Új Szó, 2012. március (65. évfolyam, 51-77. szám)
2012-03-24 / 71. szám, szombat
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2012. AAÁRC1US 24. www.ujszo.com RÖVIDEN A Louvre őrzi vezető helyét London. Őrzi vezető helyét a világ leglátogatottabb múzeumainak sorában a párizsi Louvre, amelyet 2011-ben kis híján kilencmillióan kerestek fel. Az Art Newspaper összesítése szerint a Louvre látogatottsága öt százalékkal nőtt az előző évihez képest, és mintegy 8,9 millió látogató volt kíváncsi a párizsi palota falai között őrzött műkincsekre - írta internetes kiadásában a BBC brit közszolgálati adó. A világ leglátogatottabb múzeumainak rangsorában a New York-i Metropolitan (6 millió) áll a második helyen, míg a londoni British Museum (5,84 millió) a harmadik. A tízes élmezőnyben három-három párizsi és londoni intézmény szerepel: a francia fővárost a Louvre mellett a Pompidou Központ és az Orsay Múzeum, míg a britet a National Gallery és a Taté Modem képviseli. A Louvre 2007 óta vezeti a leglátogatottabb múzeumok listáját, sikerét az Art Newspaper szerint többek közt annak köszönheti, hogy ott látható Leonardo da Vinci MonaLisája. (MTI) Adele tovább gyűjtötte a díjakat Berlin. Adele a német Grammynek is nevezett ECHO zenei díjátadón két trófeát is elnyert, tovább szaporítva idei rangos zenei elismeréseinek gyűjteményét. Katy Perry, Sean Paul és Lana Del Ray is a fellépők között szerepelt csütörtök este a német lemezakadémia éves ECHO-díjainak átadó ceremóniáján. A 23 éves brit énekesnő, Adele a néhai Amy Wi- nehouse-t és Lady Gagát megelőzve 21 című lemezével az év albuma és a nemzetközi mezőny legjobb női előadója díjat is megszerezte. A külföldi férfi előadók mezőnyében Bruno Mars vitte el a pálmát. A brit Coldplay a külföldi csoportok, a francia David Guetta pedig a klubelőadók közül bizonyult méltónak az ECHO-díjra. (MTI) A jubiláló Megyer Táncegyüttes (Lajtos Gogh Klára felvétele) BEMUTATÓ 15 év táncai és táncosai Nagymegyeren ÚJ SZÓ-HÍR Szabó István az első alapvető munkát végezte el Glenn Close új filmjében, az Albert Nobbsban Helyzeteket és figurákat kreált Szabó István: „Boldogan voltam az íródeákja..." Nagymegyer. 15 év táncait és táncosait viszi színpadra ma este, egyszeri alkalommal a jubiláló Megyer Táncegyüttes. A néptánccsoport másfél évtizeddel ezelőtt afféle „zöldmezős beruházásként” - előzmények, hagyományok nélkül - alakult meg a Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium diákjainak kezdeményezésére. Az együttes azóta töretlen lendülettel működik, sőt: a Megyer után megszületett a Kismegyer, majd az Aprómegyer is. „Az egykori induló csapatból öten ma is táncolnak a felnőtt együttesben. Ez nem kis dolog. Büszkék vagyunk arra is, hogy a távozók helyére jött új tagok egy része saját nevelés: olyan gyerekek, akik együtt nőttek fel az együttessel - meséli Mészáros Magdi, az együttes vezetője. - A jubileumi műsort igyekeztünk úgy összeállítani, hogy az elmúlt másfél évtized kereszt- metszete legyen, érzékeltesse, honnan hova jutottunk el. Erre az egy estére visszahívtunk a színpadra egykori táncosokat, akik vállalták a régi koreográfiák »leporolásával« járó fáradalmakat. Újra elővettük kedvenc táncainkat, és válogattunk azokból a műsorokból, amelyeket az elmúlt években