Új Szó, 2012. szeptember (65. évfolyam, 203-225. szám)
2012-09-29 / 225. szám, szombat
20 Szalon ÚJ SZÓ 2012. SZEPTEMBER 29. www.ujszo.com FILM A SZALONBAN Zen és a tigrisfogás művészete JANK0V1Č DÁVID „Elgondolkodom, vajon Ó-e az utolsó. Egyes-egyedül, vadászik, öl, és várja a halált” - elmélkedik Dániel Nettheim The Hunter (Az orwadász) című filmjében Martin David (Willem Dafoe), a rejtélyes zsoldos, akit azzal bíz meg egy fegyver- gyártó vállalat, hogy vadássza le az utolsó életben lévő tasman tigrist. És amikor így tesz, nem csak zsákmányára céloz, hanem sajátmagárais. Sokat lehetne vitatkozni a filmművészet jelenkori állapotáról és a kirajzolódó tendenciákról, az azonban mégis magabiztosan állítható, hogy a The Hunter című film mint jelenség a művészeti ág tasman tigrisei közé tartozik, még ha szerencsére nem halt is ki, sőt, a budapesti Toldi moziban vetítették is, októbertől pedig DVD lemezen is megvásárolható. És most nem azokra a megkülönböztető jegyeire gondolok, amelyek párhuzamként felidézik bennünk Corbijn The American (Az amerikai) című filmjét: a kevés párbeszédre, „Alain Delon a Le Samouraiban” karakterre vagy az igényesen megkomponált képekre. Sokkal inkább arra a rendezésre, amely a filmet több síkon is az év legintrovertáltabb munkájává - és egyben igazi mesterművé - teszi. Az első síkon kimagasló vizuális élmény, amennyiben világszínvonalú operatőri munkával ránt be minket Tasmania őserdeibe, az ember előttibe, a primordiálisba. A külső táj itt is a lélek, míg a főhős útja a tudatalattiba való leereszkedés metaforája, akárcsak Coppola Apocalypse Now (Apokalipszis most), vagy kifinomultabb kivitelezésben Tarkovszkij Stalker c. filmjében, a különbség csupán az, hogy ez az utazás nem a sötétség szívébe visz, mint Conrad regényében, hanem a megváltás felé. Ha azonban egy második, árnyaltabb síkon is szemügyre vesszük a filmet, azt látjuk, hogy az gondolatilag olyan mélyen átitatott a zen tradícióval, hogy egy lapon említhető azokkal a diszciplínákkal, amelyek azzal történetileg is oly szorosan összekapcsolódtak: példaként legyen szó akár a ha- ikuról, akár a japán tájfestészetről. Olykor a koncepcionális párhuzamok szinte adják magukat, így a film végén megjelenő tasman tigris pontosan úgy néz Dafoe-ra, és tölti ki a snittet a maga lenyűgöző ma- gábanvalóságában, mint a tigris Mu-ch’i (Mokkei) 13. századból való festményén. Felmerülhet persze a kérdés, hogy illeszkedhet a buddhizmus olyan ága, amely az együttérzés hirdetésén alapszik egy olyan történethez, melynek főhőse hidegvérű pro- fesszionalitásán túl gyilkolásból él. Emlékeztetünk azonban arra, hogy a zen fennállásának kezdetei óta milyen szorosan kötődött Japánban a szamurájok életéhez. Ennek két magyarázata van: egy morális és egy filozófiai. A morális az, hogy a zen filozófiája arra tanít, sosem nézzünk vissza, a filozófiai pedig az, hogy az életet és a halált indifferensen kezeli. Ez összhangban van a harcos - és jelen esetben főhősünk - relatíve egyszerű lelkületűvel. Másik oldalról a zen gyakorlat egyszerű, közvetlen, önmagára támaszkodó és egyben önmegtagadó, így tehát magában hordozza mindazt, amire hősünknek magányos küldetései teljesítéséhez szüksége lehet. Jól illusztrálja ezt a film elején, amikor megbízójának arról panaszkodik, hogy kénytelen volt a megbízásra várva két hetet tölteni a hotelszobájában. Az érme másik oldala, hogy a hotelszoba Párizsban van. Egy harcos elméjében azonban az ellenségen kívül nem férhet meg semmi, így"nem meglepő módon a Louvre megtekintése sem. Nem engedheti, hogy cél- ratartását bármi elhomályosítsa, akár fizikailag, akár emocionálisan vagy intellektuálisan. A jó harcos általában aszkéta vagy sztoikus, mindenesetre vasakarata van. Ha mindezeket figyelembe vesszük, érthetővé válnak azok a hosszú jelenetek, amelyeket a főhős minimalista életmódjának bemutatására szentel a rendező. Martin David fürdik, Martin David zenét hallgat, Martin David a laptopján gépel. Jef Costellónak minden holmija egy madárkalitka, néhány doboz cigaretta és pár palack víz volt. Martin David modernebb karakter, de neki sincs sokkal többje, mint egy iPod hordozható hangfalakkal. Amikor pedig hősünk Tasmania lenyűgöző tájait járja a kihaltnak hitt faj utolsó példányának állítva csapdákat, nem csak egyszerű napi cselekvéseket végez. Számára minden csapda elhelyezése külön ceremónia, melyben benne rejlik a sátori, vagyis a megvilágosodás élményének felfedezése. Semmi absztrakció, semmi konceptualizáció, csak a mindennapi cselekvés. A bonyodalom akkor jön, amikor morális természetű döntést kell hoznia, és ez a döntés saját megtisztulásának záloga is. Ez egy harcos veszte és egy ember születése. A karakterfejlődés nagyszerűen kivitelezett, Willem Dafoe színészi játékának