Új Szó, 2012. november (65. évfolyam, 253-276. szám)
2012-11-15 / 264. szám, csütörtök
8 Külföld UJSZO 2012. NOVEMBER 15. www.ujszo.com Letöltendő börtön Cacicnak Kaposvár. Halálos közúti baleset okozása miatt jogerősen egy év, tíz hónap letöltendő fogházbüntetésre ítélte távollétében Radi- mir Cacicot, a horvát kormány első miniszterelnökhelyettesét tegnap a Kaposvári Törvényszék. Cacic 2010. január 8-án vizes úttesten, de megfelelő látási viszonyok között, 145-150 km-es sebességgel haladt Budapest felé az M7-esen, amikor nekiütközött egyvele azonos irányban haladó járműnek. A vétlen gépkocsiban utazók közül ketten meghaltak, egy ember súlyosan, egy másik könnyebben megsérült. Cacic tegnap este - Zoran Milanovic kormányfő kíséretében - rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be lemondását. Emlékeztetett korábbi ígéretére: viseli a következményeket, ha a bíróság feltétel nélküli ítéletet hoz. ,A következmények világosak, lemondok a horvát kormányban betöltött alelnöki tisztségről, valamint gazdasági miniszteri posztomról” - fogalmazott, és ismételten részvétét nyilvánította a magyar áldozatok családjának. Ügyvédje szerint Cacic kész börtönbe vonulni, de még nem tudni, hogy hol. (MTI) Különutas franciák Párizs. Franciaország - az első nyugati országként - hivatalosan elismerte kedden éjszaka az új szíriai ellenzéki koalíciót „a szíriai nép egyetlen legitim képviselőjének” és a polgárháború dúlta ország majdani átmeneti kormányának. Párizs álláspontja így eltér az EU-étól, ugyanis az EU az Arab Ligával közös közleményében csupán fontos lépésnek nevezte az ellenzéki ernyőszervezet megalakulását. (MTI) Sáros lehet Kína is Tokió. Japán sajtóértesülések szerint az észak-koreai kommunista rezsim ballisztikusrakéta-alkatré- szeket próbált exportálni Szíriába a rá kiszabott ENSZ-szankciók megszegésével. Az Aszahi Simbun és a Kyodo azt írta: a dél-koreai hatóságok fegyverek gyártására is alkalmas grafithengereket foglaltak le egy Észak-Koreából Szíriába tartó, Kínában regisztrált hajón, Puszan kikötőjében. Szöul egyes értesülések szerint még júniusban, mások szerint októberben jelentette az esetet az ENSZ- nek, az pedig szakértőket küldött a rakomány átvizsgálására. (MTI) Hatásos volt a szakszervezetek felhívása - rengeteg kővel megdobált rendőr, még több őrizetbe vett tüntető Fél Európa lebénult a sztrájknapon Dulakodás a londoni Oxfrod Streeten. Számos európai városban csaptak össze tegnap a tüntetők a rendőrökkel. (TASR/AP-felvétel) Brüsszel. Munkavállalók milliói léptek sztrájkba Európa több országában kormányaik megszorító intézkedései ellen tiltakozva. Az Európai Szak- szervezeti Szövetség (ESZSZ) felhívása nyomán lett november 14-e akció- és szolidaritási nap, sztrájkokkal, demonstrációkkal, gyűlésekkel. ÖSSZEFOGLALÓ A szakszervezetek erőteljesen ellenzik az Európát a gazdasági pangásba, recesszióba és az európai szociális modell folyamatos leépítésébe vivő megszorító intézkedéseket - áll az ESZSZ közleményében. A dokumentum szerint „a költségvetési konszolidáció élesebb hatással járt annál, mint amit eredetileg becsültek az érintett intézmények, így az EB és az IMF. Ez utóbbi már elismeri, hogy súlyosan elszámította a megszorító intézkedéseknek a növekedésre gyakorolt hatását”. Tüntettek tegnap Belgiumban, Franciaországban, Görögországban, Nagy-Britanni- ában, Németországban, Portugáliában, Spanyolországban - e két utóbbiban 24 órás általános sztrájkot tartpttak. És például a száz olasz városban meghirdetett szakszervezeti tüntetéshez a diákok is csatlakoztak. A római pedagógusmenetben a tanárok kartonpapír feszületre kötözték magukat. Torinóban egy óriás kínai sárkányfej az európai dolgozókat falta fel. Portugáliában teljesen leállt a tömegközlekedés, még a kórházi