Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-18 / 165. szám, szerda
20 Sport ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 18. www.ujszo.com A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára Londonban járt, és személyesen adta le a játékokon részt vevő 158 magyar versenyző nevezését Molnár Zoltán: „Csodálatos az olimpiai falu” Múlt héten egynapos villámlátogatáson járt Londonban Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és csapatvezetője. A hetedik olimpiájára készülő sportvezetőt a szigetországbeli tapasztalatairól kérdeztük. ALBERTJÓZSEF A közlekedésen érződik már az olimpiai zsúfoltság? Nagyon! Londonban nem szabad autóval közlekedni. Taxival mentem a reptérről a regisztrációra, az odaút két és fél, a visszaút három órát vett igénybe. Javaslom a magyar turistáknak, hogy ha kijönnek, mindenhová metróval vagy vonattal utazzanak. Útja során mit intézett? A játékokon részt vevő 158 magyar versenyző nevezését kellett személyesen leadnom. Sok időt vett igénybe az egyezNémeth Miklós a montreali olimpián aranyérmet szerzett gerelyhajításban. Londont már szurkolóként, visszafogottan várja. „Hatalmas csalódás lesz az olimpia - kezdte szigorúan Németh. - Csak reménykedni tudok, hogy nem lesz olyan súlyos a helyzet, mint amilyenben a sport van Magyarországon. A legjobb edzők évek óta külföldre menekülnek, ahol megfizetik őket, és ott a mi riválisainkat készítik fel. A korábbi szervezettség gyakorlatilag eltűnt, a tetés, arról nem is beszélve, hogy hatalmas odafigyelést, koncentrálást igényelt ez a munka. Nem akartam úgy jártámogató közösség megszűnt. Ki meri ezek után azt mondani, hogy túl kell szárnyalni a pekingi három aranyat? Félreértés ne essék, én nagyon szurkolok a mieinknek. És nem nosztalgiázom. Pontosan tudom, hogy nem 1948-at írunk, amikor édesapám nyert, és nem 1976-ot, amikor én. Minden másképpen van, fizikálisán, mentálisan, felszereltségben, anyagilag. Jó példa, hogy a vívósport milyen mélységekbe zuhant. A labdajátékoknál is komoly ni, mint négy évvel ezelőtt Pe- kingben, amikor a szervezők az egyik úszónknál nem rögzítették pontosan, mely számokban gondok vannak. Elnézve a mai magyar focit jókat nevetek, micsoda paródiája ez a játéknak. De ne gondolják, hogy az atlétikával minden rendben van! Negyed évszázadnyi űr tátong benne. Azok a felkészítők, akik birtokában voltak a tudásnak, vagy magukkal vitték a túlvilágra, vagy eladták más országoknak. Én már látom, hogy melyik lesz a következő sportág, ami eltűnik a süllyesztőben, de ezt inkább nem árulom el...” (albert) indul. Az utólagos javítás pedig nem könnyű dolog. Az ünnepélyesen átadott olimpiai falut is megtekintettem. Ahogy azt a megnyitón London főpolgármestere, Boris Johnson elmondta, ez a létesítmény napjainkban inkább már városnak, mint falunak nevezhető. S milyen az olimpiai falu? Csodálatos és lenyűgöző. Miniállam a városban! Némi túlzással azt mondhatnám, egy egész életet el lehetne a biztonsági kordonon, kerítésen belül tölteni. A faluban 204 ország több mint tízezer versenyzőjét, illetve hétezer kísérőjét helyezik el a házigazdák. Az angolok mindent megtettek azért, hogy a versenyzők valóban otthon érezzék magukat a faluban. Hangulatos, zölddel teli utcákat alakítottak ki. Érdekesek és 9 nap