Új Szó, 2012. július (65. évfolyam, 152-176. szám)
2012-07-18 / 165. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚLIUS 18. Sport 21 A klubvezetés szerint továbbra is érvényben van a 2008-ban kötött szerződés, az önkormányzat szerint viszont nem A város elzárta a vizet a DAC-stadionban Hájos Zoltán bekeményített (Angyal Sándor felvétele Dunaszerdahely. Hájos Zoltán dunaszerdahelyi polgármester tegnap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy mivel a DAC futballklub a megadott július 13-i időpontig nem hagyta el a városi stadiont, elzárták a vizet a létesítményben. Hozzátette: folyamatban van a villany- és az áramszolgáltatás leállítása is. ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS A sajtótájékoztatóra a DAC két alelnöke, Antal Barnabás és Érsek József is be szeretett volna menni, ám nem engedték be őket a terembe. „Azt mondták, hogy csak a sajtó munkatársai mehetnek be” - közölte lapunkkal Érsek József. A DAC nem adta át a vagyont Hájos Zoltán elmondta, az önkormányzat álláspontja szerint június 30-ával lejárt a DAC- cal 2008-ban kötött megállapodás három hónapos felmondási ideje, ugyanis a képviselő- testület március 31-i hatállyal hagyta jóvá az eredetileg 50 évre kötött szerződés felmondását. „Július 9-én levelet küldtem a futballklub vezetésének, hogy július 13-ig adják át az önkormányzatnak a városi stadiont. Utána tárgyalhatunk annak a bérléséről - jelentette ki Hájos Zoltán. - Azt is közöltem velük, hogy az utánpótláscsapatok ingyenesen használhatnák a stadiont, sőt, anyagilag is támogatnánk őket. Erre azt a választ kaptam, hogy a klubvezetők továbbra is érvényesnek tartják a 2008-as szerződést. Július 13-án megbíztam egy bizottságot, hogy vegyék át, illetve vegyék leltárba a város vagyonát. A futballsta- dionba be tudtak jutni, viszont a DAC jogásza tájékoztatta a bizottsági tagokat, hogy a klubvezetők nem hajlandók a város vagyonát átadni, mivel szerintük a megállapodás továbbra is érvényben van.” A rendőrség nem asszisztál Az üggyel kapcsolatban július 12-én a polgármester levélben fordult az állami rendőrséghez, hogy ha nem történne meg a városi vagyon átvétele, akkor 16-án segítséget kémének annak lefoglalására. Ennek kapcsán a rendőrség tájékoztatta, hogy mivel jogvitáról, nem pedig vagyonvédelemről van szó, nem kötelessége asszisztálni. „Minden lépést megtett az önkormányzat, ami jogában áll, és most ott tartunk, hogy a megállapodás, amely 2008. május 29-én született, érvényét vesztette. Úgy döntöttünk, hogy nem kötelességünk sem villanyt, sem vizet, sem pedig gázt szolgáltami a klubnak. A vizet már elzárattuk, és a továbbiakban valószínűleg sem villanyt, sem pedig gázt nem fog kapni a futballklub” - fejtette ki határozottan a polgármester. Arra, hogy a villanyt és a gázt mikor kapcsolják ki a stadionban, nem kaptunk konkrét választ. A víz visszakapcsolásáról kizárólag a város dönthet. Víz nélkül a futballisták A stadionban levő lakásokban több DAC-futballista lakik, többek között Marcin, Németh Zsolt, Ndjandja, Kotto, Boya, Ayuk, valamint a cseh Huber a feleségével és egyhónapos gyermekével. Számukra övön aiuli ütésnek számít, hogy nincs vizük. „Nem gondoltuk volna, hogy ezt meglépi a város vezetése, ugyanis semmiféle jelzést nem kaptunk, hogy esetleg kikapcsolják a vizet. Ifjúsági játékosaink az edzés után nem tudtak lezuhanyozni - panaszolta lapunknak Érsek József, a DAC alelnöke. - Pedig a polgármester azt mondta, hogy támogatni fogják az utánpótláscsapatokat. Ezt hogyan gondolta? Ha az ifik zuhanyoznak, megengedik a csapot, ha a felnőttek, akkor elzárják? Mivel a város vezetése úgy tartja, hogy nem érvényes a szerződés, mi pedig úgy, hogy továbbra is érvényben van, a bírósági döntésig patthelyzet áll fenn. Javasoltam a polgármesternek, hogy írjuk fel a vízóra állását, és ha a bíróság az önkormányzatnak ad igazat, utólag kifizetjük az elfogyasztott mennyiséget.” A sportvezetőtől megtudtuk, az is előfordulhat, hogy a szombati, somorjaiak elleni hazai bajnokit nem Dunaszer- dahelyen rendezik meg. (an, sz. z.) ■ Vízilabda VODAFONE-KUPA, nők: Magyarország-Spanyol- ország 10:6, a magyar góldobók: Antal 4, Keszthelyi, Czigány 2-2, Kisteleki, Drávucz 1 -1. ■ Tenisz HAMBURGI FÉRFI TORNA, 1. forduló: Haas (né- met)-Kližan (szlovák) 6:2,6:1. CARLSBADI NŐI TORNA, 1. forduló: U. Radwanska (lengyel)-Hantuchová (szlovák, 6.) 