Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-20 / 67. szám, kedd
10 TÉMA FOCITIPP ■ 2012. MÁRCIUS 20. www.ujszo.com Katalónia nem Spanyolország! - hirdeti a drapéria, amely a Barcelona-Real Madrid mécsesek elengedhetetlen tartozéka.' (Képarchívum) HADAS MIKLÓS: Tisztelettel köszöntök mindenkit a Komáromi Szalon második beszélgetőestjén, vendégem ezúttal Gazdag József sportújságíró, az Új Szó Focitipp nevű fútball- mellékletének a szerkesztője, s egy rendkívül izgalmas témáról, futballról és identitásról fogunk beszélgetni. Kezdem egy személyes élménnyel: a 2010-es fútballvébé szlovák-olasz mérkőzését a szlovákiai Ipolyvisken néztem, és meglepve tapasztaltam, hogy a többségében magyarok által lakott településen a helyiek nem különösebben drukkoltak Szlovákiának. Mi ennek a magyarázata? GAZDAG JÓZSEF: Az ipolyvis- kiekhez hasonlóan én sem Szlovákiának szurkoltam. A miértre többféle válasz is kínálkozik, a legáltalánosabb talán az, hogy egy kisebbségnek mindig meglehetősen problematikus azonosulnia a többségi nemzet emblematikus csapatával. Ennek többféle oka van, a politikai-történelmi traumáktól kezdve egészen addig, hogy milyen kulturális identitású családban nőttünk fel. A mi családunkban például az irodalmat elsősorban a magyar irodalom, a kultúrát pedig elsősorban a magyar kultúra jelentette, ennélfogva az is egyértelmű volt, hogy nem a csehszlovák (vagy később a szlovák), hanem elsősorban a magyar válogatott mérkőzéseit néztük. Ä szlovák nemzeti tizenegy közömbös számomra. HM: Nem ellentmondás az, hogy egyrészt közömbösséget emlegetsz, másrészt viszont traumákról beszélsz? Aki közömbös, az ignorál valamit. Akinek viszont élő traumái vannak, az inkább ellendrukker, nem? GJ: Nem feltétlenül. Én például nem vagyok ellendrukker, csak soha nem értettem, magyar létemre miért kellene lelkesednem a szlovák válogatottért. Hadd említsek egy szemléletes példát: a 2010-es világbajnokságot a spanyolok nyerték. Hogyan reagáltak erre a sporttörténelmi eseményre a spanyolországi kisebbségek? A katalánok többsége elégedetten nyugtázta, hogy Spanyolország lett a világ legjobbja, de ez az elégedettség elsősorban annak szólt, hogy a spanyol válogatott gerincét a Barca játékosai alkották, így a katalánok félig-meddig a saját csapatuknak tekintették azt a galerit; a vébédöntőben például öt katalán nemzetiségű futballista lépett pályára, Piqué, Busquets, Xavi, Fábregas és Puyol. Utóbbi a vb-döntő lefújása után azonnal katalán zászlót borított magára, Futball és identitás Kinek szurkolnak a szlovákiai magyarok? úgy ünnepelte a győzelmet. Szóval örültek a katalánok, de azt azért hangsúlyozták, hogy náluk továbbra is a Barca áll az első helyen, azt semmi sem írhatja fölül. Baszkföldön más volt a helyzet, ott már azt is nehezményezték, hogy a baszk Xabi Alonso miért vállalta a szereplést a spanyol válogatottban, és a spanyol-holland vébédöntő napján több bilbaói kocsma előtt is tábla figyelmeztette a vendégeket, hogy a helyiek a hollandoknak szurkolnak. HM: A katalánoknak és a baszkoknak is megvan a maguk kiemelt fútballklubja, amely az adott etnikum kollektív identitásképzetének a hordozója. Ha történetileg szemléljük a szlovákiai magyarság szurkolói identitását, találunk-e olyan klubokat, amelyek egyértelműen számíthattak a szlovákiai magyarság támogatására? GJ: Égy mondattal még visszautalnék Barcelonára és Bilbaóra. A katalánoknak és a baszkoknak nemcsak saját fútballklubjuk van, hanem saját fútballszövetségük is, és saját nemzeti válogatottjuk. A