Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-02 / 101. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 2. Vélemény és háttér 5 A botrányok, problémák, szimbolikus konfliktusok a közbeszéd állandó részét képezik A populizmus természetrajza A populista kifejezésnek divatja van: egyre többen és egyre több mindenkire használják ezt a jelzőt. A köznyelvben és a nyilvános politikai kommunikációban is a populizmus címkéje bárki olyat megillethet, akivel a felcímkéző nem ért egyet. Kicsit olyan a helyzet, mint Dylan Thomas mondásában: „az az alkoholista, akit nem szeretek, és annyit iszik, mint én”. RAVASZ ÁBEL A felvizezett szóhasználat ellenére a populizmus hasznos kategória a politika elemzésekor. Ä populizmus egyfajta politikai eszköztár, amely nem az ideológiákkal kíván versenyezni, hanem azokhoz tapad, kiegészíti őket. A populista retorika mindig két csoportra osztja a társadalmat: a „magunkfajtákra” és a „veszélyes” másokra, akik általában a korrupt elitek. A központi szereplő mindig a „nép”, az egyszerű emberek, akiket megpróbálnak megfosztani hangjuktól és kultúrájuktól. Ezen érvelés szerint a politika a népakarat közvetlen kifejeződése kell, hogy legyen, a pártok pedig csak felesleges akadályok ennek útj ában. A populista retorika nem csak úgy a semmiből érkezett meg: nagyon is létező kihívásokra reagál. Elsősorban a jelen felgyorsult világában elbizonytalanodott lakosság félelmeire próbál választ adni, és közelebb hozza hozzájuk a távolodó, megbízhatatlan politikát. Segítségére van ebben a modem tömegmédia, amely vevő egyszerű és radikális megfogalmazásaira, botránygeneráló módszereire és profi stábok által karbantartott karizmájára. Az elmúlt évtizedek fejleménye, hogy a populista eszközök, amelyek korábban a szélsőséges pártok sajátjai voltak, a fősodorbeli politikába is beszivárogtak. Egyre több politikus próbálja magát „egyszerű emberként” definiálni. A politika nyelve agresszívebbé, az eszközök erőszakosabbá váltak. A szimbolikus konfliktusok a közbeszéd állandó részét képezik. A média tele van a populisták által gerjesztett botrányokkal és problémákkal. Végül pedig ott van az egyre hangosabb Az elmúlt évtizedek fejleménye, hogy a populista eszközök a fősodorbeli politikába is beszivárogtak. igény a közvetlen demokrácia alkalmazására: a népszavazások pedig, úgy tűnik, a jövőben egyre gyakrabban szólhatnak bele akormánymunkájába. A populizmus árnyoldalát elsősorban az jelenti, hogy egyrészt ellenzékből mindent elkövet azért, hogy a kormány ne tudja autonóm módon végezni a dolgát (hiszen „a nép ellen cselekedne”), kormányra kerülve viszont saját ígéreteinek, vádjainak és módszereinek gúzsába kerül, és képtelen beváltani a hozzá fűzött reményeket. A populista hatalomra kerülve is populista marad, ezért nem szakad el a szimbolikus csatáktól, a bombasztikus kommunikációs stílustól és az erőszakos politikától. Az eredmény tehát semmiképpen sem a jobb kormányzás. Fontos azonban belátni, hogy a populizmus nem egy gyorsan múló divat, amely csak úgy eltűnik. A populizmus velünk marad, még ha vannak is arra utaló jelek, hogy vonzereje csökkenhet (hiszen ki hisz majd a tizenharmadik „politikán kívülről érkező” világmegváltónak?) . Éppen ezért a fősodorbeli politika feladata, hogy azokra a problémákra reagáljon, amelyek táplálják ezt az irányzatot: a politikusok iránti bizalom megfogyatkozására, a lakosság egzisztenciális félelmeire és a felgyorsult világra. A populizmus ugyanis nem azért van jelen, mert valaki csak úgy kitalálta, hanem azért, mert igény van rá.- Most pedig beszámolnék az államkassza jelenlegi állapotáról. Mint láthatják, mindent megteszek, hogy elűzzem a gyászos hangulatot. (Peter Gossányi rajza) JEGYZET Cím nélkül VERES ISTVÁN Mennyit ér egy politikus? Mivel tudja kiérdemelni az emberek bizalmát? És mi kell ahhoz, hogy mindenki szidni kezdje? Ézek a kérdések merülnek fel bennünk, miután egyre több vezető tisztségben levő személyről derül ki, hogy doktori, mérnöki vagy más egyetemi címét ha nem is illegális úton, de gyanús módszerekkel szerezte. Alig intettünk búcsút Schmitt Pálnak, az egész magyar sajtó a politikusok szakdolgozatai után kutat, Gyurcsány Ferenc nemrég még azt is elismerte, hogy ha olvasta annak idején exsógora szakdolgozatát, akkor valószínűleg használt is fel belőle részleteket. Csak sajnos már nem igazán emlékszik diákéveinek ezekre a momentumaira. Vagy itt az új szlovák munkaügyi miniszter, Ján Richter, aki állítólag egy olyan szakon kapta Be. címet, amely nem is volt akkreditálva. A miniszter tíz éve diplomázott bizonyos egyetemen, szakdolgozata témájára viszont már nem is emlékszik. Elfoglalt embereknél persze megesik az ilyesmi. Viszont ahol kettő akad, ott akad három is, a közeljövőben tehát valószínűleg még néhány politikusról kiderül, hogy titulusát nem úgy szerezte, mint a legtöbben. Különösen érvényes ez azokra a politikusokra, akik közvetlenül pártjuk „felfutása” után gazdagodtak ezekkel a címekkel. Hogy koszos, csótá- nyos kollégiumban nem laktak, az meg biztosra vehető, de ezt még elnézné nekik az ember. Azt viszont már nem, hogy csaltak. Mert a jó politikusnak elsősorban ügyesnek kell lennie. És aki ügyes, az már korábban, az iskolában is ügyes volt, ennek köszönhetően mérnök lett vagy orvos. Aki nem volt ügyes, annak később az ismerősei segítettek címet szerezni, vagy megvette pénzért. Az ilyen emberek (akik nem ügyesek) ne kapjanak állami tisztséget, mivel ha arra nem voltak képesek, hogy maguktól lediplomázzanak, valószínűleg az alájuk rendelt minisztériumot sem fogják felvirágoztatni. Sokan közülük ráadásul még naivak is. Beülnek a miniszteri székbe, és azt hiszik, nem derül fény korábbi csalásukra. Pedig mindig minden kiderül. KOMMENTÁR Gyurcsányból Torgyán SZOMBATHY PÁL Timföldgyártás után itt egy másik érdeklődési kör: Balaton-felvidéki borászat. A Schmitt-féle I másolt kisdoktori után itt a gyaníthatóan só- 9 gortól kölcsönzött főiskolai szakdolgozat. Erő- sen úgy fest, hogy Gyurcsány Ferencnek nem pusztán a frissen bukott politikusoknak általá- nosan ajánlható csendes háttérbe húzódás okán kellene hallgatnia. A magyarországi politikai folklór torgyánizmushoz hasonló mókás (vagy éppen idegesítő, másoknak egyenesen felháborító) jelensége az óriásit bukó korábbi miniszterelnök, az MSZP-t szakadékba vezénylő, aztán a romhalmazzá vált szocpártból kipattanó Gyurcsány. Túlságosan hangos ez az ember, kevéssé számolt el közelmúltbéli politikai hibáival, mellélövéseivel, mintha nem akarná megérteni méretes felelősségét pártja lezüllésében, az ország közerkölcsi mércéinek rombolásában. Schmitt államfő plágiumügy miatti bukása jelentős mértékben a magyar jobboldal vészcsengője