Új Szó, 2012. október (65. évfolyam, 226-252. szám)
2012-10-06 / 231. szám, szombat
6 Külföld ÚJ SZÓ 2012. OKTÓBER 6. www.ujszo.com RÖVIDEN Ezrek tüntettek Ammánban Ammán. Az ellenzéki Muzulmán Testvériség felhívására tegnap tüntetők ezrei vonultak fel mélyreható reformokat követelve Ammánban, miután a jor- dániai uralkodó az előző napon feloszlatta a parlamentet és bejelentette, hogy előre hozza a csak évek múlva esedékes választásokat. Több mint kétezer rendőrt vezényeltek a helyszínre, megakadályozták, hogy fiatalok megtámadják a tüntetőket. A rendőrök letartóztattak nyolc embert, és lőfegyvereket koboztak el. (MTI) Kiürülhet a görög kassza Athén. A görög állam november végéig tudja fedezni a kiadásokat a nemzetközi hitelezők támogatása nélkül - mondta a görög miniszterelnök a Handelsblattnak. Antonisz Szamarasz a német lapban megjelent interjúban elmondta: „a kassza kiürül” november végére, ha nem érkezik meg az újabb hitel- részlet. A 31 milliárd eurós támogatás átutalása attól függ, hogy müyen megállapításra jutnak a hitelezők (IMF, Valutaalap, EU) szakértői a reformok végrehajtását vizsgáló ellenőrzés során. (MTI) Angela Merkel fogadja Orbánt Berlin. Angela Merkel német kancellár október 11-én hivatalában fogadja Orbán Viktor magyar miniszterelnököt - közölte tegnap a német kormány szóvivője. Steffen Seibert szerint „a találkozó középpontjában a kétoldalú kapcsolatok és az euróövezet helyzete állnak”, további témák „a két ország belpolitikai fejleményei és regionáliskérdések”. (MTI) EU-csatlakozás: Szerbia várhat Belgrád. Szerbia idén már biztosan nem kap időpontot az európai uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésére - állítja a Tanjug szerb hírügynökség. A hírügynökség betekintést nyert az Európai Bizottság jövő héten nyilvánosságra kerülő jelentésébe. Szerbiának „látható és tartós javulást kell elérnie Koszovó ügyében, olyat, amellyel mindkét fél közelebb juthat az uniós tagsághoz, és amellyel elkerülhető egymás kölcsönös akadályozása” - áll a jelentésben. Szerbia március elején kapta meg az EU- tagjelöltistátust. (MTI) Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte Szíriát, mivel a hadserege egy török falu ellen idézett támadást Heves légitámadások Homsz térségében A szíňai támadás egyik török sebesültje (TASR/AP-felvétel) ÖSSZEFOGLALÓ NewYork/Homsz. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nyilatkozatban ítélte el az Akcakale török falu ellen intézett szíriai tüzérségi támadást, s a hasonló, nemzetközi jogot sértő lépések azonnali beszüntetését követelte. „A Biztonsági Tanács tagjai hangsúlyozták, hogy ez az incidens rávilágít arra, milyen súlyos hatást gyakorol a szíriai válság a szomszédos országok biztonságára, a térség békéjére és stabilitására” - fogalmaz a tanács nyilatkozata. A dokumentum a szíriai hadsereget tette felelőssé az öt halálos áldozatot követelő szerdai támadásért, s „felszólította a szíriai kormányt, hogy maradéktalanul tartsa tiszteletben szomszédainak szuverenitását és területük sérthetetlenségét“. A BT egyúttal visszafogottságra kérte a két szomszédos országot. Szerda délután szíriai aknagránátok csapódtak be a délkelettörökországi Sanliurfa tartomány egyik határ menti falujában, Akcakaléban, megölve egy nőt és négy gyermeket. Megtorlásként a török tüzérség szíriai célpontokat lőtt. Közben tegnap a szíriai lázadók azt közölték, hogy Damaszkusz környékén elfoglaltak egy légvédelmi bázist, és rakétákat zsákmányoltak - ez ritka fegyvertény részükről a főváros térségében, ahonnan Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai visszavonulásra kényszerítették őket. Egy YouTube-ra föltett videón felkelők tucatjai katonai gyakorlóruhában ünnepelnek, mögöttük fekete füst