Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)

2012-03-03 / 53. szám, szombat

8 Kultúra-hirdetés ÚJ SZÓ 2012. MÁRCIUS 3. www.ujszo.com Az olasz államfő is méltatta munkásságát Elhunyt Lucio Dalia MTI/ÚJ SZÓ-HÍR Carlos Acosta, a világ egyik leghíresebb balett-táncosa Natalie Portman filmjében szerepelt Szkeccsben az igazság Nem ez volt az utolsó filmszerepe (Képarchívum Három nappal a hatvanki- lencedik születésnapja előtt, el­hunyt Lucio Dalia világhírű olasz dalszerző, énekes. A halál csütörtökön érte a svájci Mont- reux-ben. Születésnapját egy nagyszabású genfi koncerttel tervezte megünnepelni. Halálát szívinfarktus okozta. Leghíresebb szerzeménye a Caruso, amely a neves opera­énekesnek állít emléket, és a szerzőn kívül olyan előadók énekelték, mint Luciano Pava­rotti, Laura Pausini, Jovanotti, Andrea Boccelli, Julio Iglesias. „Dalia erős és eredeti hangú énekes volt, aki sokat tett az olasz dal megújításáért és népszerűsítéséért a világban. Olyan művész volt, akit az ola­szok számos generációja foga­dott a szívébe” - méltatta a gyászhírrel kapcsolatban ki­adott közleményében Giorgio Napolitano olasz államfő. Lucio Dalia a 60-as években kezdte pályafutását Gino Pao- li énekes és dalszerző támoga­tásával. Saját dalaiból összeál­lított első albuma 1977-ben je­lent meg és hatalmas sikert aratott. Ezt követően szinte minden évben kiadott egy-egy lemezt. Prokofiev Péter és a farkas című szimfonikus meséjére írt variációját a római Santa Ceci- lia-hangversenyteremben ad­ták elő 1997-ben. Tosca-Amo- re disperato című operáját Gia­como Puccini Toscája ihlette. A film vüága is érdekelte: híres olasz filmrendezők számára szerzett filmdalokat. Művészi érdeklődése rendkívül szerte­ágazó volt. Szülővárosában, Bolognában hosszú időn át egy kortárs galéria kurátoraként dolgozott. (PÁI) Sok kicsi szkeccsre megy. Régi-új műfaj hó­dít a mozikban: tíznél is több rendező munkája tesz ki egyetlen filmet. Öt-, hét-, nyolcperces al­kotások követik egymást másfél órán át. SZABÓ G. LÁSZLÓ Csak meg kell találni a közös nevezőt, a rövidnél is kurtább történeteket összefogó témát. Lehet az egy város is, amely kitűnő kulissza, tökéletes keret egy izgalmas szerelmi történet­hez. A franciák már 2008-ban leforgatták a magukét Párizs, szeretlek (Paris, je t’aime) cím­mel. Megindító epizódok, fáj­dalmas-szép vallomások viha­ros érzelmekről, pillanatnyi fel­lángolásokról, rövidke kalan­dokról, érzelmi kiruccanások­ról, váratlan elválásokról. Pá­rizs szenvedve szeret, szeretve szenved. Huszonkét rendező mesél el tizennyolc történetet, amelyek megérintik, felkavar­ják, elvarázsolják az embert. Öt percben egy nagyváros pulzálá- sa, különböző helyzetekben kü­lönféle jellemek. Mellébeszélni nincs idő, a történetet azonnal ki kell bontani. Szavakban és képekben a tömör fogalmazás elengedhetetlen. New York, I love you. Ameri­kai válasz a francia felvetésre. Nyolcmillió ember az álmok és a határtalan lehetőségek városá­ban. A Nagy Alma, a nemzetek Nagy Olvasztótégelye nyolcmil­lió történetet kínál tizenegy rendezőnek. Egy város, ahol bármi megeshet. Jó és rossz, szép és borzalmas, fájó és meg­mosolyogtató. New York a füg­getlen filmesek fellegvára. A hollywoodi gépezetnek nem behódoló alkotók amerikai gyűjtőhelye. Kis költségvetésű produkciók tehetséges rende­zői tartanak itt össze. Tom Di­Cillo, a Coen fivérek, Steve Bus- cemi, Tim Roth... sorolhatnánk hosszasan a neveket. New York, szeretlek! A sze­relem városai című sorozat má­sodik darabja, amelyhez olyan rendezők kaptak meghívót, mint a Berlinben élő török Fa­tih Akin vagy Mira Nair, Wen Jiang, Shekhar Kapur, aki a nemrég