Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-30 / 151. szám, szombat
o NI C/5 2012. június 30., szombat, 6. évfolyam, 26. szám Mi, színészek olyanok vagyunk, mint az illat... 17. oldal Elnyelte a tundra A hótorlasz majdnem a derekunkig ért, és a szél kegyedenül marta az arcom, de a hetvenes éveiben járó, kora ellenére életerős Ljudmila Lipatova tudomást se vett a zord időről, és ásót nyomott a kezembe. „Ez az a hely — mondta. — Ássunk!” Egy idő után az ásóm valamilyen fémes tárgyba ütközött. A félrekapart hó alól rozsdás sín tűnt elő. Az egyik síndarab oldalán felirat látszott: ZISz - Zavod Imenyi Sztalina (Sztálinról elnevezett üzem) - idézte fel kalandját Lucy Ash a BBC News Magazine-ban. Beszámolójából kiderült, hogy Szalehard, a Jamali Nyenyec Autonóm Körzet székhelye környékén jártak. A város egyike az orosz magas észak legrégebbi városainak - 1595-ben alapították kozákok és misszionáriusok előretolt állásaként. A finnországi Rovaniemi mellett ez a másik, az északi sarkkörön lévő város. Múzeumában őriznek egy tízezer éves gyapjasmamut-bé- bit, amelyet Ljuha névre kereszteltek. 2007-ben, amikor egy nomád rénszarvastenyésztő megtalálta, az egész világsajtót bejárta a híre. Büntetéshez használták a vérszívókat Szalehard azonban másért lett igazán híres, mégpedig a gulaghoz fűződő kapcsolata miatt. Ljudmila és Lucy Joszif Sztálin egyik legdurvább és legnagyratörőbb tervének, a Transzpoláris Vasúti Fővonalnak egy darabját ásta elő a hó alól. A terv az északi sarkvidék meghódítására tett kísérlet volt, része annak, amit Sztálin úgy nevezett, hogy „a természet átalakításának nagy >5 terve . Az elképzelés úgy szólt, hogy össze kell kötni Szibéria nyugati és keleti részét egy 1609 kilométer hosszú vasútvonallal, amely a Komi Autonóm Köztársaságban lévő Intától Szalehardon keresztül a Jenyiszej folyó partján lévő Igarkáig tart. A vasút nyugati szakaszán az 1940- es évek elején kezdődött meg a munka, Szalehardban azonban csak a II. világháború után. Akik végezték, kivétel nélkül „a nép ellenségei” voltak, vagyis politikai elítéltek. A gulag 501-es és 503-as komplexumát kifejezetten a vasút miatt hozták létre, és az útvonal mentén 10-12 kilométerenként voltak táborok. A foglyok maguk állították fel fabarakkjaikat, de azoknak, akik az elsőként kivezényelt csoportokba kerültek, vászonsátrakban kellett meghúzniuk magukat. „Tudom, azt hiszi, hideg van, pedig itt a tavasz. Télen mínusz 50 fok is előfordul. Képzelje el! Nyáron pedig borzalmas meleg van, és rengeteg a szúnyog - mesélte Ljudmila a BBC munkatársának. - Néhány őr kegyetlen büntetéshez használta a vérszívókat. Levetkőztették a foglyot, és kikötötték, hadd lakmározzanak belőle szabadon a szúnyogok. Az A vasútvonal Szalehard és Nádim között napjainkban » Sok fogoly úgy gondolta, hasznos és szükséges, amit csinálnak, aztán az egészet hagyták elpusztulni Szívszaggató. rosszabb volt bármilyen kínzásnál.” Ljudmila felidézte annak a politikailag helytelennek tartott versei miatt elítélt fiatalembernek az esetét, akit meztelenre vetkőz- tettek, és úgy kínozták, mert nem volt hajlandó elárulni néhány megszökött fogoly nevét. Egy tizenhat éves lány, akinek az anyja meghalt, az apja pedig sebesülten tért vissza a frontról, mindenáron élelmet akart szerezni négy kisebb testvérének, és ellopott egy fél zsák céklát. Rajtakapták, és a vasútépítésre küldték. „Tíz év kényszermunkára ítélték politikai bűncselekményért, pedig hát mi köze volt annak a politikához?” - kérdezte Ljudmila. Az idős asszony sok hasonló történetet tud. A szalehardi múzeumban, amelynek korábban az igazgatója volt, most pedig nyugdíjasként vezető