Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-31 / 77. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2012. AAÁRCiUS 31. Szombati vendég 9 Gergely Attila: „Megújulásra vár bennem valami. Előbb-utóbb kiforrja magát a dolog. Az sem fog zavarni, ha ötvenévesen találom meg az utamat..." Már kevesebbet táncol, inkább zenét szerez Eddig mások táncosa volt. Frenák Pálé, Bozsik Yvette-é, Ladányi Andreáé, Goda Gáboré. A legjobb magyar koreográfusok gondolkodtak benne. Szuggesztív egyéniségével, kifejező mozdulataival éveken át inspirálta őket. SZABÓ G. LÁSZLÓ Gergely Attila a legjelesebb kortárs táncegyüttesek darabjainak adott izgalmas érzelmi töltetet. A legtöbb időt - hét évet - Frenák Pál Társulatában töltött. A Tricks and Tracksben a pozsonyi közönség is láthatta. Pályájának ezt a fejezetét lezártnak tekinti. Zenét szerez, verseket ír és koreografál. De más is leköti őt, nemcsak az alkotói munka. Négy éve már, hogy nem táncol Frenák Pálnál. Mért lépett ki a társulatából, mi vitte más irányba? Pah nagyon erősen képvisel valamit. Az ösztönvilág érdekli őt. A tudatalatti régió megnyitása, felbugyogtatása, amivel mindenki megküzd, vagy még szenved is tőle. Ez a terület, ez a megfigyelési pont engem már nem elégít ki. Kevés? Nem azt mondom, hogy kevés. Inkább valami mást kerestem. Valami visszafogottabbat, átgondoltabbat. Miről beszél Pali? Arról, hogy ösztönvilág van, ez mozgatja az embereket, és mi ezzel küzdünk. Szerintem van más is. A gondolkodás. A szellemiség. Valami elmélyültebb, meditatívabb, csendesebb. Erre volt és van belső igényem. Pali meg harsog, mondja, mondja erősen. A nála töltött évek alatt én már túlharsogtam magam. Elmondtam nála, amit elmondhattam. Megfogalmaztam. A maga műfajában Pali tökéletes. Törekvő, fiatal, kirobbanó énem megnyüvánulása volt, amit nála mutattam magamból. Egyetlen hangját nem gondoltam át annak, amit adtam, nem is volt fontos számomra, hogy megértsem, mit csinálok, csak nyomtam ösztönösen. Le kell vetkőzni? Semmi gond! Legyünk érzékiek! Ma már ehhez is másképpen viszonyulok. Az oroszországi Jekatyerin- burgban, ahol először mutatkozott be koreográfusként, már az volt, aki lenni akart? Ott még láthatóan Pali stílusából építkeztem. Elion volt a darab címe. Istennek van több neve, az egyik megfogalmazása Elion, ami keresést jelent. Én is kereső vagyok. Önmagamat keresem. Ezt akartam megfogalmazni, és ebből született a darab. Frenák Pál koreográfiái közül melyikben táncolt utoljára? A Trace-ben. Azt nekem komponálta. Félórás szóló volt. Az első fele humor, aztán mélyebbre ment, a legvégén pedig bejött a kötél. Hintáztunk a végén én meg én. Aztán elbúcsúztak egymástól? Palival? Nagyon nehéz búcsú volt az, mert nyáron fogalmazódott meg bennem, hogy szeretnék más irányba elindulni, másvalamit megtapasztalni. Véget ért a nyár, találkoztam Palival, és elmondtam neki. Ő ezen erősen meglepődött. Megpróbált visszatartani. Értem őt. A legjobb táncosáról kellett lemondania. Én már akkor döntöttem. Erős és következetes voltam. Lezártam ezt a dolgot. Pár eladott előadást még eltáncoltam. Franciaországba repültünk, felültem a gépre, és amikor becsukták az