Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-12 / 236. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 12. Vélemény és háttér 7 A polgárok figyelése, mozgásuk és szokásaik feltérképezése messze áll a kormányzás fogalmától A hatalom fülel, s lefülel Ahatalom természeténél fogva gonosz-írtale Nietzsche, s mi csakhozzá- tesszük, hogy éppen ezérta demokráciaegyikvelejáró- ja azon hatalmi, hatalomgyakorlási fékek beiktatása, amelyeknem engedik, hogyahatalmasokazt kezdjenek a hatalmukkal, amit akarnak. LOVÁSZ ATTILA Ebből következően a választásokon megszerzett többség még nem jelent korlátlan uralmat, a kormányzás nem azonos az uralkodással, a döntések pedig alapvetően konszenzussal és nem erőből születnek. Ennyi általános érvényű alapvetés után nézzük meg, mire jó, ha a mindenkori hatalom törvényes felhatalmazást kap arra, hogy összegyűjtesse, rendszerezze és bármikor felhasználja telefono- zási, elektronikus levelezési és kapcsolattartási szokásainkat. Ez ellen tiltakoznak ma néhá- nyan az ellenzékből és jobbára civü szerveződések. A törvényes felhatalmazás szerint ugyanis az állami szervek rendelkezésére kellene állnia a távközlési szolgáltatók által kötelezően tárolt listáknak arról, hogy elektronikus eszközeinkkel kivel vettük fel a kapcsolatot, hány percig beszéltünk, honnan és hova küldtünk villámpostát, vagy a kommunikációs „ketyerénk” éppen hol tartózkodott. Mindez olyan információ, amire az államnak a) az ég világon semmi szüksége nincs, mert ezek birtokában nem fog hatékonyabban és jobban kormányozni, b) nem is szabad ezen információkkal rendelkeznie, mert ha azokat felhasználj a, akkor azt csakis a polgárok szabadságának rovására. Ilyen jellegű információnak nincs különösebb haszna sem: a telefonálási, netezési szokások egyes részei ugyan tények, ha viszont e tényeket „valahogyan” összerakjuk, abból nem áll össze a valóság. A helyi zsebmaffiózót akár ismételten is lehet hívni tévesen, a drogdüer háza előtt állhatunk a kocsinkkal és telefonunkkal dugóban is, a kormányzati pénzeket lenyúló szomszédunkat pedig rendszeresen hívhatjuk azért is, mert az ő fia viszi sétáltatni a kutyánkat. Régi angol jogmagyarázat szerint akinek a kezében a csont van, nem Régi angol jogmagyarázat szerint akinek a kezében a csont van, nem feltétlenül rágta le róla a húst. feltétlenül rágta le róla a húst. Az idézett adatok netán más sorrendbe, kontextusba állítva a ma született bárányról is hihetővé tehetik, hogy pemahajder. S még egy megjegyzés: a felsorolt adatoknál lényegesebb nagyobb tényhalmaz birtokában sem voltak képesek a bíróságok nagy kaliberű gazembereket rács mögé juttatni. Akkor meg minek? Az állam nem egy ember, nem egy hatalmi csoport. Rengeteg alkalmazottja, titokszolgája, rendőre, hivatalnoka van. Ha azok közül csak egy töredék is azzal törődik, hogyan rendezze személyes számláit, és nem a good government követelményeivel, személyes tragédiák sora előtt állunk. „A hatalomnak füle van, fülel, s lefülel vele,” írta Utassy József az átkosban. A polgárok figyelése, mozgásuk és szokásaik feltérképezése messze áll a kormányzás fogalmától, csak uralkodásra jó. Mint a jó öreg Fouché korában és azóta állandóan. S teljesen mindegy, hogy a kormányok élén Robert Ficók, Orbán Viktorok, dalai lámák vagy Obi van Kenobik állnak. A voyerizmust pedig - aminek tényállását az idézett jogi szabályozás teljes mértékben kimeríti - a pszichológia még mindig devianciaként kezeli. JEGYZET Kantáros montérka LAMPL ZSUZSANNA Megszólal a falusi hangosbemondó... Vagy hangszóró? Hangosbe- széló? A