Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-20 / 67. szám, kedd
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2012. MÁRCIUS 20. TÉMA 11 a profi utánpótlás-nevelést, a csallóközi kötődést vagy az átgondolt jövőképet. A klubvezetés ráadásul különböző retorziókat alkalmazott a véleményüket hangosan kinyilvánító szurkolókkal szemben, megpróbálta megfélemlíteni őket, a tiltakozókat kivezette a stadionból, letépetté a „Magyar fiatalokat a csapatba!” feliratú transzparenst stb. A DAC több mint száz éve íródó történetében a mostani klubvezetés alatt fordult elő először, hogy a szerdahelyiek magyar ajkú játékos nélkül álltak ki egy bajnoki mérkőzésre. HM: Ez felvet egy érdekes kérdést: vajon a közvélemény miért nevezte magyar csapatnak a DAC-ot, ha nem játszott magyar futballista a csapatban? Mert a szurkolótábora a magyar nemzeti identitással kapcsolatos szimbólumokat használt? Ez mintha ellentmondana a bilbaói vagy barcelonai példának, mert ott a játékosok nemzetisége is fontos. GJ:A Barcára is csak néhány éve jellemző, hogy saját utánpótlásából tölti fel a nagycsapatot. Nem is olyan régen - például a Van Gaal- korszakban - még több holland futballistájuk volt, mint katalán. Az Athletic Bilbao pedig egyedülálló jelenség a globalizálódó futballvilágban, ők kizárólag baszk nemzetiségű, illetve Baszkföldön nevelkedő játékost szerződtetnek. Amikor a kilencvenes évek elején a munkaerő szabad áramlásáról rendelkező Bosman-szabály átdimenzionálta a futballpiacot, a bilbaói klubvezetés megkérdezte a szurkolókat, hogy mi legyen: maradjanak-e hűek a „csak baszk” elvhez, vagy nyissanak ők is, men bezárkózásukkal végleg leszakadhatnak az élmezőnytől. Ez akkoriban valós veszélynek tűnt, a baszk szurkolók elsöprő többsége mégis úgy vélte, inkább essenek ki az élvonalból, de tartsanak ki az etnikai identitást hangsúlyozó klubfilozófia mellett. Ami pedig a DAC-ot illeti: már 2008 őszén sem azért járt ki az a hat-hétezer ember a szerdahelyi stadionba, mert olyan príma focit játszottak az innen-onnan ösz- szeverbuvált légiósok. Egyáltalán nem. A szurkoló ugyanis - ahogy te is írtad egy korábbi tanulmányodban - nem a futballistákkal, s nem is a csapattal azonosul, hanem sokkal inkább a csapat által reprezentált közösséggel. A DAC mécseseire is azért jártak annyian, hogy a szurkolás révén nyerjen kollektív kifejezést a különböző jogszabályok által megtépázott magyar identitás- tudatuk. HM: Ez igaz, de - hogy egy skóciai példát említsek - a katolikus Celtic-szurkolóknak igenis komoly gondot okozott, ha a klubvezetés nem katolikus játékost igazolt. Tehát az identifikációnak különböző fajtái vannak, attól függően, hogy mivel iden- tifikálódunk, a csapattal, a szurkolói közösséggel, esedeg a klub értékeivel. GJ: A Celtic és a Rangers rivalizálása jó példa arra, hogy a futball nemcsak az etnikai, hanem a vallási és a politikai identitásra is hatással lehet. A Celtic hívei katolikusok, függetlenségpártiak, rigmusaikban az IRA-rf dicsőítik. A Rangers hívei viszont protestánsok, rojalisták, britpártiak, a királynőre esküsznek, s rigmusaikban az IRA ellenfelét, az Ulsteri Védelmi Szövetséget éltetik. Sokáig elképzelhetetlen volt, hogy egy katolikus a protestáns RanPozsony, 1999 márciusa: Szlovákia-Magyarország Eb-selejtező a Téglamezei stadionban. A mérkőzés napján a pozsonyi vasútállomáson szlovák szkinhedek fésülték át a Budapestről beérkező vonatokat, a meccs elején pedig megtámadták a vendégszektor mellett zászlót bontó somorjai magyarokat. (Képarchívum) A DAC-szurkolók válasza a zászlótörvényre. A kép a 2009. áprilisi Slovan-DAC mérkőzésen készült. (Fotó: Somogyi Tibor) Egy szimpatikus kezdeményezés, amely száműzte volna a nemzetiségi kérdést a lelátókról. A magyar sál mögött Marek Mintái, a szlovák mögött Dárdai Pál. (Képarchívum) gersben futballozzon. S amikor a nyolcvanas évek végén egy Mo Johnston nevű focista a Celticből a Rangersbe igazolt, mindkét oldal meggyűlölte őt. A katolikusok árulónak tartották, és Molotov- koktélokat dobtak a házára. A radikálisabb Rangers-drukkerek pedig a klubszékház előtt tépték szét szezonbérletüket, így tiltakozva a katolikus Johnston érkezése ellen. A Rangersben ugyanis már az is bűnnek számított, ha egy protestáns futballista katolikus lánynak udvarolt. A helyzet mára sokat javult, bár az Ibrox Parkban a biliárdasztalok borítása még ma sem zöld, mert az a gyűlölt Celtic színe. HM: Amikor a Celtic és a Rangers