vendégkoreográfusok segítségével készítettünk.” A városi művelődési központban 18 órakor kezdődő előadás a Megyer készülő új műsorából is ízelítőt nyújt; a Fonótól fonóig egy teljes évkör ünnepeit, hagyományait, jeles napjait beszéli el a tánc nyelvén; a bemutatót őszre tervezik. A Megyer Táncegyüttes idei éve egyébként is az évfordulók jegyében telik: 5 éve alakult meg utánpótláscsapata, a Kismegyer, és idén rendezik meg 5. alkalommal a Csallóközi Táncháztalálkozót, amelyre július 20. és 22. között várják a néptánc és a népzene barátait a szűkebb és tágabb régióból. Az együttesről lapunk kedden megjelenő Színfolk mellékletében olvashatnak bővebben. (as) Toronto fesztiválján már hatalmas sikerrel vetítették, Glenn Close alakítását előbb Arany Glóbuszra, majd Oscar-díjra jelölték, Albert Nobbs megdöbbentő történetét nemsokára a hazai nézők is megismerhetik. SZABÓ G. LÁSZLÓ Albert Nobbs férfi. Különös, titkát mélyen őrző férfi. Egy patinás dublini szálloda pincére a 19. századi Írországban. Pénzéből nem nagyon költ, minden álma, hogy egyszer saját boltja legyen. Harminc éve erre spórol, harminc éve nincs senkije. Albert Nobbs nő. Férfinak öltözve éli az életét, hiszen egyenjogúság híján Írországban nőként nem vinné semmire. Új személyiséget kreál hát magának, hogy több pénzhez és nagyobb szabadsághoz jusson. A Glenn Close címszereplésével forgatott angol-izlandi filmdráma első kockáin az áll: Story by István Szabó. De sem a rendezés, sem a forgatókönyv nem az ő munkája. Sejtem, hogyan lett köze a filmhez. Glenn Close lehet a kapocs. Egy régebbi rendezésemben dolgoztunk együtt. Találkozás Vénusszal volt a címe - mondja az Ocar-díjas rendező. - Mivel nagyon megszerette az együttműködést, szólt, hogy volna egy története, amelyet színpadon már eljátszott. New Yorkban, 1982-ben. Elolvastam a könyvet, és én is érdekesnek találtam. Filmre érdemesnek. Mondtam is Glenn-nek, hogy jó, kezdjünk el gondolkozni rajta. Hogyan szeretné, milyen módon eljátszani ezt a különös és izgalmas figurát, aki ahhoz, hogy megszerezzen egy számára előnyös állást, férfinak öltözött, és onnantól fogva férfiként is élt. Beszélgetéseink alapján egy húszharminc oldalas történetet írtam. Kialakítottam a figurákat, akik az eredeti írásban nem szerepeltek, és létrehoztam bizonyos emberi kapcsolatokat, amelyek ugyancsak újak voltak a történetben. Glenn Close-nak tetszett a végeredmény, de az én közreműködésem csak eddig tartott. A kérdés már csak az volt, hogy ki legyen a forgatókönyvíró. Én Prekop Gabriellát javasoltam, akivel már többször dolgoztam, hozzá csatlakoztak aztán hárman, köztük Glenn. A színpadi változatot olvasta, vagy az eredeti művet? A novellát olvastam, és nagyon erős hatással volt rám. A filmhez azonban ki kellett alakítani a hátteret, a különböző eseményeket, és meg kellett találni a mellékszereplőket, akikkel kapcsolatba, összeütközésbe kerül a főhős, akiktől tart és akik segítik. Glenn Close annyira akarta ezt a filmet, hogy tényleg közel húsz évig harcolt érte. Nagyon örülök, hogy ebben egy kicsit segíthettem neki. A film sajtóanyaga szerint 2000-ben ön rendezhette volna meg a produkciót, de a költségvetés nem jött össze. Igen, Glenn nagyon szerette volna, ha én csinálom a filmet, de a távolság sem engedte. Én nem élek Amerikában, nem tudok részt venni semmilyen tárgyaláson, és az idő tájt mással is foglalkoztam közben, más filmre készültem. Nem tudtam belefolyni a dolgok előkészítésébe úgy, mint aki ott van, Amerikában. Végül elég nehéz küzdelemnek hatott ez így, hogy Glenn is teljesen egyedül volt az elképzelésével. 