Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-24 / 95. szám, kedd
Vélemény És háttér 7 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 24. Fico megpróbálhatja minimálisra szorítani a konfliktusok számát, de ez nem fog neki sikerülni Minden héten háború Amikor a Smer megnyerte a választásokat, RobertFi- co előállt első kompromisszumos ötleteivel, az ellenzék pedig hallgatott, kézenfekvő volt a kérdés, meddig tartható fenn ez az idilli állapot a szlovák politikában. TOKÁR GÉZA Jelenthetjük, nem sokáig, hiszen a költségvetés és a személyi kérdések kapcsán Ficóra ugyanúgy zúdulnak a kritikák, mint első kormányzása idején, nem a kormánypárt, az ellenzék és a sajtó között kötött fegyverszünetről fog szólni a következő négy év. Amikor a Smer döntő győzelmet aratott a választásokon, Robert Fico 83 parlamenti képviselővel a háta mögött alakíthatott kormányt, a közvéleményt meglepte, milyen mérsékelt kijelentések hagyták el a száját. Ezzel párhuzamosan az ellenzék is hallgatott, vagy óvatosan üdvözölte a Smer konstruktív javaslatait, miközben maga Fico végigtumézta a sajtót, konfliktuskerülő stílusával pedig mindenkit igyekezett megnyugtatni. Egy olyan időszak eseményeit azonban nem lehet kivetíteni a következő négy évre, amikor a Smer még nincs is kormányon, csak felkészül annak a megalakítására. A Fico-kormánnyal szembeni kritika akkor jelenik meg, amikor nem elvekről és szándékról, hanem körvonalazódó, konkrét tervekről beszélnek a politikusok. Konkrétumból pedig egyre több akad. A költségvetés siralmas helyzete az egyik olyan fő téma, mely kapcsán Fico összeveszhet a médiával, az ellenzékkel és az érdekcsoportokkal is. A Smer a kiadáscsökkentést halogatja, de az állami bevételek növelését nem lehet csak és kizárólag a tehetősebb rétegekre hárított terhekkel elérni. Ahol pedig megszorítások vannak, ott konfliktusok is keletkeznek. A költség- vetés kapcsán láttuk már Ficót Radičováék példádan pazarlásáról értekezni, Ľudovít Kaníkot pedig arról beszélni, hogy a Smemek voltaképpen a második nyugdíjpillérben található összegekre megy ki a játék. Lesz ez még rosszabb is, amikor a Fi- co-kormány nem tervek szintjén beszél a megszorításokról, hanem cselekedni kényszerül. A másik téma, mely miatt megszakadt a pár hétig tartó tűzszünet, a személyi kérdések. Megjelentek az első hírek Zuzana Zvolenská egészségügyi és Tomáš Malatinský gazdasági miniszter üzleti érdekcsoportokhoz fűződő kapcsolatairól, fontos tisztségekbe térnek vissza azok a másodrendű káderek, akiket az első Fico-kormány kétes ügyeihez kapcsolhatunk. Egyes konfliktusok szimbolikus töltetet kapnak, ilyen szempontból az sem véletlen, hogy az íróverő, de korábban is teljesen vállalhatatian karriert befutó Drahoslav Machala ügye most kerül a közvélemény elé. Robert Fico ugyan megpróbálhatja minimálisra szorítani a konfliktusok számát, de ez nem fog neki sikerülni. Akármilyen megosztott is az ellenzék, végső soron minden párt abból szerez jó pontokat a választóinál, hogy a politikáját bírája - a média számára pedig sokszor érzelmi, sokszor pedig szakmai alapja van a bírálatoknak. A kérdés csak az, hogy a Smer a záporozó támadásoktól mikor vadul meg végleg, és áll át a vaskezű kormányzásra, mely során még csak a a kompromisszumkeresés látszatás sem tartja fenn. Miniszter asszony, megérkezett Superman, azt mondja, ő majd rendet teremt az egészségügyben. (Peter Gossányi rajza) A tavaly novemberi választások után hatalomra került kormány már belefogott a