Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-30 / 151. szám, szombat
2012. június 30., szombat SZALON 6. évfolyam, 26. szám A gazdasági rendszer egy klub, ahol mi vagyunk a fiatalabb testvér. Jó pár dolgot le kell nyelni, de cserébe megmaradunk a nyugati világ részének Édentől Keletre Közép-Európáról mint kulturális térről különböző felfogások mentén lehet beszélni, gazdaságilag azonban nem képez önálló régiót. Kelet-Európa részeként vagyunk számon tartva, s ebben a szókapcsolatban a Kelet pejoratív jelentéssel bír, az elmaradottság képzete kapcsolódik hozzá. HORVATH JULIUS A térség ekként való elgondolása nagyjából a 17-18. századra vezethető vissza, a francia-angol látásmódban ekkortól jelenik meg Lengyel- ország, Szerbia, Magyarország és a Baltikum egy térségként. Bár a gazdasági fejlettség több módon is mérhető, a legfontosabb mutatója lényegében a GDP, azaz az egy főre jutó nemzeti jövedelem. A GDP- ről már kb. 1820-tól vannak adataink. Ebben a hosszú időszakban a keleti térség egyre inkább elmaradt a Nyugat mögött. Statisztikailag konvergenciáról lényegében csak 1995-2008 között beszélhetünk, ekkor gyors gazdasági növekedés tanúi lehettünk az egész kelet-európai régióban. Washingtonból vagy Londonból nézve ez tehát egy kevésbé fejlett térség. De hogy definiáljuk mi magunkat itt, Közép-Európában? Lényegében úgy működünk, hogy a nyugati fogyasztáshoz próbálunk alkalmazkodni, de a termelésünk alacsonyabb, a társadalom szervezettsége gyengébb. Ebből a szempontból is hasonló a közép-kelet-európai országok gazdasági történelme: minden ország hasonló módon elmaradott a nyugati viszonyokhoz képest. A gazdasági elmaradottság azonban relatív. Nem kellene pesszimistának lennünk, hiszen a térség a világ nagy hányadánál jóval fejlettebb. Csakhogy úgy alakult, hogy sohasem - mondjuk - Bangladeshez vagy Moldáviához hasonlítjuk magunkat, hanem a világ fejlett, nyugati országaihoz. Ha történelmi távlatba helyezzük a cseh, szlovák, magyar gazdaságot, egyértelmű, hogy a Monarchián belül Csehország volt iparilag a legfejlettebb. Ez politikai döntések eredménye volt. A 18-19. század során számos cseh vállalkozás kapott a bécsi udvartól komoly támogatást. Amai Szlovákia, vagyis a Felvidék jóval elmaradottabb volt. A Monarchia felbomlása után érdekes helyzet alakult ki. Csehország gazdasága az exportra épült. A határok azonban jóformán lezárultak, megszűnt vagy minimalizálódott a kivitel Nyugat-Európa felé. Szlovákia viszont szintén az iparosodás útjára kívánt lépni. Ez ugyanakkor nem állt Csehország érdekében, hiszen így is export- többlete volt. Az iparosítás gátolása elégedetlenséget váltott ki Szlovákiában, s a nacionalisták malmára hajtotta a vizet, akik az elszakadásban látták az ország felvirágoztatásának lehetőségét. Ipartelepítésre Szlovákiában majd csak 1949 után került sor. Azzal kezdtem, hogy Közép- Európa gazdasági egységként nem létezik. Ahogy a KGST-n belül nem volt valódi együttműködés, úgy ma sincs, hiszen a térség országai versenytársai egymásnak, nincs köztük koordinált együttműködés. A közép-európai nemzetállamok gazdasági kivitelének fő iránya Németország és Ausztria. A térség következő jellemzője, hogy nagyhatalmak között fekszik. Általában a nagyhatalmak döntik el, hogy mi és hogyan történjen. A mai világban persze jóval finomabb ellenőrzés folyik, főleg ahhoz képest, amit akár a 20. században is megéltünk. Véleményem szerint ezt Kelet-Európának ki kellene használnia a nyugati gazdasági rendszerbe való minél alaposabb integrációra. Ehhez azt is tudatosítani kell, hogy a nyugati gazdasági rendszer egy klub, ahol mi vagyunk a fiatalabb testvér. Jó pár dolgot le kell nyelni, de cserébe megmaradunk a nyugati világ részének. Szlovákia bölcsen döntött, amikor belépett az unióba, és amikor bevezette az eurót. Rövid távon nyilván van néhány negatív vonzata, de hosszú távon komoly profitot jelent, ha ez a térség Nyugat- Európa