Új Szó, 2012. május (65. évfolyam, 101-125. szám)
2012-05-12 / 109. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. MÁJUS 12. Szalon 23 „A műveltség súlya csökkent. Ma már nincs olyan rangja az irodalomnak, mint volt egykor. A félműveltség korában élünk." Egyetlen szempont létezik: a minőség Mi hiányzik a szlovákiai magyar szellemi életből, létezik-e ideológiamentes értelmiségi pozíció, van-e jövője a könyvnek? Szigeti Lászlóval, a Kalligram Kiadó igazgatójával Sánta Szilárd és Gazdag József beszélgetett. KOMÁROMI SZALON Esterházy Péter egyszer a „nemzet napszámosának” nevezete önt, hozzátéve, hogy boldog lehet a szlovákiai magyarság, ha ilyen kultúraszervezője van; Adam Michnik esszéista szerint pedig a lengyeleknek hiányérzetük lehet, mert hiába vannak 40 millióan, s hiába volt pápájuk, Lech Walesájuk és Szolidaritásuk - nem volt Szigeti Lászlójuk. Ez az egyértelműen pozitív megítélés idehaza hiányzik: a szlovákiai magyarok körében Szigeti László megosztó személyiségnek tűnik. Érzékeli ezt? Érzékelem. Hogy miért van ez így, arra nagyon egyszerű a válasz. Michniket és Esterházy is másképp látják a nemzeti radikálisok, és másképp a mérsékeltek. Csak kívülről nézve próféták a saját hazájukban. Mindketten olyan értelmiségiek, akiknek határozott véleményük van a világ dolgairól, s ez többekből ellenszenvet vált ki. Már mindkettőjükre rásütötték, hogy hazaárulók. Természetesen nem hozzájuk mérem magam, csak azt próbálom szemléltetni, hogy mindig azok a megosztó személyiségek, akik akkor is vállalják a véleményüket, ha éppen szembe kell fordulniuk az általános trendekkel. Könyvkiadóként is szembefordul a trendekkel? Újságíróként, színházi dramaturgként és könyvkiadóként is egyetlen szempontot tartottam igazán fontosnak: a minőséget. Amikor 1991-ben megalakult a Kalligram, legfeljebb azt tudhattam, milyen egy jó mondat, egy jól megszerkesztett szöveg. A könyvkiadással kapcsolatos dolgokat - a gyártástól a kereskedelemig - utóbb kellett megtanulnom. Ezzel ment el a rendszerváltást követő első évtizedem. S ez vezetett odáig, hogy ma már nemcsak a könyvkiadás terén vállalkozom. A kultúrából ugyanis nehéz megélni. A családomat sem a Kalligram tartja el. Pedig a Kalligram az egyik legjelentősebb közép-európai Balról: Gazdag József, Szigeti László és Sánta Szilárd szellemi műhely, a kortárs magyar szépirodalom terén a Magvetővel együtt a legmagasabban jegyzik. Erre sem büszke? Egy kiadó a szerzőire büszke, nem a hírnevére. Engem mindig az éppen készülő munka tölt el büszkeséggel, jelenleg a szlovák-magyar nagyszótár, amely kilencedik éve íródik, eddig négymillió koronát fektettünk bele, s legkésőbb 2014-ben kerül piacra. Olykor visszahallom, hogy nem figyelünk oda eléggé a kortárs szlovákiai magyar irodalomra. Pedig nagyon is figyelünk, csak hát kevés a minőségi szöveg. Ami természetes, hiszen félmilliós közösség vagyunk, meglepő volna, ha egymás után születnének a remekművek. Ennek ellenére évente mintegy 150-200 szlovákiai magyar cím jelenik meg, ami szerintem jóval több, mint amennyinek minőségi alapon létjogosultsága lenne. A többi szlovákiai magyar kiadó ezt nyilván nem így gondolja. Minden évben élénk vitát vált ki a kisebbségi kultúrára szánt állami pénzek elosztása. Tavaly többen is felrótták a Kalligramnak, hogy „túlnyerte magát”, a legtöbbet