reformokba Spanyolország nem Görögország HORBULÁK ZSOLT Ha Portugália, Írország, Olaszország, Görögország, Spanyolország sorát vesszük számba, amelyekről két éve még azt jósolták, bedőlnek, egy kicsit fellélegezhetünk. Azzal, hogy immár Spanyol- országot is elérte a válság, az összes potenciális gyengélkedő megbetegedett, ezután talán már csak felfelé vezethet az út. Tulajdonképpen az előrejelzés pontos volt, hiszen más uniós állam nem rendült meg. Igaz, időközben felmerült Belgium neve is, de csak átmenetileg. Ha a megerősödött külső nyomásra a spanyolok is átfogó reformokkal válaszolnak, talán megjelenhet a fény az alagút végén. Persze nem minden ország válaszolt megfelelően a kihívásokra. Írországról már régen nem szólnak a hírek, mert gazdaságát sikerült konszolidálnia, és az Olaszország körüli bonyodalmak is hamar lecsengtek. Mivel az Ibériaifélsziget egy gazdasági egységet alkot, Spanyolország krízise egyben Portugália legnagyobb gondja. Tulajdonképpen csak Görögország jelent továbbra is akut problémát, de ez külön fejezet. Spanyolország mutatói részben jobbak, mint az EU- átlag - az eladósodottság „csupán” 80%-os a 90%-kal szemben, ellenben munkanélküliségi rátája duplája, és bankszektora szintén kivérzett. A tavaly novemberi választások után hatalomra került kormány már bele is fogott a reformokba. A baj csak az, hogy a megszorítások tovább csökkentik a gazdasági növekedést. A hispánok igazi gondja azonban az autonóm közösségek gazdasága. Azok kevésbé törekednek kiegyensúlyozott költségvetésre, az eladósodottság megállítására. Noha a három és fél éve tartó nyugat-európai válság már több alkalommal borította be fellegekkel a szlovák gazdaság egét, Spanyolország lehetséges bedőlése mégis komoly következményekkel járhat számunkra is. Eddig külső anyagi segítségre három kis ország, Írország, Portugália és Görögország szorult. Ez „benne volt a pakliban”, erre többé-kevésbé megvoltak Brüsszel saját forrásai is. Csakhogy az európai stabilitási pénzügyi eszköz létrehozása, még inkább annak kibővítése 800 milliárd euróra valójában Olaszország és Spanyolország miatt történt. A szlovák politika neuralgikus pontja viszont éppen ez a pénzalap, pontosabban az, hogy mi történne velünk, ha egy nagy tagállamot kellene belőle kisegíteni. Ezért számunkra létkérdés, hogy gyorsan megoldódjon a spanyolprobléma, és ne kelljen ténylegesen kezességet vállalni. Erre jó eséllyel számíthatunk. KOMMENTAR Jön az összeborulás? NAGYANDRÁS A választások óta eltelt alig több mint egy hó- ’’Tl napban azt vártuk, hogy mindkét magyar párt, |Ma Híd és az MKP is elvégzi saját eredményének, 6*4 T sikerének, sikertelenségének elemzését, s ■ meghatározza, esetleg módosítja céljait, ezek W egy részét, ahogy az elemzések egy részét is HJál nyilvánosságra hozza. A Hídnak arra kellett volna megtalálni a választ, mi okozta a mintegy 30 ezer szavazó elvándorlását, miért nem sikerült az MKP mint parlamenten kívüli párt szavazóit átcsábítani, s ugyanígy miért nem sikerült elhozni azon szlovák jobboldali szavazók legalább egy részét, akik a többi jobboldali pártban csalódtak. Bár Bugárék sem lehetnek büszkék az eredményére, nekik még talán egy cseppet megbocsátható a késlekedés, van még némi idejük. A Magyar Koalíció Pártjánál, melynek második nekifutásra sem sikerült a lécet átugomi, erre az elemzésre, nyilvános magyarázatra még jobban vártunk. Jó lenne tudni, hogyan látják Berényiék, ha ekkora magyarországi hátszéllel sem képesek bejutni a szlovák