Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)
2012-06-15 / 138. szám, péntek
6 Külföld ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 15. www.ujszo.com A folyamatban lévő központosítást a miniszterelnök a nemzetközi helyzet fokozódásával indokolja Átalakulóban a magyar kormány A Demokratikus Koalíció „oligarcha válogatottal" támadott (MTI-felvétel) Európa még bízik Obamában Budapest. Barack Obama amerikai elnök politikájának nemzetközi megítélése jelentősen romlott hivatalba lépése óta - állapította meg az amerikai Pew Kutatóintézetet. Az európaiak és a japánok zöme továbbra is bízik Obamában, bár az elnökről pozitívan vélekedők aránya a szigetországban jelentősen csökkent, a megkérdezettek 85 százalékáról 74 százalékra 2009 és 2012 között. Az európaiaknak még mindig a 80 százaléka ítéli meg pozitívan az amerikai elnök tevékenységét. (MTI) Előzetesben a magyar szurkoló Varsó. Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy magyar állampolgárt a lengyel-ukrán labdarúgó Euró- pa-bajnokság varsói, orosz-lengyel mérkőzése napján lezajlott szurkolói összecsapások nyomán. A bíróság rendbontásban való részvétellel és erőszakos fellépéssel vádolja a férfit. Azért volt szükség az előzetes letartóztatására, mert magyar állampolgárként nem rendelkezik lengyelországilakcímmel. (MTI) Jogerősen bűnös az „újgárdista” Szeged. Jogerősen bűnösnek mondta ki egyesülési joggal való visszaélés vétségében, ezért egy évre próbára bocsátotta a Szegedi ítélőtábla az Új Magyar Gárda Békés megyei kapitányát. A Fővárosi Bíróság még 2007-ben feloszlatta a Magyar Gárda HKE-et, és a táblabíróság jogerős határozatában kifejtette, hogy a feloszlatás egyúttal kiterjed a Magyar Gárda Mozgalomra is. A vádlott, László Attila Tibor ezután lett az Új Magyar Gárda Békés megyei kapitánya. (MTI) Szerbia integrálódna Brüsszel. Szerbia európai uniós integrációjának folytatása mellett foglalt állást csütörtökön Brüsszelben Tomislav Ni- kolic, az ország új elnöke, valamint Herman Van Rompuy, az EU-tagorszá- gok állam- és kormányfői tanácsának elnöke és Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság első embere. Van Rompuy megerősítette azt is, hogy a Koszovó- val fenntartott viszony további javítása kulcskövetelmény. (MTI) Budapest. Több mint négyórás politikai vitanapot tartott tegnap az Országgyűlés - MSZP- kezdeményezésre - az Orbán-kabinet kétéves teljesítményének értékeléséről. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az ellenzék megint transzparens-akciókkal gondolta megülni ezt a jeles eseményt: a Demokratikus Koalíció kartonlapokból kivágott „oligarchaválogatottal” kedveskedett a kormánynak a szocialisták pedig a Fidesz-logó újraértelmezésével - narancssárga „Fizess” feliratokkal. A politikai vitanap további, szürkébb részét az „elmúltnyolcévezés” uralta, egy kis „elmúlthúszévezéssel” és egy csipetnyi „mintnégyéve” retorikával megspékelve. A négyéves ciklus felét Orbán Viktor miniszterelnök a kabinet átalakításával „ünnepelte”, amely azonban még mindig nem zárultle: bárOrbánViktormájus közepén azt nyilatkozta, hogy az „egésszel készen van”, mégmost is folyik a törvények hozzáigazítása az új szervezethez, ráadásul a kormányzati kommunikáció átalakítása sem ért még véget. A folyamatban lévő központosítást a miniszterelnök állítólag a nemzetközi helyzet fokozódásával és a hazai politikai támadások erősödésével indokolta. Bár május végén június 2-i hatállyal kinevezte a Miniszterelnökség három új államtitkárát a köztársasági elnök, a hónapok óta tartó kormányától SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Párizs/Madrid. Négy nappal az athéni parlamenti választások előtt óvta Görögországot az euróövezetből való kiválástól a francia államfő. Francois Hollandé a görög Mega televíziónak adott - szerda késő este nyilvánosságra hozott - interjújában hangsúlyozta: tudatában van annak, hogy kétségbevonhatatlan a görög választók szuverenitása. Ha azonban a választások után az a benyomás alakul ki, hogy a görögök elutasítják a nemzetközi segélycsomag fejében