kutatója, megmutatta egy fiatal, gödröcskés arcú, göndör barna hajú nő fényképét. Nagyezsda Kukusina könyvelő volt egy ukrajnai állami vállalatnál. A patkányok valahogy bejutottak a páncélszekrénybe, összerágtak néhány bankjegyet, mire hűtlen kezelésért bíróság elé állították, és a vasútépítésre került. Más foglyok német hadifogolytáborból kerültek haza: a szovjet hatóságok árulónak minősítették, és a sarkkörre küldték őket. Egyes becslések szerint mintegy 300 ezer fogoly dolgozott a terven, és csaknem az egyharmaduk munka közben meghalt. A kutató szerint azonban a halálos áldozatok, az ott dolgoztatott foglyok és a táborok pontos száma nem ismeretes, mert nem vezettek róluk pontos nyilvántartást. Sztálin 1953-ban bekövetkezett haláláig több mint 600 kilométer megépült a vasútból, de a munkát nem fejezték be. Nyikita Hruscsov, aki a hidegháború idején volt a Szovjetunió vezetője, a belügyminisztérium helyett a közlekedési minisztériumot bízta meg a munkák irányításával, ám annak sem pénze nem volt a folytatáshoz, sem munkásai. Talapzatra állított mozdony A vasutat elnyelte a tundra. A semmibe vezető, borzalmas emberáldozattal felépített vasút Halott út néven vált ismertté. Évtizedekig nem sok szó esett a kísérteties barakkokról, a rozsdásodó vasúti járművekről és sínekről. Ljudmila egyszer közreműködött egy, az örök fagy által megőrzött másik bébimamut kiásásában, de a Szovjetunió összeomlása után a Őrtorony Turuhanszk mellett (503. munkatábor) vidék újkori történelmét kezdte kutatni. Helyi történészek és önkéntesek segítségével nekilátott annak, hogy összegyűjtse az építkezés túlélőinek leveleit, fényképeit és tanúvallomásait. Nem messze a 66. szélességi kört jelző modernista szobortól van egy másik emlékmű, egy talapzatra állított mozdony. Az alatta lévő tábla szerint a vasutat 1947 és 1953 között rakták le a világ végén. Azt is rávésték, hogy az áldozatok emléke örökké élni fog. Szalehardban még mindig élnek olyanok, akik kapcsolatban álltak a táborokkal, akár mint tisztviselők vagy őrök, akár mint foglyok. A volt múzeumigazgató szerint az őrök egy része fiatal elítélt volt, és ők ugyanúgy nem szólhattak bele abba, hová küldik őket dolgozni, mint a rabok. „Természetesen mindig akadtak szadisták, de normális, rendes őrök is - húzta alá. - Voltak, akik nyáron megengedték, hogy a foglyok abbahagyják a munkát, és bogyókat, gombát gyűjtsenek, hogy a téli hónapokban némi vitaminhoz juthassanak.” Ljudmila sóhajtva megtörölte a szemüvegét. „Természetesen rossz, hogy rabszolgamunkával építették a vasutat. De ha már egyszer elkezdték, és olyan sok áldozata volt, nem lett volna szabad abbahagyni. Kirándulásokat vezettem, és elmeséltem a résztvevőknek, mi történt. Egy ember, egy korábbi rab egyszer visszajött, és elsírta magát, amikor meglátta a rozsdás gépeket és az öreg síneket - elevenítette fel. - Sok fogoly úgy gondolta, hogy hasznos és szükséges, amit csinálnak, aztán az egészet hagyták elpusztulni. Szívszaggató.” Most, hogy az orosz energiatermelés északra tolódott, a Kreml kiemelt fontosságú feladatnak tekin- 'tí a sarkvidék fejlesztését. Vannak tervek arra vonatkozólag is, hogy újjáépítik a vasútvonalat, és már meg is kezdődött a párhuzamos, Szalehardot Nádimmal és Novij Urengojjal összekötő út építése. Csaknem hatvan évvel azután, hogy a munkák leálltak, a „csontok vasútvonala” talán új életre kel. (MTI-Press) Elhagyatott mozdony Talapzatra állított mozdony. Az alatta levő tábla szerint a vasutat 1947 és i 1953 között rakták le a világ végén. Azt is rávésték, hogy az áldozatok I emléke örökké élni fog. (Fotók: Wikipedia/Dr. Andreas Hugentobler, képarchívum)