katalánok például 2009 decemberében 4-2re legyőzték Argentínát, annak a meccsnek például meglehetősen nagy médiavisszhangja volt. Egy időben a szlovákiai magyaroknak is létezett saját fútball- szövetségük, a két világháború közötti Csehszlovákiában ugyanis nemzetiségi alapon szervezték meg a sportéletet, külön szövetségük volt a németeknek, a csehszlovákoknak, a zsidóknak és a magyaroknak. Nem nehéz elképzelni,. milyen reakciókat váltana ma ki a szlovák közvéleményből egy olyan kezdeményezés, amely - katalán és baszk mintára - egy-egy meccs erejéig életre hívna egy szlovákiai magyar válogatottat. Hogy az eredeti kérdéshez visszatérjek: igen, itt is voltak fútballklubok, amelyeknek identitáserősítő szerepük volt. Kevesen tudják, hogy a mai Szlovákia területén Pozsonyi Torna Egylet (PTE) néven alapították az első fútballklubot, s ez a csapat adta a magyar válogatottnak az első vidéki (qem budapesti) futballistát, Nirnsee Gyulát. Vagy ott volt a Füleld TC, amely 1937-ben Szlovákia bajnoka lett. Egy Fülek-Kassa (KAC) mérkőzés akkoriban társadalmi esemény volt, tömegeket mozgatott meg, vonatok szállították a nézőket. A Füleld TC bajnokcsapatát az a Braun József - ismertebb nevén Braun Csi- bi - irányította, aki a húszas évek legendás MTK-jának a tagja volt. A Schlosser, Schaffer, Orth, Braun négyes olyasmit jelentett a futballvilágban, mint ma a Xavi, Iniesta, Fábregas, Messi kvartett; Jimmy Hogan például azért jött Angliából Magyarországra edzősködni, hogy ellesse az MTK-stüus titkát (hogyan kell „fű alatt passzolni’a labdát), mert Európában elsőként az MTK honosította meg a sokpasz- szos futballt. A fulekieket irányító Braunról még annyit, hogy zsidó származása miatt behívták munka- szolgálatra, s 1943-ban mártírhalált halt - az a Braun Csibi, a kilencszeres magyar bajnok, aki kora legkiválóbb jobbszélsője volt, s akit a közönség 17 évesen bekövetelt a magyar válogatottba. HM: Említetted a zsidó származást; ez nagyon fontos elem volt a magyar fútballtérben, ahol a Fradi és az MTK rivalizálását egyfajta asszimilációs versenyfutásként lehetett jellemezni: a sváb Fradi és a zsidó ui MTK egyaránt magyarrá akart válni. Ez a rivalizálás a két klub által preferált játékstílusban is megnyilvánult, akkoriban az MTK játszotta az ún. észfútballt a Fradi által képviselt erőfútballal szemben. Megjelent hasonló op- pozíció Szlovákiában is? GJ: Nemzetkarakterológiai jellemzések nem olvashatók ki a korabeli sportlapok tudósításaiból, olyasmi viszont előfordult, hogy hezitáltak a játékosok, amikor a nemzetiségüket be kellett vallaniuk, s azon morfondíroztak, mi fizet jobban, ha magyarnak vagy ha szlováknak vallják magukat. Ma azt látjuk, hogy az országosan ismert szlovákiai magyar futballisták nem szívesen vállalják a nemzetiségüket. Mintha ez valamilyen hendikep volna. Kezdő újságíróként kellemeden meglepetésként ért, amikor a Kassán futballozó Németh Szilárd például nem akart magyarul válaszolni kérdéseimre a csapattársai előtt. Miközben Európa-szerte rengeteg ellenpéldát találhatunk. A legismertebb talán Oleguer Presas esete. O a Barcelona hátvédje volt, 2006- ban bajnokságot és BL-t nyert a Barnával, majd meghívták a világ- bajnokságra készülő spanyol válogatottba, Oleguer azonban nemet mondott, ő ugyanis katalánként nem akarta Spanyolországot képviselni. Néhány éve egy török-német mecs-csen 2-1-re nyertek a törökök, a két gólt Nuri Sahin és Halil Altintop szerezte. Két olyan török játékosról van szó, akik már Németországban születtek, ott is nőttek