nő rájön, hogy nem tudja, pontosan minek hívják azt, ami megszólalt. Nincs vele mindennapos tapasztalata, így arra sincs szüksége, hogy nevet adjon neki. Közben hallja, hogy „kapható gumicsizma, belépő, félcipő, posztó- csizma, sportcipő, montérka és kantáros montérka”. Az utolsó szavaknál a napsugarak beragyogjáka templomkert egyetlen megmaradt fáját, s a nő lelke is fénybe borul, mert érzi, otthon van, az övéi között. Mert ez a szó, hogy montérka, csakis a szlovákiai magyar tulajdona. És ez nem olyan szó, mint a preukázska, obcsánszki, horcsica és párki. Ezeket nem mindenki használja. Akiknek fontos, hogy magyarul beszéljenek, azok azt mondják, hogy bérlet, személyazonossági, mustár és virsli, bár az utóbbiról azért érzik, hogy talán nem magyar szó, de mégis magyarabb, mint a párki. Viszont a monterkát mindenki monterkának hívja. A nő egyszer végzett egy kísérletet a szépen magyarul beszélők díszpéldányaival (bizonyára szívesen fogadnák és meg is érdemelnék ezt a kitüntető megnevezést, amiben a nő részéről egy szemernyi irónia sincs). A kísérlet abból állt, hogy olyan beszédhelyzeteket teremtett, amelyekben nem lehetett kikerülni a fenti és hasonló kifejezéseket. A kísérleti alanyok minden helyzetet simán uraltak, nem azt mondták, hogy dovolenkán voltak, hanem szabadságon, nem azt mondták, hogy burcsákot ittak, hanem murcit, nem azt mondták, hogy kirántott kaprot ettek, hanem pontyot, a virsliről és mustárról nem is beszélve. De amikor arra a helyzetre került sor, hogy monterkát vagy annak megfelelőjét kellett volna mondani... Hát az érdekes volt. Kerülgették a szót, mint a forró kását. Aztán azt mondja az egyik, elég feszélyezetten, hogy szerelőnadrág. Az meg milyen? Olyan nadrág, ami tud például villanyt szerelni vagy kicseréli az akkumulátort? Kérdezte a nő. Jaj, hát miket beszélsz, mondta a másik. Hát a montérka! És hirtelen mindenki fellélegzett, hogy nem ő, hanem valaki más mondta ki. A nő megkérdezte, miért kellett annyit tétovázni, miért nem lehetett rögtön kimondani, mikor nyilvánvaló volt, hogy a „montérka” mindenkinek ott van a nyelve hegyén. Mert aki úgy beszél magyarul, mint a magyarországiak, az nem így mondaná, felelték. Úgy beszél, vagy szebben beszél? Kérdezte a nő. A magyarországiak másképp, szebben beszélnek, mint mi, válaszolták. A nő és egy magyarországi tudós ismerőse megállapította, hogy valóban van különbség az ottani és az itteni nyelv- használat között. Például mi azt mondjuk„úeszbé kulcs”, ők azt mondják „pendrájv”. Mi azt mondjuk „nótbukk”, ők azt mondják „leptop”. A montérka az (talán) munkaruha. Lehet. De az indigókékszínű kantáros vagy anélküli munkaruha akkor is montérka. KOMMENTAR Ezt KAPjuk MOLNÁR IVÁN Az uniós döntéshozók korábban azzal hitegették az új tagországokat, hogy az Európai Unió Közös Agrárpolitikájának (KAP) reformja igazságosabbá teszi az agrárdotációkat, de már minden jel arra utal, hogy ezt az ígéretüket sem gondolták komolyan. A nagy nyugateurópai országok nem hajlandók lemondani előnyeikről, és ha az új tagországok nem lépnek fel egységesen, az igazságtalan támogatási rendszer akár 2028-ig is fennmaradhat. Szlovákia, a többi új uniós tagállammal egyetemben a csatlakozása óta hátrányban van a régi tagországokkal szemben, mert azok jóval nagyobb agrárdotációkat kapnak. Emiatt a szlovákiai gazdák és élelmiszergyártók képtelenek olyan kedvező árakat kínálni, mint a nyugatiak, vagyis a fogyasztók kegyeiért folytatott versenyben rendre alulmaradnak. Mindez természetesen az egész ágazatra rányomja a bélyegét, így nem csoda, hogy míg 