Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)

2012-04-04 / 80. szám, szerda

14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Nem szoktam korán kezdem a szezont, ezért idén sem rohantam ki­váltani az éves engedélyt. Szeretem megvárni, amíg kisaijad a fű és zöldbe borul­nak a fák; ilyenkor érdemes kimenni a természetbe. Eb­ből adódik, hogy akadt olyan év, amikor bokros teendőim közt májusban értem el a horgászszervezet irodájába, s váltottam ki az engedélyt. (A fogási naplót természe­tesen mindig leadom január 15-ig.) Most mégis, valami fátum arra ösztökélt, hogy március 28-án, szerdán kinyissam az alapszervezet (Pozsony I.) honlapját. Ahol legnagyobb megdöbbené­semre azt látom, hogy ha március végéig nem váltom ki az engedélyt, törölnek a ta­gok közül! Tizenhat év után ezt érdemiem?, morgom az orrom alatt, majd egy pillantás a naptárra: ma van az utolsó nap, mert hétfőn, kedden és szerdán „üze­mel” a nyugdíjas bácsi, aki a dolgot intézi. Ha szerda, akkor Belgium, meg jó nap ez a halálra, játszadozom a hasonlatokkal, miközben beügetek az irodába, és leperkálom a több mint száz eurót - a fél évre, mert gyakorlatilag ennyi ideig pecázhat a honi horgász a sokféle tilalom mellett. Azt már meg sem kérdezem az öregúrtól, hogy miért nem figyelmeztettek januárban, meg hova ez a nagy sietség (nyilván a horgászszövet­séget is érinti a krízis, ezért igyekszik besöpörni a pénzt mielőbb), meg egyáltalán, mi lett volna, ha egy nappal később veszem észre a mu­lasztást? Szlovákiában már csak így van ez, mondaná a klasszikus, ami az élet minden területére alkalmaz­ható. Még az „abszolút civü” pecára is. Kövesdi Károly A Horgász melléklet legközelebb 2012. április 18-án jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A mértéktelen mederrendezés megfosztja a halat életterétől, ívóhelyétől, és képes megváltoztatni az egész halfaunát Vizeink vámszedői: a meder szabályozás Panaszkodnak a horgá­szok, hogy kevés, egyre kevesebb a hal. Folyóvi­zeink állománya a húsz­harminc évvel ezelőtti­hez nem is hasonlítható, hogy a régebbi időkről már ne is beszéljünk. Az okok egyike, talán legsú- lyosabbika, a mértékte­len mederszabályozás. KÖVESDI KÁROLY Természetes vizeink (folyók, holtágak, természetes tavak, kiöntések) mai állapotáról ak­kor kapunk igazán hiteles ké­pet, ha sikerül régi térképeken megnéznünk, hogyan néztek ki évtizedekkel, ne adj isten egy­két évszázaddal ezelőtt. felvétele) Bodaki zárás Milliárdnyi halivadék Elsősorban a nagy folyókat szorította a szorgos ember sza­bályozott mederbe; egyrészt a hajózás szempontjából, más­részt, hogy kiöntéseivel ne ve­szélyeztesse a lakott területe­ket, s nem utolsósorban, hogy a mezőgazdaság teijeszkedni tudjon. A múlt század nagy me­semondója, Jókai Mór a maga korában még így írt a varázsla­tos Dunáról: „.. .a nagy fenséges folyam-ős, mely megszokta a magyar sík lapályon ezer ölnyi mederben haladni métsóságos csenddel, partjain behajló fűz­fákkal enyelegni, kilátogatni a szép virágos mezőkre s csen­desen kelepelő malmokkal be­szélgetni. ..” Másfél évszázada a medernek még nem volt termé­szetes határa, és a vízzel borított területek alkalmasak voltak arra, hogy milliárdnyi halivadék nevelődjön rajtuk. Lányi Sámu­el, az egykori neves folyamsza­bályozó adatai szerint például a Tisza völgyében a nagy árvi­zek idején az elöntött terület egymülió kétszázezer hektárra rúgott, és az állandóan vízzel borított terület is meghaladta a kétszázezer hektárt. (A nagy Tisza-szabályozás idején az átvágásokkal negyedével csök­kentették a folyó magyarországi