hangoztatott bírálat pedig az volt, hogy a kisebbségi kultúrára szánt pénzből magyarországi szerzők művei jelennek meg. Erre mi a válasza? A pályázott és a megítélt támogatásaink aránya a korábbi években is hasonló volt, csak akkor még nem létezett két magyar párt, ezért ez nem jelentett gondot. A fennálló arányokat még a mečiari kultúrpolitika is respektálta. Hogy magyar állampolgárságú szerzők könyveivel is pályázunk? Ez miért baj, ha a kötet a történelmi Magyarország azon területeinek a múltját tárja fel, amelyet ma Szlovákiának hívnak? Jellemző módon leginkább azok rekesz- tenék ki a magyar állampolgárságú szerzőket, akik hívei az etnikai alapon járó állampolgárságnak. Ezzel persze nemcsak az európaiság, hanem a magyar egység elvét is meghazudtolják. Például Komoróczy Géza A zsidók története Magyarországon című kétkötetes műve rendkívüli alapossággal tárja fel a felső-magyarországi, egyebek között a pozsonyi magyar zsidók történetét. Az idén egy dokumentumgyűjteményével pályáztam, tele van felföldi anyaggal. Azt is mondhatnám, könyvkiadóként így végzek nemzetegyesítő munkát. A bírálók azt nehezményezték, hogy a pályázati kiírás értelmében a támogatás a kisebbségben élő szerzők műveire járt volna. Csak olyan szerzőket kellene támogatni, akik itt születtek és itt is élnek? De hiszen ez dilettantizmus. Öngettósítást eredményezne. Megmaradásunk érdekében minden téren a nyitottságra és a minőségre kell törekednünk. Sajnos éppen ez hiányzik a leginkább a szlovákiai magyarságból, a minőség iránti igény. S nem is annyira a gazdasági életből hiányzik, hanem a szlovákiai magyar szellemi életből. Az oktatásból, a kultúrából. Ha most gyors közvélemény-kutatást végeznék a jelenlévők között, hogy az utóbbi öt évben melyek voltak a szlovákiai magyar kiadók legjelentősebb kötetei, aligha tudnánk válaszolni. Pedig olvasó emberek vagyunk. Öt év alatt ugyanis mintegy hétszázötven szlovákiai magyar cím jelent meg. Mintegy hétszázötven! Vagy talán több is. Ez feldolgozhatatlan mennyiség. A könyvek többsége nem kerül be az oktatási rendszerbe, nem kerül be a kultúrafogyasztók rendszerébe. Még az egyetlen szlovákiai magyar könyvklub is úgy kerüli a magyar szerzőket, mint ördög a szenteltvizet. Csak a helyet foglalnák a katalógusában, s alig vásárolnák őket. A szlovákiai magyar könyvkiadás és kultúra nem rentábilis. Van egyáltalán jövője a könyvnek? A műveltség súlya csökkent, ez tény. Ma már nincs olyan rangja az irodalomnak, mint volt egykor. A minőségi kultúra szerepe legyengült, a félműveltség korában élünk. Ha egy ádagos család választhat, hogy hétvégén shoppingolni megy-e, vagy inkább színházra, koncertre, kiállításra költi a pénzt, akkor szinte biztos, hogy a bevásárlást választja, s nem a kultúrát. Az internetes könyvkereskedések, amelyek futárszol(Molnór Mónika felvétele) gálatokkal házhoz szállítják a megrendelt könyveket, leszoktatják az olvasót arról, hogy könyvesboltba járjon. Újabban az Amazon közvetlenül a szerzőkkel köt szerződést, kiiktatva a rendszerből a kiadókat. Az internetes könyvkereskedés legnagyobb veszélye az el- lenőrizhetedenség. Egyesek azt mondják, a könyv köztulajdon, miért ne lehetne letölteni. Csakhogy a jogi vákuumokat nehéz kezeim, ezért rengeteg a lopás az interneten. Pályáját újságíróként kezdte, s az utóbbi időben - hosszú szünet