dolgozók sem vették fel a munkát. Különösen feszült volt a helyzet Spanyolországban, ahol a megszorító intézkedések egyik hatásaként 25 százalékos a munkanélküliség. Már reggel lebénult a tömegközlekedés, Madridban a metró sem működött, a vonatok alig 10 százaléka járt csupán, és 600 légi járatot kellett törölni. A spanyol öngyilkossági hullámra a világsajtó is felfigyelt. A hatalmas társadalmi felháborodás miatt a spanyol bankok kénytelenek voltak felfüggeszteni a kényszer-kilakoltatásokat. Márciusban a kormány csak arra tudta rávenni a bankokat, hogy azoknál a családoknál, ahol mindenki munkanélküli, és a segély több mint 60 százalékát felemésztik a hiteltörlesztések, valamint nincs más ingatlanjuk vagy tulajdonuk, ott függesszék fel a kilakoltatást. Ám ez nem vonatkozott azokra a családokra, ahol a kezesek a nagyszülők vagy más rokonok voltak: rajtuk kíméletlenül behajtják a hiteltörlesztést a bankok. Ezzel azt is elérték, hogy egy hitel miatt több család került az utcára. A legnagyobb görög szak- szervezetek viszont tegnap szokatlanul visszafogottak voltak: arra szólították fel tagjaikat, hogy három órára tegyék le a munkát. Ennek az volt az oka, hogy ők a múlt héten tartottak kétnapos munkabeszüntetést. (MTI, TASR, ú) Hu Csin-tao átadta a stafétabotot - mérsékelten virágzó társadalmat építenek Fiatalítás a legfelsőbb kínai vezetésben ÖSSZEFOGLALÓ Peking. Az idősek helyére fiatalabbak kerültek. Ezt Hu Csin-tao eddigi pártfőtitkár, de még hivatalban lévő államelnök mondta tegnap Pekingben, ahol befejezte munkáját a Kínai Kommunista Párt (KKP) XVIII. kongresszusa, miután megválasztották a párt új központi bizottságát és fegyelmi ellenőrző bizottságát. Hu úgy vélte, a kongresszus eredményei történelmi jelentőségűek, a jelenre vonatkozóan és hosszú távra szólóan is meghatározzák „a kínai sajátosságokkal épülő szocializmus fejlesztésének útját, a pártépítést”. A hivatalos jellemzés szerint a világ legnagyobb - 82 milliós - pártjának kongresszusát „a mérsékelten virágzó társadalom építésének döntő szakaszában” tartották meg. A beszámolók külön is kiemelik: a pártalkotmányba beemelték a környezetvédelem támogatását, s ezzel ezt a területet az ország fejlesztési tervében kiemeltszerephezjuttatták. Az új központi bizottság tagjai közé választották Hszi Csin-pin- get, a főtitkári poszt várományosát és Li Ko-csiangot, aki eddig is a párt politikai bizottsága állandó bizottságának tagja volt, s jövőre a kormányfői székbe készül. A pártalkotmány nem írja elő a többes jelölést a pártfőtitkár személyére. A poszt egyetlen és egyértelmű esélyese az emlíHszi Csin-ping lesz mától Kína új erős embere (SITA/AP) tett Hszi Csin-ping jelenlegi al- elnök, a KB titkárságának korábbi vezetője. Mindez azt jelenti, hogy Hszi kapja majd az elnöki posztotis. A KKP új központi bizottsága mai ülésén választja meg politikai bizottságát, annak állandó bizottságát, valamint a főtitkárt. Ugyancsak a KB dönt a párt jelentős befolyással bíró Központi Katonai Bizottságának (KKB) személyi összetételéről. Ennek elnöke rendszerint a pártfőtitkár, de korábban a hatalomátadás folyamatát elhúzó gyakorlatra is volt példa, így 1987-ben Teng Hsziao-pingl és 2002-ben Csiang Cö-min esetében. Ők két évvel később adták át a KKB el- nökségétutódjuknak. (MTI, ú) Putyin hengerel Nagy pofon az ellenzéknek Moszkva. Jogvédők, ellenzékiek által bírált törvénymódosítások léptek életbe tegnap Oroszországban: a nemzetközi szervezetek munkatársai is büntethetővé váltak kémkedés címén. A törvényben jelentős mértékben kibővítették a hazaárulás fogalmát. A külföldi finanszírozású, politikai tevékenységet folytató, nem hazai, nem kormányzati szervezeteknek külföldi ügynökként kell magukat nyilvántartásba vétetniük. Az Interfax összefoglalója a törvény