vállalt feltételeket, az euróövezetben több ország Görögország ellen fordulhat - figyelmeztetett a francia elnök. Görögországban vasárnap tartják az újabb parlamenti választásokat, azt követően, hogy a május elején tartott szavazás után patthelyzet alakult ki. A vasárnapi választás közvetve népszavazás arról is, hogy az ország továbbra is az euróövezet tagja maradjon-e. A választások egyik fő esélyesének tartott radikális baloldali szövetség azt hangoztatta, hogy győzelme esetén semmisnek tekinti az Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal köalakítás még tart: hétfőn nyújtotta be a közigazgatási és igazságügyi miniszter azt a törvényjavaslatot, amely a megváltozott struktúrához igazítja hozzá a kormányzat működését meghatározó jogszabályokat. Kormányzati és fideszes forrásokból származó információk szerint még nem véglegesítették a kormányzati kommunikáció, a fejlesztési ügynökség és a külügytől elvont külföldi hírszerzés helyét sem az új szervezetben. A kormány átszervezése május első napjaiban kezdődött meg Réthelyi Miklós miniszter lemondásával, majd Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter tött hitel-megállapodásokat.Az EU aggodalommal tekint Athén esetleges kiválására az euróövezetből. Brüsszelben mindenekelőtt attól tartanak, hogy egy ilyen lépés súlyos gazdasági, illetve pénzügyi következményekkel járhat, és mindez tovább fokozhatja elsősorban Spanyolország, valamint Olaszország problémáit. Egyszerre három fokozattal a befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette le Spanyolországot a Moody’s Investors Service. A múlt héten egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is három fokozattal minősítette vissza Spanyolországot. A világ vezető hitelminősítő csoportja leminősítette Ciprust is, egyszerre két fokozattal mélyen a spekulatív adósosztályzati sávba süllyesztve a ciprusi államkötvény-besorolást, arra a véleményére hivatkozva, hogy érdemben megnövekedett Görögország euróövezeti távozásának kockázata. A 10 éves spanyol állampapírok hozama tegnap már átlépte a kritikus 7%-os szintet, ez pedig tartósan fenntarthatatlan - e határ felett folyamodott a többi bajba jutott uniós tagállam is a pénzjelölésével és kinevezésével. Ezt követően, május 11-én jelentette be Orbán Viktor, hogy további változásokat tervez a kormányában, így júniustól három államtitkár fog dolgozni a Miniszterelnökségen. A miniszterelnök a közszolgálati rádiónak akkor azt nyilatkozta, hogy Lázár János, a Fidesz frakcivezetője veszi át Varga Mihály miniszterelnökségi államtitkár helyét. A miniszteri, államtitkári jelöltek május 29-én át is vették a megbízó levelüket Áder János köz- társasági elnöktől, de a hatáskörök rendezése hetek óta húzódott. „Megvagyok az egésszel, készen vagyok” ügyi mentőövért. Az Európai Központi Bank kimutatása szerint új történelmi rekordot ért el a Spanyolországban működő bankok adósságállománya. Az EKB adatai szerint a bankok által felhalmozott tartozás mértéke, a 287,8 milliárd eurós állomány 9,2%-kal haladja meg az előző havit. A leminősítés indoklásában a Moody’s kiemelte, hogy jóllehet a spanyol bankrendszer feltőkésítésére szánt százmilli- árd eurós támogatási csomag részletei még nem ismertek, az azonban egyértelmű, hogy a spanyol bankok támogatásának felelőssége a spanyol kormányé, és az euróövezeti mentőalapból (EFSF) folyósítandó feltőkésítési hitelt is a kormány veszi fel. Ez a hitelfelvétel a cég szerint érdemben rontani fogja a spanyol kormány adóspozícióját. A Moody's közölte, hogy várakozása szerint a spanyol adósságráta a hazai össztermék (GDP) 90 százalékának környékére emelkedik az idén, és az évtized közepéig növekedni fog. Az adósságráta sta- büizálása a spanyol hatóságok előtt álló fő kihívás, és évekig tartó költségvetési konszolidációt igényel, (atv, MTI, shz) mondta a kormányátalakításról Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában május 11-én. Ám a miniszterelnökségi államtitkár fogalmát bevezető, hétfőn beterjesztett törvénytervezet sem tesz teljesen pontot az átalakítás