múlva kezdődik a londoni ötletesek az utcanevek is: Jutalom sétány, Ünneplés sugárút, Érem utca. Korábban arról lehetett hallani, hogy nincsenek luxusszobák. Ez így is van. A versenyzők versenyezni jöttek, és számukra megfelel a puritán elhelyezés is. A nyolcemeletes lakóházak szobái egyszerűen berendezettek: két ágy, egy ülőgarnitúra, egy szekrény és egy éjjeli- szekrény található bennük. Valamennyi apartmanhoz tartozik egy erkély vagy egy terasz, ahonnan a falu „világvárosi életére” látni. Az angolok újítása, hogy valamennyi lakásban van internetcsatlakozás is, eddig ilyen még egy olimpián sem volt. A részt vevő versenyzők testfelépítése nagyon különböző: egy súlyemelő esetleg csak 154 cm magas, ellentétben a vízilabdázókkal, akik a 2 métert simán meghaladják. Az ágyakat, a fekvőhelyeket hogyan alakították ki? Ezt gyakran megkérdezik az újságírók. Előzetesen le kell adni a versenyzők méreteire vonatkozó adatokat. Versenyszám szerinti leosztásban szoktuk ezeket közölni, hogy a csapatokat ne bontsuk meg. Minden küldöttség annyi, az átlagmérettől eltérő ágyat rendelhet, amennyit csak szeretne. Nekünk ötven ilyenre van szükség. Belépőjegyeket lehet még kapni a megnyitóra? Azt pontosan nem tudom, hogy lehet-e még kapni, de azt igen, hogy nagyon drágák. Azoknak, akik a helyszínen szeretnék látni a megnyitót, 760 fontot, azaz 300 ezer forintot kell fizetniük. Itt jelzem, hogy nincsenek magyar VIP-belépők, esetleg jutalombiléták, baráti ajándékjegyek. A MOB a szponzoroknak, partnereknek csakis pénzért vásárol jegyeket, és el is számol azokkal. A MOB kimaradt a NOB mostani jegyeladási botrányából. Mikor indul Londonba a magyar csapat? A szörfös Detre Diána az első utazó, míg az első nagyobb csoport július 24-én érkezik Londonba. Az aranygép - remélhetőleg túlsúllyal - augusztus 13-án landol Budapesten. Németh Miklós szerint London hatalmas csalódás lesz A nyári olimpiai játékok története - 2004, Athén: Michael Phelps hat aranyat szerzett; leégett az amerikai Dream Team, dupláztak a pólósok Három magyar éremmel kevesebb a doppingolok miatt OROSKY TAMÁS Azok után, hogy a centenáriumi olimpia rendezési jogát Atlanta kapta, a „mágikus” 2000-es évben pedig Sydney lehetett a házigazda, várható volt, hogy az ötkarikás játékok bölcsőjeként Athén harmadjára megnyeri a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szavazását. Az 1997-es voksolást követő években azonban egyre inkább kezdtek megrémülni a NOB ü- letékesei: a görögök ráérőssége miatt félő volt, hogy a sportlétesítmények nem készülnek el időre. Még a megnyitóünnepség előtti napon is dolgoztak a munkások, de végül minden rendelkezésre állt. Megkoszorúzott bajnokok Lehet, hogy nem olyan magas színvonalon, mint négy éve Sydneyben - viszont a helyszínek miatt az ötkarikás szellemiség sokkal erőteljesebben érződött. A súlylökést például Olümpiában tartották (a korábban kiválasztott diszkoszvetés helyett, mivel az atléták napjainkban jóval nagyobbakat dobnak 19. századi kollégáiknál), a maratoni futás is a „történelmi” útvonalon vezetett, a győztesek fejére pedig az ókori bajnokokhoz hasonlóan olajágbóí font koszorú került (a nyakukba akasztott érem mellé természetesen). Legendák tündöklése és bukása Az amerikai Michael Phelps kiskereskedést is nyithatott