életbe lépését egy 1954-es plakáttal illusztrálta, amelynek szövege szerint „ha fecsegsz, az ellenségnek segítesz”. (MTI) Izrael megkezdte a célzott likvidálásokat Oslo is veszélybe kerül MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Gáza/Jeruzsálem. Egy izraeli légi csapás megölte tegnap Ahmed al-Dzsabarit, a Gázai övezetet irányító Hamász katonai szárnyának parancsnokát. Ezt a Hamász és az izraeli titkos- szolgálat is megerősítette. A Gázai övezet elleni, négy évvel ezelőtti izraeli támadás óta Dzsa- bari a legmagasabb rangú megölt Hamász-vezető. Számos Izrael elleni támadással, valamint Gilad Sálit izraeli katona 2006- os elrablásával vádolták. Előzőleg Izrael megfenyegette a Palesztin Hatóságot: felmondja az izraeli-palesztin oslói egyezményeket, ha a palesztinok ENSZ-státusuk felértékelését fogják kérni. Az izraeli nagyköveteknek szerte a világban tájékoztatniuk kell erről a miniszterelnököket, államfőket és külügyminisztereket. Mah- múd Abbász palesztin elnök hétfőn jelentette be, hogy az ENSZ- közgyűlésben november 29-én szavazást kémek a palesztin státusról. Ekkor lesz az évfordulója annak az 1947-es ENSZ-határo- zatnak, amely a palesztin mandátumterületet egy zsidó és egy palesztin részre osztotta fel. Barack Obama amerikai elnök már közölte Abbásszal, nem támogatja a palesztin státus magasabb szintre való emelését az ENSZ-ben. Számítások szerint a november végi szavazáson a 193 tagállamból kb. 150 támogatni fogja a javaslatot, amely megnyithatja több nemzetközi szervezetben a kaput a palesztin tagság előtt, például a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróságon (ICC). Ward átruccant egy forró éjszakára Bermudára - igaz, a feleségével Rájár a rúd az amerikai tábornokokra ÖSSZEFOGLALÓ Washington/Perth/Brüsz- szel. Az ausztráliai látogatáson tartózkodó Leon Panetta amerikai védelmi miniszter bejelentette, lefokoz egy éppen nyugállományba vonuló, négycsillagos tábornokot hűtlen kezelésért, és visszaköveteli tőle a pazarló útjaira költött több tízezer dollárt. E döntés egybeesik azzal a botránnyal, amely az amerikai haderő legmagasabb rangú vezetői közül érint kettőt: David Petraeust, aki lemondott a C1A- igazgatói tisztségéről, és John Allen tábornokot, az Afganisztánban állomásozó nemzetközi erők (ISAF) parancsnokát. Legújabban William Ward- ról, a szárazföldi hadsereg tábornokáról van szó, aki az afrikai parancsnokság vezetője is volt. A Pentagon főfelügyelője Ward tevékenységét vizsgálva kiderítette, a tábornok számos alkalommal pazarolta az adófizetők pénzét. Egyszer például feleségével együtt hivatali repülőgépén Bermudára repült egy éjszakára. A Pentagon 82 ezer dollár megfizetését követeli tőle. Valamivel korábban Barack Obama elnök megüzente: bízik John Allen tábornokban, mert kiváló munkát végez Afganisztánban. Hasonlóan nyilatkozott tegnap Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára is Al- lenről, akinek NATO-főpa- rancsnoki kinevezési eljárását felfüggesztették a Petraeus- botránnyal összefüggésben. Allenről ugyanis Petraeus ügyének vizsgálata során kiderült: sűrű elektronikus levelezést folytatott Jill Kelley-vel, egy orvos feleségével. A hatóságok attól tartanak, hogy a levelezés során bizalmas információk szivároghattak ki. Allen tagadja, hogy bármi felróhatót tett volna. Időközben a Petraeus-bot- rány is több síkra terelődött. Az FBI belső vizsgálatot indított azon ügynöke ellen is, akihez segítségért fordult Kelley, miután több fenyegető hangú e- mailt kapott Petraeus első számú szeretőjétől. A The Wall Street Journal szerint az FBI- nyomozó főnökeinek feltűnt, hogy beosztottjuk az ügy megszállottjává vált. Ezután olyan e-mailekre bukkantak, amelyekben az FBI-tiszt félmeztelen fényképeket küldött magáról Kelley-nek. (MTI, ú)