játszik egymással, akkor a mérkőzés a két klub által hordozott társadalmi jelentéstartalmak konfrontációjává válik. Megfigyelhető-e ez a jelenség a szlovák-magyar párharcok során? GJ: Persze, elég kimenni egy Nitra-DAC meccsre, ahol a hazai B-közép különböző rigmusokkal Maiina Hedviget pocskondiázza. De említhetők múltbeli példák is. Itt volt például Szikora György esete. Szikora kiváló spíler volt. Amikor az 1966-os vébére készülő brazilok edzőmeccsre hívták a csehszlovákokat, egymaga halomra cselezte a brazil védőket, úgyhogy másnap „fehér Pelének” nevezte őt a brazil sajtó. Aztán az 1970-es vb-selejtezőkön egy csehszlovákmagyar meccs szünetében saját csapattársai - Adameccel az élen - letámadták őt az öltözőben, és azzal gyanúsították, hogy elárulta a taktikát a magyaroknak. Ezzel tulajdonképpen véget is ért a válogatottság a 23 éves Szikora számára, aki az eset után gyalázkodó leveleket kapott, feleségét pedig inzultálták a villamoson. Az első olyan konfrontáció, amelyre a szélesebb közvélemény is felkapta a fejét, az 1992-es Slovan- Ferencváros BEK-mérkőzés volt, a Meéiar-féle politikai hatalom ugyanis a téglamezei stadion vendégszektorában akarta demonstrálni erejét, úgyhogy a kommandósok válogatás nélkül ütötték a magyar szurkolókat. Az attak egyben figyelmeztetés volt a szlovákiai magyarok számára - s ezt nem én mondom, hanem Simon Kuper brit író. Hasonlóan értékelhető a 2008. novemberi DAC-Slovan mérkőzés körítése is, a rendőrattak jogosságát alátámasztó videofelvételeket ugyanis az ígéretek ellenére azóta sem mutatták be. HM: Ha megkérdezem egy magyarországi fiataltól, hogy kinek drukkol, akkor azt feleli, a Barcelonának, a Real Madridnak vagy a Liverpoolnak. Kinek szurkolnak ma a szlovákiai magyarok? GJ: Egy időben talán a Fradinak szurkoltak a legtöbben, meg persze az Újpestnek, a Honvédnak vagy éppen a Vasasnak, mint például apám, akinek Vasas-tagsági igazolványa is volt. Mára ezek a klubok lezüllöttek. Sokan érthetedennek nevezik, hogy egy pesti gyerek hogyan szurkolhat külföldi kluboknak, amikor ott a Fradi vagy az UTE. Pedig nincs ott, ez a Fradi már rég nem az a Fradi. Vegyünk példának egy dunaszerdahelyi gyereket. Kinek drukkol? A DAC-nak? Nem jellemző. Ma már alig járnak nézők a DAC meccseire. De miért is szurkolna a DAC-nak? Mivel szólítja őt meg a DAC? Hiányzik az a privát kapocs a szurkoló és a csapat között, ami régen létezett, amikor a helyiek még személyesen ismerték a játékosokat, beszélgettek velük edzés után, egy utcában laktak stb. Ma akkora a fluktuáció, hogy nehéz számon tartani, kik alkotják a játékoskeretet. Jöttment futballisták, akik fél évet töltenek itt, aztán lelépnek, semmilyen kötődésük nincs a klubhoz, se az adott régióhoz, nem ismerik a klub hagyományait stb. Egyrészt. Másrészt pedig a közép-kelet-euró- pai klubok szurkolói a legtöbb esetben valószínűleg joggal feltételezik azt, hogy saját csapatuk palira veszi őket. Mert ami a pályán zajlik, az nem futball, hanem fogadási csalással foglalkozó, bűnszervezetként működő csoportok interakciója, amit a köznyelv bundának hív. S ahol a klub nem veszi figyelembe saját szurkolóit, ahol ismeretien játékosok lötyögnek a pályán, ahol gyanús meccseket játszanak hétről hétre, ott miért járjon ki a néző? Egy közép-kelet-európai csapat drukkerének ráadásul nem adatik meg a permanens sikerélmény. Ez is egy nagyon fontos tényező. Ezt a sikerélményt ugyanis megkapja a Barcelonától, a Real Madridtól meg a Manchester Unitedtől, de nem kapja meg a helyi csapattól. Hogy a Barcelona meg a Real Madrid játékosait nem ismeri személyesen? Dehogynem. Tele van velük a nyomtatott sajtó, a web, előfizethető a Barca TV meg Real Madrid TV, beláthatunk az öltözőjükbe, a Twitteren elárulják nekünk, hogy mit reggeliztek stb. FIM: A bundázásnak valóban van egy elidegenítő hatása a szurkolókra nézve, mégis megkérdezem, vannak-e olyan helyi csapatok, amelyek legalább laza pozitív identifikációs referenciaként szóba jöhetnek a szlovákiai magyarok számára? GJ: Helyi szinten biztosan vannak ilyenek. Általános választ adni már nehezebb. Erre mindig azt szoktam mondani, hogy az életben nem ez a legfontosabb kérdés. S különben is: elsősorban emberek vagyunk, s csak másodsorban magyarok, szlovákok, csehek. Úgyhogy mindenki annak szurkol, akinek akar. Én spéciéi a magyar válogatottnak. (A szöveg a 2012. március 7-én Révko- máromban elhangzott beszélgetés rövidített és szerkesztett változata.)
