saját javaslatun­kat. Előre megmondták ne­künk, hogy nem fogják megszavazni” - nyilatkozta Bugár. „Újra az önkormányzatokra akarják hárítani olyan feladat megoldását, melyet a kor­mányzat képtelen hatásosan kezelni” - nyilatkozta lapunk­nak Őry Péter, az MKP alelnö- ke. Szerinte különbséget kell tenni a lehetőség és a kötele­zettség között. „Kötelezni kell a vasutat vagy az útkarbantartó vállalatot, hogy a kétnyelvűség érdekében megfelelő lépéseket tegyenek” - tette hozzá. „Törvényi rendezést sürget­tünk és továbbra is ezt szor­galmazzuk. A most bemutatott megoldási alternatívák nem megoldások, hiszen nem telje­sül a vizuális kétnyelvűség, il­letve az önkormányzatokra há­rítják a felelősséget” - nyilat­kozta lapunknak Tokár Géza, a Kerekasztal szóvivője. A vasúti táblák kétnyel­vűsítése azért gond, mert a ki­sebbségi nyelvtörvény csak a településnevek kisebbségi használatát tartalmazza. Az ál­lomásnevek viszont más kate­góriát képeznek - hivatalosan nem településnevek, mégha gyakorlatilag az esetek 90%-ban azok is ezek kétnyelvűsítéséhez a vasúti törvényt is át kellene írni. Lapunk megkeresésére a tárca szóvivője azt mondta, a jogszabályt jövőre módosíta­nák, ám a részletekről egyelőre nem akart nyilatkozni. Á mó­dosítás - ha el is fogadják - csak 2014-ben lépne hatályba. A kérdésben meg kívántuk szó­lítani a kisebbségi biztost is, ám lapzártánkig nem tudtuk elér­ni. Minden valószínűség szerint a szenei kataszteri hivatal kezében marad a Fekete Péter Trnka hibázott, de marad ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Dobroslav Tmka főügyészhelyettes nem okozott anyagi kárt senkinek, senki sem tett szert indokolatlan anyagi előnyre és a büntetőel­járást sem befolyásolta, ezért posztján maradhat, jelentette ki felettese, Ladislav Tichý, a főügyészséget jelenleg irányító első főügyészhelyettes. Tichý tegnap reagált azokra a hírekre, amelyek szerint Trn­ka levélben engedélyezte egy peres ügyben zárolt ingatlan, egy cseklészi többlakásos lakó­ház, a Glance House átruházá­sát a felperesre. Az ügyben a speciális ügyészség jár el, amely zárolta a vitatott ingat­lan, de a felperes Jana Šlachtová többszöri kérvényé­nek eleget téve Tmka engedé­lyezte az ingadan átruházását a Šlachtová tulajdonában lévő CDI cégre. A cég a lakóházat továbbad­ta a felszámolás alatt lévő Ga- peja Kft.-nek, amely Marián Kočner, a maffialistán is sze­replő vállalkozó érdekeltségi körébe tartozik. Tmka tegnap is elismerte, hogy jó barátja Marián Kočnernek, ugyanak­kor cáfolta, hogy az ismeretsé­gük miatt engedélyezte volna a lakóház átruházását. „Ebben az ügyben engem az életben nem keresett meg, erről a témáról sohasem beszélgettem vele” - jelentette ki tegnap Tmka a parlament védelmi bizottságá­nak ülésén. A levél megírását azzal in­dokolta, hogy segíteni szeretett volna az épületben lévő laká­sok jövőbeli tulajdonosainak, akik már az előleget kifizették az eredeti beruházónak. Tmka magyarázatát nem fogadta el Dániel Lipšic (NOVA), aki sze­rint nem véletlen, hogy az in­gatlan Marián Kočner érdekelt­ségi körébe tartozó Gapeja tár­saság tulajdonába került. Tm­ka állítólag a botrány miatt megfontolja lemondását. Tichý ugyanakkor kijelentet­te, hogy nem ért egyet Trnká- nak a levélben kifejtett jogi ál­láspontjával. „Visszavontam az ingatlan átruházásába való be­leegyezést, álláspontunk sze­rint az ingatlan átruházásának korlátozása továbbra is érvényes” - tájékoztatott a fő­ügyész első helyettese. Szerin­te a tulajdonváltás ügyében egyértelműen a szenei katasz­teri hivatal hibázott, nem lett volna szabad az ingatlanra a Gapeja cég tulajdonjogát beje­gyezni. Emiatt a főügyészség tiltakozást nyújtott be a katasz­teri hivatalba, kérve a második tulajdonosváltás semmissé té­telét. „A tiltakozásunknak megfelelően az ingatlannak vissza kell kerülnie a CDI tulajdonába” - jelentette ki Tichý. Az ügyben egyébként R. Č. és A. Č., a Glance House ingat­lanfejlesztő társaság, az azonos nevű épület eredeti tulajdono­sa, két ügyvivője ellen folyik büntetőeljárás, akiket azzal gyanúsítanak, hogy hamis fel­hatalmazás alapján jutottak hozzá a társaság tulajdonjogá­hoz. (lpj, TASR, SITA) Az idénymunkát vállaló diákok havi 155 euró alatt csak 1,05 százalékos járulékot fizetnek Nem minden diáknak kell biztosítást fizetnie ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szociális biztosí­tásról szóló törvény módosító javaslata értelmében, melyet a múlt héten fogadott el a parla­ment szociális bizottsága, az idénymunkát vállaló diákok kevesebb társadalombiztosítá­si járulékot fizetnek januártól, mint a többi, megbízási szer­ződés (dohoda) alapján dolgo­zó munkavállaló. A18 év alatti diákok havi 66 eurós bevételig bérük, pontosabban a kivetési alap 1,05 százalékát fizetik be a Szociális Biztosítóba, a 18-26 év közötti, nappali tagozatos diákok 155 euróig fizetnek ugyanekkora arányú járulékot. Ez csak a garancia- és baleset- biztosítás, ők nem fizetnek nyugdíjbiztosítást. 155 euró kereset felett a diá­kok kötelezően nyugdíjbiztosí­tásijárulékot is fizetnek, össze­sen tehát 29,8 százalékot, de csak abból a részből, amely a 155 euró felett van, ez lesz a ki­vetési alap. A módosító javaslat további része, melyről a jelenleg folyó ülésen tárgyal a parlament, hogy a 155 eurót minden év­ben valorizálják, azaz maga­sabb lesz az az összeg, ami alatt a megbízási szerződésre dolgozó diáknak még nem kell nyugdíjbiztosítást fizet­nie. A felső határt a miniszté­rium a két évvel korábbi or­szágos átlagbér 19,72 száza­lékánál húzta meg. Minderről tegnap egyeztek meg a közép- iskolás és egyetemista diákok képviselői és a szociális mi­nisztérium, egy memorandum aláírásával, (sán) Még jövőre sem lesz legális megoldás

Next

/
Oldalképek
Tartalom