részévé válik. Például a gazdasági dinamizmus már most eleve sokkal erősebb, mint Kelet-Európa déli részein. A kommunista rendszer bukása után kialakult egy új politikai elit, amelyik hosszú ideig nem tudta megfogalmazni, hogy mit akar kezdeni a hatalmával. Sok szempontból azt mondhatjuk, hogy tulajdonképpen az történt, amit a Nyugat akart: liberalizáció, privatizáció stb. Az ipari termelés is visszaesett. Ezt ma lehet bírálni, de ne feledjük, hogy mégis elkezdődött egy folyamat, a térség gazdasági integrációjának a folyamata. Most a nyugat-európai gazdasági érdekek érvényesülnek Kelet-Európá- ban. De ahogy nőni fog a keleteurópai burzsoázia befolyása, a gazdasági érdekek jelenlegi súlypontjai is eltolódnak majd, és idővel sokkal nagyobb súllyal eshetnek latba a speciális kelet-európai érdekek. A térség egyik fő problémája azonban éppen itt ragadható meg: a társadalom nem fogadja el a saját tőkésosztályát. Nem tudja elfogadni - s folyamatosan fel is rója -, hogy jó időben jó helyen kellett lenni a meggazdagodáshoz. Ám ez a dolgok természetéhez tartozik, s mindenütt a vüágon hasonlóképpen működik. A közösség tehát nem látja - se Csehországban, se Szlovákiában, sem Magyarországon - az új tőkésosztály kialakulásának a pozitívumait. Én persze elvárnám ettől a rétegtől, hogy sokkal több pénzt fordítson oktatási és kulturális célokra. Az új tőkésosztálynak éreznie kell, akkor tudja betölteni igazán a társadalmi szerepét, ha egy adott régióhoz tartozik. A másik oldalon azt is látom, hogy az a folyamatos össztűz, amit a sajtó zúdít erre a rétegre, ebben nem segít. Mondok egy példát: a Rockefeller család alapítójának módszereit a kortársak közül nagyon sokan bírálták. Ami nem meglepő, hiszen gyakorta járt a törvény és a bűnözés közti keskeny mezsgyén. Csakhogy amikor a család megerősödött, alapítottak egy magánegyetemet: ez volt a mai híres Chicago University jogelődje. Rockefellerek felismerték, hogy ők Mid-Westre tartoznak, s nem, mondjuk, Bostonba. Ha az új tőkésréteg nem találja meg itthon a helyét, úgy a tőke is el fog folyni az országból. A közép-európai térségben tehát el kellene jutnunk odáig, hogy az itteni pénzemberek és gazdasági csoportok sokkal erőteljesebben képviseljék a térség érdekeit. Az európai alapgondolat erős. Az igaz, hogy az a dinamizmus, aminek köszönhetően Európa az elmúlt századok során képes volt uralni a vüág egy jelentős hányadát, a harcias kultúráján alapult. Az európai mentalitás harcos, „macho” beállítottságát a második világháború alapjaiban változtatta meg. Azóta nem volt a szó szoros értelmében vett háború Európában. Feszültségek, persze, igen, de nagy vonalakban több mint 50 éve béke van. Lehet bírálni az EU-t, de békét hozott Európába, és erősíti az összetartozást. Mert Európa nem egységes, itt vannak például a közép-európai kis államok, amelyek a globális gazdaság világában semmilyen szereppel nem bírnak. Lényegében egy kínai tartomány helyzetének felelnek meg. Gondoljunk bele: Csehország, Szlovákia, Magyarország: összesen ha 25 millió lakosa van a térségnek. Ami egy világváros méreteinek felel meg. New Yorkban vagy Rio de Ja- neiróban élnek ennyien. Vagyis nagyon át kell gondolni, hogy mik az érdekeink. Úgy javítani a helyzetünkön, úgy juttatni érvényre az érdekeinket, hogy továbbra is a nyugati világ része maradjunk. Ahol erre képes a politika és a gazdaság, ott felvi- rágzik az ország. Kevés alternatívát látok. A nemzetállam ma már nem olyan erős, mint egykor. Bizonyos értelemben sokszor nem rendelkezik akkora hatalommal sem, mint egy nagy multinacionális cég vezetői. Ezt mind figyelembe kell venni, mikor a térség gazdasági helyzetéről gondolkozunk. A szerző a Central European University professzora és a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara Tudományos Tanácsának tagja A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának épülete (Azépületképeiamellékletben:LuboBalko,UKF)
