Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)

2012-11-02 / 253. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. NOVEMBER 2. Vélemény És háttér 5 A KMKSZ jelöltjei annak ellenére maradtak alul, hogy a Fidesz kizárólag őket támogatta Ukrajna választott Ukrajna választott. Ma­gának. Csillagot nem, mert az nem volt se égen, se földön. Választott hát abból, amiből lehetett. BÁLLÁ D. KÁROLY Aszegény ember vízzel, a még szegényebb az ukrán politikai paletta kínálatából főz. És aztán eszi néhány évig, különösebb zokszó nélkül. Már az is öröm, ha nem kopikfel az álla. Nagykorúságomtól kezdve hosszú ideig mindig minden or­szágos és helyi választáson részt vettem, lévén a Szovjetunióban ez többé-kevésbé kötelezőnek számított, és a lakosság 99,9%-a engedett ennek a nem túl erő­szakos, de határozott presszió- nak. A független Ukrajna meg­alakulásával a szavazási kény­szer megszűnt, és én boldogan gyakoroltam az állampolgári fe­lelőtlenséget. Gondoltam, ha eddig tékozoltam, ezután in­kább megtartom magamnak a voksaimat. A néphatalom gya­korlásának az a kecsegtető perspektívája, hogy a sok rossz közül módom van a legkisebb rosszat választani, kevésbé bi­zonyult vonzónak, mint az ön­hitt gesztus, hogy kijelenthe­tem: ami ebben az országban történik, ahhoz én soha nem ad­tam a nevemet. Pedig hatéves szünet után most újra lesz magyar képviselő az ukrán parlamentben. Ami természetesen örvendetes. A do­log szépséghibája annyi, hogy az illetőt Gajdos Istvánnak hívják, akiről nehéz feltételezni, hogy valaha is az ukrán hatalmi szfé­rához kapcsolódó üzleti érdekek és pártérdekek fölé tudná he­lyezni a magyar közösség érde­keit. Összeegyeztetésükre vi­szont kétségtelenül tett és tesz dicséretes erőfeszítéseket, így szereplésének vannak pozitív hozadékai. Nehéz megjósolni, most majd mekkora lesz a moz­gástere, lévén nem magyar szí­nekben szerzett mandátumot, és még csak független sem lehet. Ugyanis az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnökét nem saját formációja, hanem a most kormányzó és kormányzati pozícióban megmaradó Régiók Pártja indította a választáson, befutó helyet biztosítva számá­ra. A Viktor Janukovics fémje­lezte párt nem adta olcsón a 74. pozíciót: cserébe az UMDSZ se­hol nem állított egyéni jelölte­ket, ehelyett a Régiók Pártjának ukrán jelöltjeit támogatta, há­rom körzetben éppenséggel az ellenlábas KMKSZ magyar jelölt­jeivel szemben. Utóbbiak esélytelenül indul­tak, de a vártnál is rosszabbul szerepeltek. Nem csupán arról van szó ugyanis, hogy a Kárpát­aljai Magyar Kulturális Szövet­ség elnöke és két alelnöke egyéni jelöltként alulmaradt az ukrán riválisokkal folytatott nemes küzdelemben abban a három vá­lasztókörzetben, amelyben a magyar lakosság részaránya számottevő (de nem képez több­séget), hanem arról, hogy a rá­juk leadott voksok mennyisége azt mutatja, a kárpátaljai ma­gyarok nem állnak mögöttük, erős többségük nem szavazott rájuk, így az élmezőnytől jócs­kán leszakadva 10% körüli vagy az alatti támogatottsággal a 3., 4., 5. helyen végeztek. A szava­zatarányok településenkénti megoszlása arra is következtetni enged, hogy alkalmasint még sa­ját tagságuk sem adta rájuk a voksátmaradéktalanul. Mindez egyenes következ­ménye a KMKSZ hosszú évek óta tapasztalható önérdekű működésének, megosztó és ki­rekesztő magatartásának. An­nak, hogy vezetői akarják megmondani, ki a jó magyar és ki csupán a „magyarul beszélő”, ők igyekeznek lefedni és kisajá­títani a „magyar ügy” egészét, és ők kívánják élvezni a ma­gyarországi támogatások nyúj­totta összes előnyt: anyagiakat és adminisztratív jellegűeket egyaránt (utóbbiak közül talán elegendő megemlíteni azt, hogy a vízumigényléshez szük­séges garancialevelek kiadásá­nak a jogát a szervezet saját be­folyásának a növelésére hasz­nálja). Es ha már az anyaország szó­ba került: a KMKSZ-jelöltek alulmaradása és a lakosság tőlük való elfordulása annak ellenére következett be, hogy a Fidesz- KDNP vezette magyar kormány kizárólag az ő szervezetüket te­kinti partnernek, és a kampány idején is látványosan mellettük állt (személyes megjelenések, nyilatkozatok...). Kovács Miklós KMKSZ-elnök a kampányfilm­jében is hangsúlyosan Orbán Viktor társaságában mutatko­zik. Ám úgy látszik, az itt élőket most még a magyar állampol­gárság megszerzését is lehetővé tevő politikai erők efféle gesztu­sai nem hatják meg. Sót. Nem nehéz párhuzamokat vonni. 