hosszát.) Paradicsomi állapotok lehettek - gondolná a horgász. S akkor még nem szóltunk az Aranykertről, a Csallóközről, amely kert helyett inkább volt mocsaras, lápos, zsombékos, hajladozó náddal bőséges terü­let, ahol csónakkal könyebb volt szomszédolni, mint hintóval, szekérrel templomba járni. Hja, sok víz lefolyt azóta a Dunán! De azért ne legyünk igazság­talanok. A romantikus képhez tartozik az is, hogy a mocsár- és lápbetegségek akkoriban még kíméletlenül sanyargatták és pusztították az embert, nem szólva elragadott javairól. A beton - téveszme A Duna és a Tisza mellett kisebb folyóink sem kerülhet­ték el sorsukat. Igaz, a Vág, a Garant, az Ipoly vagy a Sajó is rengeteg keserűséget volt képes okozni a partján élő embernek, s közismert, hogy az Ung, a Bod­rog napjainkban is sok galibát okoz. Am míg a szabályozás előtt az Ipolyban nem volt ritka a tíz-húsz méter mélységekben meglapuló 40-50 kilós harcsa, a tízkilós bajszi ma már tisztessé­ges fogásnak, a húszkilós szinte kapitálisnak számít. De hogyan is bújna meg a királyi ragadozó ott, ahonnan eltűntek a szakadt partok, nagyívű kanyarok által kimosott mély padmalyok? A nemes egyszerűséggel „betonlobbinak” nevezett me­derszabályozók természetesen azon munkálkodnak, hogy a kultúrtájat a saját érdekeik szerint alakítsák át, s legszíve­sebben minden patakocskát szabályoznának. Megelőzendő vagy kiküszöbölendő az egyre kiszámíthatatlanabb árvizeket. Amelyekről azonban, bár ők okozzák, legkevésbé a folyók tehetnek. Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap napja­inkban az a nézet, hogy a vizet megtartani kell, nem levezetni. Más kérdés, hogy mikor jelenik meg ez a gyakorlatban? Mert azt már mindenki tudja, hogy kevesebb erdőt kellene kiirtani (amelyek megtartják a csapadé­kot), és több árteret kell hagyni a folyóknak, ahol pedig árvíz- veszély fenyeget, ott meg kell fogni a vizet. Ráadásul nem kel­lene az ártérben való építkezést erőltetni. A természet ugyanis megbosszulja rajtunk a rövidlá­tó gazdálkodást. Pozitív példa Horgász szempontból akad pozitív példa is. Ilyen a bősi víz­tározó alatti csatorna, az ún. Új- Duna, amely Bőstől Szapig hú­zódik. A környékbeli horgászok kiváló keszegező, pontyozó vi­zet találnak itt, de fognak süllőt és harcsát is, utóbbiakat különö­sen a gát alatti friss, oxigéndús vízben, ahol természetesen a pisztráng és az őn is bandázik. Ősszel egymást érik a csónakok és a parti horgászok. Tegyük azonban hozzá, nagy ára volt ennek: a bősi vízmű megépíté­sével az egyik utolsó közép-eu­rópai ártéri erdőrendszer tűnt el végérvényesen. Aki ismerte vagy legalább látta a „Bős előtti” vajkai, bodaki ágvizeket, tudja, miről beszélek. Az ágvizekből ugyan valamennyi megmaradt, ám a vízpótlásukról már nem a zöldár idején a medréből kilépő, mindent megtermékenyítő öreg folyam gondoskodik, hanem az ember. Igaz, a Dunából veszi a vizet most is, de mesterségesen terelgeti az egyre iszaposodó ágakba, míg az erdők egyre szomjasabbak, már amit nem vágtak ki tarlóvágással. Évekkel ezelőtt szerettem arrafelé csu- kázni, ma már (a sorompóknak is köszönhetően) kissé alábbha­gyott a régi lelkesedés. „Vissza-természetesítés” A vízfolyások csatornázá­sa, medrük kiegyenesítése és szilárd burkolása, partrézsűk kiépítése megfosztja a halakat alapvető életlehetőségeiktől, mivel megváltoztatja a víz áram­lási viszonyait; de a meder és a part élővilágát is. A hal igényei ugyanis nem merülnek ki a táp­lálkozásban. Mi határozza meg a halak életét? Avíz, a meder alj­zatának milyensége, a vízterület külső és belső fedettsége (parti