Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-31 / 77. szám, szombat

SZALON 2012. március 31., szombat 6. évfolyam, 13. szám Bibó, Patočka, Mítosz - Európát nem a politika vagy a gazdaság felől értelmezték, hanem egy etikai szemléletből A méltóság forradalma, avagy a hisztériáról Aki nem tud sokat a ma­gyarok viszontagságai­ról, az is tudja, hogy a magyarok szeretnek lelkesen forradalmat csinálni, és a sok bukott forradalom évfordulóit még lelkesebben meg­ünnepelni. PATÓ ATTILA Március 15-én, a ’48-as for­radalom megemlékezésein kü­lönösen nagy tömeg vonult fel Budapesten, sok ezer lengyel szimpatizánssal. Kb. kétszáz­ezren a nemzet erejét és egysé­gét, a feltétien függetlenségi vágyat óhajtották demonstrál­ni. „Rabok tovább nem le­szünk” - idézte 1848 költőjét a miniszterelnök, és a tömeggel együtt ezt most Brüsszelnek is üzenték. Természetesen pár ezren az utcán, többen pedig egyéb formában nyilvánították ki, hogy van, aki másképpen gondolkodik. A demonstrálok érzelmi túlfűtöttsége, másrészt a szem­benállók iránti gyanakvás, sőt gyűlölet miatt felmerül, hogy az egésznek - talán mindkét oldalon - van bizonyos hiszté­rikus jellege. Már csak ezért is célszerű Bibó Istvánt megidéz­ni, aki a nemzeti hisztériáról is elég pontos képet adott. A méltóság forradalma Érdemes tudni, hogy Bibó feltűnően szelíd és csöndes for­radalmár volt. Az 1956-os for­radalomban államminiszter­ként, amikor már minden elve­szett, a Parlamentben egyedül volt, aki a helyén maradt. Irodá­jában a világ közvéleményének szóló felhívást fogalmazott, és „könnyű fröccsök szerkesztésé­vel” töltötte az időt, amíg a szovjetek (menetrendszerűen) megérkeztek - utána hat évet (az általános politikai amnesz­tiáig) töltött börtönben. 1989- ben, tíz évvel a halála után a rendszerváltás emblémája volt. Azóta kissé feledésbe ment, jó­formán csak szimbolikusan van jelen egy-két évforduló kap­csán. Talán azért is, mert igen fájdalmas diagnózist fogalma­zott meg a magyar és a közép­európai nemzetek történelmét illetően. Bibó István diagnózisa A modem tömegek megnyil­vánulásai és élményei ellent­mondásos alakzatokat nyújtot­tak a 19. és 20. században. A forradalmak az emberi méltó­ságot óhajtották megvalósítani a politikában, de ezen túl Bibó a nemzetet teremtő élmény forrásának is nevezi a nagy rendszerváltó eseményeket. Bi­bó pontosan leírja a 20. század­ra degenerálódott tömegje­lenségnek, a hisztériának a di­agnózisát is. Különösen érzé­keny volt a „közép- és kelet-eu­rópai kisállamok nyomorúsá­gára”, mely éppen abból a féle­lemből fakad, hogy a kis nem­zetek folyamatosan halálos ve­szedelemben forognak a na­gyok mellett (a „nagy néme­tek” pedig a még nagyobb nem­zetek mellett). A hisztéria meg­nyilvánulásai természetesen a méltósággal ellentétes irány­ban hatnak. Ezzel összefüg­gésben pontosan írta le a ma­gyar történelem zsákutcáját, a holokauszt és a magyar törté­nelem összefüggéseit, a ma­gyarok felelősségét az ország zsidóságának pusztulásában. Európa szeUemei A hisztériát mint magyar je­lenséget megérthetjük, de nem szakíthatjuk ki az euró­pai kontextusból. Különösen izgalmas újraolvasni Bibó hisztériadiagnózisát például a „szeptember 11.” élmény után - javasolja egy francia szerző, Edvard Munch: Sikoly. A négy kompozícióban készült festmény közül ez az 1895-ös keltezésű az utolsó, mely még magángyűjtő tulajdonában van. Május 2-án a Sotheby's New York-i aukcióshá­zában árverésre bocsátják (TASR/AP Photo) Alexandra Laignel-Lavastine (Esprits d’Europe. Paris, Call- mann-Lévy, 2005). Az utóbbi évek válsághangulatának, fe­szültségeinek és hisztérikus vitáinak tapasztalatai csak nyomatékot adnak az ajánlat­nak. A kötet három közép-eu­rópai személyre összpontosít: Bibó mellett Jan Patočka és a nem olyan rég emigrációban elhunyt lengyel Czeslav Mi­losz szellemi és morális ha­gyatékára. Nem csupán az kö­ti össze őket, hogy a 20. szá­zad fordulatai