Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-04 / 80. szám, szerda
14 Horgász ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 4. www.ujszo.com Görbüljön a bot! Nem szoktam korán kezdem a szezont, ezért idén sem rohantam kiváltani az éves engedélyt. Szeretem megvárni, amíg kisaijad a fű és zöldbe borulnak a fák; ilyenkor érdemes kimenni a természetbe. Ebből adódik, hogy akadt olyan év, amikor bokros teendőim közt májusban értem el a horgászszervezet irodájába, s váltottam ki az engedélyt. (A fogási naplót természetesen mindig leadom január 15-ig.) Most mégis, valami fátum arra ösztökélt, hogy március 28-án, szerdán kinyissam az alapszervezet (Pozsony I.) honlapját. Ahol legnagyobb megdöbbenésemre azt látom, hogy ha március végéig nem váltom ki az engedélyt, törölnek a tagok közül! Tizenhat év után ezt érdemiem?, morgom az orrom alatt, majd egy pillantás a naptárra: ma van az utolsó nap, mert hétfőn, kedden és szerdán „üzemel” a nyugdíjas bácsi, aki a dolgot intézi. Ha szerda, akkor Belgium, meg jó nap ez a halálra, játszadozom a hasonlatokkal, miközben beügetek az irodába, és leperkálom a több mint száz eurót - a fél évre, mert gyakorlatilag ennyi ideig pecázhat a honi horgász a sokféle tilalom mellett. Azt már meg sem kérdezem az öregúrtól, hogy miért nem figyelmeztettek januárban, meg hova ez a nagy sietség (nyilván a horgászszövetséget is érinti a krízis, ezért igyekszik besöpörni a pénzt mielőbb), meg egyáltalán, mi lett volna, ha egy nappal később veszem észre a mulasztást? Szlovákiában már csak így van ez, mondaná a klasszikus, ami az élet minden területére alkalmazható. Még az „abszolút civü” pecára is. Kövesdi Károly A Horgász melléklet legközelebb 2012. április 18-án jelenik meg. Ötleteiket, beszámolóikat a horgasz@ujszo.com címen oszthatják meg velünk. A mértéktelen mederrendezés megfosztja a halat életterétől, ívóhelyétől, és képes megváltoztatni az egész halfaunát Vizeink vámszedői: a meder szabályozás Panaszkodnak a horgászok, hogy kevés, egyre kevesebb a hal. Folyóvizeink állománya a húszharminc évvel ezelőttihez nem is hasonlítható, hogy a régebbi időkről már ne is beszéljünk. Az okok egyike, talán legsú- lyosabbika, a mértéktelen mederszabályozás. KÖVESDI KÁROLY Természetes vizeink (folyók, holtágak, természetes tavak, kiöntések) mai állapotáról akkor kapunk igazán hiteles képet, ha sikerül régi térképeken megnéznünk, hogyan néztek ki évtizedekkel, ne adj isten egykét évszázaddal ezelőtt. felvétele) Bodaki zárás Milliárdnyi halivadék Elsősorban a nagy folyókat szorította a szorgos ember szabályozott mederbe; egyrészt a hajózás szempontjából, másrészt, hogy kiöntéseivel ne veszélyeztesse a lakott területeket, s nem utolsósorban, hogy a mezőgazdaság teijeszkedni tudjon. A múlt század nagy mesemondója, Jókai Mór a maga korában még így írt a varázslatos Dunáról: „.. .a nagy fenséges folyam-ős, mely megszokta a magyar sík lapályon ezer ölnyi mederben haladni métsóságos csenddel, partjain behajló fűzfákkal enyelegni, kilátogatni a szép virágos mezőkre s csendesen kelepelő malmokkal beszélgetni. ..” Másfél évszázada a medernek még nem volt természetes határa, és a vízzel borított területek alkalmasak voltak arra, hogy milliárdnyi halivadék nevelődjön rajtuk. Lányi Sámuel, az egykori neves folyamszabályozó adatai szerint például a Tisza völgyében a nagy árvizek idején az elöntött terület egymülió kétszázezer hektárra rúgott, és az állandóan vízzel borított terület is meghaladta a kétszázezer hektárt. (A nagy Tisza-szabályozás idején az átvágásokkal