2010-ben Szlovákiában az Or­bán Viktorvezette pártszövetség erőteljes támogatását élvező Magyar Koalíció Pártja nem ke­rült be a parlamentbe, míg az árulónak bélyegzett Híd ehhez elegendő szavazatot kapott. 2011 -ben a romániai parlamenti választási kampányba beavat­kozva a Fidesz csak gyengíteni tudta az RMDSZ ellenében lét­rehozott Magyar Polgári Pártot. Úgy fest, a „Támogasson téged Orbán Viktor” nem tartozik a szívbőljövőjókívánságokközé. A szerző kárpátaljai író KOMMENTAR Százhuszonötezer LOVÁSZ ATTILA Ha csak a 125 ezer euró lenne a tét, akkor is bot­rányos a dolog. 125 ezer euró egy ezer eurós fi­zetéssel rendelkező ember tízévi bére, és há­nyán is keresnek havi ezer eurót? Ez a pénz egy olyan magas rangú tisztségviselőnek, mint ami­lyen a Legfelesőbb Bíróság elnöke, eleve nem jár. Több okból. Most nagyon demagóg módon sorolhatnánk, hogy ennyi pén­zért Pozsonyban milyen ingatlan kapható, hogy ennek az összegnek a töredékéért adósodnak el emberek évtizedekre, hogy ennyi pénz mit jelent egy kisebb község, egy iskola vagy bármely közintézmény költségvetésében. Nem hiszem, hogy olvasóink ne tudnák, mennyi az a 125 ezer euró. Érhet ennyit egy ember becsülete, megalázása, besározása. Naponta aláz­nak meg ebben az országban családapákat és anyákat, veszik el megélhetésüket, nézik le őket, és nyilvánosan kezdik ki so­kak jó hírnevét - csak valahogy arra nem emlékszünk, hogy egy gyalogpolgár, akit kikezdett a falu nyelve vagy a hatóság abajgatása, emiatt elveszítette az egzisztenciáját és elfordul­tak tőle az emberek, kipereltvolna 125 ezer eurót egy becsü­letsértési perben. Lehet, azért, mert nincs is rá példa. Štefan Harabin, a Legfelesőbb Bíróság elnöke első fokon kipe­relte. Tételezzük fel, hogy a főbíró ellen felhozott egykori vá­dak (itt konkrétan Sadiki albán maffiafőnökkel folytatott - minimum telefonos - baráti kapcsolatáról van szó) közül mindegyik sima koholmány. A főbíró soha nem beszélt és nem találkozott Sadikival, e nevet esetleg hivatalában hallhatta a titkosszolgálati tájékoztatás, vagy egy-egy lehallgatási enge­dély kiadása kapcsán. Tételezzük fel, hogy az ellene felhozott vádak az ő ellehetetlenítését és befeketítését szolgálták. Ha ez így lenne, képzett jogászként nagyon jól tudja, hogy egy rá- galmazási (büntető) eljárás során az arra illetékes szervek ki­vizsgálják az ügyet, és munkájuk nyomán arra a következte­tésre is juthatnak, hogy Harabin tiszta, mint a ma született bá­rány. Ha ezt a büntetőeljárásban illetékes szervek kimondták volna, lett volna Harabinnak oka személyisége védelmét célzó pol­gári pert indítani, mert az ő presztízsét, jó hírnevét, társadal­mi helyzetét döntötték romba. Csakhogy! E - szerinte - rága­lomhadjáratot követően nemcsak miniszter maradhatott, ha­nem a kormányból való távozása után elfoglalhatta a Legfel­sőbb Bíróság elnöki székét. Ami presztízsét és jövedelmét te­kintve mégiscsak társadalmi csúcspozíció, amely- horribile dictu-még erkölcsi honorral is jár. Magyarán Harabinnak nemhogy a haja szála sem görbült, de olyan pozíciót foglalt el, amelynél magasabbat társadalmi presztízs tekintetében csak akkor foglalhatna el, ha ő lenne a köztársasági elnök. A főbírói poszt a társadalom szemében az államfői utáni második vo­nal, a kormánytagokkal, házelnökkel, főügyésszel (hogy Čentéš mit perelhetne ki?), alkotmánybírákkal egyetemben. Akkor mit is veszített a Sadiki-telefon nyilvánosságra hozata­lával a főbíró? Hogy néhány napig