Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-14 / 87. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 14. Vélemény és háttér 7 Az új hatalomnak határozottan a nép tudtára kell adnia, ki az úr az országban Nagytakarítás A kormány megkezdte munkáját - ami annyit jelent, hogy megkezdődött a nagytakarítás a hatalomban. JURAJ HRABKO Az, hogy több az új kabinetben az államtitkár, mint az előzőben volt nemcsak azt jelenti, hogy egyeseket megjutalmazott a párt politikai tevékenységéért - lásd a választási eredményeket -, hanem azt is igazolja, hogy a miniszterelnöknek nem volt egyszerű betölteni néhány funkciót az egyes tárcáknál. Ennek ékes bizonyítéka Tomáš Malatinský kinevezése gazdasági miniszterré. Fi- co, a kormányfő azt mondja, hogy a munkáltatók szövetsége jelölte őt, annak tagjai viszont mossák kezüket. Tehát nem tudjuk, ki jelölte őt a miniszteri posztra, tény azonban, hogy beleillik abba a védősáncba, amelyet Fico kabinetje tagjaiból kialakított. Oly módon, hogy például a volt pénzügyminiszter a közlekedési tárcát vezeti, a gazdasági miniszter pedig a földművelésügyi minisztériumot igazgatja. Holott Robert Fico véleménye szerint előző beosztásukban is megállták a helyüket. Egyes miniszter kinevezésének nem hatalmi, hanem gazdasági oka van, másoknál az előző kabinet által jóváhagyott kompetenciatörvény. Azaz: ha áthelyezték a pénzeket, áthelyezik az embereket. Robert Fico második kabinetje úgy kezdte a kormányzást, ahogy elődei. Elszörnyedt a gazdasági helyzet láttán - Fico szavaival élve megrökönyödött azon, hogy üres a kamra. Elődjének felrótta, hogy néhány nappal a kormányváltás előtt elkóA párton kívüli lakosságnak ugyanis mindegy, ki kormányoz, csak az nem lehet mindegy» hogyan. tyavetyélte a pénzt ahelyett, hogy takarékoskodott volna. Ellenőrzi a szerződéseket, amelyeket egyes miniszterek röviddel távozásuk előtt kötöttek, mivel a kormány értesülései szerint pazarlás folyt. Egyelőre még nem fenyegetőznek azzal, hogy valakit megvádolnának, de ez csak idő, pontosabban a vádemelési javaslat beadásának kérdése. Ez mind, mind az alsóbb szinteken megkezdett nagy- takarítással együtt a megszokott politikai folklór vagy rituálé, az új hatalomnak határozottan a nép tudtára kell adnia, ki az úr az országban, hogy megváltozott a kor, és csak azt teljesíti, amit a választók elvárnak tőle. Természetesen mint minden kormány, Robert Ficóé is megérdemli a száznapos nyugalmat. Meg is kapja, ha ez alatt az idő alatt nem követ el főbenjáró bűnt. A nagytakarítás és a hatalmi posztok betöltése nem az, a tettek és a kormányzás módja viszont igen. A párton kívüli lakosságnak ugyanis mindegy, ki kormányoz, csak az nem lehet mindegy, hogyan. Doktor úr, ugye ön is úgy látja, hogy az egészségügyet a geopatogén zónában alakították ki!? (Peter Gossónyi rajza KOMMENTÁR Elnökre várva LAKNER ZOLTÁN Többször folyt már vita arról Magyarországon, lehet-e pártpolitikus az ország államfője vagy sem. A parlament által választott, a kormányzásra befolyást nem gyakorló államfőnek pártpolitikai értelemben semlegesnek kell lennie. Nem foglalhat állást valamely politikai szereplő mellett, bele a pártok közötti vitákba. Ez azonban nem zárja ki, hogy ügyekről és folyamatokról legyen véleménye, és azt sem, hogy elegáns távolságtartással megfogalmazott