6:4,7:5. ■ Sportfogadás KENŐ: 1,5,6,9,10,12,24,30,34,35,39,41,45,46, 52,59,61,64,69,78. Kenoplusz-szám: 10. EUROSPORT, ČT4 - 11.00: Tour de France, 16. szakasz (élő) DIGI SPORT (magyar) - 20.00: Man United- AmaZulu előkészületi labdarúgó-mérkőzés (élő) STV 2 - 13.00: Tour de France kerékpáros körverseny 16. szakasz (élő) Szerdajúlius 18. Labdarúgó BL-selejte- ző, 2. forduló: 13528. Maribor- Zel. Sarajevo 1,5-3,67-6,6 7-1,06-2,36-1,22. A nagyszerűen teljesítő Saganról már legfeljebb csak leszaggatni lehetne a zöld trikót Wiggins megállíthatatlannak tűnik Sagan a hegyekben is kitett magáért (TASR/AP-felvétel A Veszprém tovább tárgyalna az átlövőről Nagy egyelőre a Barcában GYÖRGY NORBERT A tegnapi második, s egyben utolsó pihenőnap után ma egy igazi pireneusi klasszikussal folytatódik a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France. A Pau és Bagn res-de- Luchon között megrendezett 197 kilométeres etapon olyan kultikus hegyeket mászik meg a mezőny, mint a Col d’Aubisque vagy a Tourmalet. S ez így, az utolsó héten már mindenkinek nagyon fájni fog. Mindjárt itt az elején gyorsan tudjuk le a bringások elé rajzszögeket dobáló idiótákat: igen, a Tour 14. szakaszán a Mur de Péguere csúcs közelében a mezőnyből úgy harmincán kaptak defektet az útra szórt rajzszögek miatt. Hogy ki és miért tette? Végül is, mindegy (a 2009-es körön például egyesek azzal szórakoztak, hogy légpuskával lövöldöztek a mezőnyre - nyilván az is jó buli lehetett). Az incidenst a tavalyi Tour-győztes, az idei összetettben a negyedik helyen álló ausztrál Cadel Evans szívta meg a legjobban (illetve az asz- tanás horvát Robert Kiserlovs- ki, aki a defekt miatt bukott, és a kulcscsontját törte): háromszor kellett kereket-bicajt cserélnie, és nagyon lemaradt volna, ha a mezőny, és mindenekelőtt a Sky kerekesei nem döntenek úgy, hogy megvárják őt (pedig már kezdtük azt hinni, hogy a kerékpársportból is végleg kiveszett a szolidaritás). Evans szerint azonban nem olyan kirívó az eset, mivel korábban is találkozott már hasonló „önkéntes szögszórókkal”: „Kétszer történt velem ilyesmi Spanyolországban, ezért nem versenyzek ott túl gyakran. Azok az akciók ott például a Vuelta-győzelmembe kerültek.” Bradley Wigginst viszont úgy tűnik, semmi nem állíthatja meg: sem rajzszög, sem ellenszél, sem kiemelt kategóriás hegymenet, mivel a Sky-gépe- zet eddig hibátlanul működik, Wiggins pedig élete formájában teker. Egy héttel ezelőtt megkockáztattuk, hogy a bes- anconi időfutam után, amelyet Bradley fölényesen nyert, eldőlt az idei Tour. Most egy hasonló kijelentéssel talán már nem is vállalunk túl nagy rizikót. Különösen úgy, hogy megnézzük az összetett állását, és döbbenten tapasztaljuk, hogy Wiggins legnagyobb ellenfele tulajdonképpen a csapattársa, és egyben első számú segítője, Christopher Froome. „Én is meg tudnám nyerni a Tourt, de most az a feladatom, hogy Bradleyt segítsem. Ezért fizetnek” - mondta a kenyai születésű brit szupertehetség, aki már a tavalyi Vueltát is megnyerhette volna, ha a csapatvezetés korábban kapcsol, és a Tour-sérülésből éppen felépülő Wiggins helyett (aki akkor úgy a versenytáv feléig bírta csak szusszal) őt nevezi ki első embernek. De a britek ismét a biztosra, tehát Bradley Wig- ginsre szavaztak, s most mindenjel arra mutat, hogy ezúttal be is fog jönni a húzás. És jó nézni, ahogy Mark Cavendish, a