Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-05 / 104. szám, szombat
SZALON 2012. május 5., szombat 6. évfolyam, 18. szám IRODALOM A SZALONBAN Monoszlóy Dezső (Budapest, 1923 - Becs, 2012) (Somogyi Tibor felvétele) Lepentyű MONOSZLÓY DEZSŐ Bobokénak is van kék köve, elég jó formájú, de az enyém nagyobb és szebb. A rejtekhelyünk közelében találtam, ma azonban nem ott játszunk, hanem az udvarunkon. Bobóka előttem térdel a füvön, kövér kezeivel tapsikol, s a bokrok felé mutogat.- Lepentyű - sikoltozza. - Lepentyű. Odanézek, s látom, hogy világító potrohú szentjánosbogarak szálltak oda.- Szentjánosbogarak - mondom.- Nem szentjánosbogarak, lepentyűk - ellenkezik Bobóka. Mit magyarázzak neki, legszívesebben fejbe vágnám, de azzal is csak magamnak ártanék, beárulna a szüleinek, s vagy azok képelnének fel, vagy az én szüleim. Azt mondanák, a kisfiúnak lovagiasnak kell lennie a kislányokkal szemben. Tulajdonképpen miért is játszom Bobokéval? Tegnap is vele játszottam, tegnapelőtt is, már hetek óta együtt járjuk a környéket, a rejtekhelyünkre is kettesben találtunk. Ahogy most a szeplős arcába bámulok, amely úgy néz ki, mintha mindig vigyorogna, érthetetlen, hogy eddig kibírtam. Az bizonyos, hogy többet nem játszom vele. A palacsinták és a fánk elásása is az ő ötlete volt. Utálom Bobókát. Érdekes, pár nappal ezelőtt még nem utáltam. Akkor fedeztük fel azon az elhagyatott telken a kutat. Kissé elbillent deszkafedél takarta be, így azt is feltételezhettük, kincsesbánya van alatta. Elég nehezen jutottam le a fenekére. Persze Bobóka nem mert velem jönni, ő csak a kút széléről leselkedett utánam. Kiszáradt, beomlott kút volt, körülbelül négy méter mélységű. Ha Bobóka nem segít, egyedül nem is kapaszkodom vissza. A kút fenekén kifehéredett koponyát találtam, ürgéé vagy patkányé lehetett. Bobóka rögtön kijelentette, ez lesz ezentúl a rejtekhelyünk, s gyűjtsünk ide elemózsiát, hogyha Világgá mennénk, vagy más okból ellenségek elől kellene menekülni, legyen tartalékunk. Másnap két lekváros palacsintát hozott hazulról. Az ebédjéből tette félre. Mondtam, együk meg. Nem, mondta, ezt most elássuk a kútba. Másnap én is hoztam fánkot, azt is elástuk. Ilyen hülye ez a Bobóka. És a tetejében még kényeztetik is. Milyen hercig kis boszorkány vagy, eszem a lelkedet, Uyeneket mondnak neki. Engem bezzeg nem kényeztet senki. A szüleim tegnap a városba utaztak, s itt hagytak egyedül. Azt mondták, elég nagy fiú vagy, megleszel magad is. Pedig még tízéves se vagyok. Ilyen nagy legény már nem fél, magyarázta apa. Két nap az egész, addig Erzsi néniéknél fogsz kosztolni, mi már mindent megbeszéltünk. Erzsi nénit is utálom. Erzsi néni Bobóka mamája. Nekem adja mindig a kisebbik zsíros kenyeret, pedig én vagyok a nagyobb. Torkig vagyok az egésszel. Félni azonban nem félek, a padlásra is fel merek menni.- Bobóka, menjünk a rejtekhelyünkre.- Ma ne, ott nincsenek lepentyűk.- Jó - legyintek -, hát akkor itt maradsz. Jobb is, ha egyedül megyek. Tegnap este valami titokzatos dolgot láttam a tótban, ha együtt mennénk, téged is be kellene avatni a dologba, és te még kicsi vagy hozzá, szia. Lassan lépegetek, világos, hogyjön utánam. Akúthoz már egyszerre érkezünk.