és pontos helyzetfelmérése miatt következhetett be. Ä hatalmon lévő párttal nem ellenséges értelmiség hamar belátta, hogy a svihákság nem védhető, ha korábban másokban oly szigorúan észrevételezték és támadták azt. S ez örömteli fejlemény. Nem úgy az a harcias erkölcsi kritika, amit éppen Gyurcsány és követői képviselnek kapkodó hevességgel, alapos önvizsgálat mellőzésével Schmittel, jobboldallal, Fidesszel, Orbánnal szemben; a tragikus hősök komikus szerepében sipí- tozva. És lám, már csak azért sem érdemes (értsék ők is: nem kifizetődő) így viselkedni, mert a rendszerváltás zavaros privatizációs kalandjaiban résztvevő nyertesek múltja inkább foltos, mintsem hószín. Akik különösebb szakmai erőfeszítések nélkül, kapcsolati hálókban fickándozva lettek dúsgazdagok, kis kivétellel megfoghatók, hisz elveiket nem a zsákmányszerzés pillanataiban lazították meg, éppen felfogásuk alapozta meg karrierjüket; a timföldgyárak nem csak a fejükre estek. Ezért ne csodálkozzék Gyurcsány, ha rálelnek főiskolás diplomaturpisságaira, s előveszik drákói mondatait Schmittről és a cikivé lett jobboldaliságról. Dadogó magyarázkodásai a snájdig ősz államfő lebukásának pillanatait idézik. Bármiféle hasonlóság nem csupán a véletlen műve, hanem a rendszer- váltás logikus következménye. Ez van, mikor a szereplés vágya a szerzés vágya fölé kerekedik. A végén a Torgyán-féle dumaszínház szerződést kínál. A szerző magyarországi publicista FIGYELŐ „Részben szabad” a magyar sajtó A „szabadból” a „részben szabad” kategóriába minősítette le a magyar sajtó állapotát a médiaszabadság globális helyzetét felmérő, 2011-re vonatkozó jelentésében a Freedom House (FH) washingtoni központú, független civil szervezet. A FH rámutatott, hogy „az index történetében rendkívül szokatlan” Magyarország esete, amikor egy „régóta szabad ország” esetében két év alatt 13 pontos zuhanást mutattak ki. A civil szervezet szerint ez azt jelzi, hogy „a médiaszabadság még a látszólag jól megalapozott demokráciákban sem tekinthető magától értetődőnek”. A FH úgy fogalmazott, hogy a leminősí- tés oka „Orbán Viktor konzervatív kormányának arra irányuló, koncentrált törekvése, hogy megragadja a médiajogi és szabályozási kerete feletti ellenőrzést”. A FH a romlás jeleit egyebek között a Nemzeti Adatvédelmi Hivatal létrehozásában látja, amely „korlátozni fogja az információhoz való hozzáférést”. A civil szervezet szerint bizonyíték van arra, hogy egy „politikailag motiváld’ engedélyeztetési folyamat következményeként egy „kritikus rádióállomás elvesztette frekvenciáit”, továbbá megnőtt a cenzúrára és az öncenzúrára utaló jelentések száma, különösen az elektronikus közmédiával kapcsolatban. A tavaly kiadott, 2010-re vonatkozó értékelésben Magyarország pontszáma 23-ról 30-ra romlott, de a FH mérési rendszerében ez akkor még elegendő volt az utolsó helyre a szabad sajtójú országok kategóriájában. A civil szervezet 2011-gyel kapcsolatban újabb hatpontos rosszabbodást mutatott ki, ezzel Magyarország a világranglista 78. helyére esett vissza. A legszabadabb sajtójú országnak a FH a tavalyi évre vonatkozó összehasonlítás alapján Finnországot, Norvégiát és Svédországot nevezte meg. A közép- és kelet európai térségből a FH Észtországot, Csehországot, Szlovákiát, Litvániát, Lengyelországot, Szlovéniát és Lettországot minősítette „szabadnak”. (MTI)