fák, bokrok, vízinövényzet), a vízterület kitettsége (szélnek, csapadéknak, stb.), a megfe­lelő helyek a tartózkodásra (búvóhelyek, leshelyek) és sza­porodásra (ívóhelyek). Ha ez nem biztosított, akkor, kivált a folyóvizeken, az adott fajok telepítése eredménytelen, a ha­lak elvándorolnak, elkallódnak. A folyószabályozás - azon túl, hogy megváltoztatja a folyó és a táj arculatát - szinte mindenütt véget vet a halbőségnek. Ezeket a csapásokat a folyók nem képe­sek kiheverni, ezért ha valame­lyest ki akarjuk egyensúlyozni a nagy veszteséget, telepítem kell a nemes halfajtákat. Ami termé­szetellenes. Európa tehetősebb részében elindult egy folyamat, amit elein­te renaturációnak neveztek (szó szerinti fordítása: vissza-termé­szetesítés, magyarul: a természet helyreállítása). Újabban a szak- irodalom inkább a revitalizáció kifejezést használja, vagyis az újra élővé tételt. A vízfolyásokat renaturáló-revitalizáló prog­ramok kidolgozása vízügyi, hidrobiológus és halbiológus szakemberek együttműködését igényli. A programok végrehaj­tása során helyreállítják egyes rövidebb-hosszabb patak, vagy folyószakaszok eredeti állapotát. Ha szükséges, visszavásárolják a korábban levágott (és gyakran betemetett) kanyarok földterü­leteit is, hogy a régi okmányok és térképek, fotók alapján az erede­ti vonalvezetést állítsák helyre. Ha szükséges, köveket is szállíta­nak a régi-új mederbe, elbontják a mesterséges rézsűket, és a par­tokat, oldalakat, esetleg ártéri ligeteket az eredeti növényzettel telepítik be. Sajnos, mi még ott tartunk, hogy szabályozunk. HETI TIPP Milyen orsót vegyünk? AJÁNLÓ Már szóltunk róla, hogy egy kezdő horgásznak milyen és mennyi horgászbotra van szüksége. Az orsóval kissé ké­nyesebb a helyzet, hiszen ez a horgászkészség „lelke”. Míg a bottal szemben támasztott követelmény egyszerűbb, az orsó finomságán nagyon sok múlik. A gyártók persze egy­mást túllicitálva versenyeznek a beépített csapágyak számá­val, mintha az lenne egy-egy „ráesni” minőségének alfája és ómegája. Holott nem csak ezen múlik a dolog. A jó orsó elsősorban könnyű és mégis szilárd. Elsődleges szempont, hogy bírja a strapát (különö­sen pergetéskor), szépen rak­ja a zsinórt, simán működik a fékje, a zsinór nem ugrik be a dob alá, a felkapókar zavarta­lanul működik stb. Vásárláskor ezért nem elsősorban a márka­nevet figyelem, mert abból túl sok van (Mitchell, Abu-Garcia, Shimano, Daiwa, Dam Quick, Okuma, Ryobi, Banax stb.) ha­nem kézbe veszem az orsót, és alaposan megvizsgálom. Álta­lános, többféle horgászatra al­kalmas orsóról bészélek, mert a horgászat műfaja szerint is za­varóan bő a kínálat (általános, pergető, feederező, harcsázó, harcifékes, match-, távdobó, nyeletőfékes stb.). Lássunk te­hát egy „egyszerű” orsót. Először a féket próbálom ki. Ha nagyokat ugorva kattog, azonnal félreteszem. A jó fék apró recegéssel működik, és nagy a tartománya. Utána a haj­tókar következik: ha simán fo­rog, jó, ha lötyög, mehet vissza a polcra. A dobnak (ezen van a zsinór) sem szabad lötyögnie, s lehetőleg fémből legyen, a mű­anyag nem strapabíró. Legyen szépen eldolgozott és sima fe­lületű; a durván esztergált dob tönkre teszi a zsinórt. A nyitott felkapókar a hajtókar indítá­sával automatikusan ugoijon vissza. Ha alaposabb próbát akarunk, tegyük fel az orsót egy megfelelő botra: akkor de­rül ki, hogyan működik igazán. S végül az sem feltétlenül hátrány, ha két-három év garanci­át ad a bolt. A garancia árulja el, milyen meg­bízható termékről van szó. (-kk-) (A szerző felvétele) T Balzsam a szemnek: tőkési csendélet

Next

/
Oldalképek
Tartalom