1989 előtt Szlovákia önellátó volt például sertéshúsból, mára a hazai termelők a kereslet felét sem képesek kielégíteni. A korábban olyan virágzó ágazatokat, mint a cukoripar, szinte teljesen leépítettek. Szlovákia 2004-es uniós csatlakozása óta emiatt csak a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban több mint 30 ezer ember vesztette el munkáját, és akkor még nem beszéltünk ennek hatásáról a többi ágazatra, hiszen minden egyes élelmiszer-ipari munkahelyhez további 8 kötődik egyéb ágazatokból. Az élelmiszer-ipari cégek döntő többsége ugyanakkor kisvállalkozás, és az egyébként magas munkanélküliséggel küszködő vidéki régiókban biztosít néhány állást. Ezeket a vidékeket pedig a nagy külföldi befektetők széles ívben elkerülik. A mezőgazdaság gondjaiért persze nem kizárólag az igazságtalan uniós támogatáspolitika a felelős. A Fico-kormány ugyanis, ahelyett hogy segítene a rendkívül nehéz, faggyal és aszállyal tarkított évet maga mögött tudó ágazaton, a jövő évi állami költségvetésből az ideinél kevesebbet folyósít a gazdáknak. Az uniós támogatások és a rájuk kötődő hazai társfinanszírozás összege az elkövetkező évben csaknem 13 százalékkal marad el az ideitől, csodákat így az elkövetkező időszakban se várhatunk. Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy őt mindez nem érinti, hiszen az ágazat problémái az élelmiszerárakon is meglátszanak. Nem kell sokáig várni a további áremelkedésekre. FIGYELŐ Egoisták ideje Az uniót kínzó válság lázba hozta a szeparatistákat: a gazdag régiók úgy érzik, elég volt a szegényebbekkel vállalt szolidaritásból - írta elemzésében a Der Spiegel német hetilap. A jelenség paradoxnak mondható. AII. világháború óta Európa államai éppen a szorosabb összefogásban látták a történelmi konfliktusokból kivezető utat. Az integráció során apránként egyre több jogkört adtak át Brüsszelnek. Amikor pedig az EU-tagállamok egy szűkebb csoportja megállapodott a közös fizetőeszköz bevezetéséről, a legtöbbjük számára világos volt, hogy a valutauniót előbb-utóbb politikai unióval kell kiegészíteni. Ám éppen most, amikor a nemzeti szuverenitás egyre inkább elolvad, több európai régió saját államot követel magának. Ahogyan az euró- övezeten belül észak és dél konfliktusa van kibontakozóban, úgy erősödnek egyes országokon belül a gazdag régiók elszakadási törekvései. Mindenütt feljövőben vannak a populisták, akik újfajta egoizmust hirdetnek. Az I. világháború után Olaszországhoz csatolt Dél- Tirolban a munkanélküliség aránya (4,1%) egyike a legalacsonyabbaknak Európában. A zömmel német ajkú lakosság egyre kevésbé érzi felelősnek magát az Itáliát gyötrő válságért. Mario Monti római kormányfő 750 millió eurónyi megtakarítást követel Dél- Tiroltól. Ez ellentmond annak az írásos garanciának, amelynek értelmében az északi régióban beszedett adók 90%-a visszafolyik Dél-Tirolba. A dél-tiroli nacionalista pártok egyre szítják azoknak a polgároknak a dühét, akik nem akarják, hogy szűkebb pátriájukat magával rántsa az itáliai örvény. Belgaellenes tematikájával az antwerpeni Bart de Wever is azt a nagyfokú elégedetlen- séget lovagolja meg, amelyet a flamandok többsége érez annak láttán, hogy pénzük a szegényebb déli Vallóniába áramlik. „Belgium nem más, mint transzferunió, amelyen belül a flamand demokrácia túlzott mértékben járul hozzá a szövetségi állam fenntartásához” - bírálja a helyzetet az Új Flamand Szövetség vezére. A gazdag Flandriából évente 6 müliárd euró áramlik a szegényebb Vallóniába. (MTI)- A berköveteleseket pedig küldjétek at a kifogást minisztériumba.