föl, német klubban futballoztak, de amikor választaniuk kellett, habozás nélkül a török válogatottat választották. Persze, a képlet nem ilyen egyszerű, lásd Mesut Özilt. De játsszunk el a gondolattal, milyen visszhangot kapott volna, ha Pinte Attila vagy Saláta Kornél visszautasította volna a szlovák válogatottba szóló meghívót (a vébé előtt, mint Oleguer Presas!), azzal a szöveggel, hogy kösz, de magyar vagyok, s inkább a magyar színeket képviselném. HM: Ehhez hadd tegyem hozzá, hogy amikor a 2006-os vébén a lengyel származású német csatár, Lukas Podolski betalált a lengyeleknek, gólöröm helyett megismertette velünk a gólbú fogalmát, olyan szomorú képet vágott. Te elsősorban negatív referenciákat említettél; de akad-e ellenpélda, olyan futballista, aki ebben a kontextusban is vállalja magyar identitását? GJ: Sumákolások vannak, de nyíltan senki sem vállalja. Simon Gyula egy idő után lágyítójellel íratta a nevét, hogy ne ejtsék Szimonnak a szlovákok, a garamkövesdi Saláta Kornél pedig nem tudott egyértelmű választ adni az Origó kérdésére, hogy magyarnak vagy szlováknak vallja-e magát. Talán Borbély Balázs az egyeden kivétel, ő egy thaiföldi Szlovákia-Magyarország mérkőzés előtt a szlovák és a magyar himnuszt is elénekelte. HM: Volt-e olyan szlovákiai fút- ballklub a közelmúltban, amelyet magyarként azonosítottak? GJ: A dunaszerdahelyi DAC-nak kétszer volt esélye arra, hogy a szlovákiai magyarság szimbólumává váljon; ezt a lehetőséget mindkétszer elszalasztottá. Az első lehetőség a nyolcvanas évek végén jött el. Akkoriban Dunaszerdahely volt az egyeden magyarlakta város, amelynek élvonalbeli csapata volt, ráadásul remekül szerepelt a csehszlovák élvonalban, 1987-ben büntetőkkel legyőzte a Sparta Prágát a kupadöntőben, 1988-ban pedig a Bayern Münchennel meccseit az UEFA- kupában, és a DAC márkanév akkoriban egyértelműen túlnőtt a Csallóközön. A DAC kivételes pozíciója aztán Csehszlovákia felbomlásával megszűnt, az önálló szlovák bajnokságban már Kassa, később pedig Rimaszombat és Szene is képviselve volt. A másik esélyét 2008 őszén szalasztotta el a DAC, amikor némiképp váradanul hat-hétezer ember kezdett Dunaszerdahelyen meccsre járni. Ehhez kellett egy szimbolikus jelenet is, a DAC-Trnava (3-0) mérkőzésen egy nagyszombati drukker átrohant a pályán, és letépett a kerítésről egy magyar zászlót (nem maradt sokáig a birtokában). Az incidensnek a szlovákiai és a magyarországi sajtóban is egyfajta szofi-háborús olvasata volt; az SNS sovinizmussal és etnikai provokációval vádolta a dunaszerdahelyi közönséget, és a DAC-stadion azonnali bezárását követelte. A stadiont Anna Belousovová legnagyobb bánatára nem zárták be, de a magyar zászlókat egy törvényrendelettel megpróbálták kitiltani a tribünökről, a DAC-drukkerek ugyanis a bajnoki mérkőzéseken magyar zászlókat lengettek, és a magyar himnuszt énekelték, amit a szlovák közvélemény nem nézett jó szemmel (de még a szlovákiai magyar értelmiség egy része sem). Az ilyen zászlótörvényekre is találunk példát Európában, a spanyol polgárháború után például a Franco-rezsim betiltotta a katalán nyelv és a katalán nemzeti szimbólumok használatát, de a katalán identitástudatot nem tudta száműzni a Camp Nouból. HM: Miért nem vált végül identitásképző klubbá a DAC? GJ: A szurkolók nagyon hamar rájöttek, hogy a klubvezetés ig- norálja a DAC hagyományait, s egy idő után a távolmaradásukkal fejezték ki nemtetszésüket. A drukkerek joggal kérték számon a tulajdonosi körön a koncepciózus munkát, a tudatos csapatépítést,