elhunyt Oscar-díjas Anthony Minghella írását vitte filmre. Natalie Portman már a For­mánnál forgatott Goya szelle­mei prágai sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta: a rendezés legalább annyira vonzza, mint a színészet, s meg is fog ragad­ni minden adódó lehetőséget, hogy a kamera túloldaláról meséljen el számára fontos - akár egyszerű, hétköznapi - történeteket. És itt az első, a New York, I love you finom érzelmekkel át­itatott, értékes darabja. Fehér bőrű kislány, színes bőrű férfi sétálgat a parkban, valahol New York szívében. Öt­hat éves lehet a gyerek, tenye­rébe ültetve puszilgathatná a daliás termetű férfi. Puszik he­lyett kedélyes csevegés. „Miért kergeti a mókus azt a másikat?” - kérdezi a magasba mutatva a kislány.,Azért, mert szereti” - jön a magyarázat. „De akkor miért szalad előle?” - töpreng hangosan a gyerek. „Mert fél tőle” - így a férfi. Tó, fák, vadkacsák. Két nő fi­gyeli, ahogy a kislány és a férfi egymásra zizzenve, csak egy­másnak létezve kedvesen társa­lognak. „Milyen helyesek - ál­lapítja meg az egyik nő. - Össze- ülenek. Pedig szokatlan a lát­vány, ritka az ilyen bébiszitter.” Gyerek és férfi továbbsétálnak, a Napról és a Holdról, azok szí­neiről beszélgetnek, amikor a parkban hirtelen feltűnik egy rokonszenves pár. „Anya, anya!” - szalad a kislány. Ak­kor holnap?” - kérdezi a nő a magára maradt színes bőrű fér­fit. Es el is búcsúznak gyorsan. Színpadon táncol a kétméte­res „capuccino”. Hatalmas tes­te ugrás közben szinte megáll a levegőben. Káprázatos moz­gáskultúra, lenyűgözően tiszta mozdulatok. Tombol a közön­ség, hosszasan ünnepli a tán­cost. ,Apa, apa!” - kiabál büsz­kén a kislány, talán a második sorból. Natalie Portman nemcsak rendezte - írta is a filmet. Fé­ken tartott érzelmekkel, oko­san gazdálkodva minden ki­mondott szóval. Van azonban még egy komoly erénye a film­nek. A gyerek apját megformá­ló Carlos Acosta személyében. Acosta a világ egyik legjobb táncosa. Napjaink eszményi ba- lerinója. Kubából hódított meg két kontinenst. Havanna sze­génynegyedében született meg­lehetősen népes családban: ti­zenegyen vannak testvérek. Bár sokáig csak a foci érdekelte, ki­lencévesen, ahogy ő mondja, va­lami megpendült benne, és hagyta, hogy édesapja beírassa egy balettiskolába. Tizenhat évesen már aranyat nyer a lau- sanne-i balettversenyen, tehet­ségét nurejevi mércével mérik. Pályáját Londonban kezdi, az­tán egy rövid időre a Kubai Nem­zeti Baletthez szerződik, majd Houstonba hívják, és állandó vendége lesz a londoni Royal Ballet és az American Baílet Theatre társulatának. Sparta- cust táncol a moszkvai Bolsoj- ban, Des Grieux-t Londonban. S csak úgy mellékesen, ha már az angolok színészi tehetsége előtt is meghajolva Laurence Olivier- díjjal jutalmazták, eljátszik egy jó kis szerepet Natalie Portman filmjében. Egy elhagyott szere­tőt, egy meleg szívű apát, aki nem szívesen ereszti el gyerme­ke kezét. Nem nehéz megjósol­ni: nem ez volt az utolsó filmsze­repe Carlos Acostának. De addig is: készüljön még nagyon sok szkeccs. Öt percben egy egész élet. „Többgenerációs" dalszerző volt (Képarchívum) Zorán 70 Holnap ünnepli 70. születésnapját Sztevanovity Zorán Kos­suth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész, énekes, aki mintegy fél évszázada a magyar könnyűzenei élet egyik leg­sikeresebb, legnépszerűbb szereplője. Több mint húsz nagy­lemeze közül számos arany, illetve platina lett. Zorán mindig tud váltani, újat hozni, az idő múlásával nem elveszítette, hanem megtalálta hangját; nemcsak a negyven felettiek, ha­nem a fiatalok körében is rendkívül népszerű. (MTI) MP9120058

Next

/
Oldalképek
Tartalom