ajtót, majdnem klausztrofóbi- ám volt. Úgy éreztem, jobb lett volna itthon maradni, a magam világában. Visszavonulni picit. Közben megint repültem ki a világba. Ez nagyon erős belső konfliktust okozott. Iszonyúan megszenvedtem. Párizsban táncolt, a franciák is szerették... ... és nem találtam benne semmi örömöt. Haza vágytam. Tovább akartam lépni. Tatánál, Novák Ferencnél is ez volt a Honvédben. Mondtam, hogy megyek, és elmentem. Bozsik Yvette-nél is a Varázsfuvolában. Az ötödik előadás után közöltem vele, hogy nem tudok azonosulni ezzel a dologgal, ezért köszönöm, mennék. Azóta nem is nagyon kommunikál velem. Gyorsan szakít, nincs apelláta. Nincs. Nem lehet visszakönyörögni. Nem. Ha kimondja, hogy megy, fél lábbal már ott sincs. Meghalnék. Születik egy darab, amelyet a testére-lelkére komponálnak, egyszer csak bejelenti, hogy már nem érdekli. Nem erre mondjuk, hogy cserben- hagyásos gázolás? Nagyon sokan úgy ítélik meg. De nekem is van egy belső igényem. Mután hazajött Jekatyerin- burgból, önálló együttes létrehozásán dolgozott. Bizonyítani akartam, miközben arra volt szükségem, hogy ne csináljak semmit. A legjobb koreográfusoknak mondott nemet. A legborzasztóbb az volt, hogy igazából nem tudtam csendben lenni. Csináltam egy darabot, illetve előbb egy szólót Ének a tű fokán címmel. Azt követte a Gyöngyszemek a tű fokán. De még arra is azt írta a kritika, hogy Frenák fénykorát hoztam vissza. Nem tudtam elfogadni, hogy ennek így kellett lennie. Mvel jött el a fordulópont, amikor már teljes egészében önmagát adta? Akkor mégsem adta fel. Nem százalékoltam le magam. Azt csináltam, ami örömöt jelent. Nemcsak felpezsdít, hanem lényegileg is érdekel. Hapák Péter felvétele Még nem jutottam el arra a pontra. A MU Terminál befogadó műhely. Oda készítettem nemrég egy darabot. Az már halványan azt mutatja, mit akarok. Valami visz a film felé. A képek érdekelnek a mozgásban is. Az esszenciális képek. Nem a nagy mozdulatok és az őrület, hanem az, amikor a lényegét ragadhatom meg a dolgoknak. Azzal több hányba el lehet menni. Nincs harsogás, erős zene, hanem valami egyszerű, finom, szívfacsaró. Ami fáj, de tovább emel. Táncol még egyáltalán? Alkalomadtán. Elkezdtem egy Nem sajnálta, hogy nem táncolhat vele? Úgy néztem őt, hogy közben az egész darabot láttam. Nelson valóban csúcstáncos. A legjobbak között is a legjobb. Olyan szinten magára húzta a ffenáki köntöst, hogy adu ásza lett a társulatnak. Az utolsó együttes, ahol táncoltam, Goda Gábor csapata volt. Imádtam vele dolgozni. Ó is szeretett velem. Egy évet húztam le nála. Ő volt az első, aki úgy engedett el, hogy megértett. S hova ment tőle? Egy biokertészetbe. Gyomláltam. Ültettem. Paradicsomot és bazsalikomot szedtem. Öt hónapig csináltam. Ez sem volt idegen tőlem. Bagón, ahol felnőttem, olyan borsóültetvény volt, hogy nem láttam a végét. Apám nagyon erősen vitte a kerti munkát. Szőlő, káposztáskert, hetven ribizlibokor. Menni kellett. Kemény volt, persze, hogy gyűlöltem. És ennyi év elteltével valami húzott visz- sza a földhöz. Nem találtam a helyem, valami konkrétat, megfoghatót kerestem, miközben nem u d t a m megkülönböztetni a gyomot a sóskától. Hetente