magasabb volt a vérnyo­mása? Hogy napokig magyarázkodásra szorult? Hogy rosszul érezte magát? Nos, kedves főbíró úr, ez az önnéljóval kisebb posztokon lévő vezetőknél is benne van a fizetésben. A főbíró­éban pláne. Lehet, hogya 125 ezereurójogos. Lehet, hogy a bírósági döntés kóser. De ilyen pénz kérni ezért minimum a szolidaritás hiá­nyára utal e kis országban. Elfogadni pedig sima gazemberség. (P.S. E sorok írója megpróbálta kiszámítani, mennyit perel­hetne Maiina Hedvig. Otthon található zsebszámológépének kapacitása nem volt rá elegendő.) Sokszor rossz helyen keressük a békét. Keressük egyáltalán? Muskátli és béke LAMPL ZSUZSANNA Harmadik emeleti erkélye­men valaki letörte a muskátli legszebb virágát, és nyomtala­nul eltűnt vele. Talán egy ga­lambnak eszébe jutott, hogy hiába röpköd föl-alá csőrében az olaj ággal, nincs béke a vüá- gon. Pedig de sokan szónokol­nak róla. A kihantolásra váró Jasszer Arafat is azt mondta egy híres beszédében, „olajfa­ággal jöttem közétek...” A ga­lamb már régóta gyanakodott, hogy nem az emberekkel van baj, mert azok mind békét akarnak, hanem az olajággal. Mennyivel megfelelőbb béke­eszköz egy kicsattanó piros muskátlivirág, gondolta. És el­lopta, mert a galamb is tudja, a cél szentesíti az eszkôžt. Vagy talán E.T., a földönkí­vüli biológus volt? Emlékez­nek? Épp ilyentájt, Halloween éjszakáján igyekezett egy bicik­likosárban a csészealj felé, amivel eljöttek érte az övéi. Hazament, de talán visszavá­gyott, hiszen volt azért itt né­hány jó ember is. S ezen az éj­szakán minden megtörténhet, olvasta egy alkoholreklámban. Tényleg! Gondolata erejével észrevétlenül leszakította a vi­rágomat, majd feltűnés nélkül, úgy, ahogy volt, civilben elin­dult a temető felé, hogy ráhe­lyezze atyja, a nemrég elhunyt Carlo Rambaldi Oscar-díjas látványtervező sírjára. Észre sem vette, hogy rossz helyen jár, mert Pozsonyban ugyan­úgy vigyorogtak a töklámpá­sok, és ugyanúgy mindenféle gonosz szellemnek, boszor­kánynak és egyéb rossznak öl­tözött népek járkáltak az utcán, mint Amerikában, ahol egyszer régen földet ért. Szegény, ke­reste a sírt, de csak akkor jött rá, hogy nem az USA-ban van, amikor hajnalban egy halálfe­jes alak, akit egy villogó szarvú, fehérre mázolt arcú nő támo­gatott, kiokádta magát az egyik sír tövében, és káromkodni kezdett szlovákul, mert a cipő­jét is lehányta. E.T. fényesen dobogó szelíd szíve összeszo­rult. Haza, haza... Vagy talán csak egy kósza lé­lek volt, aki a helyét keresi. Azt is szokták mondani, hogy bé­kéden lélek. Szegény. Az egyik erkélyről elcsente a felmosó­vödröt és a tisztítóeszközöket, a másikról a száradó gatyákat, az enyémről a muskátlit, és ment, suhant tovább remény­kedve, de hiába. Hiába gyűjtött össze mindenfélét, azt az egyet, a békét, a saját békéjét nem találta meg. Hol vagy, sa­ját béke, sóhajtja kétségbeeset­ten, bele az egyre vadabban támadó jéghideg szélbe. A vi­harban leperegnek a muskáüi sziromlevelei. Pirosán kava­rognak. A lélek megrendül szépségüktől, hirtelen úgy érzi, ezt kereste, de aztán a szir­mokkal tovaszáll ez az érzés, s marad a bizonyosság, hogy ez sem a béke volt. Te béke, léte­zel egyáltalán?!! De az is lehet, hogy én vol­tam. Én törtem le a muskátlim legszebb virágát, és kidobtam úgy, hogy észre sem vettem. Talán épp a békén gondolkod­tam. Azon, hogy sokszor rossz helyen keressük. Keressük egy­általán? SA/VE Štefan Harabin egy 8 év­vel ezelőtti autóbaleset - amelynek résztvevője volt - miatt is kártérítést akar, 25 ezer eurót. A biztosító szerint a baleset nem tör­ténhetett úgy, ahogy a résztvevők leírták. Az első szakértői vélemény a bizto­sítót igazolta, ám Harabin fellebbezett, és a második vélemény már neki kedve­zett. Most azért akar kárté­rítést, mert az ügyész nem állította le rögtön az ellene folyó eljárást a biztosítási csalás ügyében, és ez trau­mát okozottneki.- 125 ezer euróért én olyan vak lennék, mint a vágány.

Next

/
Oldalképek
Tartalom