során egyik zárt rendszerből a másikba estek - hiszen ezzel nem vol­tak egyedül. De kivételes erő­vel tudtak tágabb - valóban európai kontextusban - ref­lektálni saját közösségük sor­sára, oly módon, hogy ezzel a kor és az utókor Európájának is üzentek. Annál is inkább érdekes lehet a könyv szá­munkra, mert egyenesen azt provokálja, hogy nevezett személyiségek Európát nem a politika vagy a gazdaság felől értelmezték, hanem egy etikai szemléletből: a szabadság számukra nem csupán jogi szótár része, hanem az embe­ri méltóság hordozója. Nem csupán a bőrükön tapasztal­ták meg a közösségük sorsát, a szabadság hiányvonatkozá­sainak bőségét, hanem füg­getleníteni tudták magukat egy-egy ideológiai vagy egy nemzet perspektívájától: leg­inkább akkor, amikor saját nemzetük vagy Európa igen fájdalmas diagnózisát fogal­mazták. Emlékeztető Európa jól tenné, ha merí­tene a közép-európai tapaszta­latokat megfogalmazó szerzők szellemiségéből. Az, hogy a kötet elismerésben részesült, 2012-ben emlékeztetheti a nyugati olvasókat, hogy Kelet- és Közép-Európa nem csupán a szegény(ebb) és néha való­ban a leigázott barbárok képét tudja mutatni a nyugati mun­kaerőpiacokon. Igaz, szégyen­kezhetünk magunk is, amiért bennünket is emlékeztetni kell arra, hogy a méltóság forra­dalmárai ma is releváns üze­nettel bírnak. Már csak azért is, mert az utóbbi időben ma­gunk is megfeledkeztünk ró­luk. Pontosabban mintha fél­nénk átvenni a diagnózist tar­talmazó borítékot. A paradox éppen az, hogy a borítékban ez áll: „Demokratának annyit je­lent, mint nem félni.” (Bibó István, 1911-1979). AFORIZMÁK Feministák szerint a nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül. TOMI VINCE ♦ Aki pénzért nősül, legalább ésszerű oka van rá. ♦ Mindenkihez jó volt. És semmit se akart cserébe. ♦ Minél több hamburger, an­nál kevesebb ökör. 4 A kivétel erősíti a szabályt. Amíg el nem évül. 4 Barátok közt nem illik okos­nak lenni. ♦ Csak az szegény, aki gazdag akar lenni. 4 Sok fáradságunkba kerül, míg gyerekeinket leszoktatjuk rossz szokásainkról. 4 Háború. Diplomaták sza­badsága. ♦ Etika. A hatalom törvényte­len gyereke. ♦ Bigámia. Bűncselekmény és büntetés. 4 Aranylakodalom. A félj szentté avatása. ♦ Férfiak rágalma, hogy a nők mindenhonnan elkésnek. Néha el sem jönnek. ♦ Messzire jutott. Sosem szállt el magától. 4 Unalmasnak lenni az iroda­lomban csak klasszikusnak szabad. ♦ Jó barátok voltak. Sokat tudtak egymásról. 4 Előfordul, hogy csak a kapi­tány süllyed el. Az utasok megmaradnak. 4 Túl öreg a becsület. Nem is nagyon tiszteljük. 4 Ne dicsérd a napot nyugdí­jemelés előtt. ♦ Siker az, amit barátaid ne­hezen bocsátanak meg neked. ♦ Szépen beszélünk, és azt gondoljuk, amit akarunk. 4 A politikusok javíthatatla­nok. A választók szintén. 4 A híd összeköti a két partot. De kettészeli a folyót. 4 Mások hibája szemünk előtt van. Sajátunk a hátunk mögött. 4 Egyetlen szabály sincs kivé­tel nélkül. 4 A prostitúció nem is lenne nagy szerencsétlenség. Ha csak a szexre korlátozódna. 4 Aki nem tekint hátra, nem kelt figyelmet. 4 Seniti ne alázza meg önma­gát. Erről a barátok gondos­kodnak. 4 A bizalmatlanság nem be­csületsértés. 4 Nincs semmi rossz a légvá­rak építésében. Ha nem kell beköltözni. 4 Kezdetben volt a szó. Utána a félreértés. 4 Ha mindenki bátor, van ok félelemre. 4 Érdemes tisztességesnek lenni. Legrosszabb esetben senki sem fog irigyelni. 4 A siker nyilvános. A balsiker magántemetés. 4 Nincs saját véleménye. De legalább harcol azok ellen, akiknek van. 4 A kétszínűség óvatossággal kezdődik. 4 Félkegyelműekben nincs hiány. Dosztojevszkij hiány­zik. 4 Az idealizmus nem felel azokért, akik hisznek benne. 4 Ha van pénzed, szinte hibát­lan vagy. 4 A politikus nem képmutató. Őszintén hazudik. 4 Aki semmit se tud, mindent elhisz. 4 A pénz korrumpálja az em­bereket. Főleg azokat, akiknek nincs. ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom