Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-15 / 138. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 15. Vélemény és háttér 7 Ha nem fizetik meg a többmilliárdos forgalmú cég vezetőjét, a saját zsebére dolgozik Lelépés Indokoltan borzolja a kedélyeket az a néhány hír, amely állami vállalatok éléről távozó csúcs- menedzserek végkielégítéséről szólt. LOVÁSZ ATTILA A száz-kétszázezer eurós összegek hallatán a nyolcszáz eurós bruttó bérátlagú országban nem csodálkozhatunk. Ahhoz viszont, hogy a kép tiszta legyen, és ne a végkielégítés intézményét támadjuk, hanem annak erkölcstelen és politikailag elfogadhatatlan gyakorlatát, nézzük meg, miért van egyáltalán végkielégítés, szükség van-e rá vagy meg kell szüntetni, akár jogszabállyal. A nem vezetői posztokon dolgozó munkavállalók végkielégítését a munka törvénykönyve kéthavi bérben határozza meg. A munkavállalók érdekvédelmi szervezetei szerint erre azért van szükség, mert az elbocsátott munkatársaknak idő kell ahhoz, hogy új munkahelyet találjanak, és erre az átmeneti időre nem kerülhetnek az addigi munkáltató miatt egzisztenciálisan megoldhatatlan helyzetbe. Ez a szabályozás mind a munkavállalóknak, mind a munkáltatóknak tökéletesen megfelel. A vezető beosztású, nem feltétlenül munkaviszonyban dolgozó munkatársak végkielégítése más célokat is szolgál. Sőt, egy tíz-tizenkétezer euró munkabérű csúcsmenedzsernél az egzisztenciális szempont az utolsó, hiszen ha pár évet lehúz egy vállalat élén, tudnia kell, egyszer visszahívják, tegyen félre annyit, hogy legyen miből befizetni a csekkeket. A csúcsvezetők sikerdíjai és végkielégítése azért születtek meg, mert a munkáltatónak, tulajdonosnak érdeke fűződik ahhoz, hogy volt vezetője ne lopjon, és ne forduljon ellene. A többmü- liárdos forgalmú cég vezetője naponta több tucat végkielégítésnek megfelelő értékű döntést hoz, ha nem fizetik meg rendesen, a saját zsebére dolgozik, csúszópénzt, províziót fogad, fogadhat el. A távozó vezetők szerződésében általában szerepel egy kitétel, amely szerint az illető az általa addig vezetett munkahely szegmensében sem helyezkedhet el egy évig, hogy ne vegye őt meg akonkurencia. Például egy digitálisgumika- lap-gyártó cég csúcsmenedzsere havi tízezret keres, a cég megy, de a tulajdonosok jobb vezetőt találtak. Kap 150 ezret, de egy évig a gumikalap-gyártásban és annak piacán nem szabad elhelyezkednie. Mindenki jól járt, a menedzser pihen, a gyártó nyugodt. No de: az állami monopol- helyzetű postánál? Az állami vasúti társaságnál? Ne vicceljünk, ott nincs konkurens, ottleg- feljebb annyit lehet méltányosságból tudomásul venni, hogy a csúcsmenedzserek piacán nincs mindennap egy szabad hely, vélhetően nehezen helyezkedik el a leváltás után. Három- vagy öthavi lelépő indokolt, de százezrek? Mégsem ez a legnagyobb gond. A probléma az, hogy az állami vállaltok vezetői a nagy bérezés és nagy lelépők ellenére szinte napok alatt elhelyezkednek a beszállítópiacon vagy az állam- igazgatásban, a másik oldalon pedig a közbeszerzéseknél legfinomabban fogalmazva nem takarékosak. Ja, és még valami: ha lopnak, nem a saját zsebükre, hanem az őket kinevező, aktuális hatalom struktúráinak. A probléma az, hogy az állami vállalti szférában a csúcsmenedzser nem ugyanaz, mint a magáncégeknél. A csúcsmenedzse- rekjövedelme és lehetőségei általában politikai vagy politikaigazdasági establishmenteket elégítenek ki anyagilag. Ez még erkölcstelenebb és még piszkosabb, de ez van. Ezt a rendszert kell megszüntetni, és akkor a vasútnak, a postának, más intézményeknek valóban a legolcsóbb az lesz, ha jó bérért és sikerdíjakért alkalmaznak menedzsereket. S talán így lesz tisztességes is. A mostani szlovákiai affér nem tisztességes. És főleg: semmivel sem magyarázható. JEGYZET Egészség? Nem