száll föl egy katonai létesítményből. Egy középkorú, géppisztolyos férfi azt mondta, hogy a főváros keleti szomszédságában lévő Gúta támaszpontja elleni támadást csütörtökön hajtották végre. A szíriai hadsereg tegnap heves légitámadásokat intézett Homsz térsége ellen, ahol először vetettek be harci gépeket, az ország más térségeiben is folytak harcok a katonák és lázadók között - közölte egy civil szervezet. Pénteken legalább 22 ember halt meg erőszakos cselekményekben Szíria-szerte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja szerint. Akárcsak a közel L9 hónapja tartó lázadás minden péntekjén, most is tüntetések voltak Aleppó tartományban és Damaszkuszban, ahol a nagyimán Bassár el-Asz- ad elnök távozásáért és az ínségtől szenvedő lázadó városokért imádkoztak. Lefékezett a gazdaság, Magyarország 397 milliárd forintos takarékossági csomagot hirdetett meg Drágábbá válik a pénzkivétel Budapest. Összesen 397 milliárd forintos intézkedéscsomagot jelentett be tegnap Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter: bevezetik a segélyplafont, többe kerül a pénzautomatából történő pénzfelvétel, és elhalasztják a tanárok béremelését. A forint a bejelentés hatására kissé erősödött. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Olyan döntéseket hoztunk, amellyel biztonsággal 2,7% lesz az államháztartás hiánya - közölte Matolcsy György nemzet- gazdasági miniszter. Emellett idén 133 milliárd forintot zárolnak a kormányzati intézményeknél, ezeknek nincs hatása a lakosságra és a vállalkozásokra -tette hozzá a miniszter. Emellett leépítik a bürokráciát, mert vannak olyanok, akik egyszerre kapnak bért és nyugdíjat is, a közszférából nyugdíjba vonulókat pedig nem pótolják. Az iskolák átvételével és a járások kialakításával 22 ezer fővel csökken a közszféra, ami 30 milliárdos megtakarítástjelent. Lesz segélyplafon Bevezetik a segélyplafont is. Matolcsy annyit mondott, a cél az, hogy a 47 ezres közmunkabérnél ne legyen nagyobb a segélyösszege. Ez 8-10 milliárd forintos megtakarítást jelent. A pénzügyi tranzakciós illetéknél is emeltek néhány tételt. Emellett több adót kell fizetni, ha bankautomatából veszünk fel pénzt. Az eddigi 1 ezrelék helyett 3 ezreléket kell fizetni. Eltörlik a társadalombiztosítás plafonját. Jövőre kivezetik a fél- szuperbruttót is, ami azt jelenti, hogy valóban egykulcsos, L6%-os lesz az adórendszer. A két intézkedés hatása azt jelenti, hogy körülbelül 40 ezer ember többet fizet valamennyivel. Az intézkedéscsomag része az is, hogy elhalasztják a tanárok béremelését. Lefékez a gazdaság Matolcsy azt is bejelentette, visszavágják az idei és a jövő évi növekedési várakozásukat is. Idén a stagnálás helyett 1,2 százalékos GDP-csökkenés, a jövő évi 1,6%-os növekedés helyett pedig csupán 1%-os bővülésre lehet számítani. Matolcsy beszédét követően erősödésnek indult a forint: az eurót 282 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a csütörtök éjszaka folyamán tartott 284,70 forint körüli jegyzéssel. Elemzők szerint megalapozottak a kiadáscsökkentő intézkedések, a bevételnövelő pontok között azonban akadnak bizonytalanabb elemek. A választókra viszont igyekezett nem több terhet rakni a kormányzat. (MTI, Hvg.hu) Al Gore: Obamának légszomja volt a vita során Mitt Romney erősödött MTl-ÖSSZEFOGLALO Washington. Az amerikai elnökjelöltek első tévévitája után Barack Obama és kampánystábja tisztességtelen magatartással vádolta meg a republikánus kihívót, Mitt Rom- ney-t. „Ha valaki elnök akar lenni, akkor tartozik az igazsággal az amerikaiaknak” - jelentette ki Obama Denverben. „És íme az igazság: Romney kormányzó nem tudja fedezni 5 ezer milliárdos adóprogramját (a leggazdagabbaknak nyújtott adókedvezmény meghosszabbítását) anélkül, hogy felrobbantaná a deficitet vagy megterhelné a középosztályt” - hangoztatta az elnök, aki agresszívabb vitastílust ígért a tévévita két következő, október 16-i New York-i és 22-i floridai fordulójára. A Reuters és az Ip- sos közös felmérése szerint Romney pozíciója megerősödött az első tévévitának köszönhetően. 