2010 júliusában állítólag már majdnem elkezdték a forgatást, de két színész kiszállt a produkcióból. Az egyik Orlando Bloom volt, akinek a helyére Aaron Jo- hanson lépett. Ebből is látni, hogy Glenn Close milyen erős személyiség. Senki sem tudta eltántorítani az útjáról. Ha nincs Meryl Streep és A Vaslady, most minden bizonnyal övé a legjobb női alakításért járó Oscar-díj. Hátborzongatóan hiteles a film minden jelenetében. Az Oscar-díjban ez a különös. Néha összekerülnek nagyon nagy értékek, és semlegesítik egymást. Ha Meryl Streep egy évvel ezelőtt vagy egy évvel később versenyez, egészen biztosan Glenn Close-é az elismerés. Ilyen megesik. Ez történt velünk évekkel ezelőtt, amikor Annette Bening kapta volna az Oscar-díjat a Csodálatos vagy, Júliáért. Minden kinti újság azt írta, hogy a legnagyobb esélyes, aztán előkerült Clint Eastwood filmjével, a Millió dolláros bébivel Hilary Swank, és ő került ki győztesen. Glenn Close színészi nagyságához így sem fér kétség. Nagyon nagy művésszel állunk szemben, egy fantasztikusan felkészült emberrel, akivel csodálatos a munka, mert mint minden igazán nagy színésznő, ő is teljes erejével támogatja a produkciót. Pontosan emlékszem, hogyan viselkedett, amikor megérkezett Amerikából a Meeting Venusba. Fáradt lehetett, hiszen akkor repülte át az óceánt, és az időeltolódással is számolnia kellett. Ahelyett, hogy pihent volna, mindjárt az első napon forgatott, de úgy alakítottam a jeleneteit, hogy délben végezhessen. így is történt. Mondtam neki, hogy mára végeztél, köszönöm szépen, feküdj le pihenni, aludj egy jót a szállodában. „Kész vagyok?” - kérdezte. Igen. ,A sminkemet is levehetem?” Persze. „És át is öltözhetek?” T ermészetesen. Holnap találkozunk. „Jó.” Elment. Egy óra múlva hátranézek, és ott ül mögöttem. Figyeli a jelenetet. Nem-akarsz visszamenni a szállodába? - kérdeztem. „Most, amikor forgatod a jelenetet?” De a te részedet befejeztük. „Jó, de itt vannak a kollégáim, hátha szükségük lesz a tekintetemre. Vagy egy végszóra. Csak nem képzeled, hogy elmegyek?!” Mondom, majd én beadom a végszót, ha kell. „Az enyémet? Azt nem! Azt én mondom be. És ha majd nekem lesz rá szükségem, akkor ők mondják.” S nem mozdult. Végig ott ült, amíg fel nem vettük a jelenetet. Ő így dolgozik. Az Albert Nobbsot végül is egy kolumbiai rendező jegyzi. Rodrigo García Barcha. Olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint A nő ötször, az Apák és fiaik, A 109. utas vagy a nagy sikerű Sírhant Művek egyik epizódja. Elárulom, hogy ki ő. A No- bel-díjas kolumbiai író, Gabriel García Márquez fia. Egészen kiváló rendező, és forgatókönyvíróként is nagyon tehetséges. Van még olyan külföldi produkció, amelyben azt olvashatjuk, hogy Story by István Szabó? Nincs. Glenn Close jelezni akarta, hogy az első alapvető munkát velem végezte el. Én pedig a hozzá fűző barátság címén szívesen tettem. Boldogan voltam az íródeákja. Glenn Close színpadon már eljátszotta Albert Nobbs szerepét (Képarchívum)