ügy! GRENDELÁGOTA Hol voltam, hol nem voltam, még az Óperenciás-tengeren túl sem voltam, sőt az Üveghegyet se másztam meg,' mégis megsántultam. Egyszer csak fájt minden lépés. Először azt hittem, valaki alattomban tőrt döfött a forgómba, de mivel nem állt ki a markolata, kénytelen voltam orvoshoz (pardon, ortopéd szakorvoshoz, a szak rendkívül fontos, mert az ember nem fogorvoshoz megy újabban, hanem fog szakorvoshoz) vánszorogni, aki alaposan megforgatta alig forgó lábamat, átvilágíttatott (igen, ez már a rendszerváltás utáni mese), aztán közölte: csípőforgókopás. Kíméljem magam, pontosabban a forgóm, ne gyalogoljak sokat, egy kilónál többet ne cipeljek, gyógyszert szedjek. Kezdjük hátulról. A gyógyszert becsületesen fogyasztottam - jó üzleti partnere lettem a patikáknak és a gyógyszergyártónak. Látott már valaki háziasszonyt bevásárlószatyorral? Nincs az a hétvégi bevásárlás, amely maximum egy- kilónyi élelemiszerrel zárul, kivéve, ha kenyéren és (csap)vízen él az ember. Gyalogolni jó - mondtam Móricz Zsigmonddal, belvárosi lakos ne tömegközlekedjen. Meg is lett a következménye. Cserebere fogadom, kénytelen vagyok megválni a sajátomtól, és befogadni egy új forgót. Ezt nem a turkálóban szerzik be, tiszta élő porcelán. (Ötven éve Karlsbadban kellett volna beszereznem. Ott hozott össze a sors egy kedves falusi nénivel, akivel vasárnap délelőtt a városban sétálgattunk, századszor álltunk meg ugyanazok előtt a kirakatok előtt, s ő századszor kérdezte, mír olyan drága, azír, hogy porcolány. Persze, nem forgókra, étkészletekre kérdezett, de porcelán mint porcelán, illetve porcolány mint porcolány.) Mert tíz év után elérkezett a nagy nap, a család elzavart ortopéd (szak) orvoshoz, aki kitűzte a műtét (a tét a lábam, a fájdalom, ajárás) napját. Kezembe nyomott egy listát, mi mindenen kell átesnem. S persze, adjak vért, manapság nem divat más vérével ékeskedni. A háziorvos annak rendje és módja szerint megszabadított néhány deciliter folyadéktól, aztán sokáig semmi. Egyszer csak telefon, hétfőn műtét előtti kivizsgálás. Hol, kinél. Majd hétfőn megtudom, majd ha fagy. Majdnem így is lett, mert mire bejutottam a belgyógyászhoz, lejárt az időpont. A sors és az orvosnő kegyes volt, röpke három óra alatt végeztünk, közben megint átvilágítottak, fur- csállva, hogy ezt korábban nem tették meg. Mi vagyok én, nem? Orvos? Nem. Beteg? Sajnos, igen. És mivel volt időpontom, de önhibámon kívül nem akkor jelentem meg, legomboltak pontosan 9,96 eurót. Ne mondja senki orvosfia, hogy nem támogatom az egészségügyet. Aztán már csak még egy eredményért vissza a háziorvoshoz, ami szerinte nem kell, de ha nincs, hazaküldenek. Logikus, nem? És rohanás a vércsapolásra. De a vérfürdő - önvérfürdő, nem Báthori Erzsébet-féle mert édes az életem, édes a vérem, nem adhatom oda (tyúkok ülnek rajta). És még egy biztonsági hívás a műtő orvosnak. Akkor hétfőn mikor és hova? Hétfőn sehova, semmikor. Szerdán, mert ő a hét két első napján külföldön, talán kongresszuson vagy mit tudom én hol, már nem is értem, rohanok (!?) az új időpontért. Itt a vége, fuss el véle... KOMMENTAR Készüljünk a legrosszabbra MOLNÁR IVÁN Az eurózóna egyre mélyülő válsága körül kialakult politikai cirkuszt látva ma már az Európai Unió keleti tagországaiban élők is egyre kevésbé hisznek azokban a fennkölt eszmékben, amelyeket a politikai és értelmiségi körök megpróbálnak beléjük sulykolni. Elegük van az európai összefogást, szolidaritást, kölcsönös segítségnyújtást, a felsőbbrendűnek tartott nyugat-európai politikai kultúra meghonosítását szajkózó politikusokból. Akik az elmúlt hetek, hónapok eurózónás válsággal kapcsolatos fejleményeit figyelemmel követték, ma már tudhatják, hogy a nagy nyugat-európai országok politikusai ugyanolyan folyékonyan hazudnak a választóiknak és