után - ismét publicisztikai írásokkal jelentkezett. Ezek a szövegek nem könnyű olvasmányok. Hogyan születnek? Nehezen írok, minden szóért, műiden mondatért meg kell küzdenem a nyelvvel. A Népszabadságban publikálok, vagyis afféle körön belüli körön kívüliként szólok hozzá a magyarországi eseményekhez. Igyekszem tömören írni, bevonni a csendet. Mert az is a nyelv része. A csendnek nemcsak az irodalomban, hanem a képző- művészetben és a zenében is fontos szerepe van, elég Kurtág- ra vagy Ligetire gondolnunk. A csend arra jó, hogy a befogadó megálljon egy pillanatra. Akit ilyen fokú szenzibi- litás és szellemi nyitottság jellemez, az miért mond le a függetlenségről, s miért vállal szerepet a politikában? Nem csak úgy fogalmazhatók meg hiteles kritikai állítások a közélettel kapcsolatban, ha nem kötődünk egyetlen párthoz s egyetlen ideológiához sem? A kérdés azt sugallja, hogy minden ideológia szennyes, s ezt én nem így gondolom. Politikum nélkül ugyanis nem lehet társadalmat szervezni. Már az antikvitás is ideológiai alapon működött. Az ember közösségi lény, szüksége van ideológiákra. így vagyunk kondicionálva. Nekem nincs kizárólagos ideológiai pozícióm: a három fő európai értékrend mindegyikében megtalálom magamat. Nem tudom elképzelni, hogy csak liberális, csak konzervatív vagy csak baloldali legyek. Viszont aki hatalmi pozícióba kerül, az nem gondolkodhat tovább független értelmiségiként, mert politikaüag elkötelezi magát, igen, a pénz mellett is, hiszen a parlamenti demokrácia arra jogosítja fel a politikust, hogy az adófizetők pénzével gazdálkodjon. Ez miért lenne baj? El kellene hinnünk, hogy a másik sem akar rosszat, s ha tévúton jár, nem szidni kellene, hanem segíteni neki. Én a Híd választója vagyok, de nem gondolom azt, hogy az MKP rosszat akar. Nemzetstratégiai kérdésekben nem értek egyet az MKP csúcs- vezetésével, de ez a vélemény- különbség nem vonja kétségbe a másik identitását. A párbeszéd rendkívül fontos, s ami talán még fontosabb: megérteni a másik érveit. Ez a párbeszéd volna a szlovákiai magyar értelmiség legfontosabb feladata? Ez a politikus feladata. Az értelmiségé a kényes kérdések boncolgatása. Kilencven éve képtelenek vagyunk megbeszélni az igazán fontos dolgokat. Nem tisztáztuk, milyen a viszonyunk Szlovákiához és milyen Magyarországhoz. Erről higgadt párbeszédet kellene folytatnunk, mert ha érzelmi alapon döntünk, indulatból, akkor könnyen csapdába esünk. Az indulat irracionális megoldásokat szül. A szüleim titokban arról ábrándoztak, hogy Dunaszerdahely újra Magyar- ország része lesz. Én már racionálisabban gondolkodom. A közösségünk javát szolgáló költségvetési keretekről ugyanis a szlovák parlamentben döntenek. S hozzáteszem: békében akarok élni. A szlovákiai magyarság érettségét jelezné, ha értelmisége nyíltan vitatkozna ezekről a kérdésekről. Lejegyezte: G. J. (Elhangzott a Komáromi Szalon május 2-i beszélgetőestjén.) Téma:„Lúbizlak Titu! fjjf Beszélgetés a kétnyelvűségről, a matricakampányról és a kisebbségi nyelvtörvényről. Vendégek: Szalay Zoltán jogász, Orosz Örs geográfus Az est házigazdája: Kocur László újságíró Médiapartner: Új Szó Helyszín: Mokka kávézó, Révkomárom, Megye utca (Župná) 11., időpont: 2012. május 16., szerda, 18:00 óra. A belépés díjtalan, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.