volna, annyit gyűjtött be belőlük: az amerikai úszófenomén hat számot is megnyert, emellett két bronzérmet is szerzett, így az első sportoló lett, aki egy bojkottmentes olimpián nyolcszor állhatott a dobogóra. A krónikákba a német Birgit Fischer is beírta a nevét: a német kajakos két sikerével egyedülálló bravúrt mutatott be: még soha senki nem szerzett öt olimpia mindegyikén 2-2 érmet. De kijárt az ünneplés a marokkói hosszútávfutó Hicham El Guerrouj-nak is, aki 80 év múltán meg tudta ismételni a legendás Paavo Nurmi eredményét: 1500 és 5000 méteren is nyert. A világ az amerikai Dream Teamet figyelve is ámult - azon, hogy az NBA sztárjai által alkotott csapat már csak egy volt a sok közül. Az 1992 óta veretlen amerikai válogatott már a csoportkörben is kikapott kétszer (Puerto Rico, Litvánia), majd az elődöntőben az argentinok is jobbnak bizonyultak (89:81) Duncanéknál. A dopping árnyékában Más sztárok is lógó orral kényszerültek távozni Athénből, igaz, az ő esetükben nem a teljesítménnyel volt a gond. A 2004-es olimpia a doppingbotrányokról is emlékezetes maradt: két hazai atléta, Konsz- tantinosz Kenterisz és Ekateri- ni Tanú például motorbicikli- balesetre hivatkozva maradt távol a doppingvizsgálatról - hogy aztán kiderüljön, az egészet csak kitalálták. Mások elindultak a versenyeken, meg is nyerték a számukat (pl. Annus Adrián kalapácsvető, Fazekas Róbert diszkoszvető), vagy a dobogón végeztek (pl. Gyur- kovics Ferenc súlyemelő), hogy aztán utólag vegye vissza tőlük a NOB az érmeket (Annus esetében szappanoperára emlékeztető huzavona után). Szerencsére így is volt kit ünnepelnie a magyar rajonTM«s ATHENS 2004 °99 goknak: a sikeres címvédőket (a szerbek elleni elképesztően izgalmas döntőt játszó vízipólósokat, a kétszeres anyuka Nagy Tímea párbajtőrözőt), a köztudatba berobbanó újoncokat (a honosított kajakos Janics Natasa két elsőségét, a 15 éves Gyúrta Dani meglepetésezüstjét) és mindenki mást, aki hozzájárult a 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzéremhez. Verhetetlen Hochschornerek Szlovák részről is sikeres olimpiáról beszélhetnek, mindhárom éremből kettőt-kettőt szerzett a küldöttség. Újfent bebizonyosodott, hogy vízi szlalomban verheteúenek a Hochschorner fivérek: Peter és Pavol közel 12 másodperccel előzte meg a második helyezett egységet a C2 kvalifikációjában. De bajnok lett Elena Kaliská is (KI), Michal Martikán pedig ezüstöt szerzett (Cl). A síkvízi kajakosok pedig (a Riszdorfer Richárd, Riszdorfer ■ Időpont: 2004. augusztus 13-29. ■ Indulók: 201 ország 10 62 sportolója (ebbő! 4 329 nő) • Sportágak/verseny- számok: 38/301 * Magyar bajnokok: Nagy Tímea (párbajtőr), Igaly Diána (skeet), Majoros István (kötöttfogású birkózás, 55 kg), férfi kajaknégyes (1000 m, Kämmerer Zoltán, Stora Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor), Vörös Zsuzsanna (öttusa), Janics Natasa (kajak-kenu, KI 500 m), Janics Natasa-Kovács Katalin (kajak-kenu, K2 500 m), férfi vízilabda-válogatott Szlovák bajnokok: Peter és Pavol Hochschorner (vízi szlalom, C2), Elena Kaliská (vízi szlalom, KI) 3 Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača összetételű K4-es) bronzérmet lapátoltak össze. Egy szekrény, két ágy, két éjjeliszekrény - így néz ki egy szoba az olimpiai faluban