állásfoglalásai tükrözzék politikai nézeteit. Az elnök nem üres edény, hanem világnézettel rendelkező politikus. Nem „szűzen” kerül az elnöki posztra. Neve akkor jöhet egyáltalán szóba az államfőjelöléskor, ha már járt korábban a politika és a pártpolitika környékén. Ónmagában tehát nincs azzal probléma, ha pártpolitikus kerül a köztársasági elnöki pozícióba. Az ettől eltérő természetű kérdés, hogy egy-egy konkrét személy ké- pes-e és hajlandó-e alkalmazkodni a másféle politika-felfogást igénylő államfői poszt elvárásaihoz. Mivel nem tiszta lappal érkeznek a jelöltek, eddigi karrierjük alapján bizonyos várakozásokat meg lehet fogalmazni velük kapcsolatban. A ma legesélyesebbnek tartott fideszes köztársaságielnök-jelöltek korábban a Fidesz „héjáiként” tettek szert hírnévre, tekintélyüket a politikai ellenféllel szembeni kérlelhetetlenség alapozta meg saját híveik előtt. Ez jogos kételyekre ad okot a tekintetben, hogy a szerepváltásra milyen esélyük és hajlandóságuk lehet. Ennél is súlyosabbnak tűnik Orbán Viktor elvárása az új köztársasági elnökkel szemben, amely szerint az államfőnek az Alaptörvény védelmezése lesz a fő feladata. Ez az elvárás akkor is érvényben marad, ha nem egy korábbi pártpolitikust választanak köztársasági elnökké. Az alaptörvényt a Fidesz egymaga fogadta el az országgyűlésben, egy gyors és zárt politikai folyamat eredményeként. Ebből adódóan a különféle ellenzéki erők, elsősorban a baloldaliak és liberálisok elutasítják az Alaptörvényt. Lehetne az is az államfő küldetése, hogy nagyobb egyetértést teremtsen, nagyobb megértést és támogatást szavatoljon az Alaptörvénynek, ily módon stabilizálva azt. Mégsem ez a „megbízás”. Az Alaptörvény védelmezése azt jelenti, hogy vagy arra hajlítható a konszenzus, amit ebben a ciklusban elfogadott a kétharmados Fidesz-többség, vagy folytatódik a küzdelem. Az a verzió, hogy a Fidesz bármiben enged, nem létezik. S ez nem csak az Alaptörvényre vonatkozik. Ezzel a csomaggal a hátán a köztársasági elnök nehezen léphet ki a pártpolitikai térből. Orbán Viktor pedig vélhetően pontosan azt tartja majd szem előtt, hogy választottja minél szorosabban kötődjön a Fideszhez, legyen bár kormányon vagy ellenzékben. A szerző magyarországi politológus nem folyhat A magánnyugdíjpénztár nem örök, mint ahogy a Szovjetunió sem volt az, de az állam akkor tisztességes, ha a lakosok pénzét békén hagyja A nyugdíjpénztár diszkrét bája LOVÁSZ ATTILA A politikusokat rendkívüli módon izgatják a magánnyugdíjpénztárak. Nagyon. Érthető, hiszen a nagy pénz, legalábbis a politikailag befolyásolható nagy pénz mindig a sok kis ember sok kis pénzéből való, a lehető legnagyobb izgalommal nézhetünk a lakossági (ún. retail) bankok betéteseire, a hosszú távú életbiztosításokra vagy a magánnyugdíjpénztárakra, hiszen az ott levő temérdek pénz a fiskális piacon a „hosszú és biztos” pénzek kategóriájába tartozik. A hosszú pénzek legnagyobb erénye, hogy a piacon kis pénzből rakódnak össze és húsz-negyven évig senki nem nyúl hozzájuk. A hitelezési piacokon a nyugdíjpénztárak nem kispályás játékosok. Nem csoda hát, hogy ha milliárdos nagyságrendű a közpénzek egyre kevésbé kezelhető hiánya, akkor politikus uraimék nagyon, de nagyon nagy csábítást éreznek, hogy ezeket az összegeket a kezelésükben tudják. S így jutunk el oda, miért olyan ellenséges néhány kormányzat a magánnyugdíjpénztárakkal szemben. Áz egyik - a budapesti - olyannyira, hogy háromezer milliárd forintot egyszerűen elvett (most hagyjuk a marketingkampányt, amelyben ezt a nyugdíjak megmentésének nevezték, mese habbal, még akkor is, ha a véletlenek folytán negyven év múlva lesz miből nyugdíjat fizetni). A pozsonyi kormányzat - legalábbis regnáló kormányfőnk egykori és mostani pontifikátuma idején - pedig azzal a témával játszik a politikai propaganda színpadán, hogy a magánpénztári betétek „veszélyben vannak”. Az állítás akár igaz is lehet, mint ahogyan az is igaz, hogy az első években nem a tőkefelhalmozás jellemezte a nyugdíj- pénztárak tagjainak számláját. De hogy ezt a veszélyt elhárítani egy közfinanszírozással küszködő kormány lenne képes, az már a demagógia kategóriájába tartozó állítás lenne. A nyugdíjpénztári tagság semmivel sem bizonytalanabb, mint az állami kirovó elosztó (közismertebb nevén: szolidáris) rendszertől való függés. Senki, még a világ legerősebb és leggazdagabb országai sem képesek garanciát adni arra, miből lesznek források a nyugdíjakra mondjuk harminc év múlva. Állításomat igazolja egy harmincéves visszatekintés: hunyjuk be a szemünket és nézzük meg, milyen húzóágazatai voltak a gazdaságnak 1982-ben. A világ keleti részén a nehézipar volt a mutató, a világ demokratikusabb országaiban megjelentek a szofisztikáit, jobbára gép- és elektronikai termékek. De hol volt akkor finn maroktelefon, személyi számítógép, internetes piac, informatikai beruházások, a másik oldalon hol van ma a svéd acél, a svájci gyógyszer vagy mechanikus karóra, milyen pozícióban vannak a nem német autógyárak stb. Harminc éve a politikai osztálynak fogalma sem volt arról, hogy 2012-ben mi lesz a húzóágazat, nagyjából az okosabbak a művelt munkaerőt igénylő gazdaságra építettek. Ma sem tudja senki megmondani, miként alakul az energetika, az ipar, az élelmiszer-termelés, a környezeti hatásokat már komolyan mérlegelő ipari szektor mondjuk 2042-ig. Ezért, ha egy állam azt állítja, hogy biztosabb tőle kapni a nyugdíjat 2042-ben, mint egy magánpénztárból, akkor ez politikai marketingmaszlag. Ha tönkremegy a magánnyugdíjpénztár, akkor a lakosság szidhatja a kormányzatokat, de azok nem képesek hatással lenni a leendő pénzek képzésére. A kormány tehát nem akkor erkölcsös, ha most magánkézből államiba, vagy legalábbis államilag sokkal jobban ellenőrzöttebbe viszi a pénzünket. A kormányzat legyen erkölcsös akkor, amikor nem veszi el fölöslegesen a polgárok pénzét, ha nem rúgja fel a tulajdonosok egyenlőségének alkotmányos elvét (pl. azzal, hogy nem kifizetett számlából adót kell fizetni), legyen erkölcsös akkor, ha nem drágítja kétszeresére az infrastrukturális beruházásokat és ha az intézményei a polgárt védik, nem szívatják. A magánnyugdíjpénztár nem bibliai intézmény és nem örök, mint ahogy a Szovjetunió sem volt az, de az állam akkor viselkedik tisztességesen, ha a lakosok pénzét békén hagyja. Nagy a csábítás, de annak ellenállni és inkább a kormányzati szektor kiadásait korlátozni erkölcsösebb és hosszú távon kifizetődőbb. Mint ahogy a független és gondolkodó állampolgárok léte sem kényelmes, de kifizetődőbb, mint az államtól megoldásokat váró tömegeké. A nyugdíjpénztár diszkrét bája.