három nap négykézláb gyomláltam. Zene, föld, zene, föld. Váltogattam. Aztán megint történt valami. Értelmi fogyatékos gyerekek jöttek a kertészetbe. Ismertem a személyt, aki vezette őket. Mondta, hogy üresedés van az otthonban. Hogy van egy szabad hely. És azonnal ugrott. Egy évig dolgoztam ott. Mint mozgástanár? Az is voltam. Meg ápoló. De főztem is. Ha pedig kellett, űrrégészén másfajta mozgásművészettel foglalkozni. Euritmia a neve. A Waldorf-pedagógia használja ezt a mozgást. Magát a zenét mutatja meg mozdulatokban. Miközben zeneszerzővé avanzsált. Van, amikor hók zenét, máskor meg darabokhoz keresek. Olyankor összerakok, egymáshoz illesztek. Mindkét esetben hangulatot teremtek. Az InTimE-ba is „belezenélt”. Oda válogattam is, plusz effekteket szereztem. Nelson Reguera szólója az én zenémre született. Bejártam a próbákra, néztem, hogyan mozog. dettem és pelenkát cseréltem. A leggyakrabban mozgásművészeti foglalkozásokat vezettem. Franciaországban, amikor ott táncolt, bejárt egy kórházba. Ott ágyhoz kötött mozgássérültekkel és autista gyerekkel foglalkoztam. Az nagyon megmaradt bennem. Elindított egyfajta lelki igényt, hogy segítsen az embereken? Egyszer megölelt egy Down- kóros kisfiú. De úgy, ahogy annak idején az anyukám ölelt meg engem. Azzal a szeretettel, azzal az odaadással. Az is mélyen megérintett. Ikladon, az értelmi fogyatékosok otthonában táncoltam is a bentlakóknak. Imádták. Ők is táncoltak velem. De azt is szerették, amit főztem nekik. Tizennyolc és hatvan év közötti emberekkel foglalkoztam. Lelkileg rengeteget kaptam tőlük. Feltöltött a szeretetük. Nekünk az volt a legnagyobb élmény, hogy közösen létrehoztunk egy darabot. Énekeltünk, táncoltunk. És a Mihály-napi bátorságpróbák. A stációk, amelyek Mihály arkangyallal kapcsolatosak. Minden este megbeszélték, ki kit bántott meg, tisztázták a helyzeteket, és lefekvés előtt megbocsátottak egymásnak. Volt, aki sírt, amikor eljöttem. És miért jött el tőlük? Annyi minden hívott visz- sza, Budapestre, hogy már nem tudtam maradni. Jött a vegetáriánus étterem. Ismertem a vezetőjét, szólt, hogy ha van kedvem, menjek felszolgálni. Volt. Mentem. Hány éves most? Harmincnégy. Ahhoz képest jó sokszor váltott már. Apám is ezt mondja. Miközben mindenütt elég mélyre engedi a horgonyt. Aztán egy idő után felhúzom. Gyűjtök. Begyűjtők. Mindig oda megyek, ahova a szívem húz. Pali is hívott már. Mondta, hogy menjek vissza hozzá. Beszéltük, hogy majd az új darabjába. Kiderült: a főpróbahét egybeesik az esküvőmmel. Nem vállaltam el. De nemcsak az esküvő miatt. Elmondta, mi lenne a szerepem. Egy olyan emberre gondolt, aki a felső tízezer tagja, és mindenkit lenéz, leigáz. Nekem ez már nem kell. A négy éve kinőtt nadrágot már nem tudom felvenni. Négy éve, amióta eljött a Frenák társulattól, különös utakon jár az életben, miközben értékes darabokban táncolhatna. Már az étteremből is eljöttem. Nincs fix állásom. Zenei felkéréseket kapok. Közben verseket írok és festegetek. Megújulásra vár bennem valami. Élőbb- utóbb kifonja magát a dolog. Az sem fog zavarni, ha ötvenévesen találom meg az utamat. Addig gyűjtök, keresgélek. Az egész élet egy nagy keresés.
