Új Szó, 2012. április (65. évfolyam, 78-100. szám)
2012-04-14 / 87. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. ÁPRILIS 14. www.ujszo.com KÉPERNYŐ Titanic Ezen a Jubileumi” hétvégén két magyar csatorna is műsorra tűzi James Cameron 1997-es megaprodukcióját, a filmtörténet legnézettebb alkotását. A filmet annak idején minden idők legdrágább mozijaként reklámozták, 200 ezer dollárba került, és 11 Oscar-díjat, valamint 4 Arany Glóbuszt hozott az alkotóknak. Rengeteget írtak róla, úgyhogy sok újat nem tudunk hozzátenni a mítoszhoz, mégis érdemesnek tartjuk felhívni rá a figyelmet. Mi, nézők ugyanis 15 év alatt sokat változtunk. Tapasztaltabbak lettünk, sokat láttunk, változtak az életkörülményeink és bizony változott a világ is. Úgyhogy elképzelhető, hogy ma már mást jelent számunkra ez a történet, illetve a mesteri kivitelezés, olyan nüanszokra lehetünk figyelmesek, amelyek anno elsiklottak. Lehet, hogy a kamaszkor tiltott szerelme helyett most éppen a társadalmi felelősség kérdései fognak meg bennünket: hogy miért élünk, mik a céljaink és mit is jelentünk egymás számára? Aztán ott van még a századelő dekadenciája, az európai és az amerikai kultúra közti különbségek súrlódása, a nagy- ravágyás és bukás. De akár a részletekben is elmerülhetünk: itt minden az eredeti rekonstrukciója, erre is nagyon odafigyelt a stáb. A Titanic minden nemzedéknek nyújtani tud valamit, és akinek annak idején is tetszett a fűm, csinálhat magának egy háromórás nosztalgiaestet. (juk) Szombat ml 20.10 Vasárnap RTL Klub 19.00 A film legmeghatóbb jelenete (Képarchívum) Elhunyt Moldován Stefánia Budapest. Elhunyt Moldován Stefánia operaénekesnő, a Liszt-díjas drámai szopránt életének 82. évében érte a halál. Nyugalomba vonulásáig a magyar operajátszás egyik vezető szopránja volt. Elsősorban Verdi-hősnők megformálásával ért el kiemelkedő sikereket, de repertoárján szerepeltek a Mozart- és Puccini-operák szoprán szerepei is. Rendszeresen fellépett a nemzetközi operaszínpadokon. Leghíresebb alakításai közé tartozott Erkel Bánk bánjának Melindája. (MTI) Egyesek a címből az MDMA amfetaminra asszociáltak, amely az extasy egyik alapanyaga Madonna mint kábítószer Négy év után jelentkezett új albummal a pop koronázatlan királynője, Madonna. Az MDNA című lemezen olyan előadókkal dolgozott együtt, mint William Orbit, Martin Solveig, M.I.A. vagy Nicki Minaj, s egy dalban az énekesnő tizenöt éves lánya is vokálozott. BORKA ROLAND Még a megjelenés előtt nagy port vert fel az album híre, hiszen egyesek a címből az MDMA amfetaminra asszociáltak, amely az extasy egyik alapanyaga. Az 53 éves énekesnő egyébként saját nevével kombinált, amikor a címet választotta, amely egyben utalás legelső, a Warner Bros.-nál megjelent lemezére. Ezzel csak azt próbálta sugallni, hogy a Live Nation En- tertainmenttel 2007-ben kötött rekordösszegű, mintegy 120 millió dolláros szerződés első darabja új korszakot jelent. S valóban egészen új zenei korszak kezdődik a Guy Ritche filmrendezőtől elvált énekesnő életében. Balul sikerült házasságát az új albumon nyolc dalban énekelte meg, vagy utalt rá. A lemez hallgatása közben kettős érzés kerít hatalmába. Az egyik oldalon a felhőtlennek tűnő kis fruska az élet boldog részéről énekel, míg introver- tált hangulat is árad a szerzeményekből, keserédes és hektikus, akárcsak Alice csodaországbeli utazása vagy nemes egyszerűséggel: az