végére. Ugyan a javaslat leszögezi, hogy a miniszterelnök a jövőben közvetlenül is irányíthat központi államigazgatási szerveket, a tervezet nem nevezi néven a külföldi hírszerzésért felelős polgári titkosszolgálatot, az Információs Hivatalt (IH), de várhatóan ez a Miniszterelnökséghez kerül, az sem kizárt, hogy Orbán Viktor közvetlen irányítása alá. (hvg.hu, nol.hu) Ukrajnai belharc Timosenko férje vádol Kijev. „Rögeszmésnek és perverznek” nevezte Viktor Ja- nukovics ukrán államfőt kemény hangú nyűt levelében a bebörtönzött ukrán ellenzéki vezetőnek, Julija Timosenkónak a félje. „Ön és társai gyakorlatilag előre kimondták az elmarasztaló ítéletet az egyesült ellenzék vezetőjének ügyében. Hallgasson a világra, amely diktátorként tekint Önre. Ha gyilkosnak nevezi a feleségemet, akkor nevezzék gyükosnak az Ön egész donyecki társaságát és személyesen Önt is, mert az Ön uralkodása idején (amikor kormányzó volt) a Donyec-meden- cében fiatalok ezreit ölték meg, akiknek a holttestein keresztül jutott hatalomra” - idézett a csehországi száműzetésben élő Olekszandr Timosenko leveléből a Korreszpondent ukrán hírportál. Olekszandr Timosenko szerint Janukovics alkotmányellenesen teljhatalomra tett szert Ukrajnában, teljes ellenőrzés alá vonva az összes hatalmi ágat. Az ukrán elnök egy minapi sajtónyilatkozatában azt állította, hogy Julija Timosenko exkormányifőnek egy politikus 16 évvel ezelőtti meggyilkolásához is köze volt. (MTI) Leminősítették Spanyolországot, csak a bankok adóssága 287,8 milliárd Görögországot félti Hollandé Alkotmánybíróság Új választások Egyiptomban? Kairó. Az egyiptomi alkotmánybíróság elnökének értelmezése szerint fel kell oszlatni a parlament alsóházát, mert az alkotmányba ütközik az a törvény, amelynek alapján a választást megrendezték. Az egyiptomi alkotmánybíróság két döntést is hozott a választásokkal kapcsolatban csütörtökön. Az egyik értelmében a pártoknak nem lett volna szabad saját jelölteket indítani az eredetileg függetleneknek fenntartott helyekért a tavaly novemberben megkezdett, és több szakaszban lebonyolított alsóházi választásokon. Ezekre a helyekre pótválasztást kell kiírni, vagy - az alkotmánybíróság elnökének értelmezése szerint - az iszlamis- ta irányzatok uralta egész parlamentet fel kell oszlatni, és újra kell választani. A másik határozat alapján versenyben maradhat az elnökválasztáson Hoszni Mubarak utolsó kormányfője, vagyis szombat-vasárnap államfővé választhatják Ahmad Safikot, akit egy korábbi, most érvénytelennek nyilvánított törvény - a tavaly megdöntött Mubarak-rezsim más vezető személyiségeivel együtt - bizonyos ideig kizárt volna a politikaiéletből. (MTI) Szír fegyverszállítások Moszkva és az USA is cáfol Washington/Moszkva. Washington és Moszkva is cáfolja, hogy fegyvereket szállítana Szíriába. Moszkva a szír ellenzék felfegyverzésével vádolta a Fehér Házat, Hillary Clinton amerikai külügyminiszter pedig a szír kormánynak küldött fegyverszállítmányokról tud. A Fehér Ház szóvivője szerdán tagadta, hogy az Egyesült Államok fegyvert szállítana a szíriai lázadóknak. Moszkvában pedig azt tagadják, hogy külügyminiszterük ezzel vádaskodott volna. Az orosz külügyminisztérium ennek kapcsán szerda délután cáfolatot adott ki, amely szerint fordítási hiba történt. A minisztérium sajtószolgálata kiadta a szöveg orosz változatát, s ebben az szerepel, hogy az Egyesült Államok a „térségbe” szállít fegyvereket. Az amerikai kormányzat már korábban közölte, hogy távközlési és orvosi felszerelést adott nekik, de továbbra is ellenzi a helyzet militarizálását. Szíria oroszországi nagykövete csütörtökön tagadta, hogy Moszkva harci helikoptereket szállítana országának. Rijád Haddad moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai teheráni nyilatkozatát megerősítve közölte: „Oroszország korábbi szerződések alapján szállítja a fegyvereket, amelyek nem esnek semmilyen szankció alá. Légvédelmi fegyverekről van szó” - hangsúlyozta a nagykövet. Lavrov szerdán azt mondta, hogy a fegyverek kizárólag védelmi célokra használhatók. (MTI)