51 százalékra nőtt azoknak a választóknak az aránya, akik pozitívan vélekednek a republikánus elnökjelöltről. Al Gore szerint a denveri levegő tehetett Obama gyenge szerepléséről. A liberális politikus rendkívül furcsa indokkal próbálta magyarázni, hogy miért szerepelt Barack Obama az előzetes elvárásokhoz képest gyengébben az első elnökjelölti vitán. Egy televíziós műsorban Al Gore azt nyilatkozta: „Lehet, hogy valami nagyon megosztó dolgot fogok most mondani, de Obama délután 2-kor érkezett Denverbe, néhány órával a vita kezdete előtt. Romney Denverben készült fel a vitára. Ha valaki 1500 méter magasan fekvő helyre megy (a Sziklás hegységben van), és csak néhány órája van alkalmazkodni... Hát, nem tudom...” Caracas vörös színbe öltözött. A holnapi venezuelai elnökválasztás előtt megtartotta kampányzáró nagygyűlését Hugo Chávez elnök és ellenzéki kihívója, Henrique Capriles Radonskí. A dél-amerikai országban 1933 óta hatalmon lévő Chávez a caracasi nagygyűlésén azt harsogta: „Október 7-én mindenkinek Chávezre kell szavaznia." (TASR/AP-felvétel) Már nem Ruzyné Václav Havel repülőtér Prága. Václav Havel, a tavaly decemberben elhunyt volt csehszlovák és cseh köztársasági elnök nevét viseli tegnap dél óta a prágai Ruzyné repülőtér. Az egyik legnagyobb közép-európai légikikötő - utasforgalma évi 11-12 miHió fő-átnevezését Václav Havel Repülőtérre egy felmérés szerint csupán a lakosság 39 százaléka támogatta. „A repülőtér új neve nagyon találó. Václav Havel volt ugyanis az, aki a rendszerváltás után megnyitotta a világot a csehek, a csehszlovákok számára” - jelentette ki Karel Schwarzenberg külügyminiszter. Bár az ünnepségre meghívót kapott Petr Nečas miniszterelnök és Václav Klaus államfő is, egyikük sem jelent meg. Nečas Pozsonyban vett részt az uniós politikusok kohéziós alapokról szóló tanácskozásán. Václav Klaus nem indokolta meg távolmaradását. (MTI) Hosszú évtizedek után Irán-Irak találkozó Bagdad. Ahmad Vahidi dandártábornok iraki kollégája, Szadun ad-Dulaimi meghívására Bagdadba látogatott, ahol a két ország katonai kapcsolatainak kiszélesítéséről, valamint időszerű nemzetközi és térségbeli kérdésekről tárgyalt. Vahidi kijelentette, hogy látogatása hozzájárul a két ország közötti együttműködés erősítéséhez, és kapcsolataik a térségbeli biztonságot és békét fogják szolgálni. Megfigyelők szerint Vahidi bagdadi látogatása közvetlenül összefüggött a szíriai eseményekkel. Iráni védelmi miniszter 1979 óta nem járt Irakban. A két ország ugyanis 1980 -88 között háborút vívott, amely az időtartamát, a bevetett katonák számát, a felemésztett pénzt, illetve az emberi áldozatokat illetően is a XX. század egyik legsúlyosabb katonai konfliktusa volt. (MTI) Kettős állampolgárság Nehezen büntethető Ungvár. Nehezen lesz érvényesíthető Ukrajnában a kettős állampolgárság eltitkolásának bírságolása, amelyről a napokban fogadott el törvénymódosítást az ukrán parlament - állítják kárpátaljai jogi szakértők. Szerintük az ultrán törvények nem tiltják a kettős állampolgárságot. Úgy vélik, a törvényekben rögzített „egyetlen, egységes állampolgárság” elve azt jelenti, hogy Ukrajnában nem létesíthetnek külön állam- polgárságot az egyes területiközigazgatási egységek. Szakértők rámutatnak: a kettős állampolgárságot tiltó politika a globalizálódó világban, az európai integrációs folyamatok közepette aligha járhat pozitív eredménnyel. (MTI)