élet. Madonna többször is hangoztatta, az élet a legjobb ihletője. Egy mesélő, aki sosem fogy ki a témából. „Három évig W.E. című, VIII. Eduárd és Wallis Simpson amerikai elvált asszony szerelmének történetéről forgattam filmet. Hiányzott a dalírás. A szerzemények a fény és a sötétség hazásságából születtek, vannak igazi dance dalok, de melankolikus számok is készültek. Eddig mindig csak az egyikről, vagy a másikról szóltak a lemezeim. Most mindkettőről” -nyilatkozta. A Girl Gone Wild (Megvadul a lány) című dalhoz meglehetősen merész videoklip is készült: láncra vert, latexruhába bújtatott énekesnő félmeztelen férfiak gyűrűjében kihívóan néz a kamerába. Aztán a jó kislány megvadul. A férfimaszturbálás- imitálás és a szoftpomós jelenetek miatt annak rendje és módja szerint a YouTube videóportál korhatáros kategóriába helyezte. „Ó, Istenem! Szívből sajnálom, hogy vétettem ellened, és megvetem minden bűnömet, mert rettegek a mennyek elveszítésétől és a pokol fájdalmaitól. De legfőképpen azért, mert szeretlek téged, és annyira vágyom rá, hogy jó legyek...” - indul a dal, és ez az, ami előrevetíti az elkövetkező mintegy egyórás lemez hangulatát. A Gang Bang igazi kőkemény gengszterhangzású szerzemény arról, hogy legszívesebben főbe lőné szeretőjét, amiért az megcsalta. „Vezess csak, ribanc” - kiáltja Madonna. A dalban William Orbit angol zenezseni mellett Mika is közreműködött. Valódi zúzós nóta. Ellentéte az I’m Addicted (Függő vagyok), amely a szerelemfüggőségről ad számot, és felhangzik az MDNA mint interakció a korábban felvetett vádakra. Egy francia hou- se-zeneszerzővel, Martin Solve- iggel közösen szerezte a Turn Up The Radio (Tekerd fel a rádiót) című dalt, amely valódi táncos nóta, kocsikázás közben kiváló. A Give Me All Your Luvin’ (Add nekem minden szerelmed) szám klasszikus popdalocska, egyszerű, ám fülbemászó melódiával, amelyet az énekesnő februárban megrendezett Super Bowl-döntő félidei koncertje ihlette, pomponlá- nyokkal, M.I.A és Nicki Minaj énekesnőkkel. Ezt követi egy újabb Orbit-szerzemény, a kemény elektroalapokkal rendelkező Some Girls (Némely lányok), egyfajta ironikus reflektálás a divatosan „dubajozó”, szilikonmellű és limuzinokkal közlekedő nők életformájára. Egészen más jóval humorosabb hangulatot áraszt a Superstar című egyszerű kis szerelmi vallomás, amely Madonna a 24 éves páijához, Brahim Zaibat táncoshoz intézett szerenád. A szinte már-már gyerekesen naiv szövegű dalban vokálozik Madonna lánya, Lourdes Leon. Az I Don’t Give A (szabad fordításban: b-ok rá!) az előző férjével való kapcsolatát vesézi ki. „Próbáltam jó kislány lenni; próbáltam jó feleség lenni; visszafogtam magam; lenyeltem a fényemet; megpróbáltam mindennek megfelelni, amit elvártál tőlem; s ha elbuktam, akkor b-szok rá!” - énekli a négygyermekes családanya és szupersztár. A bűnbocsánat elnyeréséért könyörög kedvenc szentjeihez az I’m A Sinner (Vétkes vagyok) című Orbit- és Jean-Baptiste Kouamé-szerze- ményben. Majd ismét a házasságáról dalol, amely csúfos bukásként ért véget. A Love Spent egy középtempójú szám, amely egy érdekesen ütős folytatással alaposan feldobja a hangulatot. Az iTunes zeneletöltő oldalra készült belőle egy mérsékeltebb változat is. A Masterpiece (Mestermű) egy kiváló ballada egy olyan szerelemről, amely mellett állhatunk, de sosem lehet a miénk. Eredetileg a W.E. filmhez készült, de remekül beleillik a