méltatása pedig meg akkor sem maradhat ki, ha az Antichristban nyújtott alakítása óta az életünket is rábíznánk. Az egyébként egyszerű, de annál brili- ánsabb forgatókönyv pedig nem csak az emberi kötődés mozzanatát hozza be, hanem olyan örök érvényű problémákat is feszeget, mint a pusztító erőként ható kapzsiság, ami a filmben csakúgy, mint a történelemben, egy állatfaj kipusztulásához vezetett. Talán - Thomas Pynchon szavaival élve - „a nyelvnélküliség azt jelentette, hogy nem lehetett őket kooptálni abba, amit ke- rekded és lenszőke hódítók Üdvösségnek hívnak”. CD-AJANLO Group’N’Swing: Botrány! PUHA JÓZSEF A látszólag lényegtelen, valójában nagyon is fontos kiegészítőkkel kezdem. A CD címe és borítója telitalálat! A vásárló szeme akaratlanul is megakad a hanghordozón. Ha tetszik, ha nem, a mindig is fontos botrány szó jelentősége az elmúlt években tovább erősödött, és a sajtó vezető kifejezésévé vált. Furcsállom is, miért csak most jutott eszébe valakinek albumcímnek használni, és szerzeményt írni hozzá. A címhez ötletes, újságot ábrázoló borítókép társul, amelynek cikkeiben a nagylemez dalcímei olvashatók. Az átlagos zenehallgató leginkább az interneten és CD formájában találkozhat a zenekarral, a rádióban ritkán. Pedig többre hivatott, meggyőződésem, hogy jelentősebb médiatámogatással nagyot lépne előre, jócskán növelné rajongói számát. A külsőségek után most már rátérek a tartalomra, a zenére, amely - a címből kiindulva - botrányosan jó. A negyvenes, ötvenes évek Amerikája napjainkba ágyazva, hangzásban és látványban egyaránt. A Group’N’Swing mára Magyar- ország első számú Swing and Boogie Show együttesévé vált. Táncparkettre szánt, boogie-s lüktetésű, swinges, nagyzenekari felvételeivel és a stílushoz passzoló karakteres imázsával egyre szélesebb körben hódít. Az együttest Péntek Tibor „Sas” verbuválta 2006-ban. Tíztagú, jelenleg egy-egy dobos (Péntek Tibor „Sas”), nagybőgős (Molnár Péter), zongorista, orgonista (Lőrincz Ádám), gitáros (Gyalog Zoltán), négy fúvós (Csík Tibor - trombita, Nyikes Krisztián - trombita, Bakó István - szaxofon, Almási Attila - harsona, baritonszaxofon) és két énekes (Gájer Bálint, Mihályi Réka) alkotja. Az utóbbi kettő karizmatikus frontemberként viszi a hátán a produkciót. Amellett, hogy tökéletesen énekelnek, Bálint kellően sármos, a párkányi származású Réka kellően titokzatos. A zenészek - elmondásuk szerint - hosszú utat bejárva alakították ki hangzás- világukat. Mindenki hozott magával kedvenceket, a közös példakép, az örök klasszis, Frank Sinatra pedig erős bástyaként áll előttük. 2010 októberében került forgalomba a saját szerzeményeket felvonultató bemutatkozó albumuk Swing amíg élek! címmel. A Botrány! az első nagylemezzel összehasonlítva modernebb, frissebb hangvételű. A zenészek a swinget játszi könnyedséggel fűszerezik, ha kell, vadítják rock and rollal, rockabillyvel, latin dallamokkal. A végeredmény: a közönség széles körét megcélzó, fülbemászó, táncra csábító zene. A CD-n tizenkét saját, magyar nyelvű dal, valamint négy, a zenekar világára átírt örökzöld nemzetközi sláger: a Just the Way You Are, a Mambo Italia- no, a You’re the First, the Last, My Everything és a Tu Vuó Fá L’Americano hallható. Az album zenei producere a United- ban megismert Romhányi Áron. A zeneszerzésben is ő viszi a prímet, mellette Gájer Bálint, Lőrincz Ádám, Almási Attila és Kovács Erik komponált még, az elsősorban a szerelem, vágyakozás, csalódás témakörben íródott szövegek pedig Födő Sándor „Fido”, Lombos Márton, Várszegi Ákos, Szűts Rita és Lőrincz Ádám tollából születtek. A negyvenes, ötvenes évek Amerikája - ahogy írtam - nemcsak a hangzásban, hanem a látványban is visszaköszön. A Group’N’Swing a korra jellemző ruhákban és kiegészítőkkel teszi még hitelesebbé a zenéjét. A budapesti fellépéseken egy 1938-as Chevrolet Master Deluxe alapozza meg a régmúltba való visszarepülést, ezzel jön-megy az együttes, a közönség nem kis meglepetésére. A koncerteken a saját szerzemények és a nagy elődök (többek közt Frank Sinatra, Ray Charles, Barry White vagy Natalie Cole) slágereinek átdolgozásai mellett az új generáció, Michael Bubié vagy Amy Winehouse dalainak átiratai is helyet kapnak. A Botrány! a maga stílusában tökéletes nagylemez. 2012 kiváló magyar CD-inek csoportját gazdagítja, közöttük nyilván a legüdébb. Remélhetőleg minél több házibuli nélkülözhetetlen kelléke lesz. Igazi felüdülés volna, ha olykor a legnépszerűbb rádióállomások műsoraiban is hallhatnánk róla egy-egy felvételt, a gyakran egyhangú, egysíkú, úgynevezett rádiós slágerek között. A célnak tulajdonképpen bármelyik megfelelne. SZALON Szerkeszti: Csanda Gábor. Levélcím: Szalon, Új Szó, Lazaretská 12, 814 64 Bratislava 1. Telefon: 02/592 33 447. E-mail: szalon@ujszo.com