negyedével csökkentették a folyó magyarországi hosszát.) Paradicsomi állapotok lehettek - gondolná a horgász. S akkor még nem szóltunk az Aranykertről, a Csallóközről, amely kert helyett inkább volt mocsaras, lápos, zsombékos, hajladozó náddal bőséges terület, ahol csónakkal könyebb volt szomszédolni, mint hintóval, szekérrel templomba járni. Hja, sok víz lefolyt azóta a Dunán! De azért ne legyünk igazságtalanok. A romantikus képhez tartozik az is, hogy a mocsár- és lápbetegségek akkoriban még kíméletlenül sanyargatták és pusztították az embert, nem szólva elragadott javairól. A beton - téveszme A Duna és a Tisza mellett kisebb folyóink sem kerülhették el sorsukat. Igaz, a Vág, a Garant, az Ipoly vagy a Sajó is rengeteg keserűséget volt képes okozni a partján élő embernek, s közismert, hogy az Ung, a Bodrog napjainkban is sok galibát okoz. Am míg a szabályozás előtt az Ipolyban nem volt ritka a tíz-húsz méter mélységekben meglapuló 40-50 kilós harcsa, a tízkilós bajszi ma már tisztességes fogásnak, a húszkilós szinte kapitálisnak számít. De hogyan is bújna meg a királyi ragadozó ott, ahonnan eltűntek a szakadt partok, nagyívű kanyarok által kimosott mély padmalyok? A nemes egyszerűséggel „betonlobbinak” nevezett mederszabályozók természetesen azon munkálkodnak, hogy a kultúrtájat a saját érdekeik szerint alakítsák át, s legszívesebben minden patakocskát szabályoznának. Megelőzendő vagy kiküszöbölendő az egyre kiszámíthatatlanabb árvizeket. Amelyekről azonban, bár ők okozzák, legkevésbé a folyók tehetnek. Szerencsére egyre nagyobb hangsúlyt kap napjainkban az a nézet, hogy a vizet megtartani kell, nem levezetni. Más kérdés, hogy mikor jelenik meg ez a gyakorlatban? Mert azt már mindenki tudja, hogy kevesebb erdőt kellene kiirtani (amelyek megtartják a csapadékot), és több árteret kell hagyni a folyóknak, ahol pedig árvíz- veszély fenyeget, ott meg kell fogni a vizet. Ráadásul nem kellene az ártérben való építkezést erőltetni. A természet ugyanis megbosszulja rajtunk a rövidlátó gazdálkodást. Pozitív példa Horgász szempontból akad pozitív példa is. Ilyen a bősi víztározó alatti csatorna, az ún. Új- Duna, amely Bőstől Szapig húzódik. A környékbeli horgászok kiváló keszegező, pontyozó vizet találnak itt, de fognak süllőt és harcsát is, utóbbiakat különösen a gát alatti friss, oxigéndús vízben, ahol természetesen a pisztráng és az őn is bandázik. Ősszel egymást érik a csónakok és a parti horgászok. Tegyük azonban hozzá, nagy ára volt ennek: a bősi vízmű megépítésével az egyik utolsó közép-európai ártéri erdőrendszer tűnt el végérvényesen. Aki ismerte vagy legalább látta a „Bős előtti” vajkai, bodaki ágvizeket, tudja, miről beszélek. Az ágvizekből ugyan valamennyi megmaradt, ám a vízpótlásukról már nem a zöldár idején a medréből kilépő, mindent megtermékenyítő öreg folyam gondoskodik, hanem az ember. Igaz, a Dunából veszi a vizet most is, de mesterségesen terelgeti az egyre iszaposodó ágakba, míg az erdők egyre szomjasabbak, már amit nem vágtak ki tarlóvágással. Évekkel ezelőtt szerettem arrafelé csu- kázni, ma már (a sorompóknak is köszönhetően) kissé alábbhagyott a régi lelkesedés. „Vissza-természetesítés” A vízfolyások csatornázása, medrük kiegyenesítése és szilárd burkolása, partrézsűk kiépítése megfosztja a halakat alapvető életlehetőségeiktől, mivel megváltoztatja a víz áramlási viszonyait; de a meder és a part élővilágát is. A hal igényei ugyanis nem merülnek ki a táplálkozásban. Mi határozza meg a halak életét? Avíz, a meder aljzatának milyensége, a vízterület külső és belső fedettsége (parti fák, bokrok, vízinövényzet), a vízterület kitettsége (szélnek, csapadéknak, stb.), a megfelelő helyek a tartózkodásra (búvóhelyek, leshelyek) és szaporodásra (ívóhelyek). Ha ez nem biztosított, akkor, kivált a folyóvizeken, az adott fajok telepítése eredménytelen, a halak elvándorolnak, elkallódnak. A folyószabályozás - azon túl, hogy megváltoztatja a folyó és a táj arculatát - szinte mindenütt véget vet a halbőségnek. Ezeket a csapásokat a folyók nem képesek kiheverni, ezért ha valamelyest ki akarjuk egyensúlyozni a nagy veszteséget, telepítem kell a nemes halfajtákat. Ami természetellenes. Európa tehetősebb részében elindult egy folyamat, amit eleinte renaturációnak neveztek (szó szerinti fordítása: vissza-természetesítés, magyarul: a természet helyreállítása). Újabban a szak- irodalom inkább a revitalizáció kifejezést használja, vagyis az újra élővé tételt. A vízfolyásokat renaturáló-revitalizáló programok kidolgozása vízügyi, hidrobiológus és halbiológus szakemberek együttműködését igényli. A programok végrehajtása során helyreállítják egyes rövidebb-hosszabb patak, vagy folyószakaszok eredeti állapotát. Ha szükséges, visszavásárolják a korábban levágott (és gyakran betemetett) kanyarok földterületeit is, hogy a régi okmányok és térképek, fotók alapján az eredeti vonalvezetést állítsák helyre. Ha szükséges, köveket is szállítanak a régi-új mederbe, elbontják a mesterséges rézsűket, és a partokat, oldalakat, esetleg ártéri ligeteket az eredeti növényzettel telepítik be. Sajnos, mi még ott tartunk, hogy szabályozunk. HETI TIPP Milyen orsót vegyünk? AJÁNLÓ Már szóltunk róla, hogy egy kezdő horgásznak milyen és mennyi horgászbotra van szüksége. Az orsóval kissé kényesebb a helyzet, hiszen ez a horgászkészség „lelke”. Míg a bottal szemben támasztott követelmény egyszerűbb, az orsó finomságán nagyon sok múlik. A gyártók persze egymást túllicitálva versenyeznek a beépített csapágyak számával, mintha az lenne egy-egy „ráesni” minőségének alfája és ómegája. Holott nem csak ezen múlik a dolog. A jó orsó elsősorban könnyű és mégis szilárd. Elsődleges szempont, hogy bírja a strapát (különösen pergetéskor), szépen rakja a zsinórt, simán működik a fékje, a zsinór nem ugrik be a dob alá, a felkapókar zavartalanul működik stb. Vásárláskor ezért nem elsősorban a márkanevet figyelem, mert abból túl sok van (Mitchell, Abu-Garcia, Shimano, Daiwa, Dam Quick, Okuma, Ryobi, Banax stb.) hanem kézbe veszem az orsót, és alaposan megvizsgálom. Általános, többféle horgászatra alkalmas orsóról bészélek, mert a horgászat műfaja szerint is zavaróan bő a kínálat (általános, pergető, feederező, harcsázó, harcifékes, match-, távdobó, nyeletőfékes stb.). Lássunk tehát egy „egyszerű” orsót. Először a féket próbálom ki. Ha nagyokat ugorva kattog, azonnal félreteszem. A jó fék apró recegéssel működik, és nagy a tartománya. Utána a hajtókar következik: ha simán forog, jó, ha lötyög, mehet vissza a polcra. A dobnak (ezen van a zsinór) sem szabad lötyögnie, s lehetőleg fémből legyen, a műanyag nem strapabíró. Legyen szépen eldolgozott és sima felületű; a durván esztergált dob tönkre teszi a zsinórt. A nyitott felkapókar a hajtókar indításával automatikusan ugoijon vissza. Ha alaposabb próbát akarunk, tegyük fel az orsót egy megfelelő botra: akkor derül ki, hogyan működik igazán. S végül az sem feltétlenül hátrány, ha két-három év garanciát ad a bolt. A garancia árulja el, milyen megbízható termékről van szó. (-kk-) (A szerző felvétele) T Balzsam a szemnek: tőkési csendélet