ugyanúgy csak a saját országuk nagyvállalkozói köreinek a gazdasági érdekeit tartják szem előtt, mint a világ bármely más politikusa. A francia elnök, a német és a brit kormányfő, az uniós csúcsfejek siserahada mind azt szajkózza, hogy ha itt egy kicsit megszorítunk, ott egy kicsit többet áldozunk, és főleg nem sajnáljuk az eurómiiliárdokat, az eurózóna - egy átfogó reformot követően - ajelenlegi formájában folytathatja. Az igazság azonban az, hogy mind hazudnak: az eurózóna ajelenlegi formájában halálra van ítélve. Egy ideig még lélegeztetőkészüléken lehet tartani, újabb százmilliárdokat dobva ki az ablakon, szépen gyarapítva a nagy bankházak csúcsvezetőinek vagyonát. Minél tovább tart azonban a haláltusa, annál csúnyább kimúlásra számíthatunk. Korábban Görögországgal kapcsolatban szajkózták kórusban, hogy a „kis uniós kisegítésnek” köszönhetően újra minden szép és jó lesz. Ma már szinte mindenki biztosra veszi, hogy a görögök - a hétvégi választások eredményétől függetlenül - menthetetlenek, még ha a nyugat-európai csúcsfejek kötik is az ebet a karóhoz, újabbnál újabb engedményekkel kecsegtetve a haláltusáját vívó országot. Ma Spanyolországról és Olaszországról képtelenek elképzelni, hogy követhetnék a görög példát, az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az eurózónás válság során mindig a legsötétebb forgató- könyvek válnak valóra, vagyis csak idő kérdése, hogy ezekre az országokra mikor kerül sor. Szlovákiának ezért a legrosszabbra kellene felkészülnie, keményen kiállva az ország gazdasági érdekei mellett, és pontos tervet dolgozva ki arra az esetre, ha az eurózóna a szakadék szélén billegve elveszíti az egyensúlyát. A Robert Fico vezette kormány azonban - melynek politikusai korábban többször bebizonyították, hogy a primitív nacionalizmus nem áll tőlük távol - ezúttal a becsületes európai kisdiák szerepét vette fel, megígérve, hogy az uniós szervek minden ötletét támogatja, nem sajnálva a szlovák adófizetők milli- árdjait. Ficótól persze mást nem is várhattunk, hiszen ő csak a fiktív magyar ellenséggel folytatott béka-egér harcra van kiképezve, a nyugat-európai politikai nagyágyúk előtt berezelt jobbágyként hajlong. Mit tehet az egyszerű állampolgár ebben az esetben? A válasz egyszerű: készüljön a legrosszabbra. TALLÓZÓ WSJ A The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai üzleti napilap Európával foglalkozó internetes oldala beszámolt Orbán Viktor bécsi látogatásáról, és arról, hogy a magyar miniszterelnök ldlátásba helyezte a bankokat sújtó válságadók gyors kivezetését. A lap szerint a kijelentést a nemzetközi hitelezők kegyeinek kereséseként, valamint az elővigyázatossági hitelmegállapodásról szóló tárgyalások előmozdításának a szándékaként értékelik. ,A bankokkal való együttműködés határozottan fontos eleme az IMF kívánság- listájának, és a bejelentés jelképes jelentőségű lépés lehet ebbeazirányba”-idézteaWSJ a Raiffeisen bankház elemzőit. Az amerikai lap megállapítása szerint a magyar miniszterelnök az utóbbi két hétben pozitívabban áll a pénzügyi megállapodáshoz. IZVESZTYIJA Szergej Roganov filozófus a posztszovjet nemzedék ko- molyproblémájakénttárgyalja a „putyinizmust”, és „orbani- zációról” ír az Izvesztyijában. A Kremlhez közeli újságban megjelent vélemény szerint fennáll a veszélye, hogy a kreatív orosz városi elit csomagol és útnak indul, hogy külföldön keresse meg élete értelmét és biztos nyugdíját. Az orosz filozófus szerint az alkotó elit zsákutcába jutott minden kontinensen. „Még a példaértékű Magyarország is, mely levetette a gyűlöletes kommunista igát, megfertőződött az »orbanizációval«, Orbán Viktortól pedig nem idegen a játszadozás a fasiszta jelképpel”-véli Roganov. (MTI)- Nagyapa, ha az utolsó házi feladatom is tele lesz hibával, nem nézel több krimit!
