Új Szó, 2012. június (65. évfolyam, 126-151. szám)

2012-06-15 / 138. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. JÚNIUS 15. Régió 5 A dunaszerdahelyi Thermalpark 1,6 millió eurós bevételt tervez az idei évben Új igazgató került a fürdő élére Somogyi Gábor (balra) dolga lesz a fürdő felvirágoztatása (A szerző felvétele) Dunaszerdahely. A har­mincnyolc esztendős dunaszerdahelyi Somo­gyi Gábort nevezték ki a városi tulajdonú Ther- malpark igazgatójává. A poszt betöltésére a város vezetése első ízben 2011 áprilisában írt ki pályá­zatot, de az politikai csatározások miatt meghiúsult. KISS BALÁZS A második tender győztese elállt szándékától, így idén má­jusban újabb pályázatot írtak ki a poszt betöltésére. Erre tizen­egyen jelentkeztek, a meghall­gatáson tízen jelentek meg. A második fordulóba már csak három jelölt jutott, akik bemu­tatták a termálfürdővel kapcso­latos marketing-elképzelései­ket. Végül a Keszegh Pál igaz­gatótanácsi, Bindics Zsolt fel­ügyelő bizottsági elnökből, va­lamint Hájos Zoltán polgár- mesterből álló bizottság Somo­gyi mellett tette le voksát. A fürdő új igazgatója a pozsonyi Komenský Egyetemen Me­nedzsment Karán végzett 1997-ben. Pályafutását a terü­leti tanácsadó- és információs irodában kezdte, majd több külföldi cégnél dolgozott. Konkrét elképzelései vannak a termálfürdő jövőjét illetően. „Szlovákián kívül kilenc or­szágban dolgoztam eddig, így bizonyos szintű nemzetközi tapasztalatot is hozok a termál­fürdőhöz. Azt szeretném elér­ni, hogy a kínálat színvonala­sabbá tételével és bővítésével növeljük a fürdő népszerűségét és látogatottságát. A fürdőnek ez évvel kezdődően ki kell gaz­dálkodnia egy óriási hitel tör­lesztését, amihez ritmusváltás­ra lesz szükség. Ahhoz, hogy fe­lelősen tudjam vezetni a válla­latot, a hajómban olyan evező­söknek kell ülniük, akik arra akarnak haladni, amerre én” - fogalmazott Somogyi Gábor. Konkrét személycserékről ugyanakkor még nem ejtett szót, megjegyezte azonban, hogy nem kíván olyan szemé­lyeket foglalkoztatni, akik nem látnak el konkrét feladatokat a fürdőben. A nagymegyeri ter­málfürdővel kapcsolatban fel­tett újságírói kérdésre azt vála­szolta, hogy bár a két létesít­mény versenyben van egymás­sal, mégis támogatná „egy olyan jellegű kombinált marke­ting intenzív kihasználását, amely még több turistát von- zana a régióba”. Hájos Zoltán polgármester sajtótájékoztatón ismertette a termálfürdő pénzügyi eredmé­nyeit, amelyek némi javulást mutatnak a korábbi évekhez képest - az elmúlt évben a be­vétel 1,42 millió euró volt, ami 93 ezer euróval több, mint egy évvel korábban. A városi tulaj­donú részvénytársaság közgyűlése elfogadta az igaz­gatótanács által kidolgozott, 2012-re vonatkozó pénzügyi tervet is, amely 1,6 millió eurós bevétellel és 1,13 milliós ki­adással számol. A polgármesterek jelezték, szükség van a buszokra - az ingázók mellett turisták is igénybe veszik Visszaállították a hétvégi éjszakai járatokat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Párkány. Május 1-jével Párkány és Nagyölved között Nyitra megye - megtakarítási intézkedésekre hivatkozva - megszüntette a hétvégén közlekedő éjszakai járatokat. Az érintett települések ön- kormányzatai jelezték: szük­ség van ezekre az autóbu­szokra. ,A felmérésekből is az de­rült ki, hogy hétvégenként átlagosan 20 ember utazik ezeken a buszokon. Sokan munkahelyükre ingáznak, a nyári időszakban a tursiták is igénybe veszik. Ezért ideig­lenesen - szeptember végéig- a megye visszaállította ezeket a járatokat. A kihasz­náltság függvénye, hogy ok­tóbertől tovább közlekednek- e ezek az autóbuszok” - tájé­koztatta lapunkat Csepregi Zoltán, a Szlovák Autóbusz­közlekedési Vállalat párkányi irodájának vezetője. Június 1-jétől szeptember 30-ig hét­végéken Nagyölvedről 20.40-kor indul a szokásos éjszakai járat. Párkányból 22.10-kor indul autóbusz Nagyölved irányába. A bu­szok mindkét irányban 9 te­lepülést (Párkány, Nána, Kő- hídgyarmat, Kéménd, Bény, Kéty, Kúrál, Fámád, Nagyöl­ved) érintenek, (guzsu) ____ Emberi hanyagság - egy helytelenül beállított váltó - miatt a sínpályát lezáró betontömbnek ütközött szerdán este egy vonatszerel­vény a dunaszerdahelyi pályaudvaron. Személyi sérülés nem történt, a forgalom sem szünetelt a baleset miatt. Magát megnevezni nem kívánó hírforrásunk elmondta: az anyagi kár nem jelentős. (Somogyi Tibor felvétele) AJANLO Június 15. (péntek) nye, Gyetvai Zoltán fotói és Bodrogszerdahely - gömöri pásztorok csengői - 8.00: A szállást kereső róka kiállítás-megnyitó, majd Ju- - a miskolci Kalamajka Báb- hász Zoltán és barátai furu- színház előadása a kultúr- lyás-dudás koncertje, tánc­házban. (ú) ház a Dűvővel. Szombat pir­kadatkor: a pásztortűz meg- Rimaszombat - 8.30: A rakása, pásztortobörzó, reg- kiskakas gyémánt félkrajcár- gél: pásztorfalatok - ételkós- ja - rendhagyó drámapeda- toló. Délelőtt: pásztorművé- gógiai foglalkozás a Dúsa ut- szeti vásár, gyermekek pász- cai alapiskolában, (ú) torudvara, pásztordalok, ba­ranta-bemutató. Délben: Deregnyő-10.30: A szál- pásztorkonyha-kóstoló, dél- lást kereső róka - a miskolci után: pásztorok ünnepélyes Kalamajka Bábszínház elő- bevonulása, a Pásztortűz Őre adása a kultúrházban. (ú) vándorcím odaítélése, (ú) Szútor - 11.00: Tündér­menet - Tóbisz Tinelli T amás koncertje az iskolában, (ú) Komárom - 17.00: Fel­hőkön sétálva - Olbram Zo- ubek szobrászművész kiállí­tásának megnyitója a Limes Galériában. A tárlatot Éva Dénesová művészettörté­nész méltatja, közremű­ködik Szarka Tamás, a Ghy- mes együttes tagja, (vkm) Komárom - 20.00: Ko­máromi Fonó - évadzáró táncház a Rév - Magyar Kul­túra Házában a Pengő és a Hárompatak zenekarral. Az est folyamán furulyás csán­gó zene és magyar vonós muzsika szól a Kárpát-me­dencéből. (vkm) Dél-Komárom - 19.30: Marie Jones: Kövek a zseb­ben - szabadtéri színházi előadás a Monostori erőd­ben Rudolf Péter és Kálloy Molnár Péter főszereplésé­vel, valamint pálinkakóstoló az Istenkúti Pálinkaház kíná­lásában. (vkm) Június 15-16. (péntek-szombat) Dunaszerdahely -1. His- torium Történelmi Napok a Sárga Kastély udvarán. Pén­tek - 11.00: kapunyitás; 11.30: a lovagok felvonulá­sa; 14.00: korabeli táncelő­adás; 16.00: viselet- és fegy­verbemutató; 17.00: lovagi torna; 18.00: Rozgony 700 éve - Vida Bea előadása a rozgonyi csatáról; 19.00: könyvbemutató Urbánszki Lászlóval; 20.00: záróra. Szombat - 10.00: kapunyi­tás; 10.30: örömzenélés népi hangszerekkel; 11.00: a lo­vagok felvonulása; 14.00: korabeli táncelőadás; 15.00: viselet- és fegyverbemutató, élő történelemóra; 16.00: lovagi torna; 17.00: hétpró­ba - lovagi verseny vállalko­zó szelleműeknek; 18.00: történelmi vetélkedő; 18.30: Dunaszerdahely a középkor­ban - Nagy Attila és Nagy Iván előadása; 19.30: könyvbe­mutató Benyák Zoltán íróval; 21.00: az I. Historium Törté- nelmiNapokzárása. (ú) Június 15-16. (péntek-szombat) Várhosszúrét - III. Pász­tortalálkozó a Buzgó-foga­dóban és környékén. Péntek -10.00: mesemondók, furu- lyások, dudások, népdal­énekesek és táncosok verse­Június 16. (szombat) Kászonaltíz -19.00: Újra Együtt - Tamás Gábor kon­certje a kultúrházban. (ú) Vágsellye -17.00: vissza­emlékezés a misszióban el­töltött évekre, beszélgetés Velencei Tamás atyával a Fe- keteházy János Magyar Ház­ban (Murgaš utca 9). (száz) Zonctorony -13.00: Csa­ládi vadásznapot szervez a Csandal-Zonctoronyi Va­dásztársaság a Feket-víz part­ján. Lesz íjászverseny gyere­kek és felnőttek számára, lég­puskalövészet, a helyi klub­ban vetítéssel egybekötött va- dásztrófea-kiállítás nyílik. 15 órától kisvonat közlekedik Zonctorony utcáin. Este tábortűz és tombola lesz. (ú) Szene - 12.00: Szenei Nyár a Napfényes tavak déli partján. Fellépnek: Robo Opatovský&BAND, Gladiá­tor, I.M.T. Smile és sokan mások. Napközben gyerek- programok, vetélkedők, ug­rálóvár, mászófal, erős em­berek versenye. (jm) Komárom - 9.00: Ne néz­zük tétlenül nemzetühk fogyását/Nemzeti létünk alapja az anyanyelvűnk - nemzetközi konferencia a Szlovákiai Magyar Egész­ségügyi Társaság és a Magyar Egészségügyi Társaság szer­vezésében a Duna Menti Mú­zeum dísztermében. Az elő­adások témái: Hit és nemzet; A nemzetgyógyítás és az anyagnyelv; Kisebbségi poli­tika az EU parlament kerete­in belül; Szocializáció és ma­gyarság; A szlovákiai magya­rok nyelvhasználata és az asszimiláció; Merre tovább (iskolai nevelés); Népszámlá­lás - a szlovákiai magyarság demográfiájának társada­lomszerkezeti változásai; Le­hetőségek, hogyan tovább (elméletileg? van megol­dás?); 14.15: kultúrműsor Tarics Péter és Mészáros And­rás közreműködésével. (v) Dél-Komárom 12.00-24.00: IV. Művésze­tek éjszakája a Fazekárium- ban (Bajcsy-Zsilinszky utca). A kiállító művészek: Nagy Judit (tűzzománcos), Nagy Tivadar (fotós), Cseh Gábor (fémszobrász) és Bencsics Ákos (fazekas). A nap folya­mán agyagozás, korongozás, 17.00: Petz Báling gitározik, Kiss Laci bűvészkedik, (vkm)

Next

/
Oldalképek
Tartalom