- Hol van? - suttogja Bobóka.-Lenn, a fenekén.- Nem harap?- Tudtam, hogy jobb, ha nem avatlak be, legokosabb, ha hazamész.- Én is meg akarom nézni.- És nem mondod el senkinek?-Becsszó.- Na rendben van, akkor leengedlek.- De nehogy elengedd a kezem, amíg meg nem kapaszkodom a kiálló téglában! Erre nem válaszolok. Elhúzom a deszkafedőt. Bobóka nagy ügyetlenül a kút széléhez mászik. Mindkét kezével belém kapaszkodik ahelyett, hogy az egyikkel a kút szélét fogná.- Semmit se látok - nyafogja.- Nem baj, most már nyugodtan leugorhatsz - biztatom. Puffanó hangot hallat, de nem üthette meg nagyon magát, mert akkor bőgne.- Sötét van - nyávogja -, sötét.- Lesz még sötétebb is - füttyentek vidámat, és visszaigazítom a kút fedelét. Szökellve indulok hazafelé. Ezt az ösvényt nem ismeri senki, a tótunkat se. Bobóka kedvére nyávoghat, nem hallják mások, legfeljebb a vakondokok. Ha hazaérek, nem csukom be magam mögött az ajtót, és elbújok a padlásunkon. Ha Erzsiké néniék keresnének, nem akadnak rám. Ha becsuknám az ajtót, zörgetnének, rám is törnék az ajtót, s végül kitalálnák, hogy valahol a házban bújtam el. A pincében és a padláson is keresnének. Ez nem lenne bölcs dolog. Vajon meddig búja Bobóka étlen-szomjan a tót fenekén? Igaz, van ott elásott palacsinta meg fánk, de azt már nem lehet megenni, és meg se találja a sötétben. Ha Bobóka meghal, felkerül a mennyországba, mert állítólag a kisgyerekek mind odajutnak. S akkor a Jóisten végre megmagyarázza neki, hogy nem lepentyűk, hanem szentjánosbogarak csillognak a bokrokon. SZALON-ELOZETES Ki a magyar? Mi, magyarok az elmúlt húsz évben 108 831-el lettünkkeve- sebben Szlovákiában. Riasztó adat. A Szlovákiai Magyarok Kerékasztala a www.kereksztal.org honlapján és a fácebookos oldalán, együttműködve az Új Szó Szalon mellékletével széles körű vitát kezdeményez a népszámlás eredményeiről és a jövőnket érintő kitörési lehetőségekről. Az elkövetkező hetekben szombatonként elemző írások jelennek majd meg arról, hogyan értelmezhető az új viszonyok között a szlovákiai magyarok identitása. Érdemes-e magyamaklenni Szlovákiában? (Ha nem, akkor miért nem?) Mit jelent a kettős vagy a több identitás? Érték-e számunkra a kultúránk, a nyelvünk? Kirekesztő vagy befogadó, nyitott vagy bezárkózó közösség-e a szlovákiai magyar? Tehát: Ki a magyar? A népszámlálási adatok arra hitének, nyíltan szembe kell néznünk a közösségünk jövőjét meghatározó kérdésekkel. A véleményeket olvassák a Kerekasztal honlapján, a face- bookon és az Új Szó szombati számának Szalon mellékletében. A sorozat első szövegét május 12-én közöljük. Szerdán került sor a Komáromi Szalon újabb beszélgetőestjére, a meghívott vendég ezúttal Szigeti László, a Kalligram Kiadó igazgatója volt, akit Sánta Szilárd irodalomtörténész és Gazdag József újságíró kérdezett a kisebbségi kultúráról, az értelmiség szerepéről és a könyv jövőjéről. Az interjú rövidített változatátjövő szombaton a Szalonban olvashatják. (Molnár Mónika felvételei)