sprinterkirály, akinek egy évvel ezelőtt a HTC-nél még a célvonalig húzták-tolták fel a fenekét a kollégák, hogy aztán győzelmet győzelemre halmozhasson, most ha fintorogva is, de kénytelen olykor hegy- menetben(l) is vinni a Sky-vo- natot. Te segítesz nekünk, hogy hazavigyük a sárga trikót, cserébe mi (Wiggins, Froome) kitekerjük majd neked a párizsi befutót, és mindenekelőtt a hazai olimpiai aranyat - talán ez lehetett az alku, amelyet a brit csapatnál megkötöttek, és amelyhez eddig a felek látványosan tartják is magukat. Meglátjuk. Es végül, és természetesen: Peter Sagan, aki egy paraszthajszállal lemaradva csak, majdnem újra klasszikus sprintbefutón győzött, aki a legdörzsöl- tebb rókákra (Sanchez, Casar, Gilbert) tekert rá egy elsőkategóriás kaptatón (hogy az embernek felállt a szőr a hátán), és kevés híján hegyi szakaszt nyert, s aki játszva gyűjti be a sprintprémiumokért járó plusz pontokat - legyen az sík terepen vagy a hegy tetején, mindegy neld. Peter Sagan több mint száz ponttal vezet Andre Greipel előtt, és a zöld trikót legfeljebb már csak leszaggatni lehet róla, elvenni tőle nem. Öt szakasz van még hátra (pontosabban négy, ahol pontokat nyerhet-veszíthet), tehát minden okunk megvan az optimizmusra. De Peter Sagan is csak emberből van (még akkor is, ha a teljesítményét látva sokszor azt gondoljuk, nem), és ugyanúgy el tud fáradni, mint mindenki más. És ne feledjük: ez a Tour de France, amely - közhely ugyan, de - mindig Párizsig tart. MT1-JELENTÉS Nagy László a következő szezonban is az FC Barcelona kézilabdacsapatában játszik majd. A katalán klub a hivatalos honlapján arról számolt be, hogy nem sikerült megegyeznie az MKB Veszprémmel a magyar válogatott átlövő kivásárlásáról, így a játékos kitölti a 2012/13-as idény végéig szóló szerződését. A Barcelona szerint Nagy a 2013/14-es idényre már megállapodott a Veszprémmel. „A magyar csapat ajánlata nincs összhangban a játékosnak az értékével, aki a világ legjobb jobbátlövője, és nem éri el a A Magyar Olimpiai Bizottság egy hete úgy döntött, hogy Fazekas Róbertét nem nevezi az olimpiára, a doppinggyanúba keveredett diszkoszvető viszont továbbra is úgy készül, mintha indulna Londonban. ,A sajtóban felröppent találgatásokkal ellentétben semmilyen eljárás megindításáról semmilyen hivatalos értesítést nem kaptam. Semmi nem indokolja, hogy ne folytassam a munkát, és ne készüljek a londoni olimpiára” - írta július 10-én a saját weboldalán Fazekas Róbert, aki múlt szombaton egy nemzetközi versenyen is részt vett Varazsdon, ahol 63,78 méterrel győzött, nyilatNagy szerződésében rögzített 3 millió eurós kivásárlási árat” - áll a katalánok közleményében. A Veszprém honlapján ugyanakkor az olvasható, hogy a magyar klub vezetői továbbra sem tettek le arról, hogy Nagy már a most kezdődő szezonban is a magyar csapatot erősítse. „Az eddigi megbeszélések szerint ezt az ügyet a két klub ráér az olimpia végéig lerendezni. A mai naptól a Barcelona részéről a tárgyaláson részt vevő vezetők szabadságra mentek, így terveink szerint augusztus elején folytatjuk az egyeztetéseket” - olvasható többek között a veszprémiek közleményében. kozni azonban nem akar, ezt ügyvédje, Czeglédy Csaba tette meg. „Ha valaki megszerzett egy jogosultságot, például az olimpiai részvétel jogát, azt el lehet tőle venni, de kellene hozzá egy eljárás, és legalább egy elsőfokú döntés. Mivel nincs még arról hír, hogy az esetleges előzetes felülvizsgálati eljárás milyen eredménnyel zárult, így doppingeljárás sincsen, és azt sem lehet tudni, hogy kinek az A mintája pozitív” - mondta Czeglédy. A MOB részéről Török Olivér sajtófőnök elmondta, hogy a pozitív doppingmintát produkáló versenyző kapott írásos tájékoztatást, de a doppingeljárás lezárásáig nem hozható nyilvánosságra a neve. (origo) A diszkoszvető ügyvédje szerint nincs eljárás Fazekas készül az olimpiára ÖSSZEÁLLÍTÁS