lemez koncepciójába. A Falling Free (Szabadesés) egy megtépázottan szomorú és lé- lekgyötrően őszinte dal zárja az MDNA standard kiadását. Ám az album deluxe változatán további kiváló dalok kaptak helyet: Beautiful Killer (Gyönyörű gyilkos) a hatvanas-hetvenes évekbeli európai filmsztároknak állít emléket, élükön Alain Delonnal; az I F*cked Up (Elcsesztem) az exférjhez szóló önmarcangolós-megbánó ballada; s míg a B-day Song (Szüli- napi dal) a vidám, felhődén ünneplésről szól, addig a Best Friend (Legjobb barát) című szerzeményben egy jóbarát elvesztése miatt kesereg. Összességében megállapítható, hogy Madonna ismét újraértelmezte önmagát, s azt csinál, amihez a legjobban ért: ZENÉT. Bátran ajánlható minden zenekedvelő embernek, mert túlzás nélkül kijelenthetjük, ez az album zeneileg naprakész, modern, trendi, és olyan, mint a kábítószer: függőséget okoz. Legálisan kapható a lemezboltokban. ._ Madonna Girl Gone Wild című m; videokiipjét J“* az ujszo.com-on. A tetovált lány című filmet gúnyolhatnám remake-ként, alkotói azonban egyfajta újraértelmezésként becézgetik A férfiak, akik gyűlölik a nőket A főszereplő, Rooney Mara (Képarchívum) KASZÁS DÁVID A „skandináv dögkút” (A tetovált lány - The Girl with the Dragon Tattoo) 5 Oscar-díjra jelölt jenki adaptálása David Fincher és Steven Zaillian értelmezésében került elénk. Gúnyolhatnám remake-ként, alkotói azonban egyfajta újraértelmezésként becézgetik. Két esztendővel az első próbálkozás után nem túl korai e kópia? A mostohatestvért egykori video- és reklámfilmesek Jéghideg, precízen tervezett IKEA- darabként” vitték vásárra. A korábbi címszereplő (Noomi Ra- pace), noha ismételt felvonultatása mellett komoly lobbizások folytak, nem vállalta a reprodukciót, ezért hosszadalmas casting döntött az ön- és közveszélyes „hackerhölgy” sorsáról. Azt Rooney Mara (Breakthrough Performance) teljesítette be, aki mellett még Dániel Cra- igről sem feltétlenül a spionok ugranak majd be! Együtt rágódhatnak a kutya(fél)sziget elásott csontjain, melyeket hópáncél sem fedhet el. Döglött aktáik múltrejtő poros fiókokból kerülnek elő, melyek sorozatgyilkosokról, állat- és nőkínzókról, antiszemita mizantrópokról ránthatják le az évtizedes leplet. Ám azt nehéz eldönteni, melyik oldal őrültebb... A „svéd közösségi bűnháló” (Vox magazin) nem jobb, mint nyers elődje, ám nem is sokkal rosszabb (bérelt hely az IMDb top 250-ében). Minimális eltéréseivel hasonlít az Engedj be!-Let me in páros esetéhez: az átcsomagolt verzió technikailag simább, csiszoltabb, fo- gyaszthatóbb. Áramvonalasabb. Pontozható a (jelenben játszódó) kosztüm/díszlet, a hangvágás és -keverés, az Os- car-díjas vágás (Angus Wall - Kirk Baxter), a lecserélt, ám minőségi kameramunka (Jeff Cronenweth külső és belső tájai, digitális RED...), s a sterilitást fokozó score (NI) is. Akárcsak a sötét, misztikus, klauszt- rofób hangulat. A fel-felbukka- nó világmárkák már kevésbé. A fentieket a minisorozatként is átváltott Millenium trilógia jegyzője, Stieg Larsson már meg sem érhette. Nem még a folytatásokat! Niels Arden Oplev - a Guldbagge díjas mozgókép (Mán som hatar kvinnor) rendezője - nyilatkozott a The Guardian zsurnalisztáinak, mikor megtudta, újráznának krimi/thrilleréből. Maga sem értette, „miért másolnak, ha meg is nézhetnék az eredetit”. Lehet, erre a The Girl with the Tramp Stamp Tattoo elkövetői szolgálnak majd magyarázattal?