parlamentbe, vajon mit kellene változtatni a politikájukon, sőt, ha pontosak akarunk lenni, inkább azt mondanánk, vajon mit volna érdemes meghagyni. Hiszen bárhogy csűrik-csavarják is, a szlovákiai magyarok többségének nem szimpatikus az MKP politikája. Érdekes módon nem a fentebb feltett kérdésekre nem kaptunk választ, holott ezzel tiszta vizet önthettek volna a pohárba, ehelyett valami teljesen más kezdődött el a múlt héten. Vörös Péter lemondása, és facebookos kinyilatkoztatása mintha nem is a Híd volt elnökségi tagjának magánvéleményét tükrözte volna, hanem szinte minden szlovákiai magyar politikus vágyát. Egyik pillanatról másikra már mindenki elképzelhetőnek tartja az együttműködést a másik párttal, holott két hónappal korábban, a választások idején még kőkeményen egymás ellen kampányoltak. Értem én, hogy a szlovákiai magyarság érdekképviseletének szempontjából valóban fontos az a 110 ezer szavazat, amivel az MKP már második alkalommal maradt a kapun kívül, ám nem érzem úgy, hogy vissza kellene térnünk a 2009 előtti időszakba. Ha a Híd elkezdene közeledni az MKP-hoz, csak azt bizonyítaná, hogy Bugárék korábban valóban személyes sértődöttségből hagyták ott az MKP-t és hozták létre a Hidat, nem ideológiai alapon. Az MKP 2009-es önmagához képest nem sokat változott, bármennyire próbálja is ezt a párt vezetősége eladni. Ugyanígy az MKP-nak is elég nehéz elmagyarázni saját szavazóinak, hogy az eddig leárulózott Bugárékkal, aMk„újra szlovákokat juttattak be a parlamentbe magyar szavazatokkal” miért is kellene leülni tárgyalni. Az MKP szerencsére a legjobb úton halad az együttműködés elkaszálása irányába, amikor 9 pontban feltételeket szab, így talán csak a sajtónak meg a szavazóknak szól ez az új program, s talán pont azért, hogy ne kelljen igazi válaszokat adni a sikertelen vagy legalábbis nem túl sikeres eredményre. A szlovákiai magyarság valóban megérdemelne egy tíz százalék körüli képviseletet a parlamentben, ám ennél még fontosabb, hogy végre a magyarok is értékrend alapján szavazhassanak, s nem csak azért, mert ez az egy a „mi pártunk”. TALLÓZÓ DIE ZEIT A Die Zeit című német liberális hetilap az internetes kiadásában Mi! Vagyunk! A! Nép! címmel közölt elemzést az európai populista pártokról. A szerző, Jan Wemer Müller kifejtette: tévesnek bizonyult az a feltételezés, hogy a populista pártok rövid életűek, hiszen a kilencvenes évek eleje óta kibontakozott húsz jelentős populista mozgalom közül mostanáig csupán kettő tűnt el, és az egyik a meggyilkolt Pim Fortuyn vezette mozgalom volt. Az a várakozás sem igazolódott be, hogy a populista pártok nem sokáig maradnak kormányon, mert csupán a társadalmi tiltakozás révén kerülnek hatalomra, programjuk pedig nincs. Ezt a tételt cáfolja, hogy „Geert Wilders nélkül semmi sem történik Hollandiában”, „Umberto Bossi nélkül nem lett volna Berlusconi”, Magyarországon pedig „a nemzeti populista Fidesz kétharmados parlamenti többséggel a saját elképzelései szerint építi át az államot”. Müller szerint a populista pártok „mindig kettős csapást mérnek”, egyszerre támadják a balliberális elitet és az illegális bevándorlókat, illetve a posztkommunista elitet és a romákat, ezt mutatja mások mellett a Jobbik példája. A populizmus további jellemzője az, hogy nem föltétlenül „antiparlamentá- ris”; a szerző szerint erre példa, hogy „Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem kelt hangulatot a képviselőház ellen